Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                  SZÓLÓ SZŐLŐ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGŐ BARACK

   Volt  egyszer  egy király s annak három szép leánya. Ez a király egyszer,
mikor  a  vásárra  ment,  megkérdezte  a leányaitól: na, leányok, mit hozzak
nektek a vásárról?

   Azt mondta a legidősebb:

   - Hozzon nekem, édesapám, aranyruhát.

   Azt mondta a középső:

   - Nekem pedig ezüstruhát.

   - Hát neked mit hozzak? - kérdezte a legkisebbiket.

   - Nekem, édesapám - felelte a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt,
mosolygó almát és csengő barackot.

   - Hm  -  csóválgatta  fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha  van
ilyen a világon, majd hozok én neked, leányom.

   Elment  a  király  a  vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb
leányának,  ezüstöt  a  középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő
barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot.

   Búsult  a  király, hogy éppen a legkedvesebb leányának nem teljesítheti a
kívánságát.  "No  -  gondolta  magában  -, csak érjek haza, kihirdettetem az
országban,  hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja,
csak  hozza  az  udvaromba,  annyi  aranyat  adok  érte, hogy holtig úr lesz
abból."

   Ahogy  ezt éppen így elgondolá, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a
sárban,  hogy  a  paripák  meg  sem  tudtak  mozdulni.  Eleget rityegtetett,
pattogtatott  a  kocsis,  de  a  paripák  úgy  állottak  egy helyben, mintha
odacövekelték volna.

   Mérgelődött  a  király,  de nagyon. Hogy is ne mérgelődött volna, mikor a
paripái máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égből, s most ezt
a könnyű hintót sem tudták megmozdítani. Nosza, emberekért küldött a faluba,
s  szaladt  is a falu népe lovastul, ökröstül, kutyástul, macskástul annak a
hírére, hogy elakadt a király hintaja.

   De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót.

   Egyszerre  csak,  amint  ott  kínlódnának,  odasompolyodik  egy disznó, s
mondja a királynak:

   - Röf, röf, röf, felséges királyom, add nekem a legkisebbik  leányodat, s
egyszeribe kiszabadítlak lovastul, hintóstul, mindenestül.

   Szeme-szája  elállt  a királynak a nagy álmélkodástól: hát ez aztán mi az
isten csodája!

   De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak:

   - Jól  van,  hadd  lám,  mit  tudsz.  Itt  a  kezem,  nem  disznóláb,  ha
kiszabadítasz; neked adom a legkisebbik leányomat.

   A  disznónak sem kellett több, az orrát bedugta a kerékfentők közé, egyet
lódított  a  keréken,  s  azzal  hopp!  csak úgy röpült ki a kocsi a sárból,
nekiiramodtak a paripák, s egy pillantásra hazaröpítették a királyt.

   Ahogy  hazaért,  előszedte  az  aranyruhát,  ezüstruhát, s átaladta a két
idősebb leányának. A legkisebbik leánynak azt mondta nagy búsan:

   - Látod,  látod,  leányom,  mért  nem  kívántál  te is ruhát, mert  szóló
szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem találtam az egész vásárban.

   De  még  jó  kereken ki sem mondhatta ezt, hallja, hogy jön a disznó nagy
röfögéssel. Kinéz az ablakon nagy ijedten, s hát látja, hogy az csakugyan az
a  disznó,  amelyiknek  a  legkisebbik leányát ígérte. S a beste állatja még
taligát is hozott magával, bizonyosan abban akarja elvinni az ő legkedvesebb
leányát.

   Az ám, fel is röfögött az ablakba mindjárt:

   - Röf, röf, röf, felséges királyom, eljöttem a leányodért. Röf, röf, röf,
küldd le, hadd viszem a taligámon.

   "Megállj - gondolta magában a király -, majd küldök én neked leányt."

   Nagy  hirtelen  felöltöztettek  egy  parasztleányt szép aranyos ruhába, s
leküldték  a  disznóhoz.  De  hiszen  nem  volt  ez olyan feje lágyára esett
disznó!

   Felröfög a királynak:

   - Röf, röf, röf, felséges királyom, ez nem a te leányod.

   Hej,  még  csak  most bánta meg igazán a király, hogy olyan nagy bolondot
csinált, s még kezet is adott egy koszos disznónak.

   Hát  még  a kicsi királykisasszony! Úgy sírt, úgy jajgatott, hogy zengett
belé  a  palota,  s azt mondta, inkább szörnyű halált hal, semhogy disznónak
legyen a felesége.

   De  hiába sírt, hiába jajgatott, a földhöz is hiába vágta magát, a király
azt mondta keserves könnyhullatások közt:

   - Már hiába, édes leányom, neki ígértelek, menned kell.

   Hanem  közben  megint  gondolt  egyet  a  király, felöltöztette a leányát
rongyos,  piszkos  ruhába,  s  úgy küldötte le. Hátha így majd nem tetszik a
disznónak.

   No hiszen, ezt ugyan rosszul gondolta!

   A  disznó,  mikor  meglátta  a királykisasszonyt, majd kiugrott a bőréből
nagy  örömében.  Felkapta  a leányt, szépen a taligára ültette, s vitte nagy
röfögéssel:

   - Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, jó dolgod lesz nálam!

   Sírt a királykisasszony keservesen, de a disznó csak röfögött:

   - Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, mindjárt otthon leszünk.

   De  még  csak akkor vette elé a sírás igazán a királykisasszonyt, mikor a
disznó  megállott  egy  ól  előtt,  abba  bevezette,  ott a piszkos szalmára
leültette.

   - Röf, röf, röf, ez az én házam, királykisasszony!

   Aztán megkínálta kukoricával:

   - Röf, röf, röf, egyél, királykisasszony!

   A  királykisasszony  csak  sírt,  sírt,  s addig sírt, míg az álom el nem
nyomta.

   - Röf,  röf,  röf  -  mondta a disznó -, csak aludjál,  királykisasszony,
holnap a bánatod örömre változik.

   Aludt,  aludt  a  királykisasszony,  s  másnap délig fel sem ébredt. Déli
harangszóra  kinyitja  a  szemét,  s  hát  -  láss csodát! - majd megvakul a
szertelen  ragyogástól! Disznóólban feküdt le, s ihol, palotában ébredt föl.
Szalmára  feküdt, s ihol, most selyem derékaljon fekszik. S ahogy kinyitotta
a szemét, egy sereg leány szaladott az ágyához, s kérdezték nagy alázatosan:

   - Mit parancsol, felséges kisasszony?

   Egyszeribe  hoztak  neki  szebbnél  szebb  ruhákat,  csak  úgy csillogtak
ezüsttől, aranytól, gyémánttól, s felöltöztették módisan. Aztán bevezették a
szomszéd szobába.

   Hát ott ül a terített asztalnál egy dali szép ifjú, szalad elébe, a kezét
megfogja, s asztalhoz vezeti.

   S mondja neki a dali szép ifjú:

   - Ülj  le  ide  bátran,  szép  királykisasszony. Tied itt  minden, amit a
szemed lát. Tied vagyok én is, ha meg nem vetsz engem.

   - Hát te ki vagy s mi vagy? - kérdezte a leány.

   Azt mondja az ifjú:

   - Majd elmondom neked, szép királykisasszony. Gyere most a kertbe.

   Szépen  a  karjára vette a királykisasszonyt, s lementek a kertbe. S hát,
amint lemennek, elejébe hajlik egy kis szőlőtőke, s szólnak a fürtjei:

   - Szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!

   - Ez a szóló szőlő - mondja az ifjú.

   Mentek  tovább, s hát egy almafáról olyan szépen mosolyognak le rá a pici
piros almák.

   - Látod itt van a mosolygó alma - mondja az ifjú.

   Továbbmentek,   s   csak  megcsendül  egyszerre  az  egész  kert!  Néz  a
királykisasszony erre-arra, s kérdi:

   - Mi cseng olyan szépen?

   - Nézd - mondja az ifjú -, ott az a barackfa. Csengő barack terem rajta!

   Hej,  megörült  a  királykisasszony,  azt sem tudja, sírjon-e, nevessen-e
nagy örömében.

   - Látod  -  fordult  hozzá  az  ifjú -, van az én kertemben szóló  szőlő,
mosolygó  alma,  csengő  barack, amit te kívántál. Itt maradsz-e, leszel-e a
feleségem?

   Nem kérdette másodszor a királykisasszony, nyakába borult a szép ifjúnak,
s azt mondta:

   - Itt maradok biz én, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el tőled.

   Az ifjú aztán elbeszélte neki, hogy ő királyfi volt, de egy gonosz tündér
disznónak  varázsolta,  s azzal átkozta meg, hogy mindaddig az maradjon, míg
nem  akad  egy  leány,  aki  szóló  szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot
kíván.

   Még  aznap hírül adták a királykisasszony apjának, hogy csak jöjjön egész
udvarával a lakodalomra. De bezzeg csaptak is hét országra szóló lakodalmat.

   Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.