A FARKAS
A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt talán szelídnek is
mondható. Legalábbis Einstein relativitás-elmélete alapján jó pestiesen az
mondhatjuk, hogy: ahogy vesszük. Mert ha a bárányhoz viszonyítjuk a farkast
vagy a galambhoz, pláne a sült galambhoz, akkor a farkas vad és vérengző és
veszedelmes és kegyetlenlen. De ha a tigrishez viszonyítjuk, akkor meg
egészen helyre kis megjárja állat, olyan középvad, illetve félszelíd,
egyszóval: mérsékelt. Az emberhez, a természet koronájához (Zürichben nem is
jegyzik) viszonyítva pedig a farkas valóságos kis árvácska, ibolya és
gyöngyvirág, sőt árvalányhaj vagy tejbegríz, már aszerint, hogy ki mit
szeret. Mert bizonyosra kell vennünk, hogy meghaltak mostanában emberek,
akik sokkal jobban szerettek volna egy farkasfalkával találkozni, mint
néhány, az ember ábrázatát jogtalanul viselő "felelőtlen egyénnel".
A farkas különben a kutyafélék családjához tartozik, mondhatnám, hogy a
farkas egy vadkutya. Táplálékát élő állatok képezik, leginkább szereti a
bárányhúst, de megelégszik nyúllal, mókussal, tyúkkal, szamárral is, ha
olyan szamár bárányra nem akad, aki éppen hajlandó az ő táplálékát képezni.
Ha élő állat nincsen, akkor kínjában a gyökeret, a füvet, meg a fa kérgét
rágja, de meg nem eszi.
Nagyságára nézve a farkas akkora, mint egy jól megtermett komondor, sőt a
színére, élettartamára, táplálkozására és kedvenc szórakozásaira nézve is
pont akkora. Aki pedig nem tudja, hogy mi az a komondor, s esetleg azt sem
tudja, hogy mekkora, hát arra nézve egy felnőtt, tauglich ohne Gebrechen
farkas másfél méter.
A farkast a régi magyar nyelv fenének, fenevadnak hívta, de mivel a fene
szót használni nem fért össze a régi magyarok précieuse-ségével, hát
elkezdték farkasnak mondogatni, s ez a név aztán rajtaragadt a szegény
ártatlan állaton. Persze ugyanúgy mondogathatták volna fülesnek, szemesnek,
vagy fogasnak is, de nyilván elfelejtették.
A farkas színe rozsdavörös, hasonlatos a kétfilléres és a krajcár
színéhez, amire öreg emberek, akiknek jó a memóriájuk, még biztosan
emlékeznek. Gyöngébbek kedvéért megmagyarázom, hogy a kétfilléres és a
krajcár pénz volt, kis kerek, lapos bronzdarabka, őseink két ilyen
bronzdarabkát fizettek, ha át akartak menni Pestről Budára a hídon. Ebből is
látható, hogy milyen rettenetes életük volt őseinknek. Azóta a világ nagyot
fejlődött, az általános emberi boldogság emelkedett, mi már ingyen mehetünk
át a hídon.
1920