Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                           GÁ-BOR-KA, GÁ-BOR-KA...

   Ahogy  most  az  esztendők ködén keresztül visszanézek a kisdiák koromra,
egész  tisztán  látom  magamat  abban  a percben, mikor először léptem át az
iskola küszöbét.

   Biz  én  aligha  el  nem  szaladok,  ha  Malvinka  nem fogja oly erősen a
kezemet.  Nagyon  féltem,  hogy  a  tanító  úrnak  is annyi baja lesz majd a
fejemmel,  mint  Kese  kalaposnak volt. Éjszakára be is kötöttem jó szorosan
egy  zsebkendővel,  hogy  hátha  majd  attól is összébb mén, de nemigen lett
foganatja  a  mesterkedésnek.  Szerencsére  a tanító úrnak nem a fejem szúrt
szemet, hanem a ködmönöm. Az volt az első szava:

   - Ejnye, te nagy ködmön, honnan hozod ezt a kisfiút?

   Éreztem,  hogy a sok gyerek most mind az én ködmönömet nézi, s ez annyira
megzavart, hogy egy szót se tudtam szólni. Csak néztem a nagy fekete táblát,
amely  úgy lépett előre a két lábával, mintha ő is egész közelről meg akarná
csodálni a ködmönt.

   No de azért van tündérkéje az embernek kisiskolás korában, hogy kisegítse
a  bajból.  Nem tudtam ugyan, hogy Malvinka mit beszél olyan sokáig a tanító
úrral  -  a  kis  kacagások sűrűn beleturbékoltak a hangjába -, de a vége az
lett,  hogy  a  tanító  úrnak  is  mosolygott  még  a szava is, mikor hozzám
fordult:

   - No, ennek a szép ködmönnek a szép csizma mellett szorítunk helyet.  Mit
szólsz hozzá, kis Cötkény?

   A  második  pad  szélén  fölállt  egy fiúcska, akinek jóformán csak a kis
egérképe látszott ki a padból, és megszólalt vékony cérnaszálhangon:

   - De nem cseléjem ám el vele a csidmámat!

   Úgy  csengett  a  szoba  a  nagy nevetéstől, hogy az ablaküvegen mászkáló
bágyadt  legyek  is  mind  fölrezzentek  bele.  Fülig  vörösödve néztem le a
lábamra - bizony az ujjaim kikukucskáltak a rongyos bocskorkámból.

   Mikor  meg  aztán beültem a padba a kis Cötkény mellé, végképp megfogta a
szívem  fehérségét  az  irigység  füstje.  Sárga  szattyán  volt  a  bőre  a
csizmának, ezüstpityke a rámáján - az én egyszeri sarkantyús csizmámat ehhez
képest semminek se hívták.

   Az  igazi  nevezetessége  pedig az volt a csizmának, hogy csikorgó volt a
talpában.  Mégpedig  olyan  okos  csikorgó,  hogy  mindig  a  gazdája  nevét
csikorogta:

   - Gá-bor-ka, Gá-bor-ka!

   Egész  hazáig  hallottam  ezt  a  szívszaggató  csikorgást, mert útközben
kiderült,  hogy  a kis Cötkényék háza a Malvinka háza mellett van. Meg az is
kitudódott,  hogy  a  kis  Cötkénynek  Cötkény  varga  az  apja,  aki  az én
tündérkémmel is jó barátságban van, mert ő szokta a papucskáit foltozni.

   Mert  csak  olyan  foltozóvarga volt az a Cötkény, annak se valami kapós.
Mindössze  az  öreg Báró cigány volt vele megelégedve, az nem győzött eleget
hálálkodni neki, ha foltot vetett a rongyos bocskorára:

   - Aranyozzsa  meg azs Úristen ast a drágalátos kezsit, akivel ilyen  szép
nagy foltokat tud vetegetni, hogy nem látsik tőlük a bocskor.

   Nem  tudott  az  ez  istenadta  Cötkény rendes lábbelit varrni senkinek a
kerek  világon,  csak  a  tulajdon  kisfiának.  Hanem az aztán olyan remekbe
készült ám, hogy az angyalok is eljárkálhattak benne.

   Ahogy hűvösödni kezdett az idő, a tündérke átvezetett a kis csizmák híres
mesteréhez,  aki  alig  látszott  ki  a  háromlábú széken a sok rossz csizma
közül. Malvinka elmondta neki a kívánságomat, mire ő rábiccentett a fejével:

   - No, az nem nagy dolog!

   De  olyan  furfangosan  mosolygott, míg a lábamat mérte, hogy én mindjárt
arra gondoltam: nem lesz ennek jó vége.

   Nem  is  lett.  Egy hét múlva készen hozták haza a csizmát, kis pajtásom,
Gáborka  meg az apja. Fölrántom: puha, mint a patyolat, mégis feszül, mintha
öntve volna.

   - Neked is van most már szép csizmád - simított rajta végig Gáborka  nagy
szakértelemmel. - Az én apám csinájta.

   Lépek egyet az új csizmában: csikorog-e? De csikorog ám! Hallga csak, mit
csikorog? Tudja-e a nevemet?

   - Gá-bor-ka, Gá-bor-ka - mondja a csizma, ahogy lépkedek benne.

   Elpityeredtem,  mint  a  megrepedt  teknő, s alig tudtam elmondani a nagy
zokogástól,  hogy  hol szorít a csizma. Szegény Gáborka is ríva fakadt velem
együtt,  a  tündérke  nevetett,  az  öreg  Cötkény  pedig  vállát  vonogatta
zavarodottan:

   - Már ez így van, kérem alássan, már én erről nem tehetek, kérem  szépen.
Engedelmet  kérek,  de én csak olyan csizmát tudok készíteni, amelyik a fiam
nevét csikorogja.

   S  ahogy  a  sápadt, egérképű kisgyerekre nézett, úgy sütött a szeretet a
szeméből,   hogy  az  én  szívem  is  megmelegedett  tőle.  Letörülgettem  a
könnyeimet, és fölvidámodva nézegettem a lábamon a csizmát. Igaz, hogy az én
nevemet  nem tudja, de azért mégiscsak gyönyörű csizma ez. Fénylett a szára,
mint  a  tükör:  a Pajtás odakullogott eléje, és ahogy meglátta benne magát,
haragosan tüsszentett. Azt hitte, valami idegen macska tolakodott a házba.

   Attól  fogva aztán együtt csikorgattuk a csizmát Gáborkával nagy kényesen
az  utcán,  az  iskola  homokos  udvarán,  az öreg templom márványtégláin. A
különbség  csak az volt kettőnk közt, hogy én keményebbet léptem, és gyorsan
kocogtam,  Gáborka  pedig erőtlen, vézna lábaival lassan tipegett mellettem.
Sokszor  meg-megállt,  míg  kiköhögi  magát,  és nagyon büszke volt rá, hogy
milyen különösen tud ő köhögni.

   - A', hallgasd csak, Gejgő, milyen tambuja van a mejjemben!

   Egyszer aztán végképp elmaradt mellőlem Gáborka. Elment tamburázni az égi
mezőkre,   amiknek   kék  bársonyán  nem  szoktak  csizmában  futkározni  az
angyalkák.  Azt hiszem, a Gáborka mennyei szobájában aranyszögön lóghattak a
csikorgós  csizmák,  és a kis Cötkény csak olyankor rántotta fel őket, mikor
szép  tiszta, holdas éjszakákon leröppent az öreg foltozóvargát meglátogatni
a zörgős szalmanyoszolyán.

   Így  kellett  lenni,  mert  az  öreg Cötkény azt újságolta egyszer a Báró
cigánynak,  aki  téli  időben  be-bekukkantott  a  műhelybe  egy kis maradék
pörkölt káposztára:

   - Rosszacska már a csizmája annak a szegény gyereknek.

   Az  öreg  Báróval éppen ott volt a kis Bárók közül is valamelyik, nagyban
melegítette szegény a padkán a szűröcskéjét.

   - Bizs  ennek  rossacska  -  nézett  rá  Báró apó a gyerek kékre  dermedt
lábaira.  -  Mert  egyéb  csizmája még nem volt neki annál, amit azs istenke
sabott neki. Mert tudja, mester, nem akarom ilyen fiatalon elkényestetni.

   Cötkény vargának szomorú mosolygás derengette be a képét:

   - Csakhogy  én  nem  a  rajkót  gondoltam ám. Az én Gáborkámat láttam  az
éjszaka  álmomban. Meg is ígértem neki, hogy új csizmával várom, mire megint
hazajön. Ne szégyellje magát szegényke az angyalpajtásai közt.

   Se  a  nagy  Báró,  se  a  kis  Báró  nem sokat értett ebből a beszédből.
Legfeljebb  arra  gondoltak, hogy a nagy szomorúság megzavarhatta egy kicsit
az eszét az öreg mesternek. Hanem azért egypár nap múlva az öreg Báró megint
csak  betért  melegedni.  Éppen én is ott lábatlankodtam a műhelyben, mert a
Gáborka  elmúlása  után  is  tartottam  a  barátságot a szomszéddal, még tán
jobban, mint azelőtt.

   Ő a fia helyett simogatott engem, én az apám kezét éreztem az övében.

   A mester nagyon nekiörült a cigánynak:

   - Ejnye, de jókor jössz, Báró! Nézd e, kész a Gáborka csizmája.  Mindjárt
kiakaszthatjuk  a szögre az ereszet alá. Hiszed-e, hogy reggelre már a lábán
lesz a gyereknek?

   - Hisem, uram, hisem - bizonykodott sunyi képpel Báró, s alig várta, hogy
beesteledjen. Akkor aztán szedte-vette sebesen a sátorfáját, azt mondta, nem
akar  útjában lenni az angyalkának. Nekem is nagyon a lelkemre kötötte, hogy
tisztuljak  haza,  s még az ablakon se nézzek ki ezen az estén, mert elkap a
markoláb.

   Hát  én  nem is néztem volna ki kerek e világért, és reggelre csakugyan a
lábán volt a csizma a gyereknek.

   Persze  én  nem tudtam erről semmit, szentül hittem, hogy csakugyan az én
egérképű  pajtáskám  vitte  föl  a  csizmát a csillagablakos városba. Hiszen
délben  már  tanácskozott a két öreg, hogy bizony az angyalkáknak is elkelne
valami jó meleg csizmácska ebben a gonosz téli időben.

   - Hm,  de  honnan tudjam én azt hirtelenében, hogy hányan vannak azok  az
angyalkák? - simogatta a mester a nagy kopasz homlokát.

   - Hisen  nem  kell  mindnyájának  -  hunyorított  Báró, mintha ő  volna a
legjáratosabb   a   mennyországban.  -  Csak  azoknak,  akik  a  gyerekekkel
játcsogatnak.  Elég less öt pár csizmácska. Majd meglássa, mester uram, mind
elhordódik azs a sögrül. Akire szükség nem less, azs ott marad.

   Gáborka  akkoriban  sűrűn  járogathatott  haza,  mert  rövidesen eltűnt a
szegről öt pár kis csizma, és Cötkény varga soha olyan megbékélt szívvel nem
járogatott  a  templomba, mint akkoriban. Ajtónyitáskor már ott volt, s csak
akkor készülődött kifelé, mikor Gáspár apó már a gyertyákat oltogatta. Addig
mindig  a  Gáborkájával  beszélgetett,  akinek  arcocskája  a  tömjénfüstben
libegett előtte.

   - Nini, Cötkény öcsém - mondja neki egyszer Gáspár apó -, jöjjön csak  ki
egy kicsit a Cigány-tóra, mutatok valami szépet.

   A  Cigány-tó  a város szélén volt, oda ballagtunk ki mind a hárman szépet
látni.  Hát az csakugyan szép volt, ahogy az öt kis Báró purdé ott csúszkált
a jégen, meg ugrándozott a ropogós havon vadonatúj szattyánbőr csizmában.

   - Tudja-e  kelmed,  Cötkény  uram,  micsoda  csizmák   ezek?  -  nevetett
csúfondárosan a harangozó.

   Cötkény szelíden elmosolyodott.

   - Hát már hogyne tudnám? Csak ismerem a magam munkáját.

   - Nem  a  Gáborka  hordta  ám  el a csizmákat, hanem az a semmiházi  Báró
cigány  -  dörmögött  bosszúsan  Gáspár  apó -, maga beszéli a rosszcsont az
egész városban.

   - Tudom én azt, jó ember - békítette Cötkény a nagyhangú harangozót. - De
a  kis  cigánygyerekek  lábán is csak a Gáborka csizmái azok. Hallgassa csak
kelmed!

   A kis csizmák a téli csendben vígan csikorogtak a havon:

   - Gá-bor-ka, Gá-bor-ka...

   Akkor  kezdett  bennem  először  derengeni valami világosság, hogy miféle
tündérek  laknak  az  emberi  szívben.  S  mikor  hazaértem,  többé  már nem
uraságból   csókoltam  meg  az  én  tündérkém  töpörödött  kis  kezét,  mely
gondviselés gyanánt takarta be az én gazdátlan kis életemet.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.