HALÁSZ JÓZSI
Egyszer volt egy szegény halászember, annak semmije sem volt az ég alatt,
csak a felesége s egy nagy kamasz fia, Józsi.
Meghal egyszer mind a két öreg egyszerre, s ottmarad Józsi egyedül. Beáll
a kemence megé, s onnat ki nem jő, amíg apját, anyját el nem temetik. Ott ül
még vagy három nap a temetés után is, amíg amúgy istenigazában meg nem
éhezett. Akkor eszébe jutott, hogy őt az apja, amíg élt, halászásból
tartotta. Ő is fogja a hálót, s elmegy halászni a gát alá. Úgy meghalászott,
hogy a tenyeréről a bőr mind lement, mégsem fogott egy árva halat sem. Azt
mondja utoljára:
- Én még egyszer beleteszem a hálót, de ha most sem lesz benne hal, tudom
isten, világgá megyek.
Beleereszti a vízbe a hálót Halász Józsi, egy kis idő múlva kihúzza, hát
egy szép kis aranyhal volt benne. Elgondolja magában, hogy odaadja a
földesúrnak, bár egy nap robotot elenged érte.
Hazaviszi a halat, kiteszi egy tányérba, hát a hal kiugrik a tányérból, s
olyan szép kisasszony penderedik belőle, hogy a napra lehetett nézni, de rá
nem. Azt mondja a kisasszony:
- No, te Halász Józsi, én a tied, te az enyém, ásó-kapa s a nagyharang
válasszon el egymástól.
Nem kellett Józsinak kétszer mondani, egyből megesküdtek, s éltek, mint
Tuba s Tubáné.
Azt kérdi egyszer az asszony:
- Te Józsi, valahol valami kicsi földetek nem volt-e?
Azt feleli az ura reá:
- De nekünk volt, csak az apám szegény ember volt, s rendre mind
eladogatta. Hanem látod ott tova azt a magas hegyet? Az nem kellett
senkinek, az nem adódott el.
Azt mondja a felesége:
- Sétáljunk ki, nézzük meg.
Kimennek, megkerülik az egész földet szélére-hosszára, barázdáról
barázdára. Mikor megkerülték, azt mondja az asszony.
- Üljünk le, szívem, erre a barázdára, pihenjünk egyet.
Leülnek oda, s Józsi leteszi a fejét a felesége ölébe. Azt várta csak az
asszony, hogy elaludjék, kihúzza magát a feje alól, szépen ruhát tesz alája.
Odább lép vagy kettőt, azután előveszi a nagy hétrét ostorát, kinyújtja, s
olyat csattant vele, hogy hetedhét országon keresztül hallatszott. Amennyi
sárkány a világon volt, mind előjött:
- Mit parancsol, felséges asszonyunk?
- Én azt parancsolom, hogy erre a helyre olyan kastélyt építsetek, hogy
olyan a világon több ne legyen. Ami szükséges, minden meglegyen benne: nyolc
ökörnek istálló, abban nyolc ökör, két legény mellette, a túlsó istállóban
nyolc ló legyen, két kocsis mellette. Hat asztag a csűrkertben, tizenkét
cséplőember a csűrben.
Még jóformán ki sem mondta a száján, meglett minden egyből. Olyan
gazdaságban ébredt meg Halász Józsi, hogy nem győzte a szeméből kidörzsölni
az álmot.
Nem akarta elhinni, hogy ébren van, s nem álmodja ezt a sok minden
gyönyörűséget.
- Ébren vagy, édes uram, ébren, kelj fel szaporán, s láss a dolog után.
Bezzeg azután Józsi nem mondta soha, hogy nincs mit enni, nincs mit
tenni. Olyan gazda lett belőle, hogy csodájára jártak hét pusztahatárban.
Azt mondja egyszer a feleségének:
- Te asszony, én elmegyek földesuramhoz, s meghívom mihozzánk vasárnapra
ebédre.
- Ne menj el, Józsi, mert kifogysz a gazdaságból, de még énbelőlem is.
De így, de úgy, ő meghívja. Befogat hat lovat hintó elejébe, felül,
elhajtat a földesúr kapuja elé. Leszáll a hintóból, bemegy a kapun. Az
udvaron ott faragott három ács. Köszön nekik illendőképpen, az ácsok
fogadják, s mikor elhalad mellettük, könyökön lökik egymást:
- Odanézz, te, hogy kivakaródzott az a boldogtalan Józsi!
De Józsi úgy tett, mintha nem hallotta volna ezt a beszédet. Kihúzta
magát, s bekopogott a földesurához:
- Jónapot, nagyságos úrfi!
- Neked is jónapot, Halász Józsi! Mi jóban jársz?
- Holnap vasárnap van, s meghívnám a nagyságos úrfit mihozzánk ebédre, jó
szívvel látnám.
- El is megyek, Józsi. Úgysem láttam még a gazdaságodat, pedig már
elhozták a hírét az emberek.
Na, jól van, befogat másnap a nagyságos úrfi is négy lovat, s elhajtat
Józsihoz. Megállnak a palota előtt, Józsi kifut, lesegíti a nagyságos úrfit,
kartőn fogja, s bevezeti a házba. Asztal mellé ülnek, esznek, isznak
kedvükre.
Kérdi egyszer az uraság:
- Hát a feleséged hol van, Józsi? Szeretném meglátni.
- Szemérmetes asszony a feleségem, nem szeret férfiak között ülni.
Hát csak esznek, isznak tovább, jól mulatnak. Volt bor, étel, ital
elegendő, csak az asszony nem került elő.
"Majd meglátom máskor" - gondolta magában a nagyságos úrfi, azzal
megköszönte a szíves vendéglátást, előparancsolta a hintót, felült rá s
elhajtatott. Ahogy visszapillant, meglátja az ablakban a Józsi feleségét.
Vagy a sok jóféle étel, ital, vagy a szép asszony látása úgy megártott a
nagyságos úrfinak, hogy mikor hazaért, úgy kellett leszedni a hintóból,
hetvenhétszer kirázta a hideg.
- Vess ágyat, inas, mert vége az életemnek!
Ágyat vet az inas, lefekteti a nagyságos úrfit.
Reggel a három faragóember mind várja a nagyságos úrfit, de csak nem jön
elő. Azt mondja az egyik ember:
- Elmegyek be, megnézem, miért nem jön ki, máskor már virradatkor kinn
volt.
Bemegy az ács, köszön, de a nagyságos úrfi nem is fogadja.
- Tán beteg a nagyságos úrfi?
- Én az, s meg is halok, ha az enyém nem lesz Halász Józsi háza s
felesége.
Kimegy az ács, s mondja a társainak, hogy mi a baj. Tanakodni kezdenek
együtt, hogy hogy segíthetnének rajta. Egyik azt találja ki, hogy azt a nagy
kőoszlopot, ami a nagyságos úrfi ablaka alatt van, Józsi hányassa el, a
helyét ültesse be szőlőfával, a szőlő érjék is meg éjszaka, abból egy kupát
a nagyságos úrnak tegyen be reggelre, mert ha nem, a nagyságos úré lesz a
palotája is s a felesége is.
Mikor ezt a nagyságos úrfi meghallja, nyomban meggyógyul, s elküldi a
kocsist Halász Józsi után.
Jónapot köszön a kocsis, Józsi fogadja, kérdi, mi újság.
- Ide küldött a nagyságos úrfi, azon nyomban jöjjön fel a palotára!
Befogatja megint Józsi a hat lovat, felül a hintóba, elhajtat a nagyságos
úrhoz. Leszáll, bemegy, köszön, s azt kérdi:
- Miért hívatott, földesuram?
- Én azért - azt mondja az úrfi -, hogy látod azt a kőoszlopot az ablak
alatt?
- Látom, nagyságos úr.
- Azt az éjjel hányd el, annak a helyét ültesd be szőlőfával, a szőlő
reggelre érjék is meg, annak a levéből tégy egy kupát az asztalomra, mert ha
nem, kifogysz a házadból s a feleségedből.
Megbúsul Józsi, el se búcsúzott, még a kapun belül volt, onnan szökött a
hintóba bánatában.
- Téríts, kocsis, hazafelé, hadd menjünk el még egyszer haza.
Hazaérkeznek, leszáll Józsi a hintóból. Kérdi a felesége:
- Miért hívatott, szívem?
- Engem azért, hogy a kőoszlopot az ablaka elől hányjam el, a helyét
ültessem be szőlőfával, a szőlő reggelre érjék is meg, s annak a levéből egy
kupát tegyek az asztalára, mert ha nem, kifogyok minden gazdaságomból, de
még tebelőled is.
- Kisebb gondod is nagyobb legyen annál. Egyél, ígyál, s feküdjél le.
Estére kerekednek. Kimegy a Józsi felesége hátra a csűrkertbe, kiereszti
a nagy ostort, olyant csattant egyet, hogy hetedhét országon keresztül
hallott. Elé jön, amennyi sárkány van, mind:
- Mit parancsol, felséges asszonyunk?
Azt mondja az asszony:
- Látjátok tova azt az udvart, a nagyságos úrét?
- Igenis, látjuk.
- Menjetek el oda. Van egy kőoszlop az ablak alatt, azt hányjátok el,
annak a helyét ültessétek be szőlőfával, annak a Ievéből holnap reggelre egy
kupával az úrfi asztalán legyen.
Mikor hajnalodik, a bor készen van, viszik Józsihoz. Józsi fogja magát,
nem fogat be, csak úgy gyalogszerrel lefut az udvarba. Mikor virradt,
odaérkezett. Sehol se lát senkit, az ablakot kinyitja, beteszi az üveget az
asztalra, s avval hazamegy.
Mikor szépen virradt, egyszer a nagyságos úrfi megfordul az ágyában, hát
az ablakon úgy süt be a nap, hogy hétágra. Mindjárt visszaesik az ágyba, még
hétszerte betegebb lett.
Várják az ácsok odakinn, de csak nem jön. Azt mondja a nagyobbik a
középsőnek:
- Eredj, menj el, nézd meg, mi az oka, hogy nem akar kijönni. Én átallom,
tegnap is én voltam.
Azt mondja a középső:
- Jól van, bemegyek én, s egyből megtudom.
Bemegy, s jónapot köszön a nagyságos úrfinak. Hát a nagyságos úrfi még
rosszabbul van. Azt mondja az ácsnak:
- Még hétszerte betegebb vagyok. Ezt is megtette az a kutya Józsi! Soha a
háza, felesége az enyém nem lesz!
- Hagyja el, nagyságos úr, majd kitalálunk hárman valamit.
Kimegy az ács a másik kettőhöz. Faragni kezdenek, tanakodni kezdenek. Azt
mondja a nagyobbik:
- Te vagy a középső, én egyre tanítottam, te is tanítsd másra.
Azt mondja a középső:
- Én azt gondoltam, hogy a kapu elé csináltasson Józsi egy ezüsthidat, a
hídnak a két végét különbnél különb fákkal ültesse be az éjszaka, azokon
különbnél különb madarak csirikoljanak hajnalra. Ezt már nem teszi meg.
Kifogy a gazdaságából s a feleségéből Józsi.
Mikor kimegy nagy sokára a nagyságos úrfi, nyomban elmondják neki, mit
találtak fel. Erre a nagyságos úrfi a kocsist egybe előhívatja, lóra ülteti,
s elküldi Józsihoz, hogy hívja be.
Odaérkezik a kocsis, jónapot köszön, Józsi fogadja. Kérdi, mi újság.
- Ide küldött a nagyságos úrfi, hogy jöjjön be.
- Mondd meg, hogy be fogok menni.
Józsi is kimegy, előkiáltja a kocsist:
- Hat lovat a hintó eleibe!
Odaállnak a palota eleibe. Józsi felül a hintóba, az inas elöl. Eljön be
a nagyságos úrfihoz, megáll a kapuban, leszáll a hintóból, bemegy:
- Jónapot, földesuram, megjelentem a parancsolatra!
- Azért hívattalak, hogy a kapum eleibe ezüsthidat csinálj, a két végét
különbnél különb fával ültesd be, annak az ágán különbnél különb madarak
csirikoljanak hajnalra, mert ha nem, kifogysz a gazdaságból s az asszonyból.
Megbúsulja magát Józsi, el se búcsúzik. Mikor a kapuig érkezik, onnan a
hintóba szökik, azt mondja a kocsisnak:
- Fordulj hazafelé!
Hazaérkeznek, megáll a palota ajtaja előtt, bemegy nagy szomorúan. Kérdi
a felesége:
- Hát te, szívem, miért vagy olyan szomorú?
- Hogyne volnék, mikor azt mondta, hogy én neki csináljak ezüsthidat,
különbnél különb fával ültessem be a két végét, annak az ágán különbnél
különb madarak legyenek, különbnél különben csirikoljanak holnap reggelre,
mert ha nem, kifogyok minden gazdaságomból s tebelőled is.
- Ne búsulj, szívem - azt mondja az asszony -, egyél, ígyál, s feküdjél
le, nyugodjál.
Kimegy a felesége a nagy ostorral a csűrkertbe, kinyújtja a nagy ostort,
olyat csattant egyet, hetedhét országon keresztül hallott. Amennyi sárkány,
mind előjött.
- Mit parancsol, felséges asszonyom?
- Azt parancsolom, menjetek el oda, ahol voltatok a múltkor, ahhoz a
nagyságos úrfihoz, csináljatok ezüsthidat neki, különbnél különb fával
ültessétek be a két végét, különbnél különb madarak csirikoljanak minden
ágán.
Mikor szépen hajnallott, a sárkányok mindennel készen lettek. De a
madarak úgy csirikoltak, hogy az egész falu felkelt. Egy fülemile nagy
szájjal azt mondja az úrfinak:
- Amit az isten másnak ad, ne kívánd el, amit neked ad, érd be avval!
Meghallja az úrfi a fülemile beszédét, felül nagy ijedten, hát az
ezüsthídnak a világa úgy megüti, hogy egy cseppet sem lát: Még hétszerte
betegebb lesz.
Reggel mennek az ácsok az úrfihoz munkára, de a kapun nem tudtak bemenni,
úgy elvette a szemük világát a nagy fényesség. Más kapun kerülnek be,
faragni kezdenek. Azt mondja a középső a legkisebbnek:
- Menj be, nézd meg a nagyságos úrfit, mi az oka, hogy nem jön ki.
Bemegy a legkisebbik ács, jónapot köszön, kérdi:
- Talán rosszul van, nagyságos úrfi?
- Jaj - azt mondja -, még hétszerte betegebb vagyok.
Azt mondja a kisebbik faragó:
- Nagyságos úrfi, mit gondoltam én az éjjel? Én olyat, hogy azt Józsi,
tudom, meg nem tudja tenni.
- Mit, te faragó?
- Én azt - azt mondja -, hogy hívja meg vasárnapra Halász Józsi Szent
Pétert a nagyságos úrfihoz ebédre.
Megörvend az úrfi, no, ez igazán jó lesz, ezt biztosan nem tudja
megtenni. Egyszeribe előkiáltja az inast:
- Menj el, te inas, hamarabb jársz, hívd el Józsit ide.
El is megy az inas, jónapot köszön. Józsi fogadja, kérdi, mi újság.
- Azért küldött a nagyságos úrfi, hogy jelenjen meg nála minél előbb.
- Mondd meg, el fogok menni.
Befogat Józsi, elmegy, be az udvarba az úrfihoz, jónapot köszön, a
nagyságos úrfi fogadja.
- Megjelentem a parancsolatra.
- Nem parancsolok, csak mondok. Azt mondom, hogy Szent Pétert magát hívd
meg ebédre vasárnapra hozzám, mert ha nem, kifogysz a fényes palotádból s a
szépasszony feleségedből.
Megbúsul Józsi még hétszer inkább, mint annak előtte. El se búcsúzik,
felszökik a hintóba, elhajtat haza. Otthon leszáll a hintóból, bemegy a
palotába. Kérdi a felesége:
- Miért hívott, szívem?
Hát azért, hogy én Szent Pétert hívjam meg ebédre hozzá vasárnapra, mert
ha nem, kifogyok minden gazdaságomból, de még tebelőled is.
Azt mondja az asszony a kocsisnak:
- Hozd el az esztendős csikót, a rongyosabbat, a pricsnyerget tedd a
hátára, az ezüstkantárt a fejébe. - Mondja az urának:
- Ülj fel a hátára.
Felül Józsi, elbúcsúzik. Abból a helyből megszöki magát az esztendős
csikó nagy rongyosan, repül egyenesen az égbe. Amíg felérkezett, a
rongyosság mind lehullott róla. Megérkeznek az ég kapujához, koppantanak
rajta. Szent Péter megnyitja.
Kérdi Józsitól:
- Mi jóban jársz, te szegény ember?
- Azért jöttem, hogy meghívjam kegyelmedet a földesuramhoz vasárnapra
ebédre.
- Mondd meg, te szegény ember, el is megyek. Egy földet vessen be árpával
ma, az árpa érjék is meg, annak a kenyeréből egyem én vasárnap ebédet. Egy
meddő tehene borjazzon meg, annak a húsát rántsák ki melléje.
Elbúcsúzik Józsi, lerepül onnan a rongyos csikó. Utána kiált Szent Péter:
- Eredj csak bátran, mert talpra esel.
Hazaérkezik Józsi, elveti az árpát, s azt mondja a feleségének:
- No, én elmegyek a földesuramhoz, átadom a parancsolatot.
El is megy, bemegy a kapun, koppant az ajtón. Mikor lépne be, azt mondja
a nagyságos úr:
- Ne is jöjj errébb!
- Nem is akarok. Amit reám bízott, megtettem, amit izentek, azt is
megmondom. Szent Péter azt izeni, hogy egy földet vessen be árpával, az árpa
érjék meg, annak a kenyeréből kíván ebédet enni. Egy meddő tehene borjazzon
meg, annak a húsát rántsák ki melléje.
Megbúsul a nagyságos úrfi. Azt mondja Józsi:
- Csak búsulj, földesuram, engem is eleget búsítottál, búsulj most már te
is!
Avval elbúcsúzik Józsi, elmegy haza. Amikor hazaérkezik, hát már sül is
az árpakenyér, a tehén is megbornyúzott, a hús is rántódik. Látja, hogy
Szent Péter már le is jött az égből, s lépeget az úton a nagyságos úrfi háza
felé. Mikor a kapuhoz ér, azt kiáltja az úrfi:
- Menjetek, zárjátok be a kaput, ne jöhessen be!
Azt mondta Szent Péter:
- Jól van, nem is akartam én bemenni, úgyis vár már engem a délebéd ennél
a szegény embernél.
Elmennek ketten ki a hegyre. Mikor mennének felfele az oldalon, azt
mondja Szent Péter Halász Józsinak:
- Nézz vissza, Józsi, mit látsz?
Visszanéz Józsi, hát a nagyságos úrfi egész udvarát, minden gazdaságát
ellepte a víz.
Kifut a Józsi felesége, behívja Szent Pétert szíves szóval. Bemegy Szent
Péter, asztal mellé ül, jóllakik az egynapos árpa kenyerével s az egynapos
borjú húsával. Azután megáldotta Halász Józsit és a feleségét, s visszament
az égbe. Attól a naptól fogva a kenyér s a hús az asztalfiából el nem
fogyott soha. Keressék fel kigyelmetek is Halász Józsit, s meglátják, hogy
igazat beszéltem.