Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                  PÁVATOLL

   Élt  egyszer  egy  ország fővárosában egy igen-igen gazdag király, Sándor
volt  a  neve.  Ennek a királynak nagy kedve tellett a vadászatban. Egyszer,
mikor  jönne  haza  vadásztársaival a havasból; látja, hogy egy kopasz lófej
meghengeredik  előtte  az  úton. Megparancsolja társainak, hogy törjék ízzé-
porrá. Megszólal a lófej:

   - Hallod-e,  te  király,  hat  királynak a fejét veszem, s a tied lesz  a
hetedik!

   - Rajta,  fogjátok  meg?  -  parancsolta  a  király  a társainak, s  azok
felvették  a lófejet, bevitték a városba, s a király parancsolatára a palota
ablaka alá hét singnyire beásták a földbe, hogy ne árthasson.

   A  legközelebbi  éjen  egy  olyan terepély borostyánfa nőtt ki a lófőből,
hogy  az  ágai  benőttek  a  palota  ablakán,  s  belülről mind a négy falát
befolyták,  szépen kivirágozva. Felkel hajnalban a király öreg anyja, s csak
elcsodálkozott  azon,  amit  látott  a  palotában.  Odamegy  a fia ágyához s
felkelti:

   - Kelj  fel,  fiam  -  így  költögeti  -,  nézd  csak, be szép,  gyönyörű
borostyánfa  növekedett  az  éjjel  az  ablakunk  alatt, s még a házunkat is
betöltötte a virágaival.

   - Ó,  kegyes  anyám - azt mondja sóhajtva a király -, ez nekem nem  öröm,
hanem inkább szomorúság.

   Felkel  a  király  az  ágyából, s kiadja a parancsot, hogy haladék nélkül
vágják  ki  a  csoda-borostyánfát. Előszólítja a legszebb szobaleányt, s azt
mondja neki:

   - Eredj sietve, hívj tizenkét fejszés legényt a városból.

   Mikor  a  leány  az  ablak  előtt  elmegy,  ki  a  kapu felé, megszólal a
borostyánfa:

   - Hallod-e, te leány, a fejszés legények, tudom én, hagy eljönnek, s  azt
is  tudom, hogy kivágnak. Mikor a legelső belém vágja a fejszéjét, egy darab
forgács  kiszökik  a  törzsökömből, te azt vedd fel úgy, hogy észre ne vegye
senki, s tedd a kebeledbe.

   A  leány  eszerint  cselekedett,  kebelében hordozta a forgácsot, s olyan
csoda  történt,  hogy  annak  a  csodaerejétől szült egy gyönyörű szép fiút.
Mivelhogy ritka szép volt, megkeresztelték Pávatollnak.

   Mikor aztán ez a fiú nagyobbra növekedett, szépségéért, ügyességéért nagy
kedvébe  esett  a  királynak.  Vadászni  is gyakran elvitte magával. Történt
egyszer, hogy így szólott hozzá a vadászaton:

   - Te, látom, ügyes egy legény vagy, hozd el nekem Kócibár király  leányát
feleségül.

   Pávatoll  másnap  jó  reggel  el  is  indult  a nagy útra. Mikor egy nagy
folyóvíz  mellett  mendegélt,  meglátott  egy roppant nagy halat a part felé
úszkálni. Odafordította a puskáját, hogy meglője, de a hal megszólalt:

   - Megállj  Pávatoll,  ne  lőj ide! Tudom én, hogy ahova most utazol,  ott
nagy bajod lesz neked. Csak jöjj ide, szólíts engem, s én segítek rajtad.

   Pávatoll  visszaakasztotta  a  puskáját  a nyakába, s továbbment. Egyszer
megpillantott  egy  nagy  saskeselyűt a feje fölött lebegni. Célba veszi azt
is, hogy lelője, de a sas is megszólal:

   - Megállj,  Pávatoll,  ne lőj ide! Tudom én, hogy ahova most utazol,  ott
énnélkülem  nem  boldogulsz,  csak  gyere  ide,  szólíts engem, s én segítek
rajtad.

   Pávatoll nem lőtte meg a sast sem, hanem tovább folytatta az útját. Mikor
egy  cserjésbe  érkezett,  meglátott egy rókát egerészni. Arra is felhúzta a
puskáját. Megszólal a róka:

   - Le  ne lőj engem, Pávatoll, mert tudd meg, hogy mikor legnagyobb  bajod
lesz,  éppen  én  foglak  téged  kisegíteni  a  bajból  - s így a rókának is
megmaradt az élete.

   Pávatoll  mindaddig ment hegyeken-völgyeken keresztül, míg nagy sokára be
nem  érkezett  Kócibár  király  fővárosába.  Bement a királyhoz, ura nevében
köszöntötte, s elmondotta, hogy ő mi járásbeli volna.

   - Haj,  idegen ország fia - azt mondja a király -, olyan leányt, mint  az
enyém, nem olyan könnyű elnyerni. Én meg nem tagadom a királyodtól, de neked
előbb  nagy  próbákat  kell kiállanod, s ha azt ki nem állod, ne bízz benne,
hogy elnyered a leányomat.

   - S mi leszen az a próba? - kérdezte Pávatoll.

   - Csak az - feleli a király -, hogy neked úgy el kell bújni, akárhova is,
hogy a leányom téged meg ne kapjon.

   Kimegy  Pávatoll  a  király udvarából, s töri a fejét erősen, hogy mitevő
legyen.  Egyszer  csak eszébe jut a hal. Elmegy, s éppen azon a helyen, ahol
először találkozott vele, meg is találja.

   - Tudom,  mi bajod van - mondja neki a hal -, bújj csak be a torkomba,  s
én úgy elrejtelek, hogy senki meg nem talál téged.

   Így  is  történt.  A hal felnyitotta szörnyű nagy torkát, Pávatoll szépen
besétált, s a nagy hal levitte őt a folyó fenekére.

   Azt mondja a király a leányának:

   - No, leányom, keresd meg Pávatollat.

   A  király.  leányának  egy  olyan  csodakönyve  volt,  amelyből  ha  csak
belenéztek is, akárkinek s akárminek a hollétét könnyen meg lehetett tudni.

   A leány csak belepillantott s felkiáltott:

   - No,  atyám,  megtaláltam, de jól elbújt, mert a folyó fenekén egy  nagy
halnak a gyomrában van.

   Kiteszi  a  nagy  hal  Pávatollat  a szárazra, s Pávatoll a víz partjáról
egyenesen  odasietett,  ahol  a  nagy  sast  látta volt. Hát a sas ismét ott
lebeg. Azt mondja neki Pávatoll:

   - No,  te  sas, mármost segíts rajtam, ha módod van benne, és bújtass  el
engem valahova.

   Alászáll a sas, hátára veszi Pávatollat, s elviszi őt a felhők háta mögé.

   - Vajon  hova  lett  el  Pávatoll a hal gyomrából? - kérdi a leányától  a
király.

   A  leány  ismét  elővette  a bűvös-bájos könyvet, s addig nézegette, amíg
egyszer azt mondotta:

   - Ismét megtaláltam, a hetedik felhőn felül egy sasnak a hátán üldögél.

   A  sas  még  egy  darabig ott lebegett fenn, azután leszállott, s letette
Pávatollat  a földre. Azt gondolta Pávatoll, hogy akár nyer, akár veszít, de
ő  még  egyszer próbát tesz a királynál. Be is ment a királyi udvarba, s ott
azt mondta neki a király:

   - Már  kétszer megtaláltunk téged, de harmadszor úgy elbújj, hogy meg  ne
kapjunk,  mert ha megtalálunk, nemcsak hogy a leányomat nem nyered el, hanem
még a fejedet is elveszíted.

   Pávatoll  igen  elbúsult ezen, kiment az udvarból, s megkereste a rókát a
cserjésben. Elmondotta neki, hogy milyen nagy nehéz próbát kell kiállnia.

   - Ne  félj  semmit  - azt mondja a róka -, csak bukjál hamar keresztül  a
fejeden.

   Pávatoll általbukott a fején, s egy szép kis fürge mókus válott belőle. A
róka   is   általbukott   a  fején,  s  egy  kereskedővé  változott.  Azután
meghengergőzött  egy  cserfa  alatt, s amennyi falevél ott lehullva volt, az
mind cifra keszkenővé változott.

   Fogta  magát  a  kereskedő,  hátára  pakolta  a sok keszkenőt, a mókust a
vállára  ültette,  s  bement  a  városba.  Megállott a Kócibár király kapuja
előtt,  sátort vont, s árulni kezdette a keszkenőket. A mókus a kereskedőnek
hol  a  fején,  hol  a vállán, hol a keszkenőin szökdösött nagy vígan. Hírét
veszi a király leánya, hogy micsoda keszkenőket árul egy kereskedő a királyi
palota  kapujában,  s leküldi a szolgálóját, hogy válasszon ki egy szépet. A
szolgáló  kifut,  meglátja  a mókust, nyomban visszajön, s elmondja a király
leányának,  hogy  be  gyönyörű  mókust  látott  játszadozni  a keszkenőkön a
sátorban.  A  király  leánya  elkéreti  a mókust a kereskedőtől, hogy amíg ő
árulja  a  keszkenőket, addig hadd mulassa magát vele. Ahogy ott mulatoznék,
azt mondja neki a király:

   - Elég legyen a játékból, keressed Pávatollat.

   Előveszi  erre a leány a könyvét, keres benne, de nem talál, s azt mondja
a királynak:

   - Én  semmiképpen  nem  találom Pávatollat, az árnyékát jól látom, de  őt
magát nem tudom kivenni, hogy hol van.

   A  mókus akkor éppen a leány ölében volt lesimulva, s egyet sem mozdult a
helyéből.

   Nemsokára  beküld  a  kereskedő, s kéreti a mókust, hogy neki tovább kell
menni, mert itt nem kel a portékája. El is ment a mókusával együtt, vissza a
cserjés  mellé,  s ott a mókust átbucskáztatta a fején, s lett belőle megint
szép ifjú Pávatoll, aki azelőtt volt. Azt mondja neki a kereskedő:

   - Nézd,  én  adok  neked egy iskátulyát, ebben egy légy van bezárva,  ezt
vedd  magadhoz,  s  hasznát  veszed.  A király az éjjel felöltöztet tizenkét
leányt,  mind  hasonlót a saját leányához, mind egyforma ruhába, s neked még
azt  a  próbát  parancsolja,  hogy  válaszd ki közülük az ő leányát. Te csak
bocsásd  ki  az  iskátulyából  a legyet, az éppen a homlokára száll a király
leányának, s mikor hozzákap a légyhez, akkor fogd meg a kezét, s vezesd el a
többi  leányok  mellől  -  ezzel eltűnt a kereskedő, Pávatoll pedig bement a
királyhoz.

   - Isten  hozott - azt mondja a király -, hová tudtál úgy elbújni,  eleget
kerestünk, de nem találtunk?

   - Nem voltam igen messze - azt mondja Pávatoll -, mókus képében a leányod
ölében  heverésztem.  Most  már  a próbát kiállottam, már csak az van hátra,
hogy vigyem a leányodat.

   - Ne  siess  -  azt  mondja  a  király  -, holnap még egy próbát ki  kell
állanod, akkor ha lesz valami a dologból.

   A  király  másnap  reggel  sorba  állíttatott  az  udvar közepén tizenkét
egyforma arcú és egyforma ruhájú leányt. Azok között volt az ő leánya is.

   - No,  válaszd  ki  az  én  leányomat  a  tizenkettő  közül - azt  mondja
Pávatollnak.

   Pávatoll  nézegetni  kezdi  a  leányokat, s közben titokban kinyitotta az
iskátulyát,  a  légy  kirepült  belőle,  s  a  király  leányának a homlokára
szállott.  A  királyleány  hozzákapott  a  jobb  kezével,  ekkor hozzájárult
Pávatoll, megfogta a kezét, elvezette a többi mellől, s azt mondta:

   - Gyere, mert te vagy az, akiért én olyan sokat fáradtam, csak készülj, s
indulj velem.

   Egész  nap  a készülettel telt el. Másnap elindultak cifra szekéren, nagy
pompával,  s  mikor egy sík mezőn mennének keresztül, látják, hogy egy kútra
seregesen  özönlik  a  nép. Megállnak mellette, s megkérdi az új menyasszony
egy  vízvivőtől,  hogy  miféle  víz van abban a kútban, hogy azt olyan sokan
ostromolják.

   - Ennek  élő-haló  víz a neve - felelik neki -, s ennek olyan ritka  nagy
ereje  van,  hogy  aki véletlenül hal meg, ha igen öreg nem volt, ebből csak
megfecskendezik, s mindjárt feltámad.

   A  menyasszony  merített  egy korsóval a vízből, feltétette a szekérbe, s
folytatták útjukat.

   Mikor   hazaérkeztek,   meglátja  Sándor  király,  hogy  Pávatoll  az  új
menyasszony  mellett  ül  a szekérben. Szörnyű haragra lobbant, s meg akarta
ölni, de megtürtőztette a haragját ezúttal.

   Egy  óra  múlva  gazdag rakott asztal mellé ültek, hat idegen király volt
jelen,   akiket  Sándor  király  meghívatott  vendégségbe.  Mikor  felkeltek
jóllakva az asztal mellöl, azt mondja Sándor király Pávatollnak:

   - Készülj a halálra, mert meg kell halnod!

   Szegény  Pávatoll  azt  sem  tudta, hogy mit tegyen ijedtében. Mentegetni
kezdte  magát,  hogy  ő  csak  azért ült a menyasszony mellé, mivel nem volt
máshol  hely  a  szekérben,  s  különben  is  ő  volt  a  kikérő násznagy. A
jelenvoltak  közül senki sem sietett mentségére az új királynén kívül, de az
is  mindhiába,  mert Sándor király kirántotta a kardját, s lecsapta Pávatoll
fejét.

   A  nagy  vigasság  nagy szomorúságra változott, s elindult a vendégsereg,
hogy  kivigyék Pávatollat a temetőbe. Mikor oda kiérkeztek, azt mondja az új
királyné, hogy tegyék le a koporsót, nyissák fel, hadd lássa meg még egyszer
azt, aki olyan sokat fáradozott érette.

   Minthogy  kedves  volt  a  királyné,  engedtek  a  szavának,  letették  a
koporsót,  s  fel  is  nyitották.  A  királynénak  kezében  volt egy butélia
megtöltve  élő-haló  vízzel,  azzal  megöntözte  a halottat, s csak elbámult
mindenki, mikor látták, hogy Pávatoll egyszer csak talpra állott.

   Pávatoll,  hogy  felkelt  a  koporsóból,  felkapta  a kardját, mert az is
melléje volt téve, s azt mondta Sándor királynak:

   - No,  háládatlan, tudd meg, hogy mikor jöttél a vadászatból a  havasról,
én  mondottam neked a kopasz lófőből ezeket a szókat: "Hat királynak a fejét
veszem,   tied   lesz  a  hetedik."  Te  az  énbelőlem  kinőtt  borostyánfát
kivágattad,  s  minden ágával együtt tűzre rakattad, s engemet, aki, hogy jó
feleséget  hozhassak  neked, kockára tettem az életemet, s ezer veszély közt
forogtam,  elveszejtettél  minden  ok  nélkül.  Most  már  itt  az idő, hogy
meglakolj mindezekért, amit énellenem cselekedtél.

   Ahogy  ezeket  elmondta, csak hirtelen elvágta a hat királynak a fejét, s
utánuk  a  Sándorét,  s  behányta  őket  a  kiásott sírba, azután megfogta a
királyné jobb kezét, s azt mondotta:

   - Gyere,  menjünk  haza, én a tied s te az enyém vagy. Tudom, jól  tudod,
mennyit szenvedtem, s mennyit fáradtam éretted.

   Ezzel  hazamentek,  beszállottak a királyi udvarba, s ott nagy bőségben s
békességben éltek együtt holtuk napjáig.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező