Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              GYÖNGYVIRÁG PALKÓ

   Itt  sem  volt,  ott  sem  volt,  de valahol mégis volt, volt egyszer egy
király,  s  annak  egy  akkora  fiacskája, mint egy ütés tapló; Palkó volt a
neve. Búsult a király éjjel-nappal, sóhajtozott:

   - Istenem,  istenem,  kire  hagyjam  az  országomat.   Elveszik  ettől  a
szetemnyi gyermektől, bizonyosan el.

   Búsult  a királyné is, sírt éjjel-nappal, s egyszer csak olyan beteg lett
a   sok   sírástól,   hogy   hívatták   a  csudadoktorokat:  egy  sem  tudta
meggyógyítani.  Mikor a halála órája közeledett, hívatja a királyné az urát,
s mondja neki:

   - Lelkem  uram,  ha meghalok, temettess a kertbe, s a síromra ültess  egy
szál  gyöngyvirágot. De őriztesd jól, nehogy ellopják, mert ha ellopják, még
a sírban sem lesz nyugodalmam. - Azzal a királyné behunyta a szemét, s többé
ki sem nyitotta.

   Sírt  a  király,  nagy  volt a szomorúsága, eltemettette a királynét nagy
parádéval,  s  a temetés után kihirdette az egész országban, hogy akinek van
gyöngyvirága,  csak  hozza el, s amelyik legszebb lesz, azt majd elültetik a
királyné sírjára, s nem feledkezik meg arról, aki a legszebbet hozza.

   Na  hiszen,  hoztak  erre  gyöngyvirágot  az  ország  minden részéből, de
mennyit! Szekérszámra hozták a legszebbjét, s a király udvarában mozogni sem
lehetett a sok gyöngyvirágtól. De melyik a legszebb?

   Hét  nap  és hét éjjel folyton válogatta hetvenhét kertész, de nem tudtak
megegyezni,  mert  mindegyik  a maga választottját tartotta a legszebbnek. A
hetvenhét kertész még hajba is kapott, s egymást vérbe köpülték.

   Hallja  a  király  a  nagy  veszekedést,  lármát, kiszalad a palotából, s
kérdi, mi történt.

   A hetvenhét kertész egyszerre válaszolt:

   - Felséges  királyom,  nem  akarják  hinni,  hogy  az  enyim  a  legszebb
gyöngyvirág.

   Gondolkozott  a  király:  hogyan  tegyen  most  igazságot. Egyszerre csak
előszólítja Palkó fiát. Azt mondja neki:

   - Gyere,  te  babszem,  hunyd  be  a  szemedet,  s  válassz  a  hetvenhét
gyöngyvirágból, hadd veszem legalább valami hasznodat.

   Rosszul  esett  Palkónak,  hogy  az  uraapja  ilyen  kevésre  becsüli, de
behunyta  a  szemét, s választott. Ahogy kiválasztott egyet, kérdi a király:
ki hozta ezt a gyöngyvirágot?

   Nagy  későn előtipegett a tengernyi népből egy öreg anyóka, kinek az orra
a térdét verte s mondja:

   - Felséges  királyom, életem-halálom kezébe ajánlom, ezt a  gyöngyvirágot
én hoztam Tündér Ilona kertjéből.

   Nagyot  nézett  a  király:  higgyen-e,  ne-e a vénasszony beszédjének, de
amint  kezében  forgatta a gyöngyvirágot, egyszerre csillogó fehér gyémánttá
változott minden gyöngye. Csuda, hogy meg nem vakult szertelen ragyogásától.

   - Na - mondta a király -, elhiszem, hogy Tündér Ilona  kertjéből való, de
most már itt maradsz a palotámban, te vénasszony, te ülteted el, te gondozod
ezt a virágot, s hogyha elvész, fejedet vétetem.

   - Jól van, felséges királyom - szólt a vénasszony -, én elültetem, meg is
őrzöm,  csak  azt  az  egyet  kérem,  hogy Palkó királyúrfi mellettem legyen
minden éjjel.

   - Bánom  is  én - mondta a király -, úgysem veszem semmi hasznát  ennek a
babszemnek. De hallod-e, te babszem, neked is a fejedet vétetem, ha csak egy
gyöngyszem is elvész a virágról.

   Azzal  a vénasszony elültette a virágot, s többet el sem mozdult mellőle.
Palkó   pedig,   mikor   estére   kelt   az   idő,  nyakába  akasztotta  kis
tarisznyácskáját, egy cipócskát tett bele, s lement a kertbe.

   A vénasszony már ott ült a gyöngyvirág mellett, s fonogatott.

   - Jó,  hogy  jössz  -  mondja Palkónak -, mert már elálmosodtam.  Én most
lefekszem, s ha tizenkettőt kondít az óra, kelts föl, mert akkor eljő Tündér
Ilona, s ha nem leszünk ébren, visszaviszi a gyöngyvirágot.

   Jól  van,  a  vénasszony  lefeküdt,  s  aludt, mint a bunda. De nem aludt
Palkó.  Elővette  tarisznyájából  a cipócskát, levágott belőle egy karéjt, s
eddegélt,  hogy  ezzel is múljék az idő. Amint eddegélne, csak elébe áll egy
kis  törpe  emberke.  Még  kisebb volt Palkónál is, de akkora szakálla volt,
hogy hétrőfnyire húzódott utána.

   - Jó estét, Gyöngyvirág Palkó - köszönt a törpe.

   - Adjon isten - fogadta Palkó. - Hát te mi jóban jársz, te törpe ember?

   - Azt  mindjárt  megmondom.  Tudod-e,  hogy  ki az, akit te őrzesz? Ez  a
Törpeország  királyának a leánya, gyöngyvirág képében. Tündér Ilona a törpék
országában  járt  egyszer,  s  mikor meglátta a törpe királykisasszonyt, aki
olyan  szép  volt,  hogy a napra lehetett nézni, de rá nem, addig könyörgött
Törpeország  királyának,  hogy  csak  egy hétre, kettőre adja a leányát az ő
udvarába, mert nála még ezerszerte szebbé válik, hogy így s hogy úgy, mígnem
a  király  csakugyan  odaadta  leányát Tündér Ilonának. Na, hiszen azóta sem
látta.  Tündér  Ilona irigykedett a törpe királykisasszony szépségére, s oly
gonoszul  bánt  vele,  hogy  a sok sírásban, évelődésben meghalt szegény. Az
öreg  dajkája, aki vele volt, mindig ott sírt, ott üldögélt a sírja mellett.
Hát egyszer csak a sírból egy gyémánt gyöngyvirág nőtt ki.

   S az a gyöngyvirág meg is szólalt egyszer, amint a vénasszony sírdogált:

   - Ne  sírj, öreg dajkám, hanem húzz ki innen tövestül, mert én vagyok  az
eltemetett  királykisasszony.  Az  éjjel  azt  láttam álmomban, hogy meghalt
Fehérország  királynéja, s gyöngyvirágot kíván a sírjára. Vígy oda, mert azt
is láttam álmomban, hogy addig nem lesz belőlem élő lélek, míg olyan anyának
a sírjára nem ültetnek, aki sokat búslakodott a törpe fia miatt.

   - Na,  megörült  a  vénasszony  -  mondta  a törpe -, mindjárt  kihúzta a
gyöngyvirágot,  s  ment  vele, ahogy csak győzték a vén lábai. De van Tündér
Ilona  palotájában  egy  vén  boszorkány,  ez kihallgatta a vénasszony meg a
gyöngyvirág  beszélgetését,  s  elmondta Tündér Ilonának. Hát tudd meg, hogy
Tündér Ilona addig meg nem nyugszik, míg ezt a virágot innét el nem lopatja.
Vigyázz, Palkó, s bizony nem bánod meg!

   Ezzel  a törpe ember lába közé kapta hétrőfös szakállát, s úgy ellovagolt
azon, hogy egy szempillantás alatt híre-pora sem volt.

   "Hm!  -  gondolta  Palkó  - furcsa beszéd, amit ettől a törpe atyámfiától
hallottam.  De  már  most  csakugyan  el  nem  alszom, ha addig élek is. Egy
életem,  egy  halálom,  csak  azért  is  megmutatom az édesapámnak, hogy nem
vagyok én olyan mihaszna babszem."

   Amint  ott  üldögélne,  gondolkoznék  magában,  egyszerre  csak nagy erős
surrogás-burrogás  kerekedett a feje fölött, mintha csak ezer meg ezer madár
repkedett  volna  a  levegőben.  Még  föl  sem nézhetett, csak elébe toppant
tizenkét    tündérkisasszony,   valamennyi   ragyogó   aranyruhában,   aztán
közrefogták,  s  úgy  táncoltak  körülötte. Közbe-közbe még énekeltek is, de
olyan  szépen,  mintha  angyalok szállottak volna le a földre. Aztán hívták,
csalogatták  Palkót,  hogy menjen velük. Azt mondták: jobb, ha megy, mert ha
nem, úgyis elviszik.

   - Na  bezzeg!  majd veletek megyek! - rikkantott  Palkó. - Eltakarodjatok
innét, mert mindjárt csúfot láttok!

   Azzal oldalba lökte a vénasszonyt:

   - Keljen fel, öreganyám, eljöttek a gyöngyvirágért.

   A vénasszony egyszeriben talpra állott, csípőre tette a kezét:

   - Hát itt sem hagytok békét ennek az ártatlan léleknek, gonosz  tündérek?
Mi? Na, megálljatok!

   Fölkapta  a guzsalyát, s azzal, supp! supp! ne neked is! úgy eldöngette a
gonosz  tündéreket,  hogy  azok  mind  keserves  jajgatással röpültek vissza
Tündér Ilona országába.

   Na   hiszen,   kaptak   aztán   otthon  Tündér  Ilonától!  Hogy  még  egy
vénasszonnyal  meg  egy  babszemnyi gyerekkel sem tudtak elbánni. Táncoltak,
énekeltek, ahelyett, hogy kihúzták volna a gyöngyvirágot, s vitték volna szó
nélkül!

   Következő  éjjel  más  tizenkét  tündért küldött el Tündér Ilona, de ezek
éppen  úgy  jártak, mint az előbbiek. Azt gondolták: már mért ne táncolnánk,
énekelnénk, azért csak elbírunk egy vénasszonnyal meg egy babszem-gyerekkel.
De  biz  Palkó  második  éjjelre magával vitte a kis kardját is, s csakugyan
megtáncoltatta   a   tündérek  hátán.  Ha  a  tündérek  meg  akarták  fogni,
meghúzódott egy-egy virág levele mögött, s nem találták meg.

   - Na  -  mondta  Tündér  Ilona  -,  most  magam   megyek   egyedül,  majd
meglátjátok, hogy elhozom én a gyöngyvirágot.

   A  vénasszony  este  lefeküdt,  Palkó  pedig ébren maradt. Egyszerre csak
hallja,  hogy  valaki  megszólítja. Néz mindenfelé, de nem lát semmiféle élő
lelket.

   - Hát  nézz  csak  erre - mondja egy hang -, én beszélek,  a gyöngyvirág,
törpekirály kisleánya.

   S  ahogy  ezt  a  szót  kimondta:  a  gyöngyvirág  visszaváltozott  törpe
királykisasszonnyá.

   Haj!  megörült  Palkó, csakhogy táncra nem kerekedett nagy örömében. Most
már  jöhet  Tündér  Ilona,  nem  talál  gyöngyvirágot,  s  mehet vissza nagy
bosszúsan.

   De a törpe királykisasszony tudta, hol jár Palkó esze, s azt mondta:

   - Ne hidd, Palkó, hogy Tündér Ilona visszamegy nálam nélkül, ha itt talál
éjfélkor.  Hiába  változtam vissza azzá, ami voltam, akkor még inkább elvisz
magával. Hej, csak volna itt az én pillangós hintóm, búmat sem mondanám, egy
szempillantásra otthon lennék az én apám országában.

   Ahogy elsóhajtja magát a törpe királykisasszony, egyszerre megvilágosodik
a  sötét  éjszaka,  s  hát  -  lássatok csudát! - aranyos hintó szállt alá a
magasságból,  elébe  fogva két tarka-barka pillangó. A hintó körül egy sereg
törpe,  ki szárnyán, ki pillangón röpkedett, bukfencezett, szinte kibújtak a
bőrükből nagy örömükben, hogy újra feltalálták a kisasszonyukat.

   - Na, Palkó - mondta a törpe királykisasszony -, jössz-e velem?

   - De bizony megyek - felelt Palkó.

   Azzal  a  hintóba  kerekedtek,  s  repültek  a  pillangók,  mint  a sebes
szélvész. Mikor aztán felszállottak jó magasra, hogy még a legmagasabb fa is
alattuk volt, azt mondja a törpe királykisasszony Palkónak:

   - Nézz le, Palkó, mit látsz?

   Felelte Palkó:

   - Látom, hogy valami szörnyeteg okádja fölfelé a lángot.

   - Ez Tündér Ilona táltos lova - mondta a törpe királykisasszony..

   Csak a hold meg a nap közé érjünk, odáig már nem tud felrepülni a táltos.
S repültek a pillangók, s utánuk a táltos.

   - Nézz vissza, mit látsz? - szólt a törpe királykisasszony.

   - Azt, hogy mindjárt utolér Tündér Ilona.

   S  ahogy  ezt kimondta, megcsapta hátba a láng, mely a táltos ló szájából
hetven mérföldre előre csapott ki.

   - No,   még   egyet   iramodjatok,   pillangóim!  -  biztatta   a   törpe
királykisasszony a pillangókat.

   Hipp!  hopp!  Repültek  a pillangók, s mikor éppen a hintó utolsó kerekét
csapta meg a láng, a hold fölé repültek.

   Tündér  Ilona nagy mérgesen visszafordult, Palkóék pedig repültek tovább,
a hold és a nap között. Egyszerre csak megszólalt Palkó:

   - Jaj istenem, odalent feledtük a vénasszonyt!

   - Jaj,  jaj  -  csapta  össze a kezét a törpe  királykisasszony -, bizony
ottfeledtük,  s  most  majd  Tündér Ilona elviszi az országába, s meghalatja
szörnyű halállal.

   Sírt a törpe királykisasszony, hogy az ő dajkáját most már soha többé nem
láthatja.

   De Palkó megvigasztalta:

   - Ne  félj,  majd  elhozom  én,  ha  addig élek is, csak hazaérjünk  a te
apádhoz.

   Haza  is  értek szerencsésen. No de volt is öröm a törpekirály udvarában.
Örült  a  vén  törpekirály a leányának, de még Palkónak is. Azt mondta, hogy
keresve  se  találhatott  volna alkalmasabb vőt Palkónál! Mindjárt neki adta
fele királyságát s a leányát. De a törpe királykisasszony azt mondta, hogy ő
addig el nem járja a menyasszonytáncot, míg a dajkája haza nem kerül.

   Búsult  Palkó,  mert  sajnálta a vénasszonyt, de mégis gondolta, nem lesz
olyan  könnyű elhozni a Tündér Ilona országából. Azok a tündérek úgyis fenik
rá a fogukat, s ha valahogy észreveszik, kitekerik a nyakát.

   Amint így tűnődnék magában, beállít hozzá a törpe ember, kinek a szakálla
hétrőfnyire  húzódott  a  földön. Megkérdezi, hogy mi nagy búja lehet, mikor
olyan nagy lehetne az öröme. Mondja Palkó, hogy mi a búja-baja.

   - Hiszen  azért  egyet  se  búsulj  -  mondta a törpe ember. - Felülök  a
szakállamra,  elrepülök  Tündér Ilona udvarába, ott felkapom a vén dajkát, s
vele hazarepülök.

   Alighogy  ezt  mondta,  már  lába  közé  kapta a szakállát, s úgy eltűnt,
mintha  a  föld  nyelte  volna  el.  Na,  éppen  jókor érkezett Tündér Ilona
udvarába,  mert  annak a kellős közepén egy magas fakazal volt rakva, s arra
volt  kikötve  a vénasszony, hogy megégessék. Éppen akkor érkezett meg Plutó
is  az alvilágból, hogy alágyújtson a kazalnak. Már ki is vette a zsebéből a
gyújtót,  el is húzta a térdén, a gyújtó meg is villant, fa is tüzet fogott,
de  abban a minutában a törpe ember letoppant a kazal tetejére, feloldotta a
vénasszonyt,  felkapta,  a szakállára ültette, s úgy elnyargalt vele, hogy a
tündérkisasszonyok  majd  megpukkadtak  mérgükben, mikor ezt látták. Hát még
Tündér Ilona! Fel akart ülni a táltos lovára, hogy elfogja őket, de a táltos
ló  éppen  akkor  törte  ki a lábát, s feküdt a jászla előtt, meg sem tudott
mozdulni. Így aztán a törpe szépen hazaérkezett a vénasszonnyal,

   Most  már csakugyan volt nagy öröm, de mekkora! Csaptak olyan lakodalmat,
hogy  hetedhét  országon  túl  is  híre  ment. Palkó a törpe embert megtette
udvarmesterének, akinek a nagy örömtől még hét rőfre nőtt a szakálla.

   Így volt, vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon utána.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező