Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                           AZ ARANYFOGÚ KIRÁLYFIAK

   Hol  volt,  hol  nem  volt, hetedhét országon túl, még az üveghegyeken is
túl,  volt egyszer egy király, annak két szép fia. De olyan két fiút még nem
látott a világ. Aranyhaja s aranyfoga volt mind a kettőnek. Volt ennek a két
királyfinak  két  aranyszőrű  csikaja, azoknak is aranyfoguk volt, és táltos
volt  mind  a  kettő. S volt két kicsi kutyácskájuk: aranyszőrük, aranyfoguk
volt azoknak is, s táltos volt mind a kettő.

   Egyszer,  mi történt, mi nem, jön elő a kertből a két csikó, s hát mind a
kettőnek  véres  a  lába.  Nem  tudják  elgondolni  a  királyfiak,  hogy hol
vérezhették  el  a  lábukat  a csikók; mennek a kertbe, s hát ahol az ösvény
kétfelé  válik,  egy-egy kardot találnak a földben, heggyel voltak a földből
kifelé,  véres volt mind a kettő. No, bizonyosan ez sebesítette meg a csikók
lábát.  Kihúzzák  a  kardot  a  földből,  mindjárt az oldalukra kötik, s azt
mondja az idősebbik:

   - No, öcsém, ha már leltem ezt a kardot, én elmegyek szerencsét próbálni,
te  maradj  itthon. De látod-e ezt a rózsabokrot? Ha elkezd hervadozni, tudd
meg,  hogy bajba kerültem, s hogyha kiszárad, akkor meg is haltam. Ülj fel a
csikódra, s gyere utánam.

   Azzal  az  idősebbik  királyfi  felnyergelte a maga csikaját, elbúcsúzott
apjától,  anyjától, öccsétől, szólította a kutyáját, s indult világgá. Megy,
mendegél, hetedhét ország ellen, erdőkön, mezőkön, folyóvizeken keresztül, s
elér egy sűrű rengeteg erdőbe. Találkozik az úton egy öreg koldusasszonnyal,
s  kéri az, hogy adjon neki valamit. A királyfi benyúlt a tarisznyába, pénzt
adott  a  koldusasszonynak,  s  megkérdezte,  hogy nem tud-e errefelé egy jó
szállást.

   - De bizony tudok - mondta az asszony -, csak menjen arra, vitéz úr,  bal
felé  talál  egy  kocsmát,  ottan van egy néma szolgáló, az ellátja étellel,
itallal, mindennel.

   Megy  tovább  a  királyfi, hamar oda is ér a kocsmába, kiszalad elejébe a
néma  szolgáló, integet neki, hogy csak menjen utána; megy is a királyfi, de
a  kocsma  olyan  piszkos volt, hogy mindjárt megfordult, felült a lovára, s
meg  sem  állott,  elvágtatott toronyirányába. Az erdőből ki sem ért, meglát
egy  gyönyörű  szép  palotát,  a palota ablakában egy szépséges szép leányt.
Köszön a királyfi, a leány fogadja, s híja, hogy menjen fel a palotába.

   Leszáll  a  királyfi  a  lováról,  bevezeti  a  lovát a márványistállóba,
szénával, zabbal ellátja, úgy megy fel a palotába. Ott leülteti a szép leány
aranylócára,  beszélnek erről, beszélnek arról, s addig így, addig úgy, hogy
egyszer csak azt mondja a szép leány:

   - Te az enyém, én a tiéd, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.

   Hát  jól van, megtartják a lakodalmat, aztán eltelik egy hét, eltelik két
hét,  de  a  királyfi  észrevette, hogy a feleségének az egyik szeme folyton
nevet, a másik meg sír. Kérdi a királyfi:

   - Ugyan bizony, feleség, mi az oka, hogy az egyik szemed mindig nevet,  a
másik pedig mindig sír?

   - Hej  -  mondja  az  asszony  -, az egyik szemem azért nevet, mert a  te
feleséged  vagyok,  a  másik szemem azért sír, mert apám, anyám s húgom mind
szörnyű  halálnak  halálával  pusztultak  el. Ide nem messze van egy kocsma,
abban  lakik  egy  vén banya. Annak a vén banyának volt egy nagy kamasz fia.
Azt  akarta,  hogy  az  én  királyapám  hozzáadja  a  húgomat.  Szörnyű nagy
bosszúságában,  hogy  az  apám  nem  adta ennek a legénynek a leányát, a vén
banya víz alá merítette az egész várost, békává változtatta a húgomat, s ott
él  most  a  víz  alatt, béka képében. Tudod-e most, hogy miért sír az egyik
szemem?  Azt  mondom  én tenéked, messziről elkerüld azt a kocsmát, mert aki
még oda bement, élve nem jött ki.

   Ígérte a királyfi, hogy ő ugyan tájékát is elkerüli annak a kocsmának, de
ahogy ezt hallotta, nem volt többé maradása. Puskát vetett a vállára, mintha
vadászni indulna, de nem ment vadászni. Ment egyenesen a kocsmába.

   Ahogy  odaért,  kiszalad  elébe  a néma szolgáló, integet neki, hogy csak
jöjjön  be;  ment  is a királyfi, nem kérette magát. Leült egy asztal mellé,
parancsolt  egy icce bort, hoz is a néma szolgáló a pincéből mindjárt valami
fekete  üvegben.  Felhajtja  a  királyfi,  s  ím,  hallgassatok ide, abban a
szempillantásban kővé változik. A kemencepadkán dorombolt egy fekete macska,
ez,  ahogy  a  királyfi  kővé  változott,  leugrott a földre, vén banya lett
belőle, éppen az a vén banya, akivel a királyfi az erdőben találkozott volt.
Hopp,  felkapta  a  királyfit,  mint  egy  szalmaszálat,  bedobta  egy sötét
szobába,  s  elkezdett  számlálni:  egy,  kettő,  három, négy, öt, hat, hét,
nyolc, kilenc, tíz... éppen kilencvenkilencet számolt.

   - No  -  dörmögött magában a vén banya -, még csak egy hiányzik, de  majd
eljő az is.

   Ezalatt  a  kicsi  királyfi otthon éjjel-nappal nézte a rózsabokrot, hogy
vajon  nem  hervad-e.  Hát  egy  reggel bizony hervadni kezd a rózsabokor, s
délre tövig kiszáradott.

   Felnyergeli a királyfi nagy búsan a csikaját, felül rá, búcsúzik apjától,
anyjától,  szólítja  a  kutyáját, s indul világgá. De hogy szavamat össze ne
keverjem, leszakasztott egy rózsát a kiszáradt rózsabokorról, azt a levegőbe
eleresztette, s a rózsa mind szállott előbb, a királyfi meg vágtatott utána.

   Éppen  az  előtt a kocsma előtt esett a földre a rózsa, ahol az idősebbik
királyfi  kővé változott. Megy a királyfi a szobába, szólítja a kutyáját, az
is   utána.  Elejébe  szalad  a  néma  szolgáló,  szépen  hajtogatja  magát,
mutogatja,  hogy  üljön  le,  de  a  királyfi  úgy  nyakon  teremtette, hogy
egyszeribe  az  asztal  alá  fordult.  A  kemencepadkán ült a fekete macska,
leugrik  onnét,  szalad  az  ablaknak,  de  a  királyfi kutyája utána kap, s
cudarul  a  földhöz  vágja.  Azalatt  az  asztal  alól elétápászkodik a néma
szolgáló,  s  hát  bezzeg  nem  volt  most  néma,  összetette a kezét, s úgy
könyörgött  a  királyfinak,  hogy  hagyja meg az életét, mert ő semmiben sem
hibás. A fekete macska az oka mindennek.

   No  bizony,  elpróbált  a  fekete  macska  mindent, hogy megszabaduljon a
kutyától:  változott  kígyóvá,  békává,  de  még  farkassá  is. Változhatott
akármivé,  nem  eresztette  a kutya. Mit volt mit nem tenni, visszaváltozott
banyának, úgy könyörgött a királyfinak, hogy csak hagyja meg az életét, mert
a bátyját feltámasztja, de még a többieket is, akiket kővé változtatott.

   - Indulj hát előttem, vén boszorkány - rikkantott a királyfi.

   Azzal  a  vén  boszorkány  a  kemencepadka alól kivett egy színes üveget,
abban  volt  valami  csudaír, azzal megkente a kővé vált emberek homlokát, s
ím, feltámadtak szépen egymás után, s jöttek ki a kamrából, elöl a királyfi,
s  utána  a  többiek.  Azt  hitte  a  vén  boszorkány,  hogy  no,  most  már
megszabadult, de akkor az idősebbik királyfi vette elő:

   - Hallod-e,  te  vén  boszorkány,  addig  meg  nem   kegyelmezek  hitvány
életednek,  amíg  meg  nem mondod, hol van az ereje a te teknősbéka fiadnak,
aki víz alatt tartja a király legkisebb leányát.

   Bezzeg, hogy ezt is megmondotta a vén boszorkány. Azt mondta:

   - Erre meg erre van egy sóstó, annak a közepében van egy vízitök. ennek a
vízitöknek  a  tövében  lakik az én fiam, teknősbéka képében, s vele lakik a
királykisasszony,  az  is  békának képében. A vízitöknek a hetedik virágában
van  egy vas iskátulya, vas iskátulyában egy tojás, a tojásban egy lódarázs.
Ha  ezt  a lódarazsat megölik, meghal az én fiam is. De elég lesz, királyfi,
ha  csak  üvegbe zárod a lódarazsat, azzal is elveszti erejét a fiam. Jól is
teszed,  ha  nem  ölöd meg, mert ha meghagyod az életét, leereszti a vizet a
városról,  feltámasztja  az  embereket  és  az  állatokat,  akiket a víz alá
temetett.

   No,  most már eleget tudtak a királyfiúk. Vitték a vén banyát a palotába,
ottan   elzárták   egy  kamrába,  aztán  jóformán  meg  sem  állottak,  csak
elbúcsúzott  az  idősebb  királyfi a feleségétől, felnyergelték a lovukat, s
mentek, hogy megkeressék a sóstavat.

   Mentek,  mendegéltek  hetedhét  ország  ellen,  s  a  hetedik nap a sóstó
partjára értek. Ott találtak egy öreg halászt, attól csónakot kértek, szépen
beeveztek  a  sóstó  közepére,  s ím, csakugyan ott volt a vízitök. Mindjárt
leszakasztották  a  vízitöknek  a  hetedik  virágát,  kivették  belőle a vas
iskátulyát,  iskátulyából a tojást, tojásból a lódarazsat, de nem ölték meg,
hanem beletették egy üvegbe.

   Hát   egyszer   csak   jön   a  teknősbéka  nagy  erőtlenül,  s  kérdi  a
királyfiaktól:

   - Mit akartok, látom, hogy kezetekben van az életem. Kívánjatok  akármit,
megteszem, csak meg ne öljetek.

   Azt mondja az idősebb királyfi:

   - Meghagyjuk az életedet, csak ereszd le a vizet a városról.  Támaszd fel
az  embereket  és  állatokat, változtasd vissza leánnyá a királykisasszonyt,
aztán élhetsz, míg a világ s még két nap.

   - Leeresztem   a   vizet  a  városról,  feltámasztom   az   embereket,  s
visszaváltoztatom leánynak a királykisasszonyt - mondotta a teknősbéka.

   S  ím,  halljatok  csudát!  mi  történt. Egyszeriben eltakarodott a sóstó
vize,  mind  egy  cseppig  visszafolyt  a kutakba, a folyóvizekbe, a földbe.
Sóstó  helyén  volt  újra szép város, s az utcákon jöttek-mentek az emberek,
mintha  csak az este feküdtek volna le, s most reggel felkelnének. Felébredt
a  király  is, a királyné is, visszaváltozott leánnyá a királykisasszony, de
milyen  szép  leány  lett belőle! Úgy láttam, mint ma, hétszerte szebb volt,
mint annak előtte.

   Vitték   a   szép   királykisasszonyt  az  édesapjához,  s  ott  mindjárt
eljegyezték  a  kicsi  királyfival.  Aztán  az idősebb királyfi is elhozta a
feleségét,  s  egyszerre  tartottak  két lakodalmat, hét országra szólót. Az
öreg  király  nagy  örömében  az idősebbik királyfinak adta egész országát s
királyságát;  a  kisebb  királyfi  pedig  vitte haza a feleségét az édesapja
országába.

   No,  éppen jókor jött. Azt hitték a népek, hogy elpusztult valahol mind a
két  királyfi,  s  királyt  akartak választani, mert az öreg király meghalt,
amíg  a  fiai  odajártak.  Lett  nagy öröm, hejehuja, lakodalom, két hónapig
folyt  a  tánc,  rostával  hordották  a  bort, még tán ma is hordják. Holnap
legyenek a ti vendégetek.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező