Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              A FÖLDVÁRI HERCEG

   Csendes,  holdvilágos estén, mikor a tücsök is leteszi már a szépen szóló
hegedűt,  felébred  álmából  Vakondok  úr,  a földvári herceg. Neki ilyenkor
nappalodik,  mikor más istenteremtése elteszi magát éjszakai nyugovóra. Nagy
úr a herceg, ha csupán vakondoknak hívják is.

   Nagyot  nyújtózik  a  vackán  s keresi a feje fölött a csengettyűzsinórt,
mert  mosdóvizet  akar  hozatni  az  inasával.  Szereti  a tisztát, mert azt
hallotta  kiskorában,  a  vakondok-iskolában,  hogy  úgy  szép  a herceg, ha
tiszta.

   Az  ám,  de  hasztalan kapargál, nem találja azt a vékony fűgyökerecskét,
amelyik   csengettyű-zsinór   gyanánt  szolgált  le  a  földvári  kastélyba.
Elfonnyadt-e,  kiszáradt-e, más egyéb veszedelem érte-e, majd kitudódik az a
maga idején. Elég az hozzá, hogy nincs csengő, nincs inas: ki öltözteti most
már sétáló gúnyába a földvári herceget?

   - Magad  uram,  ha szolgád nincs - morog haragosan a kegyelmes úr s  nagy
ásítozva nekilát az öltözködésnek.

   Hanem  azért  nem  kell  ám  sajnálni a földvári herceget. Utóvégre még a
hercegnek  se esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha a maga kezével fésülködik
meg,  aztán  meg  nem  is szakad ám bele a fáradságba a földvári herceg. Nem
sokból  áll  az  öltözködése. Megrázza fekete bársony bundáját, kipödri tusa
bajuszát  s egyszerre olyan nyalka legény lesz belőle, hogy hanyattvágódik a
szőrén a holdsugár.

   Tudja  ő  azt,  ha  tükörbe nem néz is. Tükörbe pedig azért nem néz, mert
ilyent  nem  tart  a  házában. Mégpedig azért nem tart, mert úgyse látná meg
benne  magát.  Éppen  csak  azért  van  neki  szeme, hogy legyen, de hasznát
nemigen  veszi  neki  az  örökös  sötétségben. Azért csúfolják vakondoknak a
rosszakarói.  Kesztyűje  sincs,  csizmája sincs szegény jámbornak. Ősidőktől
fogva az a szokásuk a földvári hercegeknek, hogy mezítláb járnak.

   Hanem  azért  mezítláb  is  herceg  a  herceg. Egyes-egymaga lakik akkora
palotában,  hogy  elég  volna három falu egerének. Van abban kis szoba, nagy
szoba,  hálószoba,  vendégszoba,  éléstár, pince. Hát még a titkos folyosói!
Nincs  az  a  generális,  aki  azoknál különbeket tudna kieszelni. Mesterség
azokban el igazodni annak, aki nem földvári herceg. Igaz, hogy az egyebet se
tanul gyerekkorától fogva, mint a palotájában való járást-kelést.

   De  nini,  mi történt hát azzal a csengettyű-zsinórral? A földvári herceg
fölkapaszkodott  a  padlásra  és  kinyújtotta  az  orrát, mint ahogy mások a
szemüket  nyitják  ki.  Ő az orrával lát, a szeme helyett. Megérzi vele azt,
amit szemmel meg se lehetne látni.

   - Ejnye,  a  vakondok csípje meg, idegen szagot érzek. Ki csavarog itt  a
váramban éjszakának idején?

   Nagy,  kövér  cserebogár-hernyó  lapult meg a sarokban. Gonosz szerzet az
nagyon, elrágja a füvek, virágok vetemények gyökereit. Most is ott majszolta
még  a  csengettyűhúzó-gyökeret.  Nagyon  tudakolta  volna  már  az  utat  a
haszontalan  férge,  de  már  elkésett  vele.  A földvári herceg kitátotta a
száját s volt hernyó, nincs hernyó. Abból ugyan nem lesz már cserebogár.

   Száját  nyalogatva  most  már  megindult  sétájára  a hatalmas úr. Minden
éjszaka  bejárja  birodalma  minden  zegét-zugát,  hogy  nem tolakodott-e be
valaki.  S  jaj  annak,  akit  ott  talál.  Hernyót,  bogarat,  földi férget
százszámra temet telhetetlen gyomrába.

   Hajnal  felé  aztán,  mikor  már kedves egészségére kívánják egymásnak az
éjszakai  nyugodalmat  a  kakasok,  álmosan ballag hálóterme felé a földvári
herceg.  De bezzeg, kimegy az álom a szemiből, ahogy a kastély előcsarnokába
ér. Nagy, pohos mezei egér szalad vele szembe, vidám cincogással.

   - Megálljunk,  atyafi  -  ugrik  elejbe  a házigazda -, kik vagyunk,  mik
vagyunk, mi járatban vagyunk?

   - Csend abban a rossz gúnyában - mondja kevélyen az egér -, én  Buzaviszi
báró  vagyok. Most néztem körül a földjeimen s nem találom az utat hazafelé.
Hát te miféle szerzet vagy, hékás?

   - Én meg a földvári herceg vagyok s majd megmutatom az utat  uraságodnak,
ha rossznéven nem veszi.

   S úgy vágta képen az egeret, hogy a szeme is szikrázott bele.

   - Hitvány, majd megtanítlak én tisztességre - süvöltötte s fülinél  fogva
úgy  megrázta  az  egeret,  mint a molnárinas a zsákot. Csakhogy a zsák zsák
marad, akárhogy megrázzák, de az egérből csak a farka hegye maradt meg, mire
a birkózásnak vége lett.

   Hanem  most  már  csakugyan  elfáradt  a  fekete  bundás vitéz. Föl akart
szaladni  a  föld  színére  egy kis friss levegőt szívni. Hát ahogy kiüti az
ormányát  a  háza kéményén, hát tüzes szem mered rá a hajnali szürkületben s
haragos morgás fogadja:

   - Brr, ki turkál, botorkál kora virradatkor?

   - Én a földvári herceg vagyok.

   - Én meg a Maros kutya vagyok.

   Több  se  kellett  a  földvári  hercegnek.  Visszaugrott  s olyan sebesen
elvitte  a  fekete bundát, hogy még most is szalad, ha meg nem állt. A Maros
kutya  meg  nekiállt  a  két  első lábával a friss túrásnak s bizonyára mind
széthányta volna a földvárat, ha rá nem szól a korán ébredt gazda:

   - Nyughass,  Maros.  Ne  bántsd  a  vakondokot.  Derék  kis szolgája ő  a
gazdálkodó embernek. Annyi férget elpusztít, hogy azért el lehet neki nézni,
ha egy kicsit felturkálja a földet.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező