Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                              JÉRCIKE ÚTITÁRSAI

   Jércike reggel óta ott kapargálgatott a kerítés tövében, aztán megfürdött
a  homokban,  körülnézett  a  szalmás  istállóban,  háromszor  megkerülte  a
szénaboglyát,  de utoljára mindenbe beleunt. Fölrepült a kerítés tetejére és
elsóhajtotta magát:

   - Kár,  kár,  kár,  kár,  kár,  kár,  eluntam  magamat  már.  Dara, búza,
köleskása: nincs mulatság a tanyába.

   - Miau,  Jércike, gyere le, szállj ide! - kiáltott át a macska a  kerítés
másik oldaláról - gyere világot látni, ha unod magad!

   Jércike egyben ott termett.

   - Hát hova menjünk?

   - Jártál-e  már  a  kölesföldön?  Ott van csak jó világ, szép  világ, víg
világ. Ennivaló, mint a csuda. Kigömbölyödsz, mint a duda.

   Megindultak,  mentek,  mendegéltek. Találtak paprikaföldet, dinnyeföldet,
patakot, malmot, de a kölesföld csak nem akart előkerülni.

   Jércike már csak úgy szédelgett az éhségtől.

   - Cica én már nem sétálok, a lábamon alig állok, gyerünk vissza  mielébb,
kész már otthon az ebéd.

   Cica-mica megvigasztalta:

   - Minek  az  a  lári-fári?  Nem  kell,  csak  egy  kicsit várni;  ehhez a
kukoricaföldhöz már csak egy ugrás a kölesföld.

   A  nagy  kukoricabokrok  levele  haragosan  zörgött, ahogy közéjük értek.
Jércike  ijedten  állt  meg  s  észre  se vette, mikor a Cica-mica elszaladt
mellőle. Csak azt hallotta, ahogy futtában visszakiabált neki:

   - Jó  mulatást,  jércike!  Tessék  világot látni! Én haza szaladok,  mert
elhűl  a  leveske.  Te  csak  mulasd magad a nagyvilágban, te ostoba csirke!
Kakasuccse, sose láttam szebb kirándulást!

   Szegény jércike majd meghalt ijedtében. Egy darabig azt gondolta,
csak tréfálkozik vele az a gonosz macska. De biz az nem ment vissza
alkonyatig se. Már sötétedett, hullani kezdett a harmat. Jércike
éhiben, féltiben, fáztában még mindig ott didergett. Kereste az
utat, de még tán ma se találta volna meg, ha a Morzsa kutya arra
nem vetődik.

   - Mi a szösz, Jércike, hát tebelőled kukoricacsősz lett?

   - Jaj,  Morzsa  bácsi, csúffá tett az a gonosz Cica-mica!  Ugyan rángassa
meg a farkát, ha hazaérünk.

   Morzsa  megígérte  a  jó  akaratát,  hanem  azért  Jércikének is volt mit
hallgatni egész úton.

   - Sose  higgy  a  macskának,  Jércike,  mert az akkor leghamisabb,  mikor
legjobban hízeleg!

   Jércikén  fogott  a  tanács,  mert azóta se barátkozik a macskával. Hanem
azért harmadnapra, hogy megint elunta magát, megint csak fölrepült a kerítés
tetejére.

   - Kár,  kár,  kár,  kár,  kár,  kár,  eluntam  magamat  már.  Kipirgálni,
kapargálni, mást se lehet itt csinálni.

   - Me-e-e,  Jércike,  gyere  le,  szállj  ide!  -  kiáltott  föl  hozzá  a
csengettyűs bárány - gyere világot látni, ha unod magad.

   Jércike leugrott, de óvatosan megkérdezte a bárányt:

   - De ugye, barikám, te nem hagysz magamra, mint a Cica-mica?

   - E-e-én? - méltatlankodott a bárány - ne-eem.

   Nem  is  kívánt  magának a Jércike soha jobb útitársat, mint a bárány. Ez
nem  futkározott  ide-oda,  mint  a  macska,  hanem  szép lassan ballagott s
lépten-nyomon  megállt,  hogy  a  Jércike  jól  szemügyre  vehessen mindent.
Megnézték  a legelőt, szélmalmot, a csordakutat, a haranglábat, utoljára azt
kérdezte a bárány:

   - Hát az erdőben voltál-e már, Jércike?

   - Hírét se hallottam.

   - Jaj,  Jércike,  az pedig csak a szép. Árnyékos nagy fák alatt csörög  a
patak,  s  a  patakparton  olyan  porcfű terem, hogy ránézni is gyönyörűség.
Gyere, kukkantsunk be egy kicsit.

   Bementek  az  erdőbe, a bárány lehevert a fűbe, Jércike pedig szaladozott
ide-oda,   de   egyszer  csak  úgy  érezte  a  gyomrocskájában,  mintha  rég
elharangozták volna a delet.

   - Bárányka, itt nagyon szép minden, de a néznivalóval nem lehet jóllakni.
Gyerünk már haza.

   - Gyerünk! - ugrott föl a bárány, de egy lépést se mozdult.

   - Vezess hát, barika - kérte a Jércike.

   - E-e-én?  -  bégte  panaszosan  a bárány - ne-e-em. Én bevezettelek,  de
visszafelé már te vezess, mert én nem tudom az utat.

   Jércike  nem tudta, nevessen-e, vagy haragudjon. Járt föl-alá, nézelődött
jobbra-balra,  de egyre jobban bekeveredtek a fák közé. Pedig már megnőtt az
árnyék, ereszkedett az este, huhogni kezdett a kuvik.

   - Kár,  kár,  kár,  kár, kár, kár, nagyon megbántam már, hogy a  tanyáról
eljöttem - búsult a Jércike.

   A  bárány  is  egyre  hangosabbra  vette  a  panaszt s mindjobban rázta a
csengőjét. Még ő tett szemrehányást a pajtásának:

   - Jércike, Jércike, minek csaltál ide?

   A  két  gyámoltalan  már  összekapott  volna,  mikor nagy lihegve közéjük
ugrott a Morzsa kutya. Jól megrázta Jércikének a szárnya végét:

   - Ó,  te  kis ostoba, hát mindig ilyen útitársakat kerítesz te  magadnak?
Hol  a macskát, hol a bárányt. Az egyik ravasz, a másik együgyű. Kotródjatok
hazafelé.

   Jércike  nagyon  megszégyellte  magát, s megfogadta, hogy többet nem megy
világot  látni.  De  nem is mehetne, ha akarna se, mert azóta mindig szemmel
tartja  a  Morzsa. S mikor Jércike fölszáll a kerítés tetejére és belekezd a
mondókájába, hogy mennyire unja már magát a tanyán, a Morzsa mindjárt elejbe
ugrik:

   - Ham,  ham,  ham,  Jércike,  le  onnan  ízibe,  mert  mindjárt  ellátlak
útravalóval!
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.