Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              AZ OROSZLÁNETETŐK

   Apaffy  Mihály  erdélyi  fejedelem  egyszer  valami bolond nagy oroszlánt
kapott  ajándékba  a  török  császártól.  Remek  állat  volt,  tűz a nézése,
fejedelmi a tartása, erő minden mozdulata.

   - Tisztelete  jeléül  küldi  ezt  nagyságodnak   a  hatalmas   császár  -
jelentette  a  török  követ  -,  csak  jól  gondját  viseltesse,  mert  száz
esztendőben  egyszer ha találni ilyen pompás oroszlánt. Kicsivel beéri, elég
neki egy borjú egy napra.

   Apaffy  Mihályról sok derék dolgot följegyeztek az íródeákjai, csak éppen
azt  nem  jegyezték  föl,  hogy  a  nagyságos fejedelemben oroszlántermészet
lakozott  volna.  Inkább  jámbor  volt ő, mint a bárány. A nagy oroszlánt is
csak az ablakon keresztül merte megcsudálni.

   - Ez  nekem túlságosan szép - gondolta magában, hanem azért száz  aranyat
adatott  a  török  követnek a kincstartójával. A császárnak pedig megüzente,
hogy  úgy  gondját viselteti az oroszlánnak, mint a szeme fényének. Mindjárt
oda is intett az étekfogói közül egyet, Karó Péter nevezetűt.

   - Nagy  méltóságot  szántam neked, fiam, Karó Péter. Te leszel az  udvari
oroszlánetető.  Már  csak azért is, mert olyan sovány vagy, hogy tebeléd nem
kíván harapni az a nagyétkű állat, akármilyen közel jársz hozzá.

   No,  az  igaz,  hogy  Karó Péter magával hordozta a nevét. Paszulykarónak
mehetett  volna  el  a  hosszúságával,  a  csontja  meg csak úgy zörgött, ha
mozdult. Nézték is egymást az oroszlánnal nagyon s nyilván mind a kettő arra
gondolt, melyikük eszi meg előbb a másikat.

   Az  oroszlán  győzte  étvággyal nagyon, déltájban akkorákat mordult föl a
várkertből  a  palotába,  hogy  a  fejedelem mindig beleborzongott. Ilyenkor
aztán nevetve könyökölték oldalba az oroszlánetető urat a cimborái:

   - Siess, Péter, ehetnék a macskád!

   Péter vitte is le hűségesen az ebédet mindennap és nem győzte panaszolni,
hogy mennyit eszik az a cudar állat, hogy pusztult volna a hazájában. Az ám,
de  hiába  fogyott el mindennap egy borjú: az oroszlán egyre soványabb lett,
Karó  Péter meg egyre gömbölyűbb. Egyszer Apaffynak is szemet szúrt a dolog,
ahogy  séta  közben  odatévedt  a  szeme az oroszlánketrecre. Fülön is fogta
mindjárt Karó Pétert:

   - Mi dolog az, Péter fiam, hogy úgy leromlik a kezed alatt az oroszlán?

   - Nem jót tesz neki a kerti levegő, nagyságos uram.

   - Hm  -  csóválta  a  fejét  Apaffy  -,  hát  az  mi  dolog, hogy te  úgy
nekigömbölyödtél mostanában? Valóságos gerenda lesz már a karóból.

   - Nekem meg jót tesz a kerti levegő, nagyságos uram.

   Három  álló  napig  törte  a fejét a fejedelem ezen a csudán, akkor aztán
gondolt  egy  okosat.  Maga  elé  parancsolta  valami  Keszeg  Kristóf  nevű
cselédjét.

   - Gyere  csak,  Kristóf fiam. Nem hiszek én ennek a hamis Karó  Péternek:
terád  bízom,  nézz  neki  a  körmére.  Mától fogva te vagy az oroszlánetető
fölvigyázója.

   - Alássan  köszönöm  nagy kegyelmét nagyságos uramnak - hajlongott az  új
méltóság  s  futott  mindjárt  az oroszlánetetőhöz. Az éppen ebédelt: ette a
szép pirosra sült borjúpecsenyét, kolozsvári káposztával.

   - Péter  komám  -  ütött a vállára -, én is szeretnék meghízni ezen a  jó
kerti levegőn.

   - Jut is, marad is - felelte készséggel Péter -, nekem elég a borjúból  a
két első comb.

   - Nekem  meg  elég  a  másik kettő - mondta Kristóf  megelégedetten. - Az
oroszlán a maradékot is megköszönheti.

   Nem  köszönte  biz  az  meg,  az  istenadta.  Egy-két hét alatt valóságos
agárkutya lett belőle. No az igaz, hogy a keszegből meg harcsa lett.

   Szegény  Apaffy  nagyon  megijedt,  mikor az oroszlán vesznitértét látta.
Nosza  mindjárt  előhívatta  a harmadik inasát, aki szintén magával hordta a
nevét:

   - Gyere  csak  öcsém,  Cinege  Pál, kiveszlek az inasi sorból.  Ezután új
hivatalod  lesz.  Te leszel az oroszlánetető fölvigyázójának az ellenőrzője.
Te pótold ki, amit ők ketten elmulasztottak.

   - Tessék  rám  bízni!  - fogadkozott Cinege Pál s nem hiába  fogadkozott.
Amit  az  oroszlánetető  meg  az  oroszlánetető  fölvigyázója  meghagytak  a
borjúból,  arra  most  már  ő  tette  rá  a  kezét,  mint  az  oroszlánetető
fölvigyázójának az ellenőrzője. Az oroszlánnak egy befaló harapás se maradt.
Egy  hét  múlva  éhen is veszett szegény. Éppen akkor számoltak be a bőrével
Apaffynak,  mikor  megint  ott  járt a török követ. Az akkorát csóvált a tar
fején, hogy két hajdú állította meg két oldalról.

   - Ejnye,  ejnye,  hát  csak  nem  viseltette gondját nagyságod a  császár
ajándékának? - panaszolta szemrehányóan.

   - Jaj, dehogy nem, dehogy nem! - legyintett Apaffy bosszúsan. - Inkább az
a  baj,  hogy  nagyon  is  gondját  viseltettem!  Attól  félek, ország-világ
kinevet, ha híre futamodik a három oroszlánetetőnek.

   Ezt  bizony jól sejtette a nagyságos fejedelem. A székely ember ma is azt
mondja az éhen veszett jószágra:

   - Gondját viselték, mint az Apaffy oroszlánjának!
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező