Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                   TALPAS

   Talpas  mindig  azt  tartotta,  hogy  ő  a  legnagyobb úr a tanyán. Tyúk,
macska, kismalac, mind eltakarodott az útjából, ha neki sétálhatnékja támadt
az  udvaron.  A  verebek  rá nem mertek szállni a kerítésre, ha az ő haragos
morgását  hallották. Még a kakasnak is torkán akadt a kukorékolás, ha Talpas
kidugta fejét az óljából. Pedig - tréfa ide, tréfa oda - annak már csakugyan
valakinek  kell  lenni,  akitől  még a kakas is megijed. Hanem csuda történt
valamelyik  reggel,  ahogy  a  Talpas körüljárta a birodalmat. Tyúk, macska,
kismalac  ügyet  se  vetett rá. A verebek olyan bátran csipogtak a sövényen,
mintha  Talpas  nem  is  volna  a  világon.  A  tarajas  kakas pedig nemhogy
fölszállott  volna  a kerítés tetejére, hanem leugrott a szemétdomb tövébe s
akkorát kukorékolt, hogy csak úgy reszketett bele a szakálla:

   - Kukoriku, híres Talpas, a te neved most már: hallgass!

   Talpas  a  fogát  vicsorgatta.  Aligha  meg nem szabta volna a kakasnak a
gúnyáját,  ha  elő  nem  ugrik  a  ketrec  mögül valami, amilyent ő még sose
látott. Egy nagy fehér madár, földig ér a kékbe úszó haragos-vörös szakálla,
piros a sapkája, mérges a nézése, goromba a köszöntője:

   - Úr a pulyka, rudrudrud. Talpas kutya rut, rut, rut!

   Még  ilyet senki sem mert Talpasnak mondani. Még hogy ő rút volna? Akkora
szeme van, mint egy kávéscsésze, olyan foga, hogy a vasat elharapná, a farka
valóságos  lobogó.  A  bundája  úgy  ki  van  cifrázva bogánccsal, hogy alig
látszik a szőre. Nincs ilyen derék kutya az egész határban.

   Se  szó,  se  beszéd,  nekiugrott Talpas a pulykának. Bizonyosan megrázta
volna  a  szakállát,  de a pulyka kinyújtotta hosszú nyakát. Mire Talpas úgy
megijedt, hogy hármat is lépett egyszerre visszafelé.

   Lett  erre olyan kacagás az udvaron, hogy tán még most sincs vége. Még az
öreg  eperfa is olyanformán integetett leveletlen ágaival, mintha azt akarta
volna mondani:

   - Oda van a becsület, Talpas. Megijedtél a pulykától.

   Szegény Talpas nagyon elszégyellte magát. A tanya végében folyik a Tisza,
lekullogott annak partjára és ott tűnődött sokáig, mitévő legyen.

   Ahogy  ott  töprenkedik, arra ment egy szénásszekér. Talpas gondol egyet,
fölkerekedett,  megindul  a  szekér után. Ahová az megy, oda megy ő is, ha a
tanyán már nem lehet maradása.

   Mivel  pedig  a  szekér  a városba ment, Talpas is ment a városba. Nagyon
tetszett neki a sok kőház, a szép sima aszfalt, ahol nem sárosodik be a láb,
a boltok nagy tükörtáblái, amelyekben csupa Talpasok látszottak. Az egyikkel
meg  is  akart barátkozni. De ahogy közel ment hozzá, a boltból kidugtak egy
seprűnyelet s úgy orron ütötték vele, hogy eljajdította magát:

   - Brrr, de barátságtalan nép lakik ebben a városban!

   Dél  felé  megéhezett. Elment a kedve, amikor arra gondolt, hogy otthon a
kis  gazda  keresi  már  azóta a vízbe mártott jó kenyérhajával. De hirtelen
nekividámodott,   mert   valami   henteskirakat  elé  ért.  Olyan  kolbászok
mosolyogtak felé, amilyenről a tanyán még csak nem is álmodott.

   - Hopp,  hupp  egye  meg a kenyérhajat a pulyka, nekem jó a  kolbász is -
azzal nekiugrott a kirakat üvegének.

   Bele  is  ütötte  a  fejét,  hogy  csak  úgy  koccant.  S  még  rá se ért
gondolkodni,   hogy   mi   történt,  már  akkor  cirógatta  a  bundáját  egy
fehérkötényes ember egy hajló nádpálcával.

   - Nézd, milyen tolakodók ezek a csavargó tanyai kutyák!

   Talpas  úgy  elszaladt,  hogy meg se állt a hetedik utcáig. Alig lihegett
már,  a nyelve lógott, a lába reszketett. Majd elepedt egy ital vízért, de a
városban nincsenek olyan tócsák, mint odakint, azon az áldott tanyán.

   Csak  legalább  pihenhetne  egy  kicsit. De valahány inasgyerek meglátja,
mind   megkergeti.   Hej,  micsoda  heverés  esnék  most  otthon  a  szalmás
istállóban!

   Estefelé  kiért a Tiszához. Erre már nagy csend volt, házak nincsenek, hó
borított  mindent.  Talpas  szinte  azt  gondolta,  kint van a tanyán. Kapta
magát,  elnyújtózott a hóban, ráfektette nagy buksi fejét a két első lábára.
Elaludt  s álmában otthon járt a tanyán. Kergette a verebeket, sütkérezett a
ház  napos  oldalán  s  várta,  hogy mikor szólítja vacsorához Janika, a kis
gazdája.

   - Talpas,  Talpas,  gyere  ide,  öreg  kutyám!  Talpas, kedves  Talpas! -
csengett egy örvendező gyerekhang a holdfényes éjszakában.

   Talpas fölneszelt a hívogatásra, körülnézett nagy álmosan. Most hitte még
csak  igazán,  hogy álmodik. Egy nagy jégtáblán találta magát, amely közel a
parthoz  csendesen  úszogatott  lefelé  a  Tiszán.  A  parton pedig ott állt
Janika, a kis gazda, a kezében meleg cipó, a száján hívogató szó:

   - Ugorj ki, öreg Talpas! Hol bujdokoltál egész nap?

   Talpas  egyszerre  tisztában  volt  vele,  mi történt. Mikor kimenekült a
városból,  észre  se  vette, hogy a Tisza jegén vackolt meg magának a hóban.
Addig, míg aludt, megindult vele a jég s hazavitte a tanyára.

   Jaj,  csakhogy  itthon van még egyszer! Álmában se megy többet a városba,
inkább  megosztozik a fehér pulykával az uraságban. Hanem az a fehérkötényes
városi  ember  vigyázzon  magára,  hogy valahogy erre a tájékra ne kerüljön,
mert bizonyosan megemlegeti a napot, mikor a Talpassal találkozik.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező