HARKÁLY MESTER SZERENCSÉJE
Télidőben későn ébred még az erdő is. Nincs, aki költögesse. Oda vannak a
vidám szavú madarak; aki itthon maradt közülük, örül, ha mentül tovább
nyújthatja az éjszakát. Legalább addig se gyötri a gond: hogy hol terítenek
neki ma ebédre?
Mikor a tudós bagoly, aki egész éjszaka a csillagokat vizsgálgatta,
hajnal szőkülésekor hazafelé suhog a ködben, még akkor minden alszik. A fák
csendesen bólogatnak: álmukban bizonyosan virágukat ringatják a meleg
napsugárban. Lassú horkolás hallatszik a fahegyről: ott a mókus álmodik puha
vackán friss mogyoróról. A sűrűből is jön valami halk neszezés: az összebújt
őzikék kergetőznek álmukban a csörgő patak partján. Bezzeg mackó bácsi
akkorákat szusszan az erdő mélyén, hogy elhajtana egy szélmalmot. Bizonyosan
mézet talált álmában a Tányértalpú s most a vad méhecskék elől menekszik
esze nélkül.
Meleg napsugár, csörgő patak, mézelő méhecskék? Az ám, ólomszín felhők,
csepegő köd, nyirkos hideg. A bölcs bagolynak minden tolla reszket, ahogy
lebegtében elsóhajtja magát:
- Hu-hu, jobb nyáron! Hu-hu, de fázom!
- Kidobolták Szentesen: aki fázik, reszkessen - recseg bele valami
jókedvű nevetés a hajnali csendbe.
Tudós bagoly ijedtében majd leejti a pápaszemét: ugyan kinek van ilyen
hangos jókedve ebben a cudar időben?
Harkály mesternek biz ott, aki kint gubbaszkodott a háza küszöbén, nagy
faodú szélén. Piros sapkája csak úgy villog a félhomályban, ahogy
csavargatja a fejét jobbra-balra.
- Nini, Harkály mester - mondja neki a bagoly -, de korán kialudtad
magad! Tán valami szépet álmodtál, hogy olyan nagy jókedved van?
- Huj-huj - ujjong a mester -, úgy érzem, hogy ma valami különös
szerencsém lesz.
- Bizony rád is férne - szánakozik a bagoly -, mert olyan vagy már, mint
a hét szűk esztendő.
Az erdők tollas ácsmesterét csakugyan nagyon megviselte a tél. Tisztes
fekete gúnyája, szép zöld kötője csakúgy lityeg-fityeg rajta, hiába: tél az
idő, nincs kereset, üres a konyha. Hetek óta nem evett húsocskát, csupa
fenyőmagon tengődik a jámbor.
- De érzem, hogy ma valami különös szerencsém lesz - biztatja magát a
mester s nyakába veszi az erdőt: hátha kerülközik egy kis munka valahol.
Először a fenyőfákat kopogtatja sorra. Azokban lakik a fenyőpille könnyű
hernyója, nincs annál fölségesebb eledel a harkálygyomornak. Az ám, de a
hernyónak is van magához való esze: olyan mélyen bevette magát a fába, hogy
odáig ugyan be nem ér az ácsbalta, ha tövig kopik is.
- Mindegy az, mégiscsak valami szerencse ér ma engem - csóválta a mester
a piros sapkát s nekifeszíti a vésőjét a cserfakéregnek. Ott lakik az
ormányos bogár, bizony azt is jó lenne kávézni.
- Ki-jő, ki-jő! - kiabálja Harkály mester diadalmasan.
De bizony nem jön ki az az ármányos ormányos.
Sebaj, hiszen még a bükkfák hátra vannak. Pedig azoknak a repedéseiben
tanyázik a százlábú bogár.
- Gyer-gyer, gyer-gyer! - kopácsol a mester. De nem hiába van száz lába a
százlábú bogárnak, úgy elindul velük, hogy nyoma se marad.
Pedig lefelé csuszkál már a napocska az égen s ugyancsak vacsorázhatnékja
van a mesternek. Ej, ej, hát csak nem mutatkozik az a különös szerencse?
Nyilván azoknak az öreg nyárfáknak a kérge alatt bujkál. Nem baj, ha csupa
hangyatojás lesz is, az is drága koszt ebben a szűk időben.
- Kipp-kopp, kipp-kopp - dolgozik a fejsze, hasad a forgács, de semmi
sincs alatta. Alighanem olyan vidékre hurcolkodtak a hangyák, ahol nincsen
ács a faluban.
- Hű-hű, hű-hű - sóhajt szomorúan a mester - miből éljen meg most már a
szegény mesterember? Már látom, hogy el kell bujdosnom erről a tájról, ahol
semmi becsülete az iparosnak.
Pedig dehogyis nincs, dehogy! Alig ért haza Harkály mester, mindjárt
rákopogtatták az ablakot. Egy kövér csigabiga ágaskodott be rajta:
- Ugyan mester, foltozd be a házamat, kilyukadt a teteje, mind bever
rajta az eső.
- Kérem alássan, kérem alássan - szorgoskodott a mester s úgy beácsolta a
tetőt, hogy tán szebb volt, mint azelőtt. Hálálkodott is a csigabiga, ahogy
csak a szarvaitól telt, hanem a mester nem érte ám be szép szóval:
- Hohó barátom, hát a napszám hol van?
- Napszám - meresztgette a csiga a szarvait -, hát nem elég, hogy dolgot
adtam, még meg is fizessek érte?
- De mindjárt, de tüstént! - rikoltozott a mester - háziúr létedre
elvennéd az ingyen munkát a szegény embertől?
- No, majd nyáron küldök egy kis tormalevelet, ha el nem felejtem -
integetett nagy kegyesen a csiga s azzal kotródott be a száraz levelek közé.
- Úgy? Majd a nyáron? Ha el nem felejted? - ugrott utána a mester s
sutty! úgy kirántotta a csigát a házából, mintha benne se lett volna.
- Kirántott csigát is régen vacsoráltam - bóbiskolt álmosan, mikor a
háziurat lenyelte -, de éreztem én ezt már reggel, hogy ma valami különös
szerencse ér engem.