Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                               TEDDNEKI JÁNOS

   Hol  volt,  hol  nem  volt,  hetedhét  országon  is túl, volt egyszer egy
szegény  ember,  s  ennek  egy fia, úgy hívták, hogy Teddneki János. Ennek a
legénynek  akkora  esze volt, hogy híre ment hetedhét ország ellen, még azon
is  túl. Azért hívták Teddneki Jánosnak, mert amit kigondolt az eszivel, azt
meg is csinálta. Azt mondta egyszer János az apjának:

   - Édesapám,  nem maradok én többet a faluban, megyek, s pénzt szerzek  az
eszemmel.

   Mondta a szegény ember:

   - Ne menj, fiam, maradj itt, itthon is megélhetsz az eszeddel.

   De  hiába beszélt, a legény elindult világgá. A szegény ember kikísérte a
faluból,  ott  elbúcsúzkodtak  egymástól,  s  egyszer  csak  nagy keservesen
felsóhajtott:

   - Haj, haj, édes fiam, ki tudja, látlak-e többet?

   Éppen egy száraz kút mellett állottak, s kiugrik abból egy kicsi emberke,
s azt mondja:

   - Itt vagyok, te szegény ember, a nevemen szólítottál, mit akarsz?

   Mondja a szegény ember:

   - Nem téged hívtalak, csak a fiamtól búcsúztam.

   - Hát hová megy a fiad?

   Elmegy világgá, szerencsét próbálni.

   - No, akkor ne is menjen tovább, jöjjön velem. Megfogadom kocsisnak, s ha
jól viseli magát, fizetek egy esztendőre egy véka aranyat. Jössz-e, fiam?

   - Megyek én jószívvel, még a pokolba is.

   Hiszen  eltalálta,  mert  ez a kicsi emberke, akinek Haj-haj volt a neve,
éppen  az  ördögök királya volt. Megfogta Jánost, beleugrott vele a kútba, s
egy szempillantás alatt odalent voltak az ördögök országában.

   Ahogy leérnek, Haj-haj király kezére ad két lovat Jánosnak, s azt mondja:

   - No, fiam, nekem most el kell mennem, hogy széjjelnézzek az országomban.
Te csak vigyázz a lovakra, s mindenre a ház körül: úgy veszed hasznát.

   Volt  Haj-haj  királynak egy gyönyörű szép leánya, s ahogy Haj-haj király
kitette  a  lábát hazulról, mindjárt felhívatta Jánost a palotába. A lovakat
rábízta  két  ördöginasra,  s Jánost magától el nem eresztette, amíg az apja
haza nem került.

   Hazajő  egy  esztendő  múlva  Haj-haj  király,  megy az istállóba, nézi a
lovakat,  hát  azok  olyan kövérek voltak, hogy majd kihasadtak, pedig János
ügyet sem vetett rájuk.

   - Hallod-e,  te János - mondotta Haj-haj király -, egy esztendőre  megint
el  kell mennem, te csak maradj itt, s ha ezután is jól viseled magadat, két
véka aranyat fizetek.

   Elment  Haj-haj  király, de János is ment fel a palotába. Álló esztendeig
ki  sem mozdult onnét. Ott volt mindig a királykisasszonnyal, aki mindenféle
ördöngös  mesterségre  tanította  őt. De mire Haj-haj király hazajött, János
lent volt az istállóban, s Haj-haj király nem is sejtette, hogy az ő kocsisa
a palotában lakik. Pedig kérdezte Jánostól:

   - Te János, mit csinált a leányom, amíg odajártam?

   Felelte János:

   - Nem tudom én, felséges királyom, még a színét sem láttam.

   Jól  van.  Haj-haj  király ott marasztalja Jánost harmadik esztendőre is.
Ígért  neki  három  véka  aranyat, s meghagyta, hogy egy kicsit ügyelődjék a
palota  körül is, bizony nem bánja meg, mert neki megint el kell menni, hadd
lássa,  mit  csinálnak  a  népei.  Haj-haj király elment az országába, János
pedig fölment a palotába.

   Hanem  a  harmadik  esztendő  utolsó napján azt mondta a királykisasszony
Jánosnak:

   - No,  János,  eredj  az  istállóba,  mert  holnap  hazajő az apám.  Több
esztendőre  nem  tart  meg,  de  még jól meg is ver, hogy a csontod is ropog
bele.  Hanem nesze, adok én neked csudaírt, ezzel kend meg a testedet előre,
s nem érzed a verést.

   Hazajő  Haj-haj  király,  s  hát éppen úgy lett, ahogy a királykisasszony
mondotta.  Mit súgtak, mit nem az ördögök a fülébe, elég az, hogy Jánost jól
megrakta,  azután  a  hat  véka aranyat kimérette neki, s fogta ami cókmókja
volt,  azzal  együtt  Jánost a száraz kúton felvitte a hazájába. Vitte volna
János  haza  a  sok  pénzt,  de  nem  bírta.  Hazament az apjához, két ökröt
befogtak,  s  úgy  vitték haza a hat véka aranyat. A szegény embernek szeme-
szája tátva maradt a tenger sok pénz láttára.

   - No, fiam, szereztél pénzt eleget, most mit csinálsz vele?

   - Mit?  Építtetek  egy olyan palotát, amilyen a királynak sincs, s  olyan
magas fallal, mint a templom, körülvétetem.

   - Ó,  fiam - mondotta a szegény ember -, jobb volna, ha földet és  marhát
vennél.

   De  hiába  beszélt.  János  megvett  egy nagy rétet, pallérokat hívott, s
építtetni  kezdette  a palotát. Az ám, de még a fundamentumát sem rakták le,
elfogyott a hat véka arany.

   Látod,  fiam,  látod  -  mondotta  a szegény ember -, jobb lett volna, ha
földet és marhát vettél volna.

   - Ne  búsuljon,  édesapám,  csak  jöjjön  velem. Hallom, hogy a  városban
sokadalom van, majd szerzek én pénzt ott.

   Bemennek  a városba, ki a baromfipiacra, ott egyszerre csak bukfencet vet
János:  gyönyörűséges  szép  agár  lesz  belőle,  még lánc is volt a nyakán,
tiszta színarany.

   Azt mondta az apjának:

   - Apám, négy véka aranyon alul ne adjon, de a láncot még annyiért se.

   Jön  a  piacra egy herceg, meglátja az agarat, megtetszik neki, kérdi, mi
az ára.

   Feleli a szegény ember:

   - Négy véka arany az agár ára, hat véka a nyaklánc.

   Szót sem szólt a herceg, kimérette a tíz véka aranyat.

   - Nesze, szegény ember, vigyed.

   A szegény ember elvitte a tíz véka aranyat, a herceg ment az agárral.

   Amint  mennek  egy  erdőn  keresztül,  uccu,  felugrik  előttük egy nyúl.
Gondolja magában a herceg: "No, most megpróbálom, mit tud az agaram."

   Szalad  a nyúl, utána az agár, eltűnnek egy sűrűségben, sűrűségből ki egy
tisztásra.  Ott  bukfencet  vet  a  nyúl,  s  egy  nagy juhnyáj lesz belőle,
bukfencet  vet  az agár is, s juhász lesz belőle, még bot is volt a kezében.
Szalad arra a herceg nagy izzadva, kérdi a juhászt:

   - Hallja kend, nem látott-e erre szaladni egy nyulat meg egy agarat?

   - Dehogynem  láttam  -  felel  a  juhász  -,  láttam  én ezelőtt  kétszáz
esztendővel.

   - Ostoba szamár - förmedt rá a herceg -, azt kérdem, hogy most látott-e?

   - Most nem láttam - mondotta a juhász.

   A herceg mérgesen elment, János pedig behajtotta a juhokat a vásárra. Ott
drága pénzen eladja a juhokat, hazamegy, s tovább építik a palotát.

   No, fölépítik a falakat, de fedélre megint nem volt pénz.

   Bemennek  újra  a  városba,  ki  a  piacra,  ott  bukfencet vet János, és
gyönyörű  aranyszőrű  paripává  változik.  Még  kantár  is  volt  a fejében,
mégpedig tiszta színarany kantár. Mondja János:

   Apám, most hat véka aranyon alul ne adjon, de a kantárt még annyiért se.

   Kicsődül  a  piacra  a  sok  nép,  bámulják az aranyszőrű paripát, bezzeg
szeretné  megvenni  ez  is,  az  is, de kinek van hat véka aranya? Hát még a
kantár! Azért kilenc véka aranyat kér a szegény ember.

   Egyszerre  csak odavetődik Haj-haj király, kérdi a ló árát, mondják neki,
s  egyet  sem  alkuszik,  kiméreti  a  tizenöt véka aranyat. Azzal felült az
aranyszőrű paripára, hipp-hopp, levágtatott vele az ördögök országába. Ottan
bekötötte  a  legszebb  istállóba, tizenkét ördöginast rendelt melléje, azok
aranykefével kefélték, aranyvakaróval vakarták, s eleven szénnel abrakolták.

   No  de Haj-haj király elmegy hazulról, s az aranyszőrű paripának sem kell
több, bukfencet vet, megint János lesz belőle, fölmegy a palotába. Mikor meg
neszét  vette,  hogy jő Haj-haj király, visszaszaladt az istállóba, s megint
paripává változott.

   Hazajő  Haj-haj  király,  s  mit  súgnak  a  fülibe,  mit nem az ördögök,
előveszi a leányát, vallatja, de hiába, a leány nem szól semmit.

   - No,  ha  megnémultál  -  mondja  Haj-haj király, nem vagy többet az  én
leányom!

   Behívatott tizenkét ördögöt, azt mondta nekik:

   - Vigyétek a felső világba, ott építsetek egy várat a legmagasabb hegynek
a tetején, de olyat, hogy onnét ki ne tudjon jönni.

   Elviszik a szegény királykisasszonyt az ördögök, odafönn a felső világban
a  legmagasabb  hegy  tetején  építenek  egy várat, oda bezárják, s tizenkét
ördög állott istrázsát, hogy senki se ki, se be ne mehessen.

   Telik-múlik az idő, egyszer követ jön a felső világból Haj-haj királyhoz,
s mondja:

   - Felséges  Haj-haj király, a te keresztfiad, a vörös király fia,  hozzád
küldött; emlékszel-e, hogy egyszer egy szép lovat ígértél neki?

   - Emlékszem - mondotta Haj-haj király.

   - Hát a királyfi most házasodni akar, kellene az a szép paripa, adj egyet
neki.

   Elmennek   az   istállóba,   nézik  a  paripákat.  Volt  ott  ezüstszőrű,
aranyszőrű, gyémántszőrű paripa, de mennyi!

   - Válassz közülük - mondotta Haj-haj király.

   - Nem  választok  -  mondotta a követ -, az én gazdámnak is vannak  ilyen
paripái.

   Hanem  véletlenül  a  követ  bepillantott  a  szomszéd istállóba, s ahogy
egyedül meglátta azt az aranyszőrű paripát, felkiáltott örömében:

   - Ez már paripa, ez volna az én gazdám alá való!

   Nem  akarta  Haj-haj  király  semmiképpen  adni  azt  a paripát, de addig
beszélt a követ, hogy azt mondta:

   - Jól van, elküldöm az én kedves keresztfiamnak, de azt üzenem neki, hogy
akármerre  jár,  vízbe  ne eressze, hanem hidat veressen neki, mert különben
megbánja.

   Elviszi a követ a paripát, mondja a királyfinak az üzenetet, s a királyfi
mindjárt  ráül,  indul  a leánynézőbe. Hallotta hírét, hogy lakik egy várban
egy idegen királykisasszony egyedül, magában, azt akarta feleségül venni.

   Elindul  a  királyfi  nagy  sereg  katonával,  s  amint egy vízhez érnek,
megparancsolja, hogy verjenek hamar hidat. Mondja egy tiszt:

   - Ugyan  minek  az,  felséges  királyfi, csak keresztül tud menni ezen  a
vízen ez a híres paripa?

   Jól  van, nem veretnek hidat, belemennek a vízbe, de ahogy a víz közepébe
érnek, kiugrott a paripa a királyfi alól, s kicsi hallá változott. Hej, lett
nagy  lárma,  kiabálás, nem tudták, mit csináljanak. Honnét, honnét nem, ott
termett  Haj-haj király, bukfencet vet, nagy hallá változik, s úszik a kicsi
hal  után.  De a víz túlsó partján a kicsi halból nyúl lett, uccu, szaladt a
réten.  De  bizony  a nagy halból is agár lett, utána a nyúlnak. Hanem mikor
éppen  utolérte  volna,  bukfencet vetett a nyúl, s aranyszarvú szarvas lett
belőle. De bizony bukfencet vetett az agár is, és medve lett belőle. Szaladt
a  szarvas  árkon-bokron  át,  utána a medve, s mikor éppen az első lábát rá
akarta vetni a szarvasra, az megint bukfencet vetett, galamb lett belőle. No
bizony,  ha  galamb,  a  medvéből  meg  sas  lett.  Repült  a galamb, repült
egyenesen   a   felé   a   vár  felé,  ahol  a  királykisasszony  lakott.  A
királykisasszony éppen ott ült az ablakban, jól látta, hogy mi történik, azt
is  tudta,  hogy  ki  az  a  kis galamb, s ahogy a galamb berepült, hirtelen
becsapta  az  ablakot,  kívül  maradt  a  sas. Üthette, vághatta csőrével az
ablakot,  nem  eresztették  be. Ott a galamb bukfencet vetett, s legény lett
belőle  megint.  Na,  többet  nem  is  változott  által  semmivé,  megmaradt
legénynek.  A  király  visszament  nagy  mérgesen  a  pokolba,  János  pedig
felépítette a palotáját egészen, odavitte a királykisasszonyt.

   Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező