Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                               RÓZSA KIRÁLYFI

   Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, azt elfoglalta,
a  király  is  elesett.  A  királyfiak  jó  vadászok  voltak,  hárman  három
vadászkutyával  odébb  állottak  a  veszedelemből.  Sokáig  mentek,  azt sem
tudták,  hova,  végre  egy  legmagasabb  havastetőn,  ahol  az út elágazott,
elhatározták, hogy elválnak egymástól, külön-külön próbálnak szerencsét.

   Megegyeztek,  hogy egy magas fa hegyibe felállítanak egy hosszú póznát, s
arra felkötnek egy fehér kendőt, amelyik a kendőt véresnek látja, induljon a
testvérei után, mert valamelyiknek veszedelme van.

   A legkisebb királyfi akit Rózsának hívtak, bal fele indult, a másik kettő
jobb  fele. Rózsa, mikor a hetedik havasba is bejutott, jó messze, meglátott
ott egy szép kastélyt, s abba betért, mint fáradt utazó, hogy megszálljon.

   Megnyílik  este  nagy  dörömböléssel a kastély kapuja, hát hét nagy óriás
állít  be  az  udvarra s onnét a házba. Akkora volt mindegyik, mint egy nagy
torony.  Rózsa  ijedtében az ágy alá suhant, de az óriások mihelyt beléptek,
egyik azt mondta:

   - Ci, milyen emberbűz van itt!

   Megkeresték  Rózsát,  megtalálták,  összeaprították, mint a torzsát, s az
ablakon kihányták.

   Reggel  az  óriások  megint  elmentek dolgukra, a bokorból előmászott egy
szép  leányfejű  kígyó,  s Rózsa testének minden kicsi darabját összeszedte,
szépen  összerakogatta,  forrasztó  fűvel  megkenegette,  s  élő-haló vízzel
meglocsolta.  Rózsa  egy perc alatt talpra szökött, s most hétszerte szebb s
erősebb  lett,  mint  azelőtt  volt.  Akkor  a  leányfejű  kígyó is kibújt a
kígyóbőrből hónaljig.

   Rózsa, hogy olyan erős lett, bízott magában, s este nem bújt az ágya alá,
hanem   az   óriásokat   a  kapuban  várta  haza.  Azok  mikor  megérkeztek,
előreküldték    a   szolgájukat,   hogy   azt   a   hitvány   Ádám-maradékot
összemorzsolják,  de  a  szolgák  nem  bírtak  vele,  maguknak az óriásoknak
kellett, hogy őt összeaprítsák.

   Másnap  reggel a leányfejű kígyó Rózsát megint életre hozta, ő maga pedig
övig  kibújt  a  kígyóbőrből. Rózsa kétszerte erősebb lett most, mint külön-
külön egy-egy óriás.

   Akkor este Rózsa a szolgákat mind megölte, s sok óriást is megsebzett, de
a hét óriás mégis megölte őt.

   Reggel,  ahogy  elmentek,  a  kígyó  Rózsát  megint feltámasztotta; Rózsa
erősebb  lett,  mint a hét óriás együtt, s olyan szép, hogy a napra lehetett
nézni,  de reá nem. A leány is a kígyóbőrből egészen kikerekedett, be kedves
két teremtés volt!

   Akkor  egymásnak  a dolgaikat s életüket elbeszélték. Elbeszélte a leány,
hogy  ő  is  királyvérből  való,  hogy az ő apját az óriások ölték meg, s az
országot  elfoglalták, ez a kastély az ő apjáé volt, ahol az óriások laknak,
s  innen  járnak  ki  mindennap,  hogy  a  népet  sarcolják. Őt magát egy jó
kuruzsos  dajkája kígyóvá változtatta, s megesküdött, hogy addig kígyóbőrben
marad, míg az óriásokon bosszút állhat. De most, hogy Rózsa olyan erős, hogy
könnyen megfelelhet mind a hét óriásnak, róla is lerepedezett a kígyóbőr.

   - Rajta hát Rózsa pusztítsd el az óriásokat, nem leszek én se háládatlan.

   Rózsa azt felelte:

   - Kedves  szép  leány, te nekem az életemet három ízben adtad vissza,  én
sem  lehetek  háládatlan  tehozzád,  az óriásokat elpusztítom, s aztán te az
enyém, én a tied.

   Egymásnak  holtig  való  szerelmet esküdtek, s igen jóízűen telt el a nap
egészen estig.

   Mikor este az óriások megérkeztek, Rózsa így szólott hozzájuk:

   - Ugyebár,  sok  gazember,  hogy háromszor öltetek meg?  Most azt mondom,
hogy ma ezen a kapun egyiketek sem teszi be a lábát! Vívjunk meg!

   Az  óriások  nagy méreggel reá mentek, de most nem úgy lett, mint azelőtt
kétszer;  rendre  őket  mind  megölögette,  s  akkor a kulcsokat a zsebükből
kezéhez  vette,  a  kastélynak  minden  szegelikát felkutatta, s látta, hogy
bátorságban lehetnek, mert már egy lélek sincs a kastélyban.

   Az  éjszaka  csendesen  telt el. Reggel a kastély udvaráról Rózsa elnéz a
havas  tetőre  a  fehér  kendő  felé,  s  hát  látja, hogy az egészen véres.
Megbúsul, s azt mondja a szép leánynak:

   - El  kell  mennem,  hogy  a két bátyámat felkeressem, mert rosszul  megy
soruk.  Várj  vissza  engem,  mert  ha  őket  feltaláltam,  minden bizonnyal
visszajövök.

   Avval  felkészült, kardot kötött, nyilat, forrasztó füvet, élő-haló vizet
vett  magához,  s éppen arra a helyre ment, ahol elváltak volt. Útjában lőtt
egy  nyulat.  Mikor  odaért a fához, elindult azon az úton, amerre a bátyjai
mentek.  Rátalált egy kicsi házikóra, s ott megállapodott. Látja, hogy a ház
előtt  a fához a két bátyja két vadászkutyája lánccal meg van kötve. Eloldja
őket,  tüzet csinál, s a nyulat sütni kezdi. Amint sütné, hallja, hogy a fán
valaki dideregve azt kiáltozza:

   - Jaj, de fázom!

   Felszól a fára Rózsa királyfi:

   - Ha fázol, gyere le s melegedjél!

   Azt mondják rá fentről:

   - Igen, de félek a kutyáktól!

   - Ne félj, mert azok becsületes embert nem bántanak!

   - Én hiszem - azt mondja az a valaki a fáról -, de mégis vesd közéjük ezt
a hajszálat, hadd szagolják meg előbb, arról engem is megismernek!

   Veszi  Rózsa  a  hajszálat,  s  a  tűzbe  veti.  A  fáról leszáll egy vén
boszorkány,  odaül a tűz mellé s fűtözik. Felhúz egy nyársra egy varasbékát,
s sütni kezdi. Amint sütné, mondani kezdi Rózsának:

   - Az az  enyém, ez  a  tied  -  s  hozzáüti a varasbékát a nyúlhoz; Rózsa
megmérgelődik,  kirántja  a kardot, s hozzákap a boszorkányhoz, s hát a kard
egy  hasábfává  válott.  Nekimegy  a  boszorkány, hogy megölje Rózsát, s azt
mondja:

   - No,  most  véged  neked  is, a testvéreidet is én öltem meg  bosszúból,
azért, hogy a hét óriás fiamat elpusztítottad!

   Rózsa nekiúszítja a boszorkánynak a kutyákat, s azok addig fogják innen s
túl,  hogy vért eresztenek belőle. A vér a kardból lett hasábfára cseppen, s
abból  megint kard lett. Kapja Rózsa a kardot, s odaáll a boszorkány eleibe.
Megijed  a  boszorkány,  s könyörögni kezd, hogy ne bántsa, megmutatja, hova
temette a bátyjait. Csak ezt várta Rózsa, azon nyomban hozzásújtott, s avval
a  boszorkány  Plutóhoz költözött. Rózsa kiásta a bátyjait, az összedarabolt
testüket  összerakta,  forrasztófűvel  összeforrasztotta,  s élő-haló vízzel
feltámasztotta.    Azok,    mikor   a   szemüket   kinyitották,   s   Rózsát
megpillantották, mind a ketten azt mondották:

   - Jaj, be sokat aludtam.

   - Sokat  bizony - azt mondta Rózsa -, de ha én ide nem jöttem volna,  még
most is aludnátok.

   Elbeszélték   Rózsának   a   bátyjai,   hogy   elválásuk  után  csakhamar
meghallották, hogy az ellenség az országukból eltakarodott, s visszatértek a
palotájukba.  Úgy  osztoztak,  hogy  az  egyik,  a  nagyobbik, hazamenjen, s
igazgassa  az országot, másik pedig keresse fel Rózsát. Akkor fordultak be a
kis házikóba, s akkor bánt el velük a vén boszorkány.

   Rózsa is elbeszélte nekik, miken ment keresztül, s azt mondotta:

   - Te,  nagyobbik  bátyám,  menj  haza, ülj be apánk országába, te  pedig,
kisebbik  bátyám,  gyere  velem,  és  igazgassuk ketten azt a nagy országot,
amelyikben az óriások hatalmaskodtak.

   Ebben megegyeztek, mindegyik elment a maga országába. Rózsa is felkereste
a  szép leányt, aki már magát úgy elbúsulta volt utána, hogy szinte elepedt,
de  hogy  Rózsa megérkezett, egészen felvidult. Egybekeltek, nagy lakodalmat
csináltak, eleget vendégeskedtek, a menyasszonyt jól megtáncoltatták, azután
az óriásoktól megmentett nagy országot kezükre vették, ma is ott uralkodnak,
ha  meg  nem  haltak.  Kerekedjenek  egy  tojáshéjba,  s  holnap  legyenek a
kigyelmetek vendégei.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező