Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                           SZEGÉNY BUJDOSÓ LEGÉNY

   Egyszer volt egy szegény embernek egy fia. Azt mondja az anyjának:

   - Tarisznyáljon  fel,  édesanyám,  szegények vagyunk, elmegyek  bujdosni,
szolgálatot keresni.

   Feltarisznyál  az  anyja,  s  elmegy hetedhét ország ellen. Elér egy nagy
rengeteg erdőt. Mikor ment egy hónapig a nagy rengeteg erdőben, elfogyott az
élés  a tarisznyából, gondolja magában: "Én istenem, az élés is elfogyott, s
még  milyen  nagy  erdő  van előttem!" Megbúsulja magát, s megy tovább, elöl
tűz, hátul víz, s csak mind megy.

   Mikor már két hónapja ment, kiérkezik a nagy rengeteg erdőből, s elér egy
nagy  mezőt. A nagy mező közepében meglát egy nagy királyi kastélyt. Megáll,
s  gondolkozik magában, hogy mit csináljon: "Már elfogyott az ennivalóm, mit
csináljak?  Ha  bemegyek  ide,  azt  se  tudom,  ki  lakik  itt. Tolvajok is
lakhatnak  ebben az elhagyott kastélyban, meg is ölhetnek. Ha be nem megyek,
meghalok  éhen...  Bemegyek,  ha  meghalok  is!"  -  s bemegy az elhagyatott
királyi kastélyba.

   Beérkezik  az első szobába - este volt, sötétedett be -, talál ott egy jó
tüzet,  az  asztal  meg  volt terítve, s azon étel s ital volt, s három szál
gyertya  égett.  Leül  szegény  bujdosó  legény  a  tűzhelyre, s gondolkodik
magában,  hogy  vajon  ki  lakik ebben a kastélyban, hogy itt senki sincsen.
Várja,  várja,  hogy  hátha  vízért mentek a tolvajok, s mindjárt jönnek, de
látja,  hogy  nem  jön  senki  sem.  Gondolja magában: "Én odaülök az asztal
mellé,  jót  eszem,  s  jóllakom,  ha megölnek is, haljak meg jóllakva ennyi
éhezésem  után."  Meglát  az  ablak  fáján  egy pipát is s mellette dohányt.
Gondolja  magában,  hogy  pipázik  is egyet. Ahogy ott pipázik, beszökik egy
fekete tyúk az ajtón:

   - Adjon isten jó estét, szívemnek szép szerelme!

   A legény fogadja:

   - Adjon isten jó estét, jó fekete tyúk! Hát mi az újság?

   - Isten  hozott  ide  téged,   te  bujdosó  legény.   Én  egy  elátkozott
királyleány  vagyok,  ameddig  érettem  valaki  három próbát meg nem teszen;
addig  örökké fekete tyúk leszek. Tégy meg te három próbát érettem, s boldog
leszel a világon, amíg élsz.

   - Mi lesz az első próba, te fekete tyúk?

   - Az  első  próba  az lesz, hogy idejön mindjárt három szép  tündérleány.
Táncolnak,  mulatnak szépen, hívnak téged is, de nehogy elmenj velük! Ha nem
szólasz  egyet  se  nekik,  hárman állanak a szoba három sarkába, felvesznek
téged,  s  ellabdáznak  veled,  hogy a csontod mind összeszakad a testedben,
mint a pozdorja.

   Elbúcsúzik  a  fekete  tyúk,  kimegy  a házból. Megbúsulja magát erősen a
szegény  legény: "Ha a csontom összeszakad, mint a pozdorja, honnan támadjak
fel?"

   Beszökik a három tündérleány, jó estét köszönnek:

   - No,  te bujdosó legény, nézd meg, milyen szépek vagyunk, gyere,  mulass
velünk!

   De  a  szegény  bujdosó  legény  még rájuk sem nézett. Felkapják, dobálni
kezdik,  egyik  a  másiknak,  a  másik  a  harmadiknak,  amíg  a csontja úgy
összeszakadt,  mint  a  pozdorja.  Mint  mikor  az  asszonyok  megtilolják a
kendert,  a  pozdorja  ahogy  összeromlik,  úgy  összeromlott neki is minden
csontja.

   Hajnalban,  felébred  a szegény legény, gondolja magában: Hogyha az ágyba
valahogy  felmászhatnék,  de  jó volna!" - odanyúl a kezével az ágy lábához,
hogy  fogja meg, s elér egy cserepet, amiben kenő szerszámok voltak. Megkeni
magát  abból  a kenőcsből, hát semmije se fáj. Felfeküdt az ágyba, s aluszik
reggelig.

   Beszökik jó reggel a fekete tyúk. Jó reggelt köszön:

   - Szívemnek szerelme, megtettél egy próbát, tedd meg a másodikat is!

   - Mi lesz az, te fekete tyúk?

   - A  második  próba  az  lesz,  hogy  kemencébe  vetnek, megégetnek, s  a
hammadat a széllel elfuvatják.

   Megbúsulja  magát  a  szegény  legény:  "Hogyha  elfuvatják  a hammamat a
széllel, honnan támadjak fel?"

   Eljő  a második este, s eljön a három tündérleány is. Hívják mulatságba a
legényt.  Addig  kérik,  hogy  éppen  már egyet szóljon, hogy megszólamlik a
kakas,  s  nem  volt  hatalmuk,  hogy  megégessék,  s  a  hammát  a  széllel
elfuvassák.

   Beszökik  a  fekete  tyúk  a  harmadik reggel, övig fel királykisasszony-
gúnyában:

   - Adjon  isten  jó  reggelt,  szívemnek szerelme! Megtetted a két  próbát
érettem,  tedd  meg  a harmadikat is, s ezután boldog leszel, amíg a világon
élsz.

   - Hát mi lesz a harmadik próba?

   Azt mondja a fekete tyúk:

   - A  harmadik próba az lesz, hogy idejönnek, kínálnak borral, de ne  vedd
el!  Hogy el nem veszed, beletesznek egy mozsárba, megtörnek, mint a borsot,
s a széllel elfuvatnak.

   Megbúsul a legény nagyon, hogy mit tudjon tenni, hogy ez meg ne történjék
rajta.

   Gondolkozik,  aztán  elmegy  ki az erdőbe, vág egy akkora tuskó fát, mint
amekkora maga, beteszi az ágyba, s betakarja a paplannal. Aztán befekszik az
ágy alá, s ott hallgat.

   Bejön a három tündérleány, odamennek az ágyhoz, s azt mondják:

   - Kelj  fel az ágyból, nézd meg, hogy milyen szépek vagyunk.  Hadd adjunk
neked egy pohár bort!

   De  a  fa  nem  szólt  semmit  a  paplan alatt. Azt mondja egyik tündér a
másiknak:

   - Eridj, hozd csak a mozsarat, törjük meg, mint a borsot, s fuvassuk el a
széllel.

   Azt  hitték,  hogy  a  legény  van a paplan alatt. Felveszik paplanostól,
beleteszik  egy  nagy  mozsárba,  megtörik,  s a széllel elfuvatják. Avval a
három tündérleány elmegy.

   Kibújik  a  legény  az  ágy  alól, felfekszik az ágyra, s elalszik. Mikor
megvirrad, felébred. Hát egyszer csak beszökik egy királyi leány, hogy annál
szebbet sohase látott.

   - Adjon  isten  jó  reggelt, szívemnek szerelme! Én a tied, te az  enyém,
amíg  élünk. Te engem kivettél az ördögök kezéből, s megszabadítottál a nagy
átoktól.

   Ott élnek ők kedvesen egy hétig. Azt mondja a leány:

   - Én  elmegyek,  szívemnek  szerelme, a királyi atyámhoz, s  megjelentem,
hogy te kiszabadítottál az ördögök kezéből. Várj vissza, mert én visszajövök
bizonyosan.  Ha megunsz várakozni sokáig, hagyok neked egy kardot. Ez a kard
arra  való, hogy ezen az úton gyere el utánam, s a tengereken mutassad ezt a
kardot, s a hajósmesterek fizetés nélkül általvisznek tégedet.

   Elbúcsúzik  a  királyleány  s  elmegy.  Ott ül harmadnapig a kastélyban a
legény,  s  megbúsulja  magát:  "Mennyi  próbákat  megtettem,  mégis egyedül
maradtam."  Elindul  azon  az  úton,  amerre  a királyleány megmutatta volt.
Rátalál   egy   kútra,   bele   akar   hajolni,   hogy  igyék,  s  a  kardot
beleszalasztotta  a kútba. "Istenem, istenem, kard nélkül maradtam s feleség
nélkül!"

   Megindul  egy  nagy  erdőn keresztül. Mikor a nagy erdőnek a közepén megy
elé, eleibe áll egy medve, feltartja az egyik lábát.

   Megijed  a  legény  erősen,  el  akarja  kerülni,  de nem tudja. Gondolja
magában: "Szembemegyek azzal a medvével, megnézem, mi baja, ha meghalok is!"
Hát  egy  tövis  van  a  talpába törve. Meglátja, kihúzza a talpából, s akar
menni tovább. Hát a medve is megy vele. Gondolja magában: "Mi lehet, hogy ez
a medve el nem marad tőlem?"

   Elérkeznek  ketten  egy  nagy  mező  szélére  estére.  Tüzet kezd tenni a
legény,  hát a medve hordja a fát keményen a tűzre. A legény megbátorodik, s
az istennek hálát ad, hogy ezt a medvét segítségére rendelte.

   Megéhezett  volt  erősen  a  szegény  legény, hát a medve elszaladott egy
esztenára, s vitt neki három sajtot. Avval jóllaktak, aztán lepihentek.

   Megindulnak  onnan  másnap reggel, elérkeznek a Fekete-tenger partjára, s
azt mondja a legény a hajósmesternek:

   - Uram, vigyenek által a tengeren.

   Azt mondja a hajósmester:

   - Hol van a kard, amit a királyleány adott volt?

   - Elvesztettem.

   - Ha  elvesztetted,  hát  elvesztetted,  itt senkit sem szabad  másképpen
átvinni, csak úgy, ha kezét-lábát összekötözzük.

   Gondolkozik  magában  a  szegény legény, hogy mitévő legyen. De aztán azt
mondja:

   - Nem bánom, hajósmester úr, vigyen által a tengeren. Azt se bánom, ha az
életem elveszik is, úgyis meg kell halni egyszer.

   Felültetik a hajóba, s felül a medve is. Mikor kiérkeznek a tengerpartra,
fog  a két hajósmester-legény egy hatalmas vaskötelet, s megy a hajósmester,
hogy  megkötözze  a  legényt.  Meglátja  a  medve, hogy bántani akarják az ő
gazdáját,   megharagszik,  nekifut  a  hajósmestereknek,  s  mind  a  hármat
belehányja a tengerbe. Így szabadította meg a gazdáját a gonoszoktól.

   Megindulnak   ők  onnan,  s  mennek  tovább.  Elérkeznek  a  Veres-tenger
partjára.  Kéri  a  legény  a  hajósmestert,  hogy  vigyék  által.  Kérdi  a
hajósmester:

   - Hol van a kard, amit a királyleány adott?

   - Elvesztettem, uram.

   - Ha  elvesztetted,  nem viszünk által máskülönben a tengeren, csak  úgy,
hogyha megengeded, hogy kezed-lábad gúzsba kössük.

   - Nem  bánom,  hajósmester  úr,  vigyenek által, aztán kössenek  gúzsba -
közben azt gondolja a legény magában: "Még a medvém megszabadít ott is."

   Felülnek  a  hajóba,  felül  a medve is, de el talál szunnyadni, az egyik
hajóslegény  megtaszítja csúfságból, s beleesik a tengerbe. Elviszi a tenger
a  medvét messzire. Meglátja a szegény gazdája, hogy kifogyott a medvéjéből,
s sírni kezd keservesen, hogy nincs, aki megmentse többet a veszedelemből.

   Kiérkeznek a tengerpartra, azt mondja a hajósmester:

   - Gyere,   hogy   kezed-lábad   gúzsba   kössem,  aztán  itt   hagyunk  a
pusztaságban.

   - Nem  bánom,  hajósmester  úr,  ha  a pusztaságban éhen veszek is, ha  a
vadállatok széjjelszaggatnak is, de a gúzsbakötéssel várjon egy fertályórát,
hadd gondolom végig életem sorát.

   Megengedi  a  hajósmester.  De ő csak nézett a tengerre, és várta, hogy a
medvéje addig valahogy kimászik a tengerből.

   Eltelik  a  fertályóra,  látja,  hogy  a  szegény  medve nem jön kifele a
tengerből  sehogy.  Kér még egy fertályórát. Megengedi azt is a hajósmester.
Meglátja  a  legény  nagy  sokára,  hogy  a  medvéje  messze-messze  lenn  a
tengerparton  mászik  ki  a  vízből, s megörvend nagyon. Megfutamodik, fel a
tengerparton  a  medve,  s  mikor  odaérkezik,  a  hajósmestert belehányja a
tengerbe.

   Megindulnak  nagy örömmel fel a tenger szigetjén. Mennek egy hónapig, sem
falut,  sem  várost  nem  érnek, sem semmiféle emberi nemzetet. Egyszer csak
elérnek  egy kicsi remeteházat abban a szigetben, s látnak jó gyertyavilágot
abban  a  kis  remeteházban.  Bemennek, s hát odabenn ott van egy öregember,
akinek a haja s szakálla a földet éri. Jó estét köszönnek:

   - Adjon isten jó estét, édesapám!

   Fogadja az öreg:

   - Isten  hozott,  fiam,  hol  jártok,  ahol  még  a  madár  sem jár a  ti
helyetekről?  Tizenkétszáz  esztendeje,  hogy  itt  remete  vagyok  ebben  a
szigetben,  nem  láttam  még  emberi nemzetet azótától fogva. Immár az isten
hozott  titeket,  mert  örökké  halogattam  a  halálomat, amíg valami emberi
nemzet  idejön.  Immár  meghalok, temessetek el. Amiért eltemettek, adok egy
könyvet,  olyat,  hogy amikor valamit kívánsz, nyisd meg azt a könyvet, nézz
bele, s amit kívánsz, mindjárt megtörténik.

   Odaadja  a  könyvet  az  öregember,  teszi  a  tarisznyájába  a legény, s
lefekszik  az  öregember  s  meghal.  Vájnak  egy  kis  gödröt a medvével, s
eltemetik az öreget. S aztán megindulnak.

   Elérkeznek  a  fekete  városba,  ahova  a  királyleány való volt. Beáll a
szegény legény egy szabómesterhez, ketten a medvével, inasnak.

   A királyleány, mikor hazaérkezett, a királyi atyjának megjelentette, hogy
megszabadította  az  ördögök  kezéből  egy  szegény bujdosó legény. A király
örömében,  hogy az ő egyetlen leánya megszabadult s meglátta, hirdetett nagy
vigasságot. Egy generális kérni kezdi a királyleányt a királytól feleségnek.
Azt feleli a király:

   - Én nem bánom, te generális, ha az én leányom is úgy akarja.

   Előhívják  a királyleányt, s mondják neki, hogy mit akar a generális. Azt
mondja a királyleány:

   - Király  atyám, sohasem kell nekem más, csak aki engem kiszabadított  az
ördögök  kezéből.  Hanem  készíttessen  egy  hajót élelemmel és egy regiment
katonával,  hadd  menjek  én vissza, mert rég, hogy engem vár, azt fogadtam,
hogy minél hamarabb visszamegyek.

   Elkészítik  a  hajót, s megteszik parancsnoknak azt a generálist, amelyik
kérte a királyi leányt férjhez. Megindulnak a tengeren, s harmadik napon azt
mondja a generális a királyi leánynak:

   - Te  királyleány,  én  kértelek,  s  te  nem  jöttél hozzám.  Ha fel nem
fogadod,  hogy  hozzám  jössz feleségül, belevetlek a tengerbe, s mi hasznod
lesz belőle?

   Megijed a királyleány:

   - Nem  bánom,  generális,  forduljunk  vissza,  vígy az én királyi  atyám
városába, hozzád megyek feleségül.

   Megfordulnak  a  hajóval,  visszamennek a királyi kastélyba. Azt mondja a
generális, mikor hazaérkeztek, a királyi kisasszonynak:

   - Esküdjünk meg.

   - Soha  meg nem esküszöm veled, amíg egy királyi köntöst nem  csináltatsz
nekem,  de  olyan  legyen, hogy méretlen-szabatlan úgy találjon reám, mintha
testemből  nőtt volna ki. Szép se legyen olyan egy se, mint az a világon. Ha
ezt megcsinálod, megesküszöm veled, de ha nem, sohasem.

   Megbúsul   a   generális,   hogy   azt   ki   csinálja  meg.  Megindul  a
szabómesterekhez, hogy csináltassa meg. De a szabómesterek azt felelik:

   - Excellenciás  generális,  élő ember fia nem tud olyan gúnyát  csinálni,
amelyik   méretlen-szabatlan  úgy  találjon,  mintha  a  királyi  kisasszony
testéből úgy nőtt volna ki, s mégis szép se legyen a világon olyan, mint az.

   Legkésőbben  megy  a  generális  ahhoz  a  szabómesterhez, ahol a szegény
bujdosó  legény inasnak beállott volt a medvéjével. Az is azt feleli, amit a
többi a generálisnak:

   - Lehetetlen dolog, amit kívánsz, excellenciás generális!

   Azt mondja az inas arra a szabómesternek:

   - Szabómester  úr,  vállaljuk  el  a  többi  mesterek bosszúságára,  hogy
megcsináljuk; ha nem sikerül, azért sem akasztanak fel, legalább híre lesz a
városban,  hogy kurázsink volt, s elvállaltunk olyasmit, amit a többi mester
nem mert egy sem.

   Elmegy a szabómester, megmondja a generálisnak.

   Este lesz, le akarnak feküdni, azt mondja a szabómester:

   - Feküdj  le,  inas,  s  aludd  ki magad, mert jó reggel fel kell  kelni,
tudod, milyen munkát fogadtattál fel velem.

   Azt mondja az inas fennszóval:

   - Feküdjék le, májeszter úr, nyugodjék békével, én is lefekszem, csak egy
kicsit dolgozom.

   Addig  s addig, hogy elalszik a szabómester. Mikor az inas látja, hogy jó
mélyen  aluszik,  kiveszi  a  kicsi  könyvet a tarisznyájából, amit a tenger
szigetjében  kapott  volt  az  öreg remetétől, kinyitja, belenéz, s gondolja
magában:  "Én  uram,  istenem,  hadd  legyen meg az a királyi köntös, amit a
királyleány  parancsolt.  Méretlen-szabatlan  úgy találjon, mintha a királyi
kisasszonyból nőtt volna ki!"

   Erre a gondolatra mindjárt ott termett a köntös készen, fel volt akasztva
a szegre. Lefekszik az inas a medvéje mellé, s aluszik reggelig.

   Reggel felébred a májeszter, azt kiáltja az ágyból:

   - Kelj  fel,  inas, nézd meg, milyen világosság van, úgy tetszik,  mintha
égne a város!

   Azt mondja az inas:

   - Májeszter  úr,  dörgölje  ki az álmot a szeméből, nem ég semmi.  Keljen
fel,  mosdjék  meg,  s vigye fel ezt a köntöst a királyi kisasszonynak, mert
készen van.

   - Jaj, lelkem, szép inasom, mikor tudtad elkészíteni?

   Feleli az inas:

   - Az éjszaka, májeszter úr, két szál gyertyát elégettem, s nem aludtam.

   Felviszi  a  szabómester  a  köntöst nagy örömmel a palotába, s jelenti a
királyi  kisasszonynak,  hogy  készen  van  a  köntös.  Felveszi  a  királyi
kisasszony a köntöst magára, nézi magát, s azt mondja:

   - Ez  igazán  olyan,  amilyet én kívántam.  Be jó mesterember az, aki ezt
csinálta!

   Odamegy a generális:

   - Imhol,  királyleány, megvan a köntös, amilyent kívántál, esküdjünk  meg
most nyomban.

   - Te  generális,  még  nem  esküszöm meg veled, amíg olyan templomot  nem
csinálsz  az  éjszaka  a nagy piacra, hogy a széles e világon annak párja ne
legyen.  Annak  a  végébe  kétágú  tornyot, abba hat harangot. Reggel apróra
megvizsgálom,  hogyha  csak  akkora  hibát  találok  benne, mint egy tűnek a
hegye,  akkor  sem  esküszöm  meg  veled, te generális. Az a hat harang hadd
szóljon holnap jó hajnalban magától, hogy a város hadd csudálkozzék.

   Megtudja  a  szegény  bujdosó fiú, elhagyja a szabómestert, elmegy, beáll
egy  kőműves  pallérhoz inasnak. Megindul a generális nagy búsulva a kőműves
pallérokhoz,  s  mondja  nekik,  hogy mit parancsolt a királyi leány, hogy a
nagy piacra olyan templomot építsenek az éjszaka, hogy a világon annak párja
ne  legyen.  A  végébe  kétágú  tornyot,  s  abba  hat  harangot,  hogy hadd
harangozzék  magától  az  a  hat  harang  hajnalban. De abban akkora hiba se
legyen, mint egy tűnek a hegye.

   Azt mondják a kőművesmesterek:

   - Excellenciás generális, élő embernek a fia nem tudja ezt megcselekedni.

   Legkésőbb  érkezik  ahhoz a kőművesmesterhez a generális, akihez beállott
volt a szegény bujdosó legény inasnak a medvéjével. Az is azt feleli, amit a
többi.

   - Excellenciás  generális,  hogy  lehetne  azt  megcsinálni, hogy  készen
legyen reggelre, alapozás sincs megásva, tégla, kő sincs egy sem.

   Azt mondja az inas a góc alól:

   - Májeszter úr, fogadjuk fel a többi kevély pallérok bosszúságára. Minket
úgyis alábbvalónak tartanak.

   Felfogadják az inas szavára, s elmegy a generális haza.

   Azt mondja a májeszter az inasnak:

   - Nagy bút hoztál a fejemre, addig beszéltél.

   - Ne  búsuljon, májeszter úr, ha csináljuk, ha nem, azért sem  akasztanak
fel. Feküdjék le, s nyugodjék békével.

   Lefeküsznek,  a  kőművesmester  a  maga  ágyába,  az  inas  a  góc  alá a
medvéjével.  Mikor  úgy  gondolta, hogy elaludt a mester, felkel a góc alól,
kimegy  a nagy piacra, kiveszi a tarisznyájából a kis könyvecskét, kinyitja,
s azt mondja:

   - Én  uram, istenem, hadd legyen ide olyan templom, hogy annak a  világon
párja több ne legyen. Abban annyi hiba se legyen, mint egy tűnek a hegye. Az
oltáron  a  selyemtakarón  legyen  az  én  nevem aranybetűvel felvarrva, s a
kétágú   toronyban  a  hat  harang  hadd  szóljon  hajnalra,  hogy  a  város
csodálkozzék rajta.

   Ez   mindjárt   meg   is   lesz,   s   jó   reggel  megy  a  generális  a
királykisasszonyhoz.

   - Gyere, te királyleány, esküdjünk meg, mert megvan, amit parancsoltál.

   - Nem  bánom  generális  de  előbb menjünk el, hadd vizitáljam meg  azt a
templomot,  hogyha csak akkora hibát találok benne, mint egy gombostű, akkor
nem esküszöm meg veled.

   Elmennek,  megvizitálja  a királyleány a templomot, s nem kap benne semmi
hibát. Mikor odamegy az oltár eleibe, azt mondja:

   - Én istenem, miféle májeszter tudta ezt megcsinálni, hogy én hibát ebben
nem találtam?

   Meglátja  a nevét aranybetűvel felvarrva az ő kedvesének. Elkiáltja magát
a királyleány:

   - Májeszter, hol vagy, aki ezt a templomot csináltád?

   Megijed a kőművesmester, szalad a királyleány eleibe, térdre esik:

   - Felséges királykisasszony, bizony tudós nem vagyok ennek a templomnak a
csinálásában, hanem odahaza van egy inasom, az csinálta az éjszaka.

   Azt mondja a királyleány:

   - Szaladj, hívd ide mindjárt!

   Elszalad  a  kőművesmester,  odahívja  az  inast.  Mikor bemegy az inas a
templomba, a királyleány meglátja, szalad, szökik a nyakába s megcsókolja.

   - Felséges  király atyám, evvel esküszöm meg ebben a templomban, ez  volt
az  én  megszabadítóm!  Azt a generálist köttesse lófarok után, hadd vesszen
úgy el!

   Így  esküdött  meg  a  templomban  a  királykisasszony  a szegény bujdosó
legénnyel.  Nagy  lakodalmat hirdettek. Ettek, ittak, táncoltak, vigadtak. A
szegény kicsi medvét is eltartották. Még mai napig is élnek Feketeországban,
ha meg nem haltak. Holnap legyenek a kigyelmetek vendégei.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező