Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                  A TEJKÚT

   Volt egyszer egy király, annak a kertjében volt egy olyan kút, amelyikből
éjjel-nappal  folyvást  forrott  a  tej.  Ebből a tejből élt a király, ebből
mosakodott,  ebben fürdött. Hát egyszer egy reggel a tejhordó nagy szomorúan
jelenti, hogy:

   - Felséges  királyom,  életem-halálom  a kezedben, nincs a tejkútban  egy
csepp tej sem.

   Megszomorodik  a  király  nagyon,  mert az ő élete ahhoz a tejkúthoz volt
kötve. Hívatja mindjárt a tizenkét vadászát, s megparancsolja nekik, hogy ha
meg nem tudják, hova lett a tej, többé az ő szeme elé ne kerüljenek.

   Estére  kerekedik  az  idő,  s  a  tizenkét  vadász kiül a kút mellé. Hát
egyszer  jön  egy  hatalmas nagy óriás, de akkora, hogy a fejével a felleget
meszelte. Nekidől a kútnak, s egy szuszra mind egy cseppig kiissza.

   Jelenti a tizenkét vadász a királynak, hogy s mint történt az eset.

   - Mit  gondoltok  - azt kérdi a király -, hogy lehetne azt a nagy  óriást
kézre keríteni?

   - Azt másképpen nem - azt mondják a vadászok -, mint hogy lerészegíti  az
ember.

   Kapja  magát  a  király, s teletölteti a kutat szilvapálinkával. Hát pont
tizenkét  órakor jön az óriás, nekidől a kútnak, s mind egy cseppig kiissza.
Na  de meg is járta vele, alig lépett hármat, végigesett a földön s elaludt.
A vadászok behúzták egy kerti házikóba, s rázárták az ajtót.

   Na,  a  király  mindjárt  írással  összehívatja  a népeit, hogy jöjjenek,
nézzék meg, micsoda csodát kerítettek kézre az ő vadászai.

   Volt a királynak egy négyesztendős kicsi fia, az ott játszadozott a kerti
házikó  előtt.  Hát  egyszer  csak  beejti  a  labdát  az ablakon. Beszól az
óriásnak:

   - Jaj, bácsi, adja ki a labdámat!

   - Nem  adom  én,  fiam,  ha  el  nem lopod az apádtól ennek az ajtónak  a
kulcsát.

   Elszalad a kicsi fiú, s elhozza a kulcsot.

   - Köszönöm,  édes  fiam,  jobb  apád leszek én neked apádnál - mondta  az
óriás.  Azzal  alig  várta,  hogy este legyen, kiszökött a házikóból, s ment
egyenesen a tejkútnak. Kiitta mind, s aztán köd előttem, köd utánam, eltűnt.

   Gyülekeztek  másnap  a  népek,  de  a király nem tudta megmutatni nekik a
csodát. Eleget vallatta a cselédeket, egyik se vallott. Egyszer, mikor éppen
a legkedvesebb inasát veri, csak beállít a kicsi fiú.

   - Ne verd szegényt hiába, édesapám, én eresztettem el az óriást.

   Nyomban  összehívja a király a tanácsot, s megkérdi, mit érdemel az olyan
gyermek,  aki  apját  és  királyát  így megcsúfolja. Mindjárt ki is mondta a
tanács,  hogy fejét kell venni. De a király mégiscsak sajnálta egyetlen fiát
megöletni,  felültette egy lóra, melléje adott egy cigányt, s nekieresztette
a világnak.

   Elindul  a  szegény királyfiú, s elérkezik egy rengeteg erdőbe. Volt neki
egy kicsi pumikutyája, az egyszer megszólalt:

   - Édes gazdám, add oda a lovat ennek a cigánynak, tartsd magadnál felét a
pénzednek,  a  többit  ebből  is  add neki, hadd menjen, ahova tetszik, majd
megélünk mi valahogy.

   Úgyis  tesz a királyfi, ahogy a kicsi kutya mondotta, s a cigány mindjárt
elmegy a lóval. Azon nyomban megérkezik az óriás.

   - No,  fiam,  megfogadtam  volt,  hogy  apád  helyett apád leszek,  gyere
mármost  velem - felveszi a királyúrfit az ölébe, a pumikutyát zsebre rakja,
s azzal nekiindul a rengetegnek.

   Hét óra múlva megérkeznek Óriásországba. Ott azt mondja az óriás:

   - No, fiam, itt te vagy most az úr, gyere, hogy öltöztesselek fel.

   Azzal  felöltöztette  a  királyúrfit  szebbnél  szebb ruhákba, de volt is
miből,  mert  ő  volt az óriáskirály. Olyan legény is facsarodott belőle hét
esztendő  alatt, hogy nem lehetett sehol párját kapni. Egyszer azt mondja az
óriáskirály:

   - Ideje volna már, fiam, ha megházasodnál.

   - Hát biz én meg is házasodnám, édesapám, ha volna kit elvenni.

   - Hát  az  bizony nehéz dolog, fiam, de segítünk valahogy rajta. Azt  már
tudom,  hogy  hozzád  bajosan  megyen  el idevaló királyleány, mert azok egy
kicsit  nagyocskák,  de nem messze van ide Fehérország, ott megkapod a fehér
király leányát, az elmegy hozzád jó szívvel, csak tudni kell a módját.

   Felöltözteti  másnap  az óriás disznópásztornak a legényt, de inget olyat
ad  rá, hogy olyan semmiféle istenteremtésének nem volt a világon, s elküldi
a  fehér  király  kapujába. Alig áll meg a kapu előtt, mindjárt szalad ki az
inas,  s behívja a király elébe. Kérdezik, hogy ki fia legyen, de ő csak azt
mondja:

   - Nem  tudom,  se  apámat,  se anyámat nem ismertem, azt sem tudom,  mi a
nevem, úgy máskülönben Jancsikának hívnak.

   Kérdi  tőle  a fehér király, nem volna-e kedve beállani kondásnak, mert a
kondása  meghalt. Adna neki háromszáz forint fizetést, annyi volt a másiknak
is.

   - Én  bizony, felséges atyám, beállok - azt mondja Jancsika -, úgy  sincs
senkim kerek e világon.

   - No, fiam, jól van, vedd által a kondát. Hé, adjatok enni valamit az  új
kondásnak!

   Egyszeribe hoznak neki ennivalót, s avval általveszi a disznókat.

   Estére  kerekedik  az  idő,  s  Jancsika beül a konyhába a kemence mellé.
Éppen akkor megy el ott a király leánya, s kérdezi, hogy hol hál az éjjel.

   - Nincs még helyem - azt mondja Jancsika.

   - Nahát, feküdj le ide a padra.

   Alig alusznak el a cselédek, jön a királyleány.

   - Jancsika  szívem  szerelme,  mondd  meg nekem, miféle fajta vagy,  mert
szegény legénynek nem lehet ilyen finom selyeminge.

   - Nem tudom, felséges királykisasszony.

   - Na,  ha  nem tudod, maradj magadnak. Nesze, hoztam egy fehér  cipót meg
egy kulacs bort, legyen mit egyél a mezőn.

   Köszöni alásan Jancsika, s azzal a leány elmegy.

   Másnap  fújni  kezdi  Jancsika  a  furulyát,  de  a disznók úgy táncolnak
előtte,  hogy  csak  úgy  porzik  a  hely.  Nézi ezt a király az ablakból, s
odaszól a feleségének:

   - Nem  tudom,  feleség,  miféle  fajzat  lehet  ez  a Jancsika, hogy  úgy
táncolnak előtte a disznók.

   - Bizony,  felséges  királyatyám - azt mondja a leánya -, nem lehet  ez a
fiú  paraszt, mert olyan selyeminge kegyelmednek sincsen, mint amilyen annak
van.

   Kiér Jancsika a mezőre, hát ott várja az óriáskirály.

   - Mit adtak, fiam?

   - Egy komlós cipót meg egy kulacs bort.

   - Vesd  oda  annak  az  egyenes  farkú  kannak. Na, te kan, őrizd a  fiam
helyett a disznókat!

   Azzal  ölbe  kapta  a fiát, s elvitte haza. Este, mikor a disznók jöttek,
visszavitte  a  város  végére, s adott neki egy aranyguzsalyt, de meghagyta,
hogy  oda ne adja addig a királykisasszonynak, amíg meg nem mutatja, micsoda
jegyek vannak a két térdén.

   Úgy  is  lett, a királykisasszony megmutatta Jancsikának a két térdét, de
azután is hiába kérdezte, hogy kinek-minek a fia.

   Másnap  adott  az  apja  Jancsikának  egy  aranymotollát;  harmadnap  egy
aranyorsót,  de  lelkére  kötötte,  hogy  azért mutassa meg a király leánya,
micsoda jegyek vannak a két hóna alatt.

   Egyszer  kiadja  a  király a parancsolatot, hogy aki kitalálja, hogy az ő
leányának mi a jegye, annak adja feleségül.

   Gyűlnek,  gyülekeznek  messze  országokból  az  urak,  de  egyik se tudja
kitalálni.  Egyszer  Jancsika  is  beállít  egy rézlóval, rézgúnyában, s azt
mondja:

   - Felséges király, ha meg nem sérteném, a királykisasszonynak egyik  hóna
alatt  van  a  fényes napnak a jegye, a másik alatt a holdnak a jegye, a két
térdén pedig két fényes csillag.

   Egyszeribe megütteti a király a nagy dobot, s eljegyzik őket, de Jancsika
abban  a  percben  úgy  eltűnt,  mintha  ott  se lett volna. Keresi a király
mindenfele, de sehol nem találja.

   Másnap   ismét   megjelenik  Jancsika  egy  ezüstparipán,  megcsókolja  a
királykisasszonyt, s ismét eltűnik.

   Harmadik  nap  már  nagy  bánattal  volt  az  egész udvar, hogy hátha ott
felejti  a  vőlegénye  a királykisasszonyt. Várják reggelre, nem jön, várják
délre, nem jön, már éppen más urat akartak neki választani, mikor beállít az
udvarba  aranyos  gúnyában,  aranyos paripán, s olyan kocsival, hogy a napra
lehetett  nézni,  de  arra  nem.  Egyszeribe  olyan lakodalmat csaptak, hogy
telelő Szent Páltól tekerő Szent Pálig asztal asztalt ért. Én is ott voltam,
kaptam  egy  kicsi  csontikát,  de  odajött keresztapám, s addig kérte, amíg
megharagudtam,  s  a  lábához  vágtam. Aki nem hiszi, nézze meg, még most is
sántál bele.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező