Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                  GYÖNGYIKE

   Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy csúnya
vén  boszorkány.  Ez  a  boszorkány  egyszer  kiment  a  mezőre, s amint ott
mendegélt,  egy gyöngyszemet talált a fűben. Fölveszi a gyöngyöt, hazaviszi,
de mire hazaért, a kicsi gyöngyszemből akkora lett, mint egy tojás.

   Csudálkozott  ezen  a  boszorkány,  még  az  ördöngös  eszével  sem tudta
elgondolni,  hogy  s  mint  lehetett ez. Betette a gyöngyöt az almáriumba, s
várta,   hátha  még  nagyobbra  növekedik.  Hiszen  csakugyan  nagyobbra  is
növekedett,  mert  egy  óra, kettő sem telt belé, egyszerre csak kipattant a
gyöngyből egy gyönyörűséges szép kisleányka. Örült a boszorkány, a kisleányt
elnevezte  Gyöngyikének,  s úgy tartotta, nevelte, mintha az övé lett volna.
De  nem  igaz  szeretetből tette azt, egyébre gondolt az ő hitvány lelkével.
Arra  gondolt,  hogy  ha  majd  szép  nagy  leánnyá  serdül Gyöngyike, vérét
ereszti, s a vérével megfiatalítja magát.

   Telt-múlt  az  idő, Gyöngyikéből szép nagy leány lett, a boszorkány el is
határozta, hogy még ad neki egy esztendőt, akkor aztán megöli.

   Történt egyszer, hogy Gyöngyike a patakra ment vízért, s éppen akkor ment
arra  egy  vadászlegény. Ennek erősen megtetszett Gyöngyike, de Gyöngyikének
is a vadászlegény.

   Szépen  hazasétáltak, s ott a legény a boszorkánytól megkérte a Gyöngyike
kezét.

   - Hej,  fiam  -  mondotta a boszorkány -, nagy ára van ennek a  leánynak!
Hozz nekem tíz mázsa aranyat, akkor viheted isten hírével.

   Elszontyolodott  a  szegény vadászlegény, soha az egész nemzetségének nem
volt  egy  font aranya sem, nemhogy tíz mázsa lett volna. Elment nagy búsan,
ment,  mendegélt  keresztül  a  mezőn, be az erdőbe, maga sem tudta szegény,
hogy  merre jár. Amint az erdőben bolyongana, egyszerre csak a kezére röppen
egy aranyszínű bogár. Nézi, nézi a legény a bogarat, s felsóhajt keservesen:

   - Hej, istenem, istenem, még ennek a hitvány bogárnak is aranyos a teste!

   Megszólal a bogár:

   - Ne  búsulj,  te  szegény vadászlegény, tudom én, mi a bajod.  Tíz mázsa
aranyra  van  szükséged,  ugye, anélkül nem adják neked Gyöngyikét. Megállj,
majd hozok én neked.

   Majd megszakadt a legény szíve a nagy búbánattól, de mégis kacagott, hogy
kacagásától zengett az erdő.

   - Jól  van,  jól - mondotta a bogárka -, csak kacagj, mindjárt  meglátod,
hogy nem tréfa az én beszédem. Eredj, ülj le annak a pataknak a partjára, és
várakozz reám.

   A  bogárka  elrepült,  a legény meg leült a patak partjára. Hát egyszerre
csak,  halljatok  csudát,  annyi  aranyhátú  bogár  jő  a  patak  felé, hogy
sárgállott,  ragyogott  a  föld,  az a tenger sok bogár húzott, vonszolt tíz
nagy  aranyrudat, minden rúd egy mázsa volt. Szépen a patak partjára vitték,
s  a  patakba  belehengerítették,  nehogy  valaki más meglássa, míg a legény
szekerek után lát.

   Szeme-szája   tátva   maradt  a  legénynek,  meg  sem  tudta  köszönni  a
bogárkáknak az aranyat; de azok nem is várták a köszönést, nagy zümmögéssel,
zummogással  elszállottak. Aközben beesteledett, s a legény lefeküdt a patak
partjára.  Gondolta,  éjjel  úgysem  talál  szekeret,  majd  reggel bemegy a
faluba, s hoz onnét százat is. Hanem, amint elaludott, odament a boszorkány,
meglátja  a  tíz  aranyrudatt  a patakban, fogja magát, s hétféle fű levét a
patakba csöppenti, attól tíz aranyrúd szerteszéjjel mállott, s mind rátapadt
a halak hasára.

   Fölébredt  reggel a legény, keresi az aranyrudakat, nem látja sehol, nézi
a  halakat,  hát  azoknak  a hasa csupa színarany. Hej, mérgelődik a legény,
megfog egy halat, rákiált szörnyű haraggal:

   - Hogy mertétek az én aranyamat ellopni?

   Megszólal a hal:

   - Ne  bánts,  te vadászlegény, nem loptuk el mi a te aranyadat, az a  vén
boszorkány kente a hasunkra. De ne búsulj, majd nagy segítségedre leszünk mi
neked.  Én  a halak királyának a fia vagyok, s ha valamit akarsz, gyere ide,
szólj nekem.

   Mit  volt,  mit nem tenni a vadászlegénynek, eleresztette a halat, úgysem
vehette   tőlük   vissza   a  sok  aranyat;  visszament  hát  nagy  búsan  a
boszorkányhoz, s azt mondta:

   - Na, öreganyám, amit kívánt, megcselekedtem, volt tíz mázsa aranyam,  de
valaki a halak hasára kente.

   A  vén  boszorkány  úgy  tett, mintha szánná, sajnálná a vadászlegényt, s
mondta:

   - Hiszen azért ne búsulj, fiam. Ha az aranyat nem tudtad elhozni, próbálj
egyebet.   Ennek   előtte   ötszáz   esztendővel   a  patakba  ejtettem  egy
gyöngyszemet, hogyha azt megtalálod s ide hozod, neked adom Gyöngyikét.

   Megy  a  legény egyenest az erdőbe, ottan is a patak partjára, szólítja a
halkirályfit, mondja neki, hogy mit akar a boszorkány.

   - Hiszen ha csakugyan a patakba ejtette - mondotta a halkirályfi -, akkor
ne búsulj, mert én mindjárt előkerestetem.

   Egyszeribe  szólott  a  halaknak,  s  még egy óra sem telt bele, hozták a
gyöngyöt, pedig a víz fenekéről már egy ölnyire süppedt volt befelé. Örült a
vadászlegény,  de  mennyire  örült!  Szaladva  szaladott keresztül az erdőn;
hanem honnét, honnét nem, elejébe toppan egy leány, s megszólítja:

   - Hallod-e,  te  vadászlegény,  fűzd  zsinórra azt a gyöngyöt, dugd el  a
kebeledbe,  s  aztán vigyázz, nehogy valahol az úton meglepjen az álom, mert
ellopják a gyöngyödet.

   Egyebet  egy  szót  sem  szólt  a  leány, s eltűnt a legény szeme elől. A
vadászlegény  meg  is fogadta a leány tanácsát, zsinórra fűzte a gyöngyöt, s
kebelébe  dugta.  De  a vén boszorkány bagoly képében ott ült egy fán, s jól
látta,  hogy  mit  csinál  a  legény.  Nagy hirtelenséggel egy gyönyörű szép
rózsafát  teremtett  az  út  közepére, ahol a legénynek el kellett mennie, s
annak  a  rózsafának  a  szagától úgy elálmosodott a legény, hogy nem tudott
továbbmenni. Leheveredett egy fa alá, s elaludott. Mire felébredt, híre-pora
sem volt a gyöngynek; kivette kebeléből a boszorkány.

   Hej,  uram,  teremtőm,  búsult  szörnyen a szegény vadászlegény, most már
igazán nem tudta, hogy mit csináljon.

   Megy,  mendegél  az erdőn, hát megint csak elejébe toppan az a leány, aki
előbb a jó tanácsot adta.

   - Búsulsz, ugye, vadászlegény?

   - Ó, hogyne búsulnék, ellopták a gyöngyöt a kebelemből.

   - Tudtam  én azt, hanem ahogy történt, úgy történt, most már ne búsulj  a
gyöngy  miatt, hanem fuss, ahogy a lábad bírja, Gyöngyikéhez, mert tudd meg,
hogy  az  a  vén boszorkány neki nem az édesanyja, és éppen most gyülekeznek
nála   a   többi   boszorkányok,   hogy  vérét  vegyék,  s  vérével  magukat
megfiatalítsák.

   Hej, szaladt a szegény vadászlegény árkon-bokron át! Hát csakugyan, mikor
az  udvarra  ért, éppen közrefogták a boszorkányok Gyöngyikét, köszörülték a
kést,  hogy  vérét  eresszék. De a vadászlegény is kirántotta a kardját, nem
nézte,  hogy  kit vág, merre vág: aki el nem futott, azt mind levágta. Akkor
szépen  megfogta  a  kezét  Gyöngyikének,  elvezette  az  erdőbe, az ő kicsi
házába, feleségül vette, s még ma is élnek, hogyha meg nem haltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező