Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                           A NYUGHATATLAN MÉHECSKE

   Azt a nyughatatlan méhecskét, amelyikről ezt a történetet írom, én már az
ősszel  is  ismertem.  Mégpedig  nagyon  akaratos  és  kötözködő méhecskének
ismertem.  Ő  még akkor is kint gubbaszkodott a dérvette őszirózsákon, mikor
minden testvérkéje aludt már odabent a jó meleg kaptárban.

   - Én nem vagyok olyan álomszuszék, mint a többi - döngicsélte a  hullatag
virágbokroknak.  - Egyik fülemüle szótól a másik fülemüle szóig úgyis nagyon
hosszú az éjszaka.

   Bizony  az  őszirózsák  is elmentek már mind aludni, mikor a nyughatatlan
méhecske  még  mindig  kint bujócskázott a zörgő kórók közt. Utoljára is két
öreg  méhecskének  kellett  bekaroltatni  a  kaptárba.  Belegyömöszölték egy
viaszágyba és a fejéhez tettek egy kis mézes fazekat:

   - Ebből  kortyanthatsz  egyet-egyet,  ha megszomjazol  álmodban - mondták
neki,  azzal  nyugodalmas jóéjszakát kívántak, becsukták a kaptár ajtaját és
eltették magukat holnapra.

   Azt  hitték,  szegények,  föl se ébrednek tavaszig, de biz a nyughatatlan
méhecske  nagyon  hamar fölébresztette őket. Hányta-vetette magát az ágyban,
forgolódott jobbra-balra, utoljára fölkelt és panaszos zümmögéssel csetlett-
botlott a sötétben.

   - Hát téged mi lelt? - riadtak föl álmukból az öreg méhek.

   - Én  már  kialudtam  magam - motoszkált a nyughatatlan méhecske az  ajtó
körül. - Azt hiszem, régen reggel van már.

   Az  öreg  méhek  kikukucskáltak az ajtóhasadékon és azt mondták, még csak
most  van  éjfél,  alig  aludtak egy-két órát. Igazuk is volt, mert még csak
karácsony felé járt az idő s az jelenti az éjfelet a méhek éjszakájában.

   - Mindegy  az,  én  már nem vagyok álmos - veregette össze a  szárnyait a
nyughatatlan  méhecske  és  kereste  a  kilincset. Az öreg méhek megint csak
visszabújtatták az ágyába és álommézet kentek a szemére.

   - Ettől  majd  mélyebben  elalszik,  mert  ez  leragasztja   a  szemét  -
takargatták be a virágszirom-paplannal és maguk is álomnak adták a fejüket.

   Egy-két  órát  aludt is a nyughatatlan méhecske jóízűen, Liliomos kertben
járt  álmában és aranyos napsugárban csillogtatta a szárnyait. Piros tulipán
kelyhében  is  vendégeskedett és úgy kell lenni, hogy ott dörzsölhette le az
álommézet a szeméről, mert egyszerre megint fölneszelt az ágyban.

   - Fülemüle  szót  hallottam  -  osont  ki  az  ágyból  s  nagy  csendesen
odalopakodott az ajtóhoz.

   Az ajtót bizony megrongálta egy kicsit a tél. Hó lepte, jeges eső verte s
akkora  nyílás  támadt  rajta,  hogy  a nyughatatlan méhecske szépen ki bírt
csisszanni.

   - Én  vagyok a legfrissebb - döngicsélte kevélyen és repült egyenesen  az
ibolyacsárdába.  Az  ibolyacsárda  azonban még csukva volt és a nyughatatlan
méhecskének  elmúlt  a dúdolhatnékja. Dideregve nézett körül és szégyenkezve
hallgatta  a madárszót. Mert nem a fülemüle szólt, hanem a pipiske ugrált az
országúton.

   - Kalács,  kalács,  kalács  - kiabálta örvendezve, ha egy szem  elhullott
magot talált.

   - Zümm-zümm-zümm-zümm,  jobb  benn,  mint  künn   -   szomorkodott  el  a
nyughatatlan méhecske és üres tarisznyával bandukolt vissza a kasba.

   Szundikált  is  egy  kicsikét,  de megint nyughatatlan volt az álma. Arra
ébredt fel belőle, hogy a napsugár besüt a hasadékon.

   - De már ennek a fele se álom - készülődött fel a nyughatatlan méhecske s
megint   kiment  szerencsét  próbálni.  Nagy  siettében  rá  is  taposott  a
testvérkéire, de azok még csak meg se rebbentek, olyan mélyen aludtak.

   - A  legkisebb  a  legfrissebb  -  dongott  ki a nyíláson s most már  nem
szomorodott  el,  ahogy  körülnézett.  Enyhe  szellő  cirókálta a szárnyát s
röpítette egyenesen a cseresznyevirág-csárdába. Ott pedig szívesen fogadták,
mert  ő  volt  az  első  vendég.  Ezer  csészikéből kínálkozott felé a finom
virágméz  s  ő bizony sorba kóstolta valamennyit. Kerekedett is olyan kedve,
hogy alig bírt vele.

   - Majd megmutatom én, ki a legény a csárdában! - szálldosott egyik  ágról
a másikra.

   S bizonyosan meg is mutatta volna, ha a nagy dúskálódás közben
egyszerre valami hideg csöpp nem hull a homlokára.

   - Nini,  ki  hajigálódzik  itten?  -  tekintett  föl a méhecske s  nagyon
elcsodálkozott,  mikor  látta,  hogy  mennyi  cseresznyevirágszirom  hull az
égből.

   Az  ám,  csakhogy  azok az égi virágszirmok hidegek voltak és ráfagytak a
gyönge szárnyára. Tél apó visszafordult az ég pereméről és haragosan rázta a
szakállából  a  sűrű  havat. Nem bírt vele a nyughatatlan méhecske, akárhogy
rázta is a szárnyát s utoljára megdermedve hullott le a földre.

   A legkisebb a legoktalanabb - ezt döngicsélte utoljára.

   Jó   szerencse,   hogy   én   éppen   akkor  mentem  végig  a  kerten  és
kiszabadítottam   a   hóból  a  nyughatatlan  méhecskét.  Fölszárítgattam  a
szárnyát, beletettem egy pohárba s most itt élesztgetem a napon. Ha föléled,
visszaeresztem  a  testvérkéihez.  De  előbb  megígértettem  vele, hogy soha
többet az életben nem nyugtalankodik éjszakának idején.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező