Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              HÁROM HAZUG MESE

                                     1.

   Egyszer   volt   egy   gazdaember,  aki  már  negyven  esztendeje  élt  a
feleségével,  s  gyermekük  még  mindig  nem  volt.  Egyszer  a többi között
beszélgetnek  együtt,  hogy milyen csudálatos dolog az, hogy nekik gyermekük
nincsen. Azt mondja az ember:

   - Ne búsulj, feleség, még nekünk is lehet gyermekünk, legalább egy.

   - Azt  már  nem  hiszem  -  azt  mondja az asszony -, mert amikor  hozzád
férjhez jöttem, akkor húsz esztendős voltam, negyven esztendeje, hogy együtt
lakunk, így hát én ma hatvan esztendős vagyok, eltölt már az az idő éntőlem,
hogy  nekem  még  gyermekem szülessék. De ha születnék is, teszem azt, minek
tudnánk kereszteltetni?

   Azt mondja az ember:

   - Kereszteltessük Hazugnak vagy akárminek, csak legyen.

   Hát egyszer azt mondja az asszony az embernek:

   - No,  te  öreg, addig beszélgettünk a gyermek felől, hogy én érzem  már,
hogy bizonyosan gyermekem lesz.

   - Jól  van,  feleség  -  kiáltott  az ember -, lesz hát valaki, aki  késő
vénségünkben gondot viseljen reánk.

   Nem sokkal ezután megszületett egy szép fiú. Elnevezték Hazugnak.

   Mikor akkorára felnevelkedett, hogy elérte a huszadik esztendőt, mindjárt
azon  kezdte  futtatni  az  eszét, hogy katona legyen belőle, s be is állott
katonának.  Szolgált is néhány esztendeig, s mikor a katonaesztendeit, ahogy
lehetett,  letöltötte,  hazakerekedett  szabadságra  az apja házához. Otthon
nagy  örömmel fogadták, mivel jóforma, ügyes ember válott belőle. Azt mondja
neki egyszer az apja:

   - No,  fiam,  te sokfele jártál-keltél katonaságod ideje alatt,  biztosan
tudsz nekem valami újságot mesélni.

   A fiú erre azt mondja:

   - No, én mondok is olyanokat, amilyeneket még senki sem hallott, de  csak
azokat  mondom  el,  amiket  saját  szememmel láttam: az óriások országában,
mikor  oda  beérkeztünk, az időnk csak a csodalátásban telt el, mert láttunk
ott  olyan  magas embert is, hogy mi láttuk jól, hogy mozog a szája odafenn,
de  a  távolság  miatt  nem  értettük  a  szavát,  pedig olyan kemény hangon
beszélt, hogy a föld mozgott az ember lába alatt.

   Láttam ott egy olyan háromesztendős gyermeket, aki olyan magas volt, hogy
itt  nálunk  csak a földön állva a legmagasabb fának a tetejéből is le tudná
szedni az almát.

   Láttam  ott  akkora  élő  fát, hogy felnőtt volt az égig, s hogy az égtől
tovább nem nőhetett, az ága egy mérföldnyire meghajlott széjjel az ég alatt.
Van abban az országban egy olyan folyóvíz, melynek a mélységét még senki sem
tudta  megmérni.  Egyszer próbára beleküldöttek egy vízi búvárt, az oda volt
három  esztendeig,  akkor kijött a vízből, s azt mondotta, hogy ott a vízben
találkozott egy tengeri csudával, megszólította őt, hogy mi járásbeli. Mikor
az  megértette,  hogy ő a víznek a fenekét akarja elérni, azt mondotta, hogy
ha még három esztendeig mindig megy is lefele, akkor sem éri el a fenekét.

   Láttam   az  országban  akkora  madarat,  melynek  szárnyát  kiterjesztve
megmérték, s huszonkilenc öl volt.

   Láttam  ott  egy kígyót, amelyik vastagabb volt, mint akármelyik torony a
mi országunkban, s olyan hosszú volt, hogy három falu határán keresztülért.

   Láttam  még  ott egy pinty tojást, amely bámulatos nagysága mellett olyan
erős  héjú  volt,  hogy  mikor meg akarták törni, tizenkét kovács esztendeig
szakadatlanul  verte  a nagy vaskalapácsokkal. Mikor végre betörött a tojás,
egyik  kovács  beleejtette  a kalapácsát, s azután belement utána lajtorján.
Három  hónapig  kereste  a  kalapácsát,  egyszer  találkozott  ott  benn egy
pásztorral,  aki  egy  ménescsordát  őrzött.  Az  a pásztor is segített neki
keresni, míg végre nagy sokára meg is találták.

   Láttam  én  ott  olyan irtózatos nagy házakat, hogy egyikbe-egyikbe három
vármegye is belefért volna egyszerre.

   Láttam egy olyan főzőfazekat, amelyik éppen húsz köblös volt.

   Láttam egy olyan lovat, amelyre huszonöt öles lajtorján kellett felhágni,
hogy  reáülhessen  az  ember. Annak a nyakán egy olyan nagy csengettyű volt,
hogy  húsz mérföldre elhallott a hangja. Egy másik lónak a nyakán láttam egy
olyan öntött pergőt, amely harminchat mázsás volt, mégis a ló nem is érezte,
hogy a nyakán van.

   Láttam  egy  toronyban  akkora  harangot, hogy mikor húzni kezdették, meg
kezdett  lódulni,  még  három  hét  múlva kondult meg. Akkorát szólott, hogy
minden ütésre egy-egy hegy összeomlott.

   Láttam  még ott egy szabómestert, aki valami kényes munkával dolgozott, s
a  legkisebb  varrótűje  akkora  volt,  mint  a  legnagyobb  bükkfa itt a mi
hazánkban a havason.

   Láttam  akkora  egereket,  mint egy-egy kövér hízó disznó. Láttam abban a
feneketlen  folyóvízben  egy  olyan  halat,  hogy a százhúsz ágyús hadihajót
felvette a hátára, s úgy viddegélte tovább.

   Láttam ott akkora macskákat, mint egy-egy ötesztendős tulok.

   Láttam  egy  akkora  hosszú  lábú  agarat,  hogy  egy szökésben egy egész
vármegyét keresztülugrott.

   Láttam  ott  egy  olyan ebihalat, amelynek a háta olyan széles volt, hogy
egy szénásszekér négy ökörrel megfordulhatott rajta.

   Láttam  egy  faragó  óriást,  akinek  a  fejszéjét  megmértük,  s  hatvan
mázsásnak  találtuk.  Egy  másik  óriás írt a házában, s a kalamárisa akkora
volt,  mint egy százvedres hordó. A pennája pedig akkora, mint egy tíz német
ölös árbocfa a mi hazánkban.

   Láttam  egy  pincében  egy  olyan  boroshordót,  amely éppen tizenkétezer
vedres volt.

   Láttam  egy  pár csizmát, amelyet harminc ökör bőréből készítettek, de le
volt  téve,  mert  akinek a számára készült, nem tudta viselni a kicsinysége
miatt.

   Láttam  egy  fekete  sapkát, amelyet ötven bárány bőréből készítettek egy
tizenkét  esztendős óriás fiú számára, de annak a feje félesztendő múlva úgy
kinőtt a sapkából, hogy nem viselhette tovább, hanem el kellett adni.

   Láttam egy akkora kenyeret, mint nálunk egy ezerkalongyás búzaasztag.

   No,  hogy  aztán  az  óriások  országából kimasíroztunk, azután is eleget
láttam,  de  most  a  többit  elhallgatom, csak azt az egyet mondom el, hogy
mikor  egy városban, messze-messze innen, kvártélyban voltunk, született egy
kovácsnénak  olyan fia, hogy mikor megszületett, kalapács volt a kezében, és
egy  óra  múlva verte az üllőn a vasat. Még egyebeket is láttam, de most nem
tudom mind elmondani.

   - Többet ne is mondj, fiam - azt mondja rá az apja -, még ez is igen sok,
amit  eddig  mondottál.  Nincs a világon olyan bolond ember, aki ezt elhinné
neked.

   - Már  bizony, apám, ha nem hiszi, járjon a végére. Minek neveztek  engem
Hazugnak?


                                     2.

   Mi  apámuramnak  tizenhárman voltunk fiai. Egyszer apámuram összeszedett,
ahogy  tudott,  harminc  magyar  forintot, s megindult, hogy valahogy valami
jószágot vegyen.

   Elvetődött  szerencsésen  Sófalvára.  Ahajt  Kacsónak volt egy nagy kutya
kabalája,  egy  istentelen  nagy  szürke  lova.  Addig  tolják, vonják, amíg
megveszi  apám  a  lovat  harminc  magyar  forinttal,  s  elhozza  ide  haza
Farkaslakára.  De  az  akkora  volt,  hogy  a  pajtába nem lehetett bekötni.
Beállítottuk  hát  a  csűrbe,  s  a  kakasülőről  eddegélte a szénát a kutya
kabala.

   Egyszer apámuram fel akar ülni a hátára, hát nincsen olyan magas kerítés,
hogy  fel  tudjon róla hágni. Ahajt elmegy fel a havasra, vág két-három öles
ágat,  hazahúzdolgálja.  Csinál  egy lajtorját, a ló mellé állítja, s minket
megszólít:

   - Gyertek ide, gyermekek, jártassátok meg ezt a kabalát.

   Mi  bizony  mind  a  tizenhárman  felmegyünk  rája,  fülitől farkáig mind
beüljük.  Apámuram hálát ad az istennek, hogy amennyi gyermeke, mind lóhátra
kapott.  A  kapun  kicsapja  velünk  a  kabalát, hogy már jártassuk meg. Úgy
elvitt minket a kutya kabala, mint a pislogás.

   Egyszer  gondolja  apámuram,  hogy  eddig  haza  kellett  volna  jönni  a
kabalának  a gyermekekkel, mert a vetéskapu ha nyitva nem volt, megjárhatták
volna eddig. Apámuram bizony nem veszi tréfára a dolgot, gondolja magában:

   - A kabala is odavan, a sok gyermek is, csak utánuk megyek.

   Farkaslaka  végéhez ahogy kimegy, hát látja, hogy a pálfali háton visz ki
minket. Gondolja magában:

   "Ez  a  kutya kabala bizony éppen Sófalvára viszi a gyermekeket Kacsóhoz,
akitől éppen vettem."

   Apámuram  is megrúgja magát, Pálfalván alól keresztülaprít, elejibe kerül
egy  doronggal.  Szilos  megett megkerüli a kutya kabalát, egyet suppant rá,
megtéríti hazafelé. Mikor elhajtja Farkaslaka végéhez, szalad apámuram, hogy
a  vetéskaput  nyissa  meg. Az a kapu öt szál deszkából volt csinálva, olyan
magas volt. Hát amíg kinyitaná, a kutya kabala keresztüllépi a magas kaput.

   Elhajtja haza apámuram a kabalát, melléállítja a lajtorját, úgy szálltunk
le  ahajt  a  kutya  kabaláról.  A  csűrbe  ismét  behajtottuk, hogy egyék a
kakasülőről.

   No  de  már a tél is következik, gondolja apámuram, mit csináljon evvel a
kutya  kabalával. A falut kihívatja kalákába, hogy hozzanak istállófát, hogy
a  kutya  kabalának csináljon akkora pajtát, mint egy világ. Ahajt háromöles
ajtófélfát készít apámuram a kutya kabalának, hogy beférjen.

   Mikor  már  fedték  volna  befele  az  istállót,  akkor  a  kutya  kabala
megdöglött. Mondja apámuram:

   - Ezt a kutya kabalát is addig ették volna meg a farkasok, míg annyit nem
dolgoztunk az istállóval.

   Mérgiben  Murva  Dáviddal  megnyúzatta,  s  a bőrivel kereken az istállót
befedte.  Ami  az  eszterhéján  alól  lefittyent  a bőrből, három esztendeig
tizenhárman  lábbeliztünk belőle. Egyszer apámuram lehúzza a pajtafedélről a
bőrt,  beviszi  Udvarhelyre,  eladja  Kandónak harminc magyar forintért. Így
kapta meg apámuram a kutya kabala árát.


                                     3.

   Egyszer  megindulék a malomba, négy ökörrel, szekérrel. A szekeremen volt
négy  zsák  búza,  de  mikor  mennék  egy  hágón,  hát nem bírják az ökrök a
szekeret.  Én  bizony  nekiálltam,  a  négy  ökröt  kifogtam,  felültettem a
szekérbe,  a  négy zsák búzát pedig befogtam a helyükbe. Ahajt úgy kivittek,
mint  a szél. Elmegyek Kádácsba, a malomba. Hát a malom nincs otthon, elment
eprészni.  Ahajt  felütöttem  az  ostornyelemet az ökrök eleibe, s elmegyek,
hogy  a  malmot  keressem meg. Hát megtaláltam az oldalban, ahogy eprészett.
Szedek  köveket  a  kezembe,  úgy  hajigáltam  onnét  haza. Nézem az ostorom
nyelét,  hát  amíg  kijártam az erdőre, akkora jegenyefa nőtt belőle, hogy a
teteje  szinte  a  felhőket  érte.  Szököm a tetejébe, hát látom, hogy már a
seregélyek egy likba bele is költöztek. Én bizony felhágok, hogy vegyem ki a
fiait,  hát  a kezem nem fér be a likon. Én bizony fogtam magam, belebújtam.
Megrakom  a  kebelemet  madárfiakkal,  hát  nem férek ki a likon visszafelé.
Eszembe  jut,  hogy  otthon  van  nekem  egy  rozsdás fejszém. Fogtam magam,
elfutottam haza, igen hamar kivágtam a likat, kibújtam.

   De  hát  engem  úgy  repítettek  a  seregélyfiak,  mint  a  szél. Egyszer
megoldódik   a  harisnyám  szíja,  az  ingem  kicsúszik,  s  a  seregélyfiak
kirepültek.  Úgy  beleestem  egy  tóba, hogy legalább háromszáz szekér halat
kiütöttem.  Csakhamar  odajön egy mezítelen purdé, ahajt a kebelibe berakja,
mind  elviszi.  Én a tóból ki akartam mászni, de nem tudtam. Hát látom, hogy
ott a martján szökdösik egy kicsi leánykamadár. Hívom, hogy húzzon ki onnét,
de hát bizony nem jön. Megharagszom, kapom a fejszémet, úgy belehajítom abba
a  kicsi  madárba,  hogy  a  tolla mind lejött róla, az egész környéket mind
ellepte.

   Egyszer  kivánszorgok  nagy  bajjal,  hogy  keressem  meg  a  fejszémet a
tollúban,  de  hát  sehol  sem  kapom.  Én  bizony fogom magam, meggyújtom a
tollat. A hamuban keresni kezdem a fejszémet, hát csak a nyelét kapom meg, a
fejsze  elégett.  Megyek a malomba, hogy lássam, meg van-e őrölve a gabonám.
Hát  a  víz megitta az ökrömet, keresem a vizet, hát a malom elvitte, én ott
maradtam a nagy semmivel.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező