Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                A CSUDAMADÁR

   Egyszer  volt,  hol  nem  volt,  volt  egyszer  egy szegény asszony. Az a
szegény  asszony  olyan  szegény  volt, hogy nem élhetett semmiképpen, hanem
elment  virágokat szedni, s a patikában eladta. Szedegette a szegény asszony
a  füveket s a burjánokat, s közben azon gondolkodott, mit mondhatna valamit
a  patikáriusnak,  hogy  jobban  eladhassa.  Amikor  így  gondolkoznék,  egy
madárkára  akadt  a  bokorban.  Meg  is  fogta,  s akkor egy vékony hang azt
kiáltotta:

   - Vidd  el  a  királyhoz,  az  megveszi, s ha megeszi a király  a madárka
zuzáját, minden éjjel két zacskó aranyat kap a feje alá.

   A  szegény  asszony  el is vitte a madárkát a királyhoz. Azt kérdi tőle a
király:

   - Miért hoztad, te szegény asszony, ezt a madárkát énhozzám?

   A szegény asszony azt felelte:

   - Ez eladó, felséges uram.

   - Mit kérsz érte?

   - Csak száz forintot.

   - Ó, az igen drága - azt mondja a király.

   - Vagy  nem,  felséges  király  -  feleli  a  szegény asszony -, mert  ha
felséged  ennek a zuzáját megeszi, minden éjjel két zacskó arany lesz a feje
alatt.

   A király megvette a madárkát, de az asszonynak azt mondotta, hogy ha igaz
nem lesz, amit mondott, fejével játszik. A madárkát a szakács kezére adta, s
azt mondta:

   - Te  szakács,  süsd  meg nekem délebédre ezt a madárkát, de úgy  ügyelj,
hogy ha a zuzája elvész, fejedet vétetem.

   A szakács mindjárt megmejjesztette a madarat, s nyársra húzta.

   Volt  a  királynak  egy  fia és egy leánya, akik iskolába jártak. Délben,
mikor  az  iskolából  hazajöttek,  igen  erősen  meg  voltak éhezve, mert az
iskolába  kenyeret  nem  vittek volt, s mikor hazaértek, mindjárt a konyhába
futottak.  A szakács egy kötény forgácsért kiment az udvarba. A két gyermek,
hogy  a  konyhában  senkit  nem  talált,  a  madárka  szárnya  alól  a zuzát
leszakította  s  befalatozta.  A  szakács  mikor  behozta  a forgácsot, csak
elrémült,  hogy  a  zuzát  nem  látja.  Mitevő legyen már most, mert vége az
életének!  Gondolkozni kezd, s eszébe jutott, hogy van az udvarban egy kotló
is  csirkékkel, s a csirkék közül egyet szaporán megfogott, megmejjesztette,
a zuzáját kivette, a madár szárnya alá húzta, s így beadta a királynak.

   Megeszi  a  madarat  a  király,  s még jókor este, hat órakor lefeküdt, s
reggel   hét   órakor  felkelt,  de  semmit  sem  talált  a  feje  alatt.  A
királykisasszonynak  volt  egy  belső  szolgálója,  a királyfiúnak pedig egy
inasa. Ezek a királykisasszony feje alatt is, a királyúrfi feje alatt is egy
zacskó aranyat találtak. Nyomban befutottak a királyhoz, s elmondották, hogy
mit leltek. Erre a király mindjárt összehívatta a tanácsosokat, s előadta az
egész  dolgot.  A tanácsosok előhívatták a király szakácsát, s megkérdezték,
hogy miféle zuza volt, amit a királlyal megétetett. A szakács azt felelte:

   - Az bizony, jó uraim, a madár zuzája volt.

   De   mikor  a  tanácsosok  megmondották,  hogy  mi  történt,  ő  is  csak
megvallotta,  hogy  amíg  forgácsért  járt,  azalatt az úrfi és a kisasszony
megették a madár zuzáját, s ő ijedtében helyébe tett egy csirkezuzát. Erre a
tanácsosok  halált mondtak a szakács fejére. De volt a tanácsosok között egy
ősz fejű, s az így szólott:

   - Hohó, uraim, a szakács nem bűnös! Neki, hogy tüzet tehessen, forgácsért
kellett  menni.  A gyermekek a bűnösek, akik a zuzát ellopták, azok haljanak
meg!

   A tanácsosok tehát halálra ítélték a gyermekeket, hogy akasszák fel őket.

   Mikor  kivitték  a gyermekeket az akasztófához, a nép nem várta meg, hogy
felakasszák  őket,  mert  sajnálta  a  gyermekeket, s az akasztófánál csak a
gyermekek s a hóhér maradtak. Akkor két gerlicemadár rászállott az akasztófa
két szegletére, s így szólottak:

   - Te  hóhér, ne akaszd fel a gyermekeket, mert ártatlanok, hanem vidd  el
az  erdőbe  s  hagyd  ott. Mi kiköpjük a zuzánkat, vidd el a királynak, hadd
egye meg, s minden éjjel két zacskó arany lesz a feje alatt.

   Ahogy  mondták, úgyis cselekedtek a gerlicemadarak, a hóhér pedig elvitte
a  zuzájukat  a királynak, s annak minden éjjel két zacskó arany lett a feje
alatt.  A  gyermekek pedig az erdőben bujdostak, s találtak a sűrűségben egy
olyan  járatlan útra, ahol akkora burján volt, hogy a marhának csak a szarva
látszott  volna ki belőle. Itt a fiúcska egy ökörnyomra lelt, s azt mondta a
testvérének:

   - Édes  néném,  itt  valaha marha járt ezen az úton. Addig menjünk,  amíg
valahogy kivergődünk az erdőből.

   Mentek,  mentek hetedhét országon is keresztül, s mégis az erdőből ki nem
értek.  Utoljára  egy  olyan  házra  találtak, melynek az oldala kidőlt, s a
teteje  is  rongyos  volt.  Mikor  ezt  meglátták,  bementek  a  házba,  s a
királyfiúcska így imádkozott.

   - Én uram, teremtőm, ha ennek a háznak fedele lenne, legalább az eső  nem
verne, s a nap nem sütne alatta! - s ahogy így fohászkodott, mindjárt fedele
lett a háznak.

   Hogy  fedele lett a háznak, megtelepedtek benne. Estére vált az idő, igen
megéheztek. A királyfiúcska most így fohászkodott:

   - Én  uram,  teremtőm,  ha  egyéb  nem, bárcsak egy kicsi hideg  puliszka
lenne,  be  megennénk!  -  ahogy  ezt  kérte, az asztal megterítődött, s jól
megvacsoráztak.

   A királyfiúcska akkor azt gondolta:

   - Én  uram,  teremtőm,  bárcsak egy ágy lenne, amelyikben  lenyugodnánk -
alig gondolta végig, már készen is volt az ágy.

   Másnap  a  királyfiúcska vadászni ment. Hogy vadászni ment, hát talált az
erdőben  egy  nagy  régi kastélyt. Bemegy, s hát látja, hogy senki sem lakik
abban,  pedig  hét  szoba  volt  benne,  s  mindenik  kibútorozva. A hetedik
szobának az ajtaján volt egy akkora lakat, mint egy üst. Ennek a kulcslyukán
benézett a királyfiúcska, s látott benne egy aranykaró mellett, aranylánccal
odakötve egy nagy óriást.

   Másnap  odaköltöztek  a  kastélyba  a  rongyos  házikóból.  Azt  mondta a
királyfiúcska a nénjének:

   - No,   édes  néném,  most  már  jó  szállásra   találtunk,  hat   házban
csinálhatsz,  amit  tetszik,  de  a hetedik felé ne is menj - s akkor megint
elment vadászni.

   A  nénje  pedig  gondolta  magában:  "Ejnye,  mi  lehet  abban  a hetedik
szobában,  csak  benézek  oda  is!"  Ő  is meglátta az óriást az aranyláncon
megkötve, a kulcs lyukán keresztül, s úgy megszerette, hogy azt mondta:

   - Ó, szívem szerelme, miért zártak ide? Hogy szabadíthatnálak meg?

   - Ó,  szívem szerelme - azt mondta az óriás -, végy a szádba három  csepp
vizet,   öntsd   a  lakatra  s  megnyílik.  De  hogy  egymásé  lehessünk,  a
testvérednek  el  kell  veszni.  Mikor  hazajön  a  vadászatról,  tedd magad
beteggé,  s  ha  kérdi, mi a bajod, mondjad, hogy csak úgy gyógyulsz meg, ha
egy eleven medvefiút hoz, s annak a húsát megeszed.

   Hazajön a királyfiúcska, s a nénjét erősen betegen kapja, kérdi:

   - Mi bajod, édes néném?

   Azt mondja a leány:

   - Ó,  én erősen beteg vagyok, de egy kicsit elszenderedtem, s azt  láttam
álmomban, hogy ha elevenen fogott medvefiú húsát megenném, jobban lennék.

   A királyfiúcska megsajnálta a nénjét, s azt mondta:

   - Ha a lábam térdemig kopik is, addig megyek, míg medvefiút nem hozok.

   Elindult  hát,  s  ment  hetedhét országon keresztül, amíg egy faluba nem
érkezett,  ahol  áldott  Péntek  és  Vasárnap őfelsége lakott. Áldott Péntek
megszólította a királyúrfit:

   - Tudom,  királyúrfi,  hova  mész.  Gyere  be,  nesze,  adok  neked   egy
zsebkendőt  a  kezedbe.  Amint  a  havasba mész ki, találsz egy medvét a két
kölykével, kérjed a medvét: "Add nekem, bátyó, a kölykeidet, s én megtanítom
őket a világon minden nyelvre, magyar, német, román, cigány, örmény, zsidó s
francia   nyelvre."  A  medve  a  világ  drága  kincséért  sem  adja,  hanem
összefogózik  veled,  s  le  is  sújt  a  földre.  Akkor  legyints  hátra  a
zsebkendővel, s mindjárt jön a segítség.

   Úgy  is  lett,  amint  áldott  Péntek mondotta. A királyfi a zsebkendővel
hátralegyintett, s ott termett két oroszlán, ezek az anyamedvét megfogták, s
mind összeszaggatták. Akkor a királyfiú elvitte a medvefiókákat. Mikor vitte
volna  áldott Péntek kapujánál, áldott Péntek elvette a medvefiakat, s adott
neki  egy  fekete  kutyakölyköt.  A  királyfiú  a  kutyakölyköt hazavitte, a
megsütött  húsából  a  beteg  nénjét  jóltartotta, meg is gyógyította, aztán
elment megint vadászni.

   Mikor  hazajött, hát megint beteg a kedves nénje, s jajgatva, nyöszörögve
így szól:

   - Egy   kicsit  elszenderedtem  volt,  s  azt  álmodtam,   hogy   ha  egy
vaddisznónak a malacából ennék, mindjárt meggyógyulnék.

   Akkor a kicsi legény azt felelte:

   - Ó, lelkem, ha a lábam térdemig vásik is, elmegyek, s hozok neked egyet.

   S  avval meg is indult, s mikor abba a faluba érkezett volna, ahol áldott
Péntek  lakott,  megint  behívta a kicsi legényt - mert már legénnyé kezdett
volt cseperedni -, s megint azt mondta:

   - Tudom, hova mész, öcsém, nesze, adok egy selyemostort. Te mikor  kimész
a  havasra,  éppen  a  Bucsecs-hegy déli oldalában álló délkor szoptatnak az
anyadisznók.  Osonkodj  oda,  s  az egyik malacnak ragadd meg a lábát, s úgy
fuss  vele,  hogy mikor a malac elvisítja magát, akkor egy mérföldnyire légy
az  anyadisznótól. Azok úgyis utolérnek, de legyints hátra a selyemostorral,
s ördög bajod se lesz.

   Minden úgy ment végbe, ahogy áldott Péntek mondotta. Mikor az anyadisznók
utána   röfögtek,   s   már-már   szinte   utolérték,   hátrarittyentett   a
selyemostorral, s hát uramfia, akkora kőfal húzódott utána, hogy álló délben
az   álló   napot   mindjárt   megmozdította,   s   a   disznók   ijedtükben
széjjelfutottak.

   Vitte  a  királyfiú a vaddisznó malacát, de mikor áldott Péntek kapujánál
menne hazafele, az megint behívta, s a vadmalacot felcserélte egy közönséges
malacra. Azt is megette a nénje, s jobban lett.

   Másnap  megint  vadászni  ment  a  királyfiú, s hát nagy csudájára estére
megint  beteg  lett  a  nénjeasszony,  s hogy megjavuljon, azt kívánta, hogy
hozzon neki a csattogó hegyek közül élő-haló vizet.

   Megindult  annak a felkeresésére is a szegény királyfiú, de legelőször is
áldott  Péntekhez  ment  tanácsot  kérni.  De  most  áldott  Péntek sem mert
tanácsot  adni,  hanem  átment áldott Vasárnaphoz a szomszédba. Elbeszélte a
szegény  királyúrfi  baját,  s áldott Vasárnap adott neki egy fehér lovat, s
azt mondta:

   - No,  te fiú, ülj fel erre a lóra, s menj el a csattogó hegyekhez.  Azok
álló  délkor  egy  szempillantásig nyugosznak, akkor olyan sebesen meríts az
élő-haló  víz  forrásából,  hogy  mikor ismét csattogni kezdenek, már messze
járj tőlük, különben lovastul együtt odaveszel.

   A  szegény  királyfiú  a  bölcs  tanács szerint merített is vizet, de egy
kicsit megkésett volt, s amiatt a lova farkának egy darabja odaszakadott.

   Mikor  a  királyfiú  az  élő-haló  vizet  is megmutatta áldott Pénteknek,
áldott  Péntek  azt  is  felcserélte  közönséges vízzel. Mikor pedig a nénje
ivott belőle, felkiáltott, s azt mondta:

   - No, kedves öcsém, most már egészen jobban vagyok!

   Nem  is  betegedett  meg többet, hanem egy reggel szépszerével rávette az
öccsét, hogy megfürössze, s mikor a királyfiú beleült a fürdőbe, így szólott
hozzá:

   - Látod,  édes  öcsém, te velem sok jót tettél, sokat futottál,  fáradtál
értem,  azért kívántalak megfüröszteni. Nagy vitéznek kell neked lenni, hogy
olyan  fenevadakat  meg  tudtál győzni, lássam ezt a selyemzsinórt: ha a két
öklödet összekötöm vele, el tudnád-e szakítani?

   Akkor  a  két  öklét  a  selyemzsinórral  erősen  összekötötte. A szegény
királyfiú   eleget   erőlködött,   hogy  elszakítsa,  de  bizony  nem  tudta
elszakítani,  mert  azt  az  óriás  dugta  ki  a lakat lyukán, s mindenre az
tanította azt a jóféle kisasszonyt.

   A   királykisasszony,   mikor   látta,   hogy  a  testvére  nem  tudja  a
selyemzsinórt  elszakítani,  elfutott,  és vett három csepp vizet a szájába,
azt  ráöntötte a lakatra, s a lakat lepattant. Három cseppet öntött az óriás
aranyláncára,  az  is  elszakadt,  az  óriás  elszabadult,  kifutott,  s azt
kiáltotta:

   - Micsoda halállal akarsz meghalni, királyúrfi?

   A királyúrfi azt mondta:

   - Vágj engem miszlikbe, takarj bele a köpenyegembe, köss a lovam  hátára,
s csapd el, hogy menjen, amerre tetszik.

   Az  óriás  a királyúrfit miszlikbe vágta, a köpenyegébe berakta, a lovára
tette  s  elcsapta.  A  lova egyenesen áldott Péntekhez s áldott Vasárnaphoz
vitte.  Nagy  áldott  Péntek levette a lóról, egy aranyteknőben összerakta a
tagjait,   az   élő-haló   vízzel  megöntözte,  áldott  Vasárnap  pedig  egy
aranyvesszővel   megsújtotta.  Egyszer  csak  megnyújtózik  a  királyfiú,  s
felsóhajt:

   - Én uram, teremtőm, be elaludtam volt!

   - El  bizony  -  azt  mondja áldott Vasárnap -, s ha én rád nem  ügyeltem
volna, mindörökké aludnál.

   Kérdi a királyúrfi:

   - Hát most mit csináljak?

   Azt mondja áldott Vasárnap:

   - Menj  haza,  bucskázz  keresztül  a  fejeden,  s lesz belőled egy  szép
galamb.  Az  ablak alatt van egy nagy körtefa, szállj annak az alsó ágára. A
nénéd,  mikor meglát, kéri az urát, az óriást, hogy fogjon meg, te csalogasd
fel  ágról ágra, a fának a tetős-tetejébe. Mikor felcsaltad, hirtelen repülj
le,  bucskázz  vissza a fejeden, megint ember lesz belőled, s akkor bánj úgy
az óriással, amint éppen neked tetszik.

   Igen  szépen megköszönte a királyúrfi a bölcs tanácsot, és galamb képében
felcsalogatta az óriást a fának éppengős-éppen a legfelső ágára.

   Hirtelen  lerepült,  átbucskázott  a  fején,  s királyúrfivá változott. A
kardját  elővette  a  kazalfa  közül,  ahova  eldugta  volt,  s  kiáltott az
óriásnak:

   - Micsoda halállal kívánsz meghalni?

   - Vágj  miszlikbe  -  felelte az óriás -, s takarj a köpönyegembe,  aztán
tégy fel a lovamra, s csapd el, hogy menjen, amerre tetszik.

   A  királyúrfi  fogta  magát,  miszlikbe  vágta  az  óriást, a köpenyegébe
takarta,  s  a  lovára  felpakolta.  De  a  köpenyeg  kihasadt,  a  ló  mind
elszotyogtatta az óriás darabocskáit, s a varjak, csókák mind felszedték.

   A  királyfi  megfogta  a  nénjét,  megkötötte  az óriás láncához az óriás
kamrájában, a lakatot felverte, s azt mondta:

   - Te pedig ülj itt örökre - s avval elindult hetedhét ország ellen.

   De  hogy  áldott  Péntekre  még egyszer visszatérjek, áldott Péntek a két
medvefiút  készen  felnevelve  a  királyfiúnak  ajándékozta. Ezeket is vitte
magával.  Ment,  mendegélt hegyen, völgyön, erdőn, bércen keresztül, míg egy
olyan  városhoz  érkezett,  amelyik  egészen  gyásszal volt behúzva. A város
végén  beszállott  egy  szegény  özvegyasszonyhoz,  s megkérdezte tőle, hogy
miért van olyan nagy gyászban a város.

   Feleli az asszony:

   - Jaj, édes királyúrfi, ennek a mi városunknak egyetlenegy ivókútja  van,
azt  is  egy  hétfejű sárkány őrzi. Azért, hogy megengedi, hogy a város az ő
kútjából vizet hordasson, tartozunk neki minden esztendőben egy leányt adni.
Most  éppen a király leányán van a sor. Holnap viszik ki a kúthoz, a sárkány
számára.  A  király  kihirdette,  hogy ha kerülne olyan vitéz, aki a leányát
megszabadítja,  annak  adná  egyetlen leányát s fele királyságát. Egy fekete
vitéz már jelentette is magát a királynál.

   Az  idegen  királyúrfi  csak  hallgatott, de mikor másnap délelőtt kilenc
órakor a királykisasszonyt szomorú pompával kikísérték a sárkány kútjához, ő
is a két medvéjével megjelent a sokaság között.

   A  kísérők  a  szegény királykisasszonyt nagy sírások között otthagyták a
kútnál,  csak  a  fekete  vitéz  maradott  vele. De mikor a kút vize zuhogni
kezdett,  az is elbútt, félre a bokorba. Kevés idő vártatva jön ki a sárkány
a  kútból,  mind a hét száján tüzes kék lángot okádva. A királyúrfi sem volt
rest, kardot rántott, s nagyot kiáltott:

   - Megállj, sárkány, megvívunk!

   - Nem bánom, királyúrfi! - azt mondja a sárkány.

   Vívni  kezdenek  hatalmasan,  mindaddig  verekednek, míg a királyúrfi már
csaknem minden erejéből kifogyott. Akkor kiált a medvéjének:

   - Rajta!

   A  két  medve  egyszeribe  nekiszökött  a sárkánynak, s egy szempillantás
alatt  szétszaggatták, mert a sárkány is elfáradott volt. A királyúrfi pedig
mind   a  hét  fejét  levágta,  s  a  nyelvének  és  körmeinek  a  hegyét  a
vadásztarisznyájába tette.

   A  kisasszony  látta,  hogy  az ő vitéze mennyire elfáradott. Kérte, hogy
hajtsa  fejét  az ő ölébe, s kissé nyugodja ki magát. A királyfiú ezt meg is
cselekedte,  s mélyen elaludt. A fekete vitéz is elésündörgött a bokorból, ő
is  kivágott  a  sárkány  csonka  nyelveiből és körmeiből, s betarisznyálta.
Azután  pedig  odalopózott  a királykisasszony mögé, s egy sújtással az alvó
királyúrfi  fejét  levágta, a királykisasszonyt pedig megfenyegette, hogy őt
is megöli, ha erről valakinek egy mákszemnyit is szól.

   Bevezeti  a  fekete  vitéz  a királykisasszonyt a városba, s ott a fekete
gyászt  egyszeribe nagy öröm váltja fel. A király nagy lakodalmat hirdetett,
s   oda   boldogot,   boldogtalant   meghívatott.   A   fekete  vitézt  s  a
királykisasszonyt  szokás  szerint  az  asztalfőre  ültették. Volt klánétás,
cimbalmos,  gordonos,  hegedűs.  Vígan folyt a lakodalom, csak a menyasszony
volt szomorú.

   De  térjünk vissza a megölt királyúrfihoz. A két medve, mikor látta, hogy
az ő uruk vérben fekszik, azt mondja a nőstény medve a másiknak:

   - Bátyó, gyere ide, hadd súgjak valamit a füledbe!

   Az  odanyújtotta  a  fülét,  de  a  nőstény  medve súgás helyett mérgesen
belekörmölt,  s  a  kifolyt  vérrel a királyúrfi sebét megkenték, s mindjárt
megelevenedett.  A  medvék  mindent,  ami  történt,  elbeszéltek  neki,  s a
királyúrfi  hazament a szállására a gazdaasszonyához, de nem mutatta, mintha
tudná,  hogy  ki a királykisasszony megszabadítója, hanem azt kérdezte, hogy
vajon adnának-e neki valamit, ha elküldene a királyi lakodalomba?

   - Hogyne  adnának  -  azt  mondja  a gazdaasszony -, még a  legrongyosabb
koldusnak is adnak.

   Előhívta hát az egyik medvéjét, szatyrot, tarisznyát akasztott a nyakába,
s  elküldte a lakodalmas házhoz. A medve mikor bement a kapun - közbe legyen
mondva,  a  fekete vitéz hét párnán ült - három párna kiszökött alóla, s azt
kiáltotta:

   - Hajtsák ki azt az utálatos állatot!

   De a menyasszony azt mondta:

   - Ne  bántsák  szegényt,  hanem ami van, mindenből rakjanak a  szatyrába,
tarisznyájába.

   Raktak    is   abba   fánkot,   palacsintát,   kürtőskalácsot,   perecet,
mézespálinkát, töltött tyúkot, s avval a medve elballagott.

   A másik medve is ugyanezt az utat járta meg, de már akkor mindegyik párna
kiszökött a fekete vitéz alól.

   Harmadikszor  maga  a  királyúrfi ment el a lakodalomba, s akkor a fekete
vitéz alól a szék is kiesett. A királykisasszony egyszerre kiáltozni kezdett
nagy örömmel:

   - Ez az én szabadítóm, ez az én szerelmes jegyesem!

   Hiába  mutogatta  a  fekete  vitéz  a  csonka  nyelveket  és  körmöket, a
királyúrfi a legesleghegyit mutatta meg, s így a fekete vitézt ló farka után
kötötték.  A királyúrfit pedig a kedves mátkájával összeeskették, s a király
fele királyságát is neki adta. Ma is élnek, ha meg nem haltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező