Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                               AZ ARANYTULIPÁN

   Hol  volt,  hol  nem  volt,  hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-
tengeren is túl, volt egyszer egy király, annak egy fia. Mikor ez a királyfi
nagy legénnyé serdült, azt mondta az apjának:

   - Édesapám,  én  elmegyek,  s  addig  vissza  nem térek, míg a világon  a
legszebb leányt meg nem találom; az lesz az én feleségem.

   - Jól  van,  fiam  -  mondotta  a  király  -,  csak eredj isten  hírével,
szerencse kísérjen utadban.

   Elindult  a  királyfi,  ment, mendegélt hegyeken, völgyeken átal, egyszer
csak  beért  egy  rengeteg  erdőbe, s rengeteg erdő között amint mendegélne,
látja, hogy egy ökörnyomban kínlódik, vergődik egy kicsi halacska. Megszólal
a halacska, mondja a királyfinak:

   - Szabadíts meg innét, te jó legény, vígy a folyóba, mert itt meghalok.

   A  királyfi kivette a halacskát az ökörnyomból, s vitte, míg egy folyóhoz
nem ért. Ott azt mondta a halacska:

   Végy  le  egy  pikkelyt rólam, tedd el, s ha valahol valami bajod lészen,
ezt  a  pikkelyt  csak vesd a folyóvízbe, én mindjárt ott leszek, és segítek
rajtad.

   A királyfi levesz egy pikkelyt a halacskáról, azzal a halacskát beledobja
a vízbe, s továbbmegy. Amint menne, mendegélne, látja, hogy egy fekete holló
egy fának ága-boga közé szorult, vergődik a szárnyával, rángatja a lábát, de
nem tud kiszabadulni. Leszólott a királyfinak nagy búsan:

   - Szabadíts meg, te jó legény, bizony nem bánod meg.

   Felmászik  a  királyfi  a  fára, kiszabadítja a hollót, az meg a csőrével
kihúz a szárnyából egy tollat, odaadja a királyfinak, s mondja neki:

   - Jótétel  helyébe  jót  várj,  te  legény.  Ha nagy bajba kerülsz,  csak
rázintsd meg ezt a tollat, én mindjárt ott leszek.

   Elbúcsúzik  a  királyfi  a hollótól, továbbmegy, mendegél. Egyszerre csak
látja,  hogy egy ősz öregember ott áll a forrás mellett, szeretne lehajolni,
hogy igyék, de nem tudott lehajolni.

   Megszólítja a királyfit:

   - Te jó legény, segíts rajtam, majd elepedek a szomjúságtól, s nem  tudok
lehajolni.

   A  királyfi  lekapta  a  sisakját,  telemerítette  vízzel,  megitatta  az
öregembert.

   - No, te legény - mondotta az öregember -, nagy jót tettél velem.  Nesze,
adok  neked  két hajszálat, s ha valahol bajba kerülsz, csak ereszd szélnek.
Majd  rám  talál  ez  a  két  hajszál, s én a világ végéről is eljövök, hogy
segítsek rajtad.

   A  királyfi  eltette  a két hajszálat, elbúcsúzott az öregembertől. Aztán
továbbment,  nemsokára  kiért  az  erdőből,  s  túl  az erdőn elért egy nagy
városba.

   Szeme-szája  elállott a csodálkozástól: gyászfeketébe volt vonva az egész
város.

   Találkozik  az  utcán egy kicsi emberkével, akinek földig ért a szakálla,
kérdi tőle:

   - Ugyan  bizony,  bácsikám,  kit  s  mit  gyászol  ez  a város, hogy  így
gyászfeketébe borult?

   - Hej,  öcsém  -  mondja  a  kicsi  ember  -,  nagy oka van annak.  Van a
királynak  egy  leánya, akihez hasonlatos szép nincs kerek e világon. S ez a
lány  a  fejébe  vette, hogy csak ahhoz megy feleségül, aki úgy el tud bújni
előle,  hogy  ő  meg  ne  találja.  Háromszor lehet próbát tenni. Ha kétszer
megtalálja,  az  még  nem  baj, de ha harmadszor is megtalálja, karóba kerül
annak  a  feje,  aki  szerencsét  próbál.  Eddig kilencvenkilencen próbáltak
szerencsét,  karóba  is  került a feje mind a kilencvenkilencnek. Próbálj te
is, öcsém, hadd legyen a te fejed a századik.

   Mondja a királyfi:

   - Már  vagy  lesz  századik, vagy nem lesz, ha csakugyan olyan szép az  a
leány, szerencsét próbálok.

   Éppen  abban  a  pillanatban jött arra hatlovas hintón egy szépséges szép
leány,  amilyet  még  a  királyfi sohasem látott. De olyan szép volt, hogy a
szeme is káprázott, amikor ránézett.

   Kérdi a királyfi a törpe embert:

   - Ki ez a leány, bácsikám?

   - Ez a királykisasszony - mondotta a törpe ember.

   Hiszen több sem kellett a királyfinak, ment egyenest a király palotájába,
a király színe elé.

   Mondotta a királynak:

   - Felséges  királyom,  hallottam,  hogy  kilencvenkilenc  legény  próbált
szerencsét. Egy életem, egy halálom, a szerencsét én is megpróbálom.

   - No, fiam - mondotta a király -, szívemből sajnállak, mert jóképű, derék
szál  legénynek  látszol. De hiába, a leányomnak kedvében kell járnom. Nincs
több gyermekem. Hát csak próbálj szerencsét, bújj el, ha tudsz, de úgy, hogy
meg ne találjon.

   Eközben  hazajött  a  királykisasszony,  és  bejött a szobába, s mondta a
királyfinak:

   - Jobb lesz, ha nem is próbálsz szerencsét, királyfi, eredj haza, mert  a
te fejed is odakerül, ahova a többié.

   - Nem  bánom én - mondta a királyfi -, hadd kerüljön. Nálad nélkül  úgyis
pipadohányt sem ér az életem.

   Azzal  kiment  a királyfi nagy búsan, s végigsétált a városon, aztán ki a
mezőre,  mezőről  az  erdőbe, egész úton azon tűnődött, hová tudjon elbújni,
hogy  a  királykisasszony  meg  ne  találja.  Egyszerre csak eszébe jutott a
halacska, hátha az tudna rajta segíteni. Megy a folyó partjára, ott előveszi
a pikkelyt, s hát csakugyan jön a halacska, s kérdi:

   - Mi bajod, királyfi?

   Mondja a királyfi, hogy mi baja van.

   - Ó, azért egyet se búsulj - mondotta a halacska -, mindjárt  ideszólítom
a   legnagyobb   halat,  azzal  elnyeletlek,  ott  ugyan  meg  nem  talál  a
királykisasszony, míg a világ s még két nap.

   Csak  térült-fordult  a halacska, s mindjárt jött utána egy rettentő nagy
hal,  kitátotta a száját, s abba beléugrott a királyfi. Szépen leballagott a
halnak a hasába, s ott úgy sétált fel s alá, akár egy palotában.

   Eközben  elindult  a  királykisasszony,  utána  az udvarbeliek. kereste a
királykisasszony  mindenfelé  a  királyfit,  s mikor egy fél napig járt-kelt
volna  mindenfelé, egyszerre csak a folyóvíz partjára ért, s megparancsolta,
hogy  fogják  ki  a  vízből  a  legnagyobb halat, mert annak a hasában van a
királyfi.  Egyszeribe  odarendelik  az  udvari  halászokat,  kifogják a nagy
halat, felhasítják a hasát, s hát csakugyan kifordul belőle a királyfi.

   Na, az első próbával szerencsétlen volt a királyfi, próbált másodszor is.
Továbbment  nagy  búsan,  s amint mendegélne az erdőben, eszébe jut a holló,
megrázintja a tollát, s hát repül is az egyszeribe, s kérdezi:

   - Mi baj, édes gazdám?

   Mondja a királyfi, hogy mi nagy baja van. A holló erre elkezdett károgni,
s ím, egyszeribe repültek a hollók mindenfelől, fekete lett tőlük az erdő, s
kérdezték mind egyszerre:

   - Mi baj, mi baj?

   - Tudtok-e valami jó búvóhelyet? - kérdezte a királyfi hollója.

   - Hogyne tudnánk, hogyne tudnánk - károgott a többi holló.

   Azzal  felszállott  valamennyi,  repültek  az erdőn keresztül. A királyfi
mindenütt  utánuk,  s  felvezették  egy olyan magas hegyre, hogy a teteje az
eget verte.

   Annak  a  hegynek  a  tetején  volt egy mély gödör, abba beléállították a
királyfit. De hiába állították, a királykisasszony ott is megtalálta.

   Búsult  a  szegény  királyfi,  majd  felvetette a búbánat. Na, bizonyosan
karóba  kerül  az ő feje is! De gondolta magában, egy élete, egy halála, már
csak  harmadszor is szerencsét próbál. Elővette azt a két hajszálat, amit az
öregember   adott,   s  szélnek  eresztette.  Hát  alighogy  eleresztette  a
hajszálat, jön az öregember, s kérdi:

   - Mi bajod van, édes fiam?

   - Jaj,  ne is kérdezze, bátyámuram, el kellene bújnom olyan helyre,  ahol
senki meg nem talál, máskülönben karóba kerül a fejem.

   - Hiszen  ha  csak  ez a baj, azon én könnyen segíthetek. Ki elől  akarsz
elbújni?

   - A királykisasszony elől, bátyámuram.

   - Nohát  majd  én megmutatom - mondotta az öregember -, hogy a szeme  elé
viszlek,   s   mégsem  lát  téged.  -  Azzal  megfogta  a  királyfi  nyakát,
csavarintott  rajta,  s abban a pillanatban aranytulipán lett a királyfiból.
Aztán felfűzte a tulipánt a kalapjára, s bement a király városába.

   Éppen  jött  vele  szemben a királykisasszony, akkor indult volt el, hogy
megkeresse  a  királyfit,  meglátja  a  ragyogó fényes tulipánt, s mondja az
öregembernek szépen, nyájasan:

   - Jaj de szép tulipán! Adja nekem.

   - Nem adom én! - mondotta az öregember.

   - Annyi aranyat adok érte, hogy úrrá lesz maga is s minden nemzetsége.

   - Dehogy  adom  - mondotta az öregember -, a világ minden sűrű  kincséért
sem  adom.  Hiába  kérte  a  királykisasszony,  az  öregember nem adta oda a
tulipánt. Mit volt, mit nem tenni, továbbment nagy búsan a királykisasszony,
s  kereste  a  királyfit.  De  azt  ugyan nem találta meg. Kereste másodnap,
kereste  harmadnap. akkor sem találta meg. Harmadnap letelt a keresés ideje,
s  akkor a király kihirdette, hogy előállhat a királyfi bátran, most már övé
a királykisasszony.

   Meghallotta  ezt  az  öregember, egyet csavarintott a tulipánon, királyfi
lett  ismét.  Azzal  a királyfi felment a palotába. Mindjárt nagy lakodalmat
csaptak,  lakodalom után felkerekedtek, a királyfi hazájába mentek. Ott volt
csak igazi hejehuja, dínomdánom.

   Még tán ma is táncolnak, ha meg nem haltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező