Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                  VAS LACI

   Hol  volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is
túl,  volt  egyszer egy király, annak három fia meg három lánya. A legkisebb
fiút Vas Lacinak hívták, mert az olyan erős volt, mint a vas.

   No, nemcsak erős volt Vas Laci, de csintalan is; hét ördög lakott benne.

   Egyszer,   amikor   az   iskolából   jött   hazafelé,   nekiszaladt   egy
öregasszonynak, aki a feje tetején egy kosár tojást vitt. Leütötte a fejéről
a kosarat, s a tojás mind összetört. Azt mondta az öregasszony:

   - No, te fiú, neked rosszért jót kívánok. Azt kívánom, hogy amit legelőbb
kívánsz, azonnal teljesedjék.

   Vas  Laci  nagyot  kacagott,  amint  szaladt  hazafelé, gondolta magában:
ejnye,  de  bolond  asszony  ez,  még  jót kíván nekem, mikor a tojását mind
összetörtem. No, csak hazamenjek, mindjárt valami jót kívánok.

   Hazamegy  a  fiú,  hát  a  nénjei éppen labdáznak. Közéjük áll ő is, de a
királykisasszonyok  összeegyeztek,  hogy mind csak Lacit üssék, legalább így
visszafizetik   neki   a   kölcsönt,  mert  őket  is  sokat  bosszantotta  a
csintalanságával.

   Hej, mérgelődött Laci, mikor látta, hogy mind csak őt püfölik a labdával,
s nagy mérgében odakiáltott a leányoknak:

   - Ó, hogy a föld nyeljen el!

   Abban a pillanatban megnyílt a föld, eltűnt a három királykisasszony.

   Nagy    volt    a    szomorúság    a   király   udvarában.   Keresték   a
királykisasszonyokat mindenfelé az egész világon, de sehol sem találták, nem
is  tudták, hogy merre keressék, mert Vas Laci egy szóval sem mondta, hogy a
nénjeit  a  föld  nyelte  el.  Utánuk  ment  a legidősebb királyfi, utánuk a
középső  királyfi, de eltelt egy esztendő, eltelt kettő, három, még több is,
és a királyfik még nem kerültek vissza, valahol elpusztultak bizonyosan.

   Aközben  Vas  Laci  felcseperedett,  nagy, erős legény lett belőle, s ezt
mondta a királynak:

   - Édesapám,  elmegyek  én  is  a  nénéim  után, úgyis én vagyok az oka  a
szerencsétlenségüknek.

   - No bizony, ha te vagy - mondotta a király -, indulj, s addig ne  kerülj
a szemem elé, míg a nénéidet meg nem találod s vissza nem hozod.

   Elindult  Vas  Laci,  ment,  mendegélt  hetedhét  ország ellen, hegyeken,
völgyeken  átal,  s  mikor  már  hét nap s hét éjjel folyton ment, beért egy
rengeteg  erdőbe. Amint megy az erdőn keresztül, látja, hogy egy öregasszony
éppen  a  hátára  akar  emelni  egy  csomó száraz ágat, próbálja kétszer is,
háromszor  is, de nem tudja felemelni. Odamegy Vas Laci, s az öregasszonynak
szépen a hátára emeli az ágakat. Mondja az öregasszony:

   - Köszönöm,  Vas Laci, hogy segítettél nekem, jóért jóval fizetek.  Tudom
én, hogy miben jársz te. A három nénédet keresed, akiket a föld nyelt el. De
ne búsulj, ha te segítettél rajtam, én is segítek terajtad.

   Azzal  az öregasszony rátoppintott a földre, a föld egyszeriben megnyílt,
kipattant belőle egy nagy vasláda. Azt mondta az öregasszony:

   - Csak bújj belé bátran ebbe a ládába. Ez levisz téged a föld alá, s  ott
megtalálod a legidősebb nénédet s a másik kettőt is.

   Belefeküdt  Vas  Laci  a  ládába,  a láda pedig ment lefelé, hét nap, hét
éjjel  folyton-folyvást  mehetett,  aztán leért az alvilágba, s fölpattant a
födele.  Hát  istenem,  egy  ezüstvár  volt  ott,  egy hajításnyira tőle, az
ezüstvár előtt egy folyó, de a folyón keresztül beretvából volt verve a híd,
s azok a beretvák úgy táncoltak, ugráltak, hogy azon halandó ember által nem
mehetett.

   Elszomorodott Vas Laci, nagyot sóhajtott:

   Ide  eljöhettem,  de  ezen  a  hídon  soha, míg ez a világ, keresztül nem
mehetek!

   Mert  úgy  tudjátok  meg,  hogy  a  hídnak a túlsó vége éppen az ezüstvár
kapujáig nyúlt, s másként a várba nem lehetett bekerülni. Akkor megszólalt a
láda:

   - Ne  búsulj,  Vas  Laci,  én a víz alatt szépen átalviszlek, a várba  is
beviszlek, a többi aztán a te gondod.

   Bebújt  Vas  Laci  a  ládába,  a  láda meg szépen átalúszott a víz alatt,
bevitte Lacit a várba, aztán szépen visszaúszott, otthagyta Lacit a várban.

   Meglátja Lacit a nénje, összecsapja a kezét, elébe szalad:

   - Jaj, lelkem öcsém, hogy jöttél ide? Vége az életednek! Nem tudod hogy a
hétfejű sárkányé ez a vár, s ha hazajő, megöl téged?

   - Ne  félj,  néném  -  mondotta Vas Laci -, csak adj nekem egy kardot,  a
többit bízd rám.

   Bementek  a  fegyveres szobába, ott Vas Laci leakasztott egy kardot. Hát,
uram,  teremtőm,  abban  a pillanatban nagyot döndült az ezüstvár. A hétfejű
sárkány hajította haza a buzogányát hetvenhét mérföldről.

   - Jaj,  lelkem  öcsém,  mindjárt  itt  lesz a hétfejű sárkány, készülj  a
halálra!

   - Ne félj, néném, ne félj!

   Jött is a sárkány rettentő nagy haraggal.

   Hát te mit akarsz itt? - kérdezte Vas Lacit.

   - Meg akarok küzdeni életre-halálra mondotta Vas Laci.

   - Ó, nem küzdök én meg akárki fiával. Előbb hadd látom, mit tudsz.

   Kivett az asztalfiából egy kőkenyeret meg egy vasbicskát, s azzal leszelt
egy karéj kenyeret.

   - No, lássuk, mit tudsz te?

   Vas Laci fogta a kenyeret, s a vasbicskával kettészelte.

   - No, most megküzdhetünk - mondotta a sárkány -, látom, hogy hozzám  való
vagy. Gyere velem a vascsűrbe.

   Mennek a vascsűrbe, birokra kelnek. A hétfejű sárkány felkapja Vas Lacit,
s térdig vágja a vasba. Nosza kiugrik Vas Laci, felkapja a hétfejű sárkányt,
jól  megkerengeti  a  levegőben,  azzal  úgy levágja, hogy derékig süppedt a
vasba.  De  kiugrik  a hétfejű sárkány is, és levágja Vas Lacit, hogy mellig
süppedt  a  vasba.  Nekirugaszkodik  Vas  Laci, kiugrik a vasból, fölkapja a
hétfejű  sárkányt,  még jobban megkerengeti a levegőben, s úgy levágja, hogy
nyakig  süppedt  a  vasba. Akkor kirántotta a kardját, s a sárkánynak mind a
hét fejét levágta.

   - No, édes néném - mondotta Vas Laci -, most már gyere velem, mehetünk.

   - Jaj,  dehogy  mehetünk,  dehogy mehetünk, a beretvahídon nem tudunk  mi
keresztülmenni. Itt kell elpusztulnunk.

   Gondol  ide,  gondol  oda Vas Laci, mit is csináljon hamarjában. Ő bizony
egyet  gondolt,  kiásta a földből a sárkány testét, lenyúzta a vastag bőrét,
beterítette  vele  a  beretvahidat, s úgy átsétáltak, hogy még a lábukat sem
vérezték  meg.  Hát amint keresztülmentek a hídon, ott van az öregasszony, s
mondja Vas, Lacinak:

   - No, fiam, ezt a nénédet szerencsésen megszabadítottad. Én a  vasládában
fel  is  viszem.  Te  pedig menj most az én kovács bátyámhoz, ide nem messze
lakik. Mondd meg neki, tisztelem, amit lehet, segítsen rajtad.

   Elválnak  egymástól.  Az öregasszony ment a királykisasszonnyal a ládában
fölfelé - ment Vas Laci is, amerre az öregasszony utasította. Megy, mendegél
Laci  is,  megérkezik  a  kovácsműhelybe,  de  az  olyan  kovácsműhely volt,
amilyent  ő  még  világéletében nem látott. Tiszta csupa acél volt a fala, a
födele, kívül-belül. Bemegy a műhelybe, hát a kovács is tetőtől talpig csupa
acél.

   Köszön   Laci   illendőképpen,  elmondja,  miben  jár,  s  mit  üzent  az
öregasszony.

   - Jól  van,  fiam - mondotta a kovács -, ismerem a dolgodat, hiszen  erős
legény  vagy,  amint  látom,  vasból  van  a tested, de megacélozlak tetőtől
talpig, hogy kard ne fogja testedet.

   Azzal mindjárt meg is acélozta Vas Lacit, s azt mondta neki:

   - No most, fiam, mehetsz, állj belé ebbe az útba a műhely előtt, s ki  se
térj  belőle.  Egyenesen az aranyvárhoz érsz, abban lakik a középső nénéd, a
tizennégy fejű sárkány tartja szomorú rabságban.

   Megköszöni Vas Laci a kovács jóindulatát, elbúcsúzik tőle, s meg sem áll,
míg  az  aranyvárhoz  nem  ér. Az aranyvár előtt nem volt beretvahíd, de úgy
forgott  egy  kacsalábon, mint a veszedelem. Hiszen foroghatott, nem forgott
sokáig. Odaszökött Laci, s úgy megfogta a kacsalábat, hogy a vár egyszeriben
megállott a forgásában, a másik kezével pedig bedöntötte a kaput, s belépett
a várba.

   Éppen jókor érkezett, jött elébe a tizennégy fejű sárkány.

   - Hát te mit akarsz itt? - kiáltott rá a sárkány.

   - El akarom vinni a nénémet.

   - Megállj, öcsém, előbb küzdjünk meg.

   - Én nem bánom - mondotta Vas Laci -, küzdjünk meg - s nekigyürkőzött.

   - Nem   úgy,   öcsém,  nem  úgy.  Legyen   belőled   vaskerék,  énbelőlem
papiroskerék. Menjünk ki két hegy tetejére, s úgy ütközzünk össze.

   Mondotta Laci:

   - Csak légy te vaskerék, én a papiroskerék, úgy sem félek én tőled.

   Kimentek  a  hegy  tetejére.  Vaskerék  lett a tizennégy fejű sárkányból,
papiroskerék  Vas  Laciból,  gurultak  lefelé,  mint  a  sebes  szélvész, de
egyszerre  csak  kiesett  a  vaskerékből  egy küllő, azzal a kerék elkezdett
forogni  maga  körül,  mint  a  kergeteges  juh,  s felfordult. Az a küllő a
tizennégy fejű sárkánynak a feje volt.

   Feltápászkodik a vaskerék, s mondja a papiroskeréknek:

   - Nem  jól  van ez így. Belőlem lesz kék láng, belőled vörös láng, s  úgy
csapjunk össze.

   - Nem  úgy,  komám - mondotta Vas Laci -, te légy a vörös láng, én meg  a
kék láng.

   - Nem bánom - mondotta a sárkány -, nekem mindegy, akárhogy.

   Vörös  láng lett a sárkányból, kék láng Vas Laciból, s úgy csaptak össze,
de egyik sem bírt a másikkal. Egyszerre csak egy holló repült el felettük, s
felkiált a sárkány:

   - Te holló, csöppents egy csepp vizet a kék lángba, egy fejet adok érte.

   Felkiáltott Vas Laci is:

   - A  vörös  lángba  cseppents egyet, te holló, s én tizennégy fejet  adok
érte.

   Hát  bezzeg,  hogy  a vörös lángba cseppentett vizet a holló. Ki is aludt
mindjárt,  vége  volt  a  tizennégy  fejű  sárkánynak,  a hollóé lett mind a
tizennégy feje. Vas Laci pedig szaladott fel az aranyvárba, s vitte a nénjét
a  kovácshoz.  Az meg vitte az öregasszonyhoz, s az öregasszony a vasládában
szépen felvitte a középső királykisasszonyt is.

   Ezalatt Vas Laci ment tovább, hogy megkeresse a harmadik nénjét is.

   Amint  ment,  mendegélt,  rengeteg  erdőn keresztül, látja, hogy egy nagy
szénaboglya  ég, s a boglyában egy kicsi kígyó vergődik. Megszólítja a kicsi
kígyó Vas Lacit:

   - Mentsd meg az életemet, s jótétel helyébe jót várj.

   Odaszalad  Vas  Laci,  s  kikapja  a  kicsi kígyót az égő boglyából. Hej,
istenem, hálálkodott a kicsi kígyó, s mondotta Vas Lacinak:

   - Megmentettél  a  tűzhaláltól,  jótett helyébe jót várj! Gyere velem  az
édesapámhoz,  aki  a  kígyók  királya,  tudom, meghálálja a te jóságodat, ad
mindent,  amit  csak  kívánsz,  temérdek  aranyat, ezüstöt. De én azt mondom
neked,  akármi  drágát, szépet kínál az apám, el ne fogadd tőle, csak kérjed
tőle  a  legrosszabbik  lovát,  a  legrozsdásabb  kardját s a legszennyesebb
ingét.

   Megérkeznek  a  kígyókirály  palotájába,  ott  a kicsi kígyó, aki, hogy a
szavam  össze  ne  keverjem,  kígyókirálykisasszony  volt, elmondja, hogy mi
történt.  Bezzeg, hogy volt becsülete Vas Lacinak, tejbe-vajba fürösztötték,
el sem akarták engedni, maradjon ott egész életére.

   Mondotta Vas Laci:

   - Köszönöm  a  jóságodat, felséges királyom, de nekem mennem kell,  hanem
visszatérek még hozzád.

   - Hát vigy magaddal az útra ezüstöt, aranyat, s mindent, ami kell.

   - Nem  kell  nekem  sem arany, sem ezüst, felséges királyom, add nekem  a
legrosszabb  lovadat, a legrozsdásabb kardodat, legszennyesebb ingedet, s az
elég lesz nekem.

   "No  -  gondolta a király -, ezt bizonyosan a leányom tanácsolta neki, de
jól van, neki adom."

   Azt mondta Vas Lacinak:

   - Mindent  jobb  szívvel  adtam  volna,  fiam, de megmentetted a  leányom
életét, hát legyen a tiéd a ló is, a kard is, az ing is.

   Azzal kimentek a ménesbe, kiválasztották a legrosszabb lovat. Olyan bogos
volt,   olyan   sánta  volt,  alig  tudott  lépni.  Aztán  kiválasztották  a
legrozsdásabb kardot s a legszennyesebb inget. A kardot mindjárt az oldalára
kötötte   Vas   Laci,   az  inget  pedig  felvette.  Amikor  elbúcsúzott,  a
kígyókirálykisasszony megsúgta neki:

   - Hallod-e,  te  királyfi,  jól  vigyázz erre a lóra, mert táltos. Jól  a
kardra is, mert amíg ilyen rozsdás, megölhetsz ezzel akárkit. De jól vigyázz
az  ingedre  is,  nehogy  kimossák, mert amíg szennyesnek marad, kard ezt az
inget nem fogja.

   Elindult  Vas  Laci,  s  meg sem állott, míg a gyémántvárhoz nem ért. Ott
volt  a  legkisebb  nénje,  szomorú  rabságban  a huszonegy fejű sárkánynál.
Fölmegy Laci a gyémántvárba, s ím, elébe szalad a nénje nagy örvendezéssel:

   - Jaj, lelkem öcsém, édes öcsém, hngy találtál ide?

   De  mindjárt  el  is  szomorodott,  hullott  a könnye, mint a záporeső, s
mondta Lacinak:

   - Fordulj  vissza,  édes öcsém, lelkem öcsém, mert elpusztít a  huszonegy
fejű  sárkány.  Itt  vannak a bátyáid, s füstre kötötte mind a kettőt, s úgy
aszalja, téged is odaköt.

   Azt mondta Laci:

   - Ne félj, néném, van nekem olyan kardom, hogy azzal megölöm a  sárkányt,
ha százfejű is, s olyan ing van a mellemen, hogy a kard azt nem fogja.

   - Ó,  édes  öcsém,  lelkem  öcsém,  hiába  a  kardod,  hiába az inged,  a
huszonegy  fejű sárkányt még meg is ölheted, de a felesége ördöngös asszony,
az bizonyosan elpusztít téged. Jobb lesz, ha szépszerivel kiváltasz minket.

   Azt mondta Laci:

   - Nem bánom, megpróbálom szépszerivel.

   Fölmennek  a  palotába,  ott  ült  aranylócán  a  huszonegy fejű sárkány,
mellette az ördöngös felesége. Az asszony csak ránézett Vas Lacira, s tudta,
hogy  ki  s  mi,  tudta,  hogy miben jár; azt is tudta, hogy milyen kardja s
milyen inge van.

   - A nénédért jöttél, ugye, Vas Laci? - kérdezte az ördöngös asszony.

   - A nénémért jöttem és a bátyáimért - mondta Vas Laci.

   - Jól  van,  elviheted a nénédet is, a bátyáidat is, csak add az  uramnak
azt a rozsdás kardot s azt a szennyes inget, ami a melleden van.

   Egy szóval sem ellenkezett Vas Laci, leoldotta kardját, levette magáról a
szennyes inget, s odaadta a sárkánynak.

   Nagyot kacagott az ördöngös asszony, de még a huszonegy fejű sárkány is.

   - No, te világbolondja - mondotta a sárkány -, most kezemben az életed.

   Mondotta Vas Laci:

   - Igazad  van, huszonegy fejű sárkány, világbolondja vagyok, látom,  hogy
vége  az  életemnek,  csak  addig kegyelmezz az életemnek, amíg elbúcsúzok a
lovamtól.

   A sárkány megengedte jó szívvel, s Laci kiment az udvarba, nyakába borult
a lovának, s elmondotta neki keserves könnyhullatások közt, hogy mi történt.

   - Szerencséd  -  mondotta  a táltos -, hogy csak a kardodat s az  ingedet
kérte,  s  én  nem  jutottam  az  eszébe.  Kérd  meg  a  sárkányt,  hogy  ha
összevagdalja  a  testedet,  tegye  belé  egy  zsákba,  akassza fel a nyereg
kápájára,  s  én  majd  hazaviszlek  a kígyókirályhoz, hátha az még segíthet
rajtad.

   Visszamegy Laci a palotába, s kérdi a sárkány:

   - Na, elbúcsúztál a lovadtól, Vas Laci?

   - Elbúcsúztam,  huszonegy  fejű  sárkány, most már megölhetsz,  miszlikbe
vagdalhatod  a  testemet,  csak  arra  kérlek,  tedd  belé egy zsákba minden
porcikámat, akaszd föl a lovamra, hadd menjen vele világnak.

   - Megteszem jó szívvel - mondotta a sárkány.

   Azzal  csak kirántotta a rozsdás kardot, ezer darabra vagdalta Vas Lacit,
aztán  minden  csontját-bontját  fölszedte,  egy  zsákba belérakta, a zsákot
felakasztotta  a ló hátára, s a ló elnyargalt, mint a szélvész, még annál is
sebesebben.

   Egyszer  csak  a  kígyókirály  valami  nagy zúgás-búgást hall, s mondja a
leányának:

   - Valami  nagy  szerencsétlenség történhetett Vas Lacival, leányom,  mert
hallom,  hogy  jő  a  táltos.  Hamar szólj a legényeknek, hogy tegyenek nagy
tüzet  a  kapu  elé,  hogy a tűz lángjával hűtse le magát, mert hallom, hogy
nagy haraggal vágtat hazafelé.

   Hirtelen  nagy tüzet raknak a kapu elé, akkorát, hogy a lángja s a füstje
felcsapott  a  magas  levegőégbe.  Hát jő a táltos, vágtat, mint a gondolat,
neki  a  tűznek,  s  egy szempillantásra mind elnyeli a lángot, és attól egy
kissé lehülepedett.

   Lejő a király s a királykisasszony az udvarra, kérdik a táltost:

   - Mi baj, mi történt?

   Mondja a táltos:

   - Hazahoztam Vas Lacit, miszlikbe vagdalta a huszonegy fejű sárkány.

   Levették  a  zsákot  a  nyeregről, felvitték a palotába, aztán belefújt a
sípjába a kígyókirály, s jöttek a kígyók mindenfelől, csak úgy nyüzsögtek az
udvaron, s várták a kígyókirály parancsolatját.

   - Eredjetek   -   parancsolta    a    király   -,   hozzatok   mindenféle
forrasztófüveket.

   Amennyi  kígyó volt, erre a szóra mind eltűnt, mintha a föld nyelte volna
el.  Elszéledtek  erdőn,  mezőn, szedték a forrasztófüveket, vitték a király
udvarába.  A  forrasztófüvekkel  a  királykisasszony  megkenegette  Vas Laci
húsát, csontját, minden porcikáját összeforrasztotta, s hát, uram, teremtőm,
hétszerte szebb és erősebb lett, mint volt annak előtte. Aztán ott tartották
egy  hétig,  kettőig,  s  megtanították  mindenféle bűbájos mesterségre. Úgy
indult  el  ismét  Vas  Laci a gyémántvárba. Hanem most nem ment ám fel oda.
Volt  a huszonegy fejű sárkány kertjében egy nagy halastó, odament Vas Laci,
annak  a  partján  keresztülbucskázott  a  fején,  aranykacsa  lett  belőle,
belement a tóba, s ott úszkált egész nap. Arra megy egyszer a huszonegy fejű
sárkány felesége, látja az aranykacsát, s mindjárt gondolta; hogy az a kacsa
Vas   Laci   lehet.   Jött  a  huszonegy  fejű  sárkány  is,  s  nézte  nagy
gyönyörűséggel a kacsát.

   - Jaj  de  szép  kacsa,  jaj  de szép, ilyet még nem láttam - mondotta  a
sárkány. - No, ennek jó gondját viseljük.

   Mondotta az ördöngös asszony:

   - Bizony ne viseld te annak semmiféle gondját, mert én úgy megkívántam  a
máját, hogy ha nem ehetem belőle, szörnyethalok.

   - Jól  van  -  mondta a sárkány -, hát ha megkívántad, egyél  belőle. - S
elővette  a  nyilát,  rálőtt  a  kacsára. Rálőtt százszor is, de egyszer sem
találta, mert a kacsa mindig a víz alá bukott.

   - No,  megállj!  -  kiáltotta  a  sárkány.  -  Ha  meg  nem tudlak  lőni,
megfoglak!

   Ledobta  a  tó  partjára a rozsdás kardját, le a ruháját, s a ruhájával a
szennyes  inget  is,  beleugrott  a  tóba,  úszott  a  kacsa  után. De amint
beleugrott,  a  kacsa kiröppent a tó partjára, átalbucskázott a fején, ismét
Vas  Laci  lett  belőle, fölkapta a kardot, felvette a szennyes inget, s azt
mondta a sárkánynak:

   - No, most gyere ki!

   Hát  hiszen kijött a sárkány, de ha kijött, fűbe is harapott mindjárt. Az
ördöngös  asszony  ijedtében  felült  egy seprűre, s elvágtatott, Laci pedig
ment  nagy  örömmel  fel  a  palotába, ott a füstről levette a bátyjait. Meg
voltak  aszalva  szegények,  mint  a  szilva.  Aztán  elindult  a  nénjével,
föltették egy szekérre a bátyjaik testét, s mentek a kígyókirály udvarába.

   Felmennek  a  palotába,  de  Lacinak  szeme-szája  tátva  maradt, mikor a
kígyókirály  mellett  meglátja  leányát.  Nem  volt  az  többé  kígyó, hanem
gyönyörűséges szép leány, akinek egy fényes csillag ragyogott a homlokán.

   Mindjárt  hoztak  is mindenféle csodafüveket, megkenegették a két idősebb
királyfi   testét,   talpra   állították   őket,   s  aztán  mentek  haza  a
leánytestvéreikkel.  Csak  Vas Laci maradt ott a kígyókirály udvarában, mert
ott  mindjárt  feleségül vette a kígyókirálykisasszonyt. Az öreg kígyókirály
átaladta neki egész országát s rettentő nagy gazdagságát.

   Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező