Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                               NAGYAPÓ ÁLLATAI

   Nagyapó  reggel  óta  tán  már  százszor  is kiszaladt a kisajtóba s öreg
kezével   ernyőt   csinálva  a  bozontos  szemöldöke  felett,  türelmetlenül
kémlelődött be a nagyvilágba.

   - Nem  jönnek,  Bodri,  nem  jönnek - rázta meg aggodalmasan a szép  öreg
fejét és megsimogatta a fogatlan házpásztort.

   - Eh,  eh  - mondta erre a Bodri, s ezzel bizonyosan azt akarta  mondani,
hogy  majd megjönnek azok, nem kell nagyanyót félteni, különösen mikor a kis
unokáját hozza! S hogy még jobban megvigasztalja a gazdát, szépen fölrakta a
térdére a két első lábát és úgy nézett a szemébe.

   Mivel  pedig Bodrinak mindig poros a csizmája, olyan lett tőle nagyapónak
a  szép  ünneplő nadrágja, mintha csak a homokba térdeltette volna nagyanyó,
amiért megint elszórta a pipahamut a szőnyegen.

   Mindegy  az,  nem  olyan  ember  ám  nagyapó,  hogy megharagudjon az öreg
Bodrira,  amiért  olyan  nagyon  szereti. Most se szólt volna ő semmit, ha a
bóbitás  tyúkja  oda  nem  settenkedik  és  föl  nem  sandít  azzal a ravasz
félszemével a nagyapó poros nadrágjára:

   - Kár, kár, kár...

   Nem  is tudta nézni, hogy mit csinált az a csúf Bodri. Inkább fölugrott a
nagyapó  vállára  és  ott  meresztgette  nagy  kevélyen a hosszú nyakát: ide
nézzen, aki egy igazi szép bóbitás tyúkicát akar látni!

   No nem is kellett egyéb a cicamicának se! Eddig úgy nyalogatta a talpát a
tiszta  szoba ablakában, a muskátlis cserepek közt, mintha semmit se tudna a
világról - kérem, most egy ugrással ott termett a nagyapó másik vállán. Halk
duruzsolással törlészkedett hozzá a vastag fehér bajuszához:

   - Mi-a-ó, mi-a-ó!

   - Az  lenne  jó,  ha  hozná  már  nagyanyó  Margitkát  - felelt  nagyapó,
megszorítva a cicamicának a dagasztó lábacskáját.

   Az  lenne  jó?  Ugyan miért? Ezt már a barika se állhatta meg szó nélkül,
aki eddig a kis kert mályvarózsáinak a leveleit olvasgatta.

   - Me-e-e,  me-e-e? - szalad oda a csengőjét rázogatva s mivel a  Bodrival
nem   nagyon  szeret  barátkozni,  ő  meg  a  másik  oldalán  telepedett  le
nagyapónak.  Odafeküdt  a  lábához  s már éppen valami szépet akart álmodni,
mikor Bodri elvakkantotta magát:

   - Hamma-ma mamamm, hamma-mamamamm!

   Annyit  tett  ez,  hogy: szaladj hamar elejbük, nagyapó, mert már zörög a
kocsijuk.

   De  bizony, mire nagyapó megindult volna, akkorra meg is állt a kocsi. De
már  ki  is  szállt  belőle  nagyanyó,  ringatva  a  karján  Margitkát, mint
rózsabimbót az ág.

   Nagyapó  szólni  se  tudott  az  örömtől,  látni  se  igen látott a szeme
pillájára  szivárgott  könnytől.  Annál vidámabban csapkodta össze a két kis
kacsóját Margitka:

   - Jaj, de ennivaló ez a nagyapó az állataival!

   Ha  Margitka  olyan  volt,  mint  a  rózsabimbó, nagyanyó egyszerre olyan
haragospiros lett, mint a legpirosabb mályvarózsa.

   Még a főkötője bóbitája is úgy lengett, mint valami harci lobogó.

   - Jaj,  Márton,  Márton,  hogy szabadíthattad így magadra ezt a sok  csúf
állatot! Takarodtok a helyetekre, haszontalan népei!

   Ahogy a tenyerét összecsattantotta, akkorát szólt, mint valami fiók ágyú.
S erre a nagy csattanásra iramodtak is szét a nagyapó állatai a helyükre.

   Az  ám  a helyükre! A Bodrinak az ólban lett volna a helye, a cicamicának
az  ól tetején, bóbitás tyúkicának a hátulsó udvarban, csengős barinak a ház
előtt  a  gyepen.  De  ki  tehet róla, hogy nagyanyó két hétig oda volt s az
alatt nagyapó jobb helyet keresett az állatainak.

   - Takarodjatok! - dobbantott nagyanyó a lábával, hogy csak úgy reszketett
bele a föld.

   No, be is ugrott erre cicamica a tiszta-szobába, ott is a díványra, annak
is  a  legsarkába!  Bodri a hintaszékben húzta meg magát nagy szepegve, mert
ennek  a  puha  vánkosán  szokott  ő  mostanában szundikálni. A csengős bari
befeküdt  a nagy asztal alá, a jó hűvösre, bóbitás tyúkica pedig a muskátlis
cserepek közé kvártélyozta be magát, a napsütéses jó melegre.

   No,  az semmit se látott, aki azt nem látta, hogy nagyanyó milyen vitézül
hadakozott  a  poroló  pálcikával.  Csak  azt  sajnálta, hogy alig suhintott
egyet-kettőt,   már   elszelelt   az  ellenség.  Nagyapó  állatai  egyszerre
megtalálták  a  helyüket s nem maradt más a harctéren, csak szegény nagyapó.
Neki  meg  eszeágában  sem  volt  katonáskodni. Megesett rajta az embernek a
szíve, ahogy nagyanyót békítgette:

   - Nono, anyó, nem olyan imilyen-amolyan ember ám azért nagyapó!  Meg kell
nézni, hogy milyen kávét főzött a tiszteletedre!

   Erre  már  csakugyan megbékült nagyanyó. Margitka is segített neki benne,
aki egyszerre ölelte át a két öreget:

   - Jaj de áldott ember ez a nagyapó! Egészen olyan, akárcsak nagyanyó.

   - Az ám, csakhogy azért mégiscsak túlságosan meg van pörkölve ez a kávé -
vélte  nagyanyó, de azért le nem tette volna a csészét a szájától, ha valami
furcsa csoszogást nem hall a konyhán.

   Nagyapó ijedten fészkelődött a helyén, nagyanyó pedig gyanakodva kiáltott
ki a konyhára:

   - Jár ott valaki?

   A valaki erre megállt és azt mondta:

   - Ke-le-pe ke-le-pe, be-fe-le, be-ve-le, ke-lep, ke-lep ke-lep...

   S  még  tán  ma  is  kelepelne,  ha  nagyanyó  ki nem ugrik nagyapó görbe
botjával:

   - Uram-teremtőm, csak nem a Jancsi gólya jár idebent!

   De  az  volt  biz  az,  a  Jancsi  gólya,  még  pedig  másodmagával.  Egy
boldogtalan békát fektetett a konyhapadkára, annak mondta olyan nagyon, hogy
be  fele,  be  vele!  Itt  szokott ő két hét óta délebédelni, a szép, tiszta
konyhán,  ide  hurcolja  be  a  kosztját,  mert Jancsi gólya igen szerette a
tisztaságot.

   - Ki fele, ki vele! - suhintott nagyanyó a görbe bottal akkorát,  hogy ha
az  orrát  éri  Jancsi  gólyának,  nem  lesz  neki  többet  mivel kelepelni.
Szerencse,  hogy  a  Jancsi  nagyon szemfüles legény. Nemcsak az orrát tudta
megmenteni, hanem a délebédet is.

   Nagyanyó pedig fáradtan dőlt bele a nagy karosszékbe.

   - Ó Márton, Márton, soha többet nem bízom rád a házat!

   - Nem-e?  -  csudálkozott  nagyapó.  - Hát akkor Margitkát ki viszi  majd
haza?

   - Te viszed haza, Márton, te magad viszed haza!

   Nagyapó nagyon, de nagyon boldogan mosolygott a bajusza alatt. S délután,
mikor   nagyanyó   meg   Margitka   lepihentek  egy  kicsit,  ellopódzott  a
mészárszékbe s hozott Jancsi gólyának akkora borjúmájat, hogy alig bírta.

   - Ezt  azért  kapod,  Jancsi,  mert  neked  köszönhetem,  hogy  ezután én
hozhatom, vihetem a kis unokámat.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező