Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                              JÉGORSZÁG KIRÁLYA

   Volt  egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt,
mint  a  rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy
mit csináljon ezzel a teméntelen sok gyermekkel. Annyian voltak, hogy nem is
talált  valamennyinek  más-más mesterséget. A legidősebből mészáros lett, de
ez  elvette a többinek a kedvét a mesterségtől, s valamennyi úgy megszólta a
maga  mesterségét,  hogy  ahány,  annyifélébe  fogott.  Az  ám,  csakhogy  a
legkisebbnek, semmiféle mesterség sem maradott.

   Azt mondta az apja:

   - Légy, fiam, csizmadia, a csizmának mindig van keletje.

   - Nem leszek én! - mondta János, mert így hívták a legfiatalabbat. - Elég
egy csizmadia egy famíliából.

   - Hát aztán mi lesz belőled?

   - Vagy király, vagy a halál fia - felelt János.

   Nagyot kacagott a szegény ember:

   - Ó, te oktondi, hát azt hiszed, hogy olyan könnyű királynak lenni?

   - Már vagy könnyű, vagy nem, de én király leszek, ha addig élek is.

   Hát  bizony  János  nem  tréfált,  sokáig  nem is teketóriázott, a kovács
bátyjával csináltatott három vasbocskort, az anyjával süttetett három hamuba
sült pogácsát, azzal elbúcsúzott mindenkitől, s indult szerencsét próbálni.

   Ment, mendegélt, hegyeken, völgyeken átal, hetedhét ország ellen, s addig
ment, amíg egy nagy fekete városba ért. Itt lakott Feketeország királya.

   Nem  sokáig  gondolkozott,  bement  a  palotába, egyenest a hopmesterhez.
Köszönt illendőképpen:

   - Adjon  isten  jó  napot, hopmester úr, hát hogy s mint szolgál a  drága
egészsége?

   - Isten  hozott,  te  szegény  legény. Én megvolnék úgy, ahogy, de te  mi
jóban jársz itt?

   - Én bizony - felelt János - azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem volna-e
szükség királyra.

   Nagyot  nézett  a  hopmester,  szeme-szája  tátva  maradt,  de  úgy, hogy
besétálhatott volna rajta egy regiment katona.

   - Ne csodálkozzék, hopmester úr - mondta János -, ez nem tréfabeszéd.

   De most már a hopmester akkorát kacagott, hogy a palota megcsendült belé.

   - Na  hiszen, éppen jó helyen jársz itt. Tudod-e, hogy a királynak  annyi
gyermeke  van,  mint a rosta lika, még eggyel több? Azt sem tudjuk, melyiket
tegyük meg királynak.

   - Hát hiszen  jól van - mondta János -, akkor az isten áldja kigyelmedet,
hopmester uram, én megyek egy országgal tovább.

   Egy  pár  vasbocskor  már  elszakadt volt, most felkötötte a másikat, úgy
indult  tovább.  Ment,  mendegélt, s addig meg sem állott, míg Vörösországba
nem  ért.  Azért  hítták  ezt  Vörösországnak, mert itt ember, állat, minden
vörös  volt.  De ő ezt szemügyre sem vette, ment egyenest a király városába,
ott  is  a  király  palotájába,  de  most már nem ment a hopmesterhez, hanem
egyenest  a  királyhoz.  Mert  azután  jutott  eszébe, mikor már eljött volt
Feketeországból,  hátha  lóvá  tette  a hopmester; hátha nincs is gyermeke a
királynak, s a hopmester foga vásik a királyságra.

   Bebocsátást kért, s a király mindjárt el is fogadta.

   - Adjon isten jó napot, vörös király őfelsége! Hát hogy s mint szolgál  a
drága egészsége?

   - Köszönöm kérdésedet, fiam - felelte a király -, én csak megvolnék, mint
öregember,  de hát ugyan bizony mi szél vetett az én országomba, mert látom,
hogy nem országombéli vagy?

   - Hej,  felséges  királyom  -  felelte  János  -,  életem halálom  kezébe
ajánlom,  ha  én  azt  úgy  egy  szuszra elmondhatnám! Akár hiszi, akár nem,
Székelyországból jöttem ide, hogy szerencsét próbáljak, mert annyian vagyunk
testvérek,  mint  a  rosta  lika, még eggyel több, s nekem már mesterség sem
jutott, mind elszedték előlem a bátyáim.

   - Hát aztán mi szeretnél lenni? - kérdezte a király.

   - Én bizony azt gondoltam, hogy jó volna királynak lenni.

   - Ú-úgy-e, te! Azt hiszed, az olyan könnyű? Hej, fiam, nehéz hivatal  az.
Csak az tudja, aki próbálja.

   - Az már igaz - mondta János -, de én azért megpróbálnám.

   - Jól  van  - mondta a vörös király -, mondok neked valamit. Nekem  nincs
fiam,  csak egyetlen leányom, de erre nem szeretném hagyni az országot, mert
gonosz a szomszédunk. Hallottad-e már hírét Jégországnak? Ott van az a világ
végén,  még azon is egy sánta arasszal túl. Ennek az országnak a királya már
sok  borsot  tört  az  orrom  alá.  Egész  életemben  arra  törekedtem, hogy
elfoglaljam  az országát, de nem lehetett, mert ahány katonát odaküldtem, az
mind  jéggé  fagyott. Egy egész ármádiám áll ott megfagyva, egy tapodtat sem
tudnak mozdulni helyükből. Hej, hány herceg vállalkozott már, hogy így, hogy
úgy elfogják a jégkirályt, minden katonáját, de még egy sem tért vissza.

   - No, hát majd visszatérek én! - mondta János.

   - El se menj, fiam, hiába. Nem ismered te a jégkirályt. Jég annak  minden
porcikája,  s ha bosszantani akar engem, az országunk felé fordul, egyet fúj
a  szájával,  s  a  legrekkenőbb  nyárban  fű, fa, virág, gabona, minden, de
minden csonttá fagy az országban.

   - Már egy életem, egy halálom - mondta János -, én megyek, az isten áldja
meg, felséges királyom.

   A második pár bocskor már elszakadt volt, s János felkötötte a harmadikat
is.   Azt   gondolta,   amire  ez  leszakad  a  lábáról,  vagy  király  lesz
Jégországban, vagy a halál fia!

   Ment  hegyeken, völgyeken átal, s estére egy kis házikóhoz ért. Gondolja,
beszól  ide,  s  szállást kér. Bemegy, s hát egy vénséges vénasszonyt talál.
Volt legalább százezer esztendős, ha nem több.

   Köszön neki:

   - Adjon isten jó estét, öreganyó, hát hogy s mint szolgál az egészsége?

   - Szolgál,  ahogy  szolgál  -  felelt  az  öregasszony -, csak  lassabban
beszélj, mert ha felébreszted a fiamat, vége az életednek.

   - Nye, te, nye! - rikkantott János. - Hát ki s miféle az a kend fia?

   - Az bizony a Nap, te szerencsétlen!

   No,  megijedt  János.  Hiszen  ha  ő  azt  tudta  volna,  bizony mindjárt
suttogóra fogta volna a beszédet.

   - Jaj,  lelkem, öreganyám, ha én azt tudtam volna! De ki is  gondolhatta,
hogy ilyen kicsi kalibában lakik a Nap!

   Szerencsére  a  Nap  nem  ébredt  fel  álmából,  s semmi baja sem történt
Jánosnak. Mikor aztán olyan mélyen aludt a Nap, hogy ágyúszóval sem lehetett
volna fölébreszteni, megszólalt az öreganyó:

   - No, most mondd meg, hogy mi járatban vagy?

   Elmondja János, hogy miben jár.

   - Hej, édes fiam, nagy fába vágtad a fejszédet. Terajtad csak az én  fiam
segíthet  egyedül. Hiába is mégy oda, mert jéggé fagysz, mint a többi, ha az
én fiam egyszer arra nem veszi útját.

   Gondolta  János,  már  csak  megvárja,  míg fölébred a Nap, akkor megkéri
szépen, hogy legalább egyszer vegye útját Jégország felé is.

   Aztán  egy  kicsit  elszundorított. Hajnal felé a Nap a sötét oldaláról a
világosra  fordult,  s felszedelőzködött, hogy induljon el világjáró útjára.
De   mikor   éppen   indulóban   volt,   elejébe  állott  János,  s  köszönt
illendőséggel:

   - Adjon  isten  jó  reggelt,  áldott  Napom!  Szerencsés  visszajövetelét
kívánom.

   Megáll  a  Nap nagy csudálkozással, hogy hát miféle ember jár itt a világ
végén, amin túl már csak Jégország van.

   - Adj isten - felelt a Nap -, hát te ki s mi vagy, öcsém?

   Elmondja  János,  hogy  ő bizony szegény székely legény; hogy az apja azt
szerette  volna,  ha  csizmadia  lesz, de ő inkább királyságra adta a fejét,
történjék vele akármi.

   - Ó, Napom, édes áldott Napom! - mondta János. - Tekints reám kegyesen, s
ragyogj fel egyszer Jégországban is.

   Azt mondta a Nap:

   - Hm!  öcsém,  János, nem megy az olyan könnyen. Nagyobb úr is kérte  már
ezt  tőlem.  Hányszor  könyörgött,  istenkedett  a  vörös  király,  s mégsem
ragyogtam  föl  Jégországban,  mert nem kedvem szerint cselekedett. Én előbb
kipróbálom  az  embereket,  s  ha  látom,  hogy  érdemesek rá, akkor segítek
rajtuk.

   - Köszönöm,  áldott  Napom,  a  szép  beszédet  -  mondta  János -,  majd
meglátod, hogyha rám sütsz, nem sütsz hitvány emberre.

   Azzal  szépen  elbúcsúztak  egymástól. A Nap ment kelet felé, János észak
felé.

   - No,  te  bocskor  -  mondta  János  a  harmadik  pár bocskornak,  mikor
felkötötte  -,  csak  addig  tarts ki, míg Jégországba nem érek, aztán lesz,
ahogy lesz!

   S  ment,  ahogy  csak győzték a lábai. Addig ment, mendegélt, míg egyszer
csak olyan magas hegy elé ért, hogy a teteje éppen az eget verte.

   - Hej, szegény világ, vetett ágy! - fohászkodott föl János. - Mikor  érek
én ennek a hegynek a tetejére! Hat pár vasbocskor sem lesz annak elég.

   Amint  így  gondolkoznék  magában,  egyszerre csak nagy nyöszörgést hall.
Megy a nyöszörgés felé, s hát egy bokor tövében ott fetreng egy jegesmedve.

   Kérdi János:

   - Hát neked mi bajod, jegesmedve koma?

   - Jaj,  segíts rajtam, te jó legény, s bizony nem bánod meg. A  jégkirály
nagy  vadászatot  tartott,  s hogy megmentsem az életemet, annak a hegynek a
tetejéről  ide  leszöktem.  Nézz csak ide, ahogy lezuhantam, egy szamártövis
ment  a  talpamba,  s  most nem tudok innen megmozdulni, ha valami kegyes jó
lélek ki nem húzza.

   - No, ne búsulj, kihúzom én - mondta János, s egy rántással ki is vette a
szamártövist a medve lábából.

   A medve mindjárt talpra ugrott, s azt mondta Jánosnak.

   - Az  isten  áldjon  meg  jótételedért,  te  szegény  legény.   Ne  félj,
meghálálom.  Csak  húzz  ki egy szálat a bundámból, s ha bajba kerülsz, húzd
végig ezt a szájadon, s mindjárt ott leszek melletted.

   János  hitte  is, nem is, hogy lesz annak majd valami haszna, de kihúzott
egy  szálat  a  medve  bundájából.  Gondolta, ez ugyan nem nehéz, s elbírja.
Aztán elbúcsúzott a medvétől, s nekiindult a hegynek.

   Hét  nap  s  hét  éjjel  mindig  ment,  s  még csak a közepe táján volt a
hegynek. Akkor azt mondta János magában:

   - Na, már elég volt a tréfából, egy kicsit ledűlök.

   Leheveredett  egy  fa  alá,  s úgy elaludt, mint a bunda. De egyszer csak
arra  ébredt  föl,  hogy valami erős melegség süti a hátát. Megfordul, s hát
valaki  nagy  tüzet  rakott  melléje. Csak félig nyitotta ki a szemét, s úgy
nézte,  hogy  vajon  miféle emberek vetődhettek ide. Nézi, nézi, s hát három
törpe  ember,  mind a három tetőtől talpig nagy bundában. Volt szakálluk is,
mégpedig hétsinges, csupa jégből.

   A törpék elkezdtek diskurálni.

   Azt mondta az első:

   - Hej, de jó ez a tűz, meglátjátok, hogy mindjárt leolvad a szakállam.

   Azt mondta a másik:

   - Csak már leolvadna, de én attól félek, hogy a tűz nem olvasztja le.

   Azt mondta a harmadik:

   - Boldog ember lehet, aki itt alszik, annak nincs semmilyen szakálla.

   - Vajon merre iparkodhatik ez az ember? - kérdezte az első.

   - Van esze, hogy nem Jégországba - mondta a második.

   - Na, én ott király sem szeretnék lenni! - mondta a harmadik.

   De már erre János felugrott, s rájuk rikkantott:

   - Pedig az akarok lenni, atyafiak, akármit beszéltek! Hát ti is  odavalók
vagytok?

   - Csak voltunk, de megszöktünk - mondták a törpék.

   - Ejnye, pedig szerettem volna, ha visszajöttök velem, s kalauzoltok.

   A  törpék azt mondták, hogy a világ kincséért sem, hanem ha a szakállukat
leolvasztja, akkor éppen odáig kalauzolják.

   - Hiszen  ha  csak  az  kell,  nincs  annál  könnyebb  - mondta  János, s
felkapott  egy  darab  tüzes  fát,  magyarosan  megtapogatta  vele  a törpék
szakállát,   s   hát   egyszer  csak,  preccs!  -  híre,  pora  sem  volt  a
jégszakállnak.

   - No,  te legény - mondta a legidősebb törpe -, szolgáid leszünk  életre-
halálra,  amiért  megszabadítottál minket a szakállunktól. Nesze, adok neked
egy sípot, s ha bajba kerülsz, csak füttyents, ott leszünk melletted.

   János  elvette  a sípot, tarisznyájába tette, s ment tovább még hét nap s
hét  éjjel,  s  akkor  aztán  fölért a hegy tetejére. De olyan közel volt az
éghez, hogy hasra kellett feküdnie, s úgy csúszott át a hegy másik oldalára.

   Hát,  teremtőm,  ott  kezdődött  Jégország.  Csupa  sima  jég volt a hegy
oldala,  s  amerre  a szem ellátott, jég volt minden, de minden. A fűszál is
jég volt, csupa jéghegyek, jégmezők, jégházak.

   Nagyot fohászkodott János:

   - Hej, édes istenem, minek is jöttem én ide! Mit érek vele, ha  király is
leszek  itt!  Apám,  apám,  mért nem hallgattam a tanácsodra, s lettem volna
csizmadia!

   De  már  most  mindegy  -  gondolta -, vissza nem megy, ha addig él is. S
amint  nézdegélt  jobbra-balra,  megpillantott  egy  ármádia  katonát  jégbe
fagyva.   Na,   ez   bizonyosan   a   vörös   király  ármádiája!  Ha  ezt  ő
feltámaszthatná!  De mivel? Itt nem lehet tüzet gyújtani. Már egy élete, egy
halála,  ő  indul.  Az ám, ha tudott volna. De a lába nem fogta a jeget, s a
vasbocskor  már  miszlikbe  szakadt volt. Gondolkozik, mit csináljon, eszébe
jut  nagy  kínjában  a  jegesmedve.  Előveszi  a szőrszálat, s nézegeti. Hát
egyszerre csak odatoppan a medve, s kérdi:

   - Mit parancsolsz, lelkem gazdám?

   - Azt, hogy vigy le engem a hegyoldalon.

   - Hej, édes gazdám, én leviszlek, ha parancsolod, de tudd meg, mihelyt  a
hegy aljába érünk, jéggé fagysz.

   - Mindegy - mondta János -, egy életem, egy halálom, csak végy a hátadra,
s vigy le.

   A  medve  nem  ellenkezett  többet,  fölvette  a  hátára,  s vitte. Amint
lejjebb-lejjebb  haladtak,  mind  erősebb-erősebb  hideg lett. Mikor aztán a
hegy  aljába  értek,  úgy  megfogta  a hidegség, hogy csak lefordult a medve
hátáról  János. Még talpra állott, de érezte, hogy vége az életének. Először
a  lábujjhegyei  fagytak  jéggé,  aztán  az  egész lába szára, mind föllebb-
föllebb.  Mikor  már  a fagyás az övéig ért, eszébe jutottak a törpék, hátha
ezek  segíthetnének rajta valamit, kivette a sípját, s füttyentett. Mindjárt
ott termett a három törpe.

   Kérdezte az idősebb:

   - Mit parancsolsz, te szegény legény?

   - Azt,  hogy  menjetek  el az áldott Nap szállására. Ott van  Vörösország
szélén.  Mondjátok  meg  neki,  könyörüljön  rajtam, mert különben halál fia
vagyok.

   Ahogy  ezt  a  szót  kimondta,  a  fagyás  a  szájához  ért, aztán a feje
tetejére, s ott maradt egy helyben, mintha odacövekelték volna. A jegesmedve
lefeküdt  melléje,  s  úgy  búsult szegény, hogy az ő jólelkű gazdájának így
kell elvesznie.

   Ezalatt  a  törpék addig mentek, addig keresgéltek, míg rá nem találtak a
Nap szállására. Mondják a Napnak János üzenetét.

   Azt mondta a Nap:

   - Jól  van, jól, csak ne alkalmatlankodjatok annyit. Azt hiszitek,  olyan
könnyű  kitérni  az  utamból?  Előbb  alszom  egyet rá, s majd megválik, mit
álmodom.

   Mit  álmodott a Nap, mit nem, no, én azt nem tudom, elég az, hogy mielőtt
elindult  volna  világjáró  útjára,  egy  kis  kanyarodót  csinált, elkerült
Jégország felé.

   Hej,  mi  más  világ  lett  Jégországban,  amint  az áldott Nap rásütött!
Olvadásnak  indult  az  a  rengeteg  sok  jéghegy, a jégmezők, jégházak mind
elolvadoztak, de még a vörös király ármádiájáról is leolvadt a jéguniformis,
s mind életre keltek.

   Az  ám,  leolvadt  Jánosról,  de ottmaradt a fején egy jég aranykorona, a
kezében  egy  jég  arany kormánypálca. Csak törülte, törülte a szemét János,
azt  hitte,  hogy álmot lát, pedig mind igaz volt, ami történt. Ahol ni, jön
az  ármádia  is!  János  mindjárt  az élére állott, fölült a medve hátára, s
vezette  a  katonákat  a jégkirály városa ellen. Na hiszen, vezethette! Mire
odaértek,  nyoma  sem  volt  a  jégkirály  városának:  elolvadt, tenger lett
belőle,  s a jégkirály annyit ivott belőle, hogy még a másvilágon se kívánja
az ivást.

   Jánost  mindjárt kikiáltották Jégország királyának, s ő el is fogadta, de
még visszament Vörösországba, hogy hírül adja a királynak a nagy dicsőséget.
A vörös király úgy megörült ennek, hogy egyetlen leányát s egész királyságát
Jánosnak  adta.  Most  már  két  országa  volt  Jánosnak, s mint a nagy urak
szokták,  nyáron  Jégországban,  télen  pedig Vörösországban lakott. Bezzeg,
hogy az udvarába vitette az apját, anyját, testvéreit, minden atyafiságát, s
nagy urakká tette valamennyit.

   Aki  nem  hiszi,  járjon utána. Majd megtudja Vörösországban, ha ott nem,
hát Jégországban.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező