Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                 A KEREK KŐ

   Egyszer  volt,  hol  nem  volt,  hetedhét  országon innen, az Óperenciás-
tengeren  túl,  ahol  a kurta farkú malac túr, volt egy szegény halászember.
Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér
az  asztalfiában,  mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába
feküdt  le  késő éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltől estig folyóvízről
folyóvízre,  betelt  rajta  a  mondás,  hogy: halász, vadász, madarász, üres
tarisznyában kotorász - kevés isten áldása volt a munkáján.

   Hanem  amilyen  ágrólszakadt  szegény  volt  a halász, éppen olyan gazdag
ember  volt a bátyja. Ennek meg egy gyermeke sem volt. Mikor aztán a szegény
halász  házánál  egy  falat nem sok, annyi sem volt, mindig csak a bátyjához
küldött:   adjon   egy   vacsorára  való  puliszkalisztet.  De  ahhoz  ugyan
küldhetett,  azt  üzente vissza mindig: ád szívesen egy vékát is, ha cserébe
neki adja valamelyik fiát.

   - Azt  már  nem teszem - mondta a szegény halász -, ahány gyermekem  van,
mind egyformán kedves énnekem, egytől sem tudnék megválni.

   Egyszer,  amikor már vagy egy hétig alig volt egy betevő falatjuk, elment
a halász, s azt mondta a feleségének, hogy addig vissza sem jön, amíg egy jó
tarisznya halat nem fog.

   Leült jókor reggel a víz partjára, hol betette, hol kivette a hálóját, de
csak  akkora  hal  sem  akadt belé, mint a kisujjam. Már be is esteledett, s
kerülte a szerencse, mintha csak félt volna tőle.

   - Látom  -  mondta  magában  a  halász  -,  hogy  mégis  hal nélkül  kell
hazamennem. Istenem, mit vacsoráznak ártatlan gyermekeim!

   Megemelintette  nagy  búsan a hálót, s hát - olyan nehéz, mintha csak egy
nagy  kő  akadt  volna belé. Hiszen nem is volt egyéb. Kő volt az, egy kerek
kő.  Visszafordította  nagy  haraggal  a  követ,  belenyomta ismét a vízbe a
hálót, s hát, amikor kiemelintené, megint csak az a kerek kő van benne. Most
már  kivette a követ a hálóból, s jó messzire bedobta a vízbe, hogy többet a
hálóba  ne kerülhessen. De hiába dobta messzire, a kő harmadszor is a hálóba
került.

   Mérgelődött  a szegény halász, de nem dobta vissza a követ a vízbe, hanem
ledobta  a  víz  partjára,  s aztán nagy búsan elindult hazafelé. Hanem alig
lépett  egyet-kettőt,  meggondolta  magát: ha már halat nem vihet, hazaviszi
azt a kerek követ, hadd karikázzanak vele a gyermekek.

   Fölvette  a  követ,  betette  a  tarisznyájába,  s  hazaballagott.  Elébe
szaladtak a gyermekek, közrefogták s kérdezték:

   - Mit hozott, édesapám?

   - Egy  kerek  követ,  fiaim,  semmi egyebet. Nesztek, játsszatok vele,  s
felejtsétek a vacsorát.

   A  szegény  halász  már  lefeküdt,  le  a felesége is, de a gyermekek nem
tudtak lefeküdni, úgy belemelegedtek a karikázásba. Gurították a kerek követ
föl  és  le  a  szobában,  s  nagyokat sikoltottak örömükben, mert a kő mind
fényesebb,  fényesebb  lett.  De  ezt a halász nem látta, mert a falnak volt
fordulva,  s  úgy  sóhajtozott.  Egyszer  mégiscsak  megfordult, s rászólt a
gyermekekre:  feküdjetek le, már elég volt a játékból. Hanem amint kifordult
a  szoba  földje  felé,  hirtelen  be  is hunyta a szemét, mert olyan erősen
fénylett,  ragyogott  a  kerek  kő,  hogy majd megvakult a nagy ragyogástól.
Aztán  megint  felnyitotta  a  szemét,  nézte,  nézte  a  követ,  szólítja a
feleségét is:

   - Nézd, asszony, valami csudakő, úgy ragyog, mint a gyémánt.

   - Jaj,  lelkem  uram  -  csapta  össze  a  kezét az asszony -, ez  igazán
gyémánt.

   Mindjárt megegyeztek, hogy másnap az asszony elviszi a királyhoz a követ,
hátha   megvenné   jópénzen.   Felkelt  pitymallatkor  az  asszony,  kendőbe
takargatta  a  kerek követ, s ment a király színe elé. Ott mindjárt, ahogy a
palotába ért, vitték a király elé. Köszön a szegény asszony illendőképpen:

   - Adjon isten jó napot, felséges királyom.

   - Adjon isten, szegény asszony, mi szél vetett hozzám?

   Előveszi az asszony a kerek követ, s mutatja a királynak.

   - Hát  ezt  te  hol  találtad,  szegény  asszony?  - kérdi a király  nagy
álmélkodással.

   Mondja az asszony, hogy az ura találta a vízben.

   - No,  te  szegény  asszony,  add  nekem  ezt  a  követ,  adok érte  ezer
pengőforintot. Mert úgy tudd meg, hogy igazi gyémántkő ez.

   A  szegény  asszony nem szólt semmit, csak köhintett. Azt hitte a király,
hogy nem elég neki az ezer pengőforint. Szavát sem várta, mondta a király:

   - Ha nem elég ezer pengő, adok kétezret.

   A szegény asszony megint csak köhintett, úgy meg volt zavarodva, hogy egy
szót  sem  tudott szólni. Dehogy kevesellette az ezer pengőt! Hanem a király
megint azt hitte, hogy keveselli, azt mondta hát a szegény asszonynak:

   - Hallod-e, te szegény asszony, nem sokallok én ezért a kőért három  zsák
aranyat sem. Adod-e ennyiért?

   Akkor már az asszony sem köhintett, hanem biccentett a fejével.

   A  király egyszeribe töltetett három zsák aranyat, még szekeret, lovat is
adott az asszonynak, hogy hazavigye az aranyat.

   Hazamegy  az  asszony nagy örömmel, de bezzeg volt öröm a háznál is! Most
már gazdagok voltak, nem éheztek többet.

   - Hanem,  hallod-e,  feleség  -  mondja  a halász -, meg kéne mérnünk  az
aranyat: hány véka lehet.

   - Igaza van kendnek, meg kellene mérnünk.

   Az ám, de véka nem volt a háznál. Nosza, átszalasztanak egy fiút a gazdag
bácsihoz vékáért.

   - Hát   nektek  ugyan  mire  kell  a  véka?  -  kérdi  a   gazdag   ember
csúfondárosan,

   - Az édesapám pénzt akar mérni - mondta a fiú.

   Hej, de nagyot kacagott a gazdag ember.

   - Nesze,  fiam,  itt  a véka, majd utánad megyek én is, hadd látom azt  a
pénzmérést.

   Megy  a  gazdag  ember az öccséhez, s hát csak szeme-szája tátva maradt a
nagy  álmélkodástól.  Ennyi  pénzt  még  ő sem látott egy csomóban. Kérdi az
öccsét:

   - Hol kaptad ezt a rengeteg aranyat, édes öcsém?

   Bezzeg most édes öcsémnek szólította.

   "Megállj - gondolta magában a halász -, most megtréfállak."

   - Hm - mondja a halász -, ezt nekem a király adta három macskáért.

   - Hát ez hogy lehet, édes öcsém?

   - Bizony  úgy,  édes bátyám, hogy a király palotájában temérdek sok  egér
van, de annyi, hogy a király s felséges családja nem tud tőlük sem ebédelni,
sem  vacsorálni.  Meghallottam  ezt  én jártomban-keltemben, s három macskát
elvittem a királynak ajándékba. Hej, ha látta volna kigyelmed, de megörült a
király   a   három   macskának!   Mindjárt   szólította   a   hopmestert,  s
megparancsolta, hogy ennek a derék embernek három zsák aranyat adjon a három
macskáért.

   Ahogy ezt hallotta a gazdag ember, nem volt maradása, ment haza, s mondja
a feleségének, hogy mit hallott.

   - No  bizony  - mondta az asszony -, ha az az ágrólszakadt három  macskát
vitt a királynak, viszünk mi három zsákkal.

   - Én is amondó vagyok, feleség.

   Azzal uccu neki, végigjárták a falut, de még a szomszéd falukat is, s ami
macskát  találtak, mind megvették jó drága pénzen. Amikor három zsákra valót
összeszedtek,  befogatott  a  gazdag  ember négy lovat, a három zsák macskát
feltette a szekérre, s nagy ostorpattogtatással elindult a király városába.

   Megérkezik  a  városba,  ottan  is  a  király  palotája elé, megállítja a
lovakat,  a  kocsist  otthagyja, maga pedig felmegy a királyhoz. Bevezetik a
király színe elé, s köszön illendőséggel:

   - Adjon isten jó napot, felséges királyom.

   - Adjon isten, gazdag ember, hát téged mi szél vetett ide?

   Mondja a gazdag ember:

   - Egy  kevés  ajándékot  hoztam,  felséges  királyom. Hallottam, hogy  az
öcsémnek, a halásznak a felesége is hozott, s jó szívvel fogadta felséged.

   - Jól van, te gazdag ember, de hol van, amit hoztál?

   - Mindjárt felhozom, felséges királyom. Ott áll a szekéren a kapu előtt.

   Lemegy  a  gazdag ember, hátára veszi a három zsák macskát, s viszi fel a
palotába.  Eközben  a  király összegyűjtötte egész háza népét, hadd lássanak
csudát.

   No,  jött  is  a  gazdag  ember,  s  ahogy  belépett  az  ajtón,  abban a
szempillantásban kioldotta a három zsákot.

   Hej, uram, istenem, mi lesz most! Az a tenger sok macska ahány, annyifelé
szaladt,   nekiugrottak   a   földig   érő  tükröknek,  ablakoknak,  fel  az
almáriumokra,   onnan   leverték  a  drága  aranyos  poharakat,  tányérokat,
összetörtek  azok  mindent; kiabált a király, sikoltozott a királyné, de még
jobban  a  királykisasszonykák, s egy szempillantásra becsődültek a katonák,
hogy lássák, mi történt.

   - Fogjátok meg! - kiáltott a király.

   A  katonák  azt  hitték, hogy a macskákat kell megfogni, pedig a király a
gazdag  embert értette. Hanem a gazdag ember sem tátotta el a száját, kapott
a jó alkalmon, futott le a palotából, s szaladt világgá.

   Ha meg nem állt, talán még most is szalad.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező