Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              A RADNÓTI FECSKÉK

   A  radnóti  gyerekek hiába várták haza az idén a fecskéket. Nem hozta meg
őket  a  tavasz.  Pedig  már  az  egész  Balog  völgye virágba öltözködött a
tiszteletükre.  Hófehér  kökénybokrok  nézegették  magukat  a  víz tükrében.
Gólyahír  virágok  arany szeme nevetett fel rájuk. Harangvirágok harangoztak
eléjük:

   - Jönnek a fecskék, jönnek!

   Nem  jöttek biz azok. Egy-egy seregük átvágódott a falu fölött, keringett
is  fölötte,  mintha  gondolkozóban volna, de aztán csak elsuhogott másfelé.
Volt  olyan  is,  amelyik  jajveszékelve szántotta a földet a szárnyával, de
aztán az is csak továbbröppent. El, el a radnóti határból!

   No,  a  szúnyogok,  meg  a  legyek  örvendeztek  is  ennek nagyon. S nagy
boldogan zümmögték, döngicsélték körül a radnótiakat:

   - Sose búsuljatok, emberek. Szebb a mi nótánk, mint a fecskéké.

   Szegény radnótiakra rá is fért volna a vigasztalás, mert nagyon szomorúan
tekintettek az égre.

   - Jaj  már  minékünk, ha az Isten madárkái is elhagytak. Nekik sincs  már
hajlékuk Radnóton. Nem néz már miránk le a jó Isten sem az égből.

   Csakugyan  hamvas  felhőfátyollal takarta el az orcáját a nap. Még a múlt
tavaszon  Radnótra  sütött  legörömestebb  a Balog mentén. Bogárhátú, tiszta
házaira,  muskátlis, százszorszépes ablakaira, mályvarózsás kertjeire, piros
képű, nevetős szemű, nótás ajkú népére.

   Hol  vannak  most  már  a  virágos házak, hol a nevetés, hol a nóta? Mind
megették  azt tavaly nyáron a piros tűzmadarak. Ledőlt falomladékok temették
be a virágos kerteket, kormos szarufák meredeznek az égre, mint valami óriás
kéznek  az  imádkozó  ujjai. Csupa szomorúság itt minden. Hallgatagon járnak
kelnek  az  emberek  a háztalan utcákon. Még ahol építenek is, ott is tompán
csattog az ácsszekerce. Mintha az is azt csattogná:

   - Nem  ér  ez semmit. Nem lesz többet Radnót. Elkerülik az Isten  madarai
még a helyét is.

   Elég  fájdalom  az  a  kicsi  madarak  szívének  is.  Azért  csicseregtek
röptükben  olyan  sírva-ríva.  Nem  a  régi  fészket  siratják  ők, ahelyett
ragasztanának  másikat:  de  hová?  Nincsen ereszalja, nincs hajnalkavirágos
tornác, nincs leveles kapu.

   Újfaluba, Czakóba, Iványiba, meg a többi szomszéd faluba kvártélyozták be
magukat  az idén a radnóti fecskék. Ott is mindenütt derék magyar nép lakik,
szívesen befogadja zsellérnek az Isten madárkáit. Még örül is neki, hogy így
megszaporodtak az idén az ő határukban a fecskék.

   Annál jobban elkeseredtek a radnótiak. Volt köztük, aki szemét törülgetve
sóhajtotta el magát:

   - Jobb  lesz  nekünk  elbújdosni  erről  a  tájról,  amit már a madár  is
elkerül. Hogy maradhassunk mi akkor radnótiak, ha Radnót nincsen?

   S  arcról  arcra,  szívről szívre egyre terült a szomorúság felhője. S az
Isten  tudja,  mi  lett volna a vége a nagy bánatnak, ha egy reggel arra nem
ébrednek a radnótiak, hogy majd fölveti a határt a nagy fecskecsicsergés.

   Ott  ültek az Isten apró kőművesei kútágasokon, félig égett fák kizöldült
gallyán,  épülő házak ormán, füstös falomladékokon. S olyan fürgén forgatták
a  kis  fejüket,  olyan  sebes  ficsergéssel  tanácskoztak, hogy a radnótiak
mindjárt kitalálták, mi történik itt:

   - Országgyűlést tartanak a radnóti fecskék.

   Azt  tartottak azok csakugyan. Visszahozta szegényeket a szívük Radnótra.
Megérezték,  hogy  csak  itt vannak ők igazán itthon, azon a földön, amelyen
születtek.

   - Dévilik, dévilik, ugye, hogy jó lesz itt? - ezt kérdezték az öregek.

   - Itt, itt, itt, jó lesz itt! - felelték vissza a fiatalok.

   Azzal  hirtelen fölrebbent az egész sereg, mint mikor az őszi faleveleket
felsodorja a forgószél a magasba.

   - Elmennek, elmennek! - ijedeztek a radnótiak.

   Dehogy  mentek  pedig,  dehogy!  Szépen  leszálltak  párosával.  Csak azt
keresték a magasból, hol lesz legjobb fészket rakni.

   - Csicseri,  ficseri,  ide ni, ide ni! - röpködték körül az üres udvarok
nekilombosodott fáit.

   Mire  a  nap  fölszárította a harmatot, akkorra már ment a munka nagyban.
Gyúrták  a  sarat, szórták a szalmát, villa formájú ágakba rakták a gömbölyű
fecskeházakat. Egyik rakta a falat, másik hordta a nekivalót.

   - Csicseri, szalma ké-é-é-ék!

   - Ficseri, van elé-é-é-ég!

   - Add errébb, csicseri!

   - Hozom már, ficseri!

   Alkonyatra  már  a  maguk  házában laktak a radnóti fecskék. Mégpedig fák
ágára  rakott házban. Pedig a fecskének nem szokása fára fészkelni. Ezt csak
a  radnóti  fecskék  eszelték  ki,  hogy  el  ne  kelljen  nekik  szakadni a
szülőfalutól.

   Boldogan  fohászkodtak  a  húnyó  nap  sugaraiban  és vidám csicsergéssel
kívántak   jó  éjszakát  a  radnótiaknak.  Azok  se  kívánkoztak  már  el  a
falujokból,   jaj,  dehogy  kívánkoztak!  Visszajöttek  az  Isten  madárkái,
visszajött velük a szerencse, az áldás, a jókedv, az öröm.

   Az  épülő  házak  körül  nevetve sürgölődtek az emberek, boldogan nézték,
hogy magasodnak a falak s muzsikaszónál szívesebben hallgatták, milyen vígan
csattog az ácsszekerce:

   - Ne féljetek, emberek, falu lesz Radnótból megint. Példát mutatnak az ég
madarai!

   Az  ég madarai már akkor álomra készülődtek. Egyre halkuló csicsergésüket
illatos szellő hordta szét a Balog völgyében:

                        Adjon Isten, fittyfiritty,
                        Szép jó éjszakát,
                        Virrassza ránk, fittyfiritty,
                        Rózsás hajnalát.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező