A CSÚNYA KIRÁLYFI ÉS A SZÉP KIRÁLYKISASSZONY
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy
király, s annak egy olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. A
szomszéd ország királyának meg volt egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény,
mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép
királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézőbe.
Felmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt
hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a
csúnya királyfit, azt mondotta:
- Ilyen legénnyel még a cipőmet sem takaríttatnám ki.
Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve,
de mehetett, nem tudta kiverni a fejéből a szép királykisasszonyt.
Azt mondta magában:
- Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a lány.
Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett
egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy
aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen
muzsikált, hogy az angyalok sem szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába,
visszament a királyhoz, s beszegődött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a
csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá.
De másnap elővette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba
közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya.
Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz, s mondja nagy lelkendezve:
- Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot
mutatok, amilyet még nem látott.
Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a
tizenkét csirkét.
Összecsapja a kezét:
- Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondta az inasnak. -
Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.
Mondotta az inas:
- Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a
magáé.
A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki,
megcsókolta az inast. Azzal felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét
csirkét, szaladott nagy örömmel a szobájába.
Másnap az inas elővette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobaleány,
szalad a királykisasszonyhoz, s jelenti:
- Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még
szebb dolgot láttam az inas szobájában.
Futottak az inas szobájába, s amint beléptek, a szeme is káprázott a
királykisasszonynak a szertelen ragyogástól.
- Jaj de szép guzsaly, de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebből! -
mondotta a királykisasszony. - Kívánj akármit, megfizetem érte.
Mondotta az inas:
- Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot, s legyen a
tiéd az aranyguzsaly.
Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az
inast, s szaladott vissza a szobájába.
Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elővette
az aranytükröt, felakasztotta a falra, s csak várta, hogy jöjjön a
szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll előtte. Hát csakugyan jön a
szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz, s abban a pillanatban
elkezd a tükör muzsikálni, de gyönyörűségesen.
Szaladott a királykisasszonyhoz.
- Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló
tükröt?
Mennek az inas szobájába; hanem mikor beléptek, a tükör nem muzsikált.
- Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a királykisasszony.
Szólt az inas:
- Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!
Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a
muzsikája, s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a
királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve.
- Add nekem ezt a tükröt - könyörgött a királykisasszony.
- Neked adom - mondta az inas -, hogyne adnám, de három csók jár érte.
De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte és megcsókolta
háromszor azt a csúnya legényt.
Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyű haragra gerjedt,
amikor látta, hogy az ő leánya, az a világhíres szép királykisasszony
csókolja ezt az undok, csúnya legényt.
- Ki a házamból - ordított a király -, ha kedves az életed! - S világgá
kergette a leányát, világgá az inast.
Kimennek a városból nagy búsan, de csak a királykisasszony búsult, a
legénynek nagy volt az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki és mi
ő, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az
inassá lett királyfi városába.
A város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondta az inassá
lett királyfi:
- Most én megmosdom, s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek
be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.
Szót se szólott a királykisasszony, vette a csizmát, s szépen
megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába,
ott magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát
bársonyhintóba, s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért.
Bemegy a királykisasszonyhoz, s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a
szemének.
- Emlékszel-e - mondotta a királyfi -, amikor azt mondtad, hogy még a
cipődet sem engednéd velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem voltam olyan
kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.
Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak, s
mondta lelkes szóval:
- Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang
válasszon el minket.
Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába, s még aznap lett
nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom.
Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.