A GÓLYA
A gólya egy madár, két gólya két madár. Két gólya és három csirkefogó, az
öt jómadár. A döglött gólya már nem madár, mert nem tud repülni. De azért a
repülőgép még nem madár, ha tud is repülni.
A gólya külalakját a hosszúság jellemzi: hosszú a csőre, hosszú a lába és
igen hosszú a nyaka; ez utóbbi tulajdonságáért, a jó hosszú, gusztusos,
szabad választékot engedő nyakáért bátorkodom mindazok figyelmébe ajánlani,
akik az élőlények felakasztásában különös passziót találnak. (Kr. u. 1920.)
A gólya a meleget szereti, azért a sarkvidékeken csak akkor fordul elő,
ha odaviszik, a maga jószántából csupán a mérsékelt öv területére jön a
meleg vidékről nyaralni, amiért is ezennel visszavonom előbbi állításomat,
mely szerint a gólya a meleget szereti (velem lehet alkudni). Ősszel azután
a gólya elrepül tőlünk ismét dél felé, amiről azt mondják, hogy:
"költözködik", ez pedig nem is igaz, mert nem visz magával semmit, tehát nem
költözködik; hanem csak elmegy, de hát a nép ajka azért csak úgy mondja,
hogy költözködik; nyugodjunk bele és örüljünk neki, hogy nem mindjárt úgy
mondja: hurcolkodik. Tavasszal aztán újra visszajön, ami a magyar politikai
és közéleti viszonyokban való teljes járatlanságára vall.
A gólya csak kívül szép madár, de a lelke randa, mert békát, gyíkot,
kígyót és más efféle undorító szemetet eszik, ezáltal túltesz még az olyan
disznón is, aki a kávét föllel issza, a levesből nem halássza ki a tányér
szélére a hagymadarabokat, s megeszi a sárgarépát. A békával és kígyóval
szemben a bolond gólya nem szereti a filét tükörtojással, sem a palacsintát,
sem a befőttet, sőt, ha egy gólya csőrébe befőttet tömnek, azt kiköpi, amit
én a magam részéről képtelen vagyok megérteni, pedig más természettudósok
ennek az okát már többször magyarázták nekem; én csak azt tudom, hogy gólya
nem lennék ezer dollárért sem, márpedig ezek a szamár, hosszú csőrű madarak
egészen ingyen, minden fájdalomdíj vagy kárpótlás nélkül teszik azt, hogy
gólyák.
Gólyának nevezik még a gólyamadáron kívül az elsőéves jogászokat; hogy
miért, azt a tudománynak még nem sikerült megállapítania. A gólyáról azt
állítják, hogy ő hozza a gyereket, én ezt hosszú időn át elhittem, bizonyára
a nyájas olvasó is, mostanában azonban rettenetes gyanúim támadtak,
amelyekkel azonban még korainak találtam a világ elé állani; mindenesetre
megvárom az úgynevezett "keresztény kurzus" elmúlását.
A gólyának az az érdekes szokása, sőt mondhatnám sigánja van, hogy egy
lábára állva fejét a szárnya alá dugja, és így alszik. Ez igen nehéz
kunsztstük, már többen próbálták utána csinálni, de még senkinek sem
sikerült. Legtöbbre vitte a kísérletezés terén egy barátom, aki kinn lakik a
Lipótmezőn, ő egy lábon (magyarosan: féllábon) állva, hosszabb ideig
tartotta szemét lehunyva, de az orvosok azt hiszik, hogy szimuláns, azaz: ha
le is van a szeme hunyva, csak tetteti, hogy alszik; a fejét persze a
szárnya alá dugni ő sem tudja, ami miatt szegény eleget dühöng, de hát
hiába.
A gólya fészkét a falusi házak kéményére rakja, s oda hordja fiókáinak a
kirántott békákat, már tudniillik a mocsárból kirántottakat. Megható
látvány, amint a gólya repül, és hosszú, kemény csőrében egy eleven béka
evickél. Ezt az idillt már számos természetbúvár megfigyelte, s éppen ez
szolgált alapul a XVI. természettudományi kongresszus azon határozatához,
mely szerint békának lenni lehetőleg még rosszabb, mint gólyának lenni.
1920