Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                              A TIZENKÉT VARJÚ

   Egyszer  volt,  hol  nem  volt,  hetedhét  országon is túl, túlonnan túl,
innenen  innen,  volt  egy szegény özvegyasszony, s annak tizenkét fia s egy
leánykája.  Búsult  is szegény feje eleget, hogy mivel tudja eltartani ezt a
tenger  sok  gyermeket,  mert  száraz  kenyér  is  mikor volt s mikor nem az
asztalfiában.

   Jött haza egyszer a tizenkét fiú, körülfogták az anyjukat, hogy lépni sem
tudott  a  szobájában,  s  ahányan voltak, egyszerre mind kenyeret kértek, s
csak az volt a híja, hogy kihúzzák a házból.

   Hát  azt  ugyan  senki  ne csudálja, hogy a szegény asszony elvesztette a
béketűrését.  Hiszen  adott  volna  ám,  ha  lett  volna,  de nem volt. Nagy
elkeseredésében azt találta mondani:

   - Ó, istenem, bocsásd meg a bűnömet, bárcsak valami állattá  változtatnád
ezeket a fiúkat, nem bánom én, ha varjúvá is!

   No,   halljátok   csudát,   mi   történt!   Az   történt,  hogy  abban  a
szempillantásban  a  tizenkét  fiú mind varjúvá változott, s mert hogy éppen
nyitva  volt  az  ablak:  huss!  kirepültek,  s  mire  csak  egy  jajszót is
mondhatott volna az anyjuk, úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el!

   Hej, nagy erős búbánat nehezedett a szegény özvegyasszony szívére, éjjel-
nappal  folyt  a könnye, mint a patak, s kesergett mindig, hogy az isten úgy
elvette volt az eszét, hogy olyan bolond beszédre nyíljék az ő szája.

   Kicsi kisleány volt még a szegény özvegyasszony leánykája, de tudta, hogy
miért sír, miért kesereg az édesanyja, s azt mondta egyszer:

   - Lelkem édesanyám, én többet nem nézhetem a sírását, elmegyek világgá, s
addig vissza sem fordulok, amíg a bátyáimat meg nem találom.

   Hiába  beszélt  a  szegény  asszony,  hogy  ne menjen, ha már kifogyott a
tizenkét  fiából,  legalább őbelőle ne fogyjon ki: a kisleány elbúcsúzott az
édesanyjától keserves könnyhullatások közt, s elment világgá.

   Ment,  mendegélt  a  kislány  hetedhét  ország  ellen, s egyszer egy nagy
rengeteg  erdőbe  ért. A rengeteg erdőben talált egy kis házat, s bement oda
nagy  bátran.  Egy  öregasszony  ült a kemence alatt, de olyan öreg, hogy az
orra a térdét verte. Köszön a kisleány illendőképpen:

   - Adjon isten jó estét, öreganyám!

   Fogadja az öregasszony:

   - Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bekaptalak volna.
Hát hol jársz itt, ahol a madár sem jár?

   Mondja a kisleány:

   - Ó,  lelkem öreganyám, én tizenkét bátyámat keresem, akik varjú  képében
elrepültek hazulról, s azóta hírüket sem hallottuk.

   No  bizony,  én  magam  sem  hallottam  hírüket, te leányka, hanem ezen a
rengeteg  erdőn  túl  van egy kicsi kerek erdő, kerek erdőnek az aljában egy
ilyenszerű  házacska,  amilyen  az  enyém, abban lakik az én néném, az talán
útbaigazít.

   Mert   hogy   éppen  este  volt,  az  öregasszony  jó  vacsorát  adott  a
kisleánynak,  aztán  vetett  neki jó puha ágyat, s lefektette, reggel pedig,
amikor fölkelt a kisleány, adott neki egypár aranykörtét.

   Megköszönte  szépen  a  kisleány az öregasszony nagy jóságát, elbúcsúzott
illendően,  s  azzal  elindult a kerek erdő felé, azon az úton, amelyikbe az
öregasszony beleállította.

   Estére  kelve  a  kisleány  a kerek erdő aljába ért, s kerek erdő aljában
bement  a  kis  házacskába. Hát ott csakugyan még öregebb asszony üldögélt a
kemence alatt, s fonta a kendert nagy szorgosan.

   Köszön a kisleány:

   - Adjon isten jó estét, öreganyám!

   - Szerencséd,  hogy  öreganyádnak  szólítottál, mert különben  bekaptalak
volna. Ugyan bizony hol jársz itt, ahol a madár sem jár?

   Mondja a kisleány, hogy mi járatban van.

   - Jaj, édes leányom - mondja az öregasszony -, hírét sem hallottam  annak
a  tizenkét  varjúnak,  hanem innét hét hegyen s hét völgyön túl, kerek erdő
aljában lakik az én néném, az talán útbaigazít.

   Ez  az öregasszony is főzött neki jó vacsorát, vetett neki jó puha ágyat,
s  amikor  reggel  fölkelt  a  kisleány,  adott neki egypár aranyalmát, hadd
menjen aztán isten hírével. Szépen beállította egy ösvénybe, s ugyan lelkére
kötötte, hogy abból ki ne térjen.

   Megköszönte  a  kisleány  az öregasszony szíves jóindulatját, elindult az
ösvényen,  s  meg  nem  állott, amíg ahhoz a kis házacskához nem ért, ahol a
harmadik öregasszony lakott.

   De  vagy  volt  öreg,  vagy  nem a másik két asszony, a nénjük olyan öreg
volt, hogy az orra a földet verte, s azon pergette az orsaját.

   Köszön a kisleány nagy bátran:

   - Adjon isten jó estét, öreganyám.

   No,  áldott  szerencséd,  hogy  öreganyádnak  szólítottál,  mert különben
bizony bekaptalak volna. De hol jársz itt, ahol a madár sem jár?

   Mondja a kisleány, hogy a bátyjait keresi, akik elrepültek tizenkét varjú
képében.

   Hát  bizony,  ha  azokat  keresed,  éppen  jó  helyen  jársz  - mondja az
öregasszony, mert én mindennap látom őket, itt repülnek el minden áldott nap
az  én  házam  felett,  szörnyű  károgással.  Hanem  így, ahogy vagy, el nem
mehetsz  hozzájuk,  mert  olyan magas sziklán laknak, hogy annak a teteje az
eget  veri.  De  ne  búsulj,  kisleányom, van nekem olyan csudaírem, hogy ha
azzal megkened a gyenge válladat, szárnyad nő, s bátyáidhoz repülhetsz.

   No,  megvigasztalódott  a kisleány erre a beszédre, mindjárt levetette az
ingecskéjét,  az  öregasszony  pedig  jól  megkente  a csudaírrel mind a két
vállát.

   - No most, kisleányom, vacsorálj, s feküdjél le, reggelre olyan  szárnyad
lesz, hogy az Óperenciás-tengeren is túlrepülhetsz.

   Hát  csakugyan  reggel, amikor fölkelt a kisleány, olyan szép két szárnya
volt két gyenge vállán, hogy - csupa csuda.

   Az  öregasszony adott még neki két aranydiót, s aztán isten hírével útnak
eresztette.  Megmutatta,  hogy milyen irányba repüljön, s a kisleány repült,
csattogtatta  szép  sugár  szárnyacskáját,  hogy  csak  úgy  suhogott belé a
levegőég.

   Hét nap s hét éjjel folyton repült, akkor aztán fölért a szikla tetejére.

   Hát  ott  mit  talált?  Ott bizony egy olyan ragyogó aranypalotát talált,
hogy  a  szeme  is  káprázott  a szertelen ragyogástól. Ő bizony nem kérdte:
szabad-e,  nem-e,  nagy  bátran  belép  a  palotába,  végigmegy a tenger sok
szobán,  de  ott ugyan egy élő lelket sem talált sehol. Volt minden szobában
asztal,  ágy,  szék,  s  minden  csupa aranyból, ezüstből, aztán kifordult a
konyhára, s volt ott főzni-sütnivaló annyi, hogy a szeme nem tudta belepni.

   - Ó, bárcsak itt laknának az én bátyáim - sóhajtott föl a kisleány.

   De  gondolta  is,  hogy itt laknak bizonyosan, mert megszámlálta, s éppen
tizenkét  szoba  volt,  minden  szobában egy ágy. Hamarosan nekikészülődött,
fölseperte  a  konyhát, pompás vacsorát főzött, tizenkét személyre terített,
ki  is  tálalta,  tizenkét tányérba levest meregetett, aztán mind a tizenkét
tányérból evett egy keveset.

   Várta,  várta,  sokáig  várta  a  bátyjait,  de azok csak nem jöttek, s a
kislány  erősen elálmosodott. Sorba nézegette, próbálgatta a tizenkét ágyat,
hogy melyikbe feküdjék le, aztán mégiscsak a tizenkettedikben maradott. Abba
szépen lefeküdt s elaludt.

   Alighogy  elaludt a kisleány, jön haza a tizenkét varjú nagy károgással s
szárnycsattogással. De bezzeg volt nagy álmélkodás! A konyhán valaki sütött-
főzött,  a  szobákat  valaki  kisöpörte,  az  ágyakat megvetette, az asztalt
megterítette.  Az  ám,  evett  is  mind  a tizenkét tányérból, csipegetett a
kenyérből. - Ugyan ki járhatott itt?

   Végigrepdesik   a   szobákat,   sorba  nézik  az  ágyakat,  betekintenek,
kukucskálnak az ágyak alá, s hát a tizenkettedik ágyban kit látnak?

   - Ez  a  mi  húgocskánk!  -  károgott  egyszerre   a  tizenkét  varjú,  s
összecsattogtatták a szárnyukat nagy erős örömükben.

   Abban  a  szempillantásban  fölébredt  a kisleány, s volt öröm, de milyen
öröm! Nem találták a helyüket.

   - Ó, lelkem testvéreim, csakhogy megtaláltalak! - örvendezett a kisleány.
- Gyertek haza velem, gyertek, ne sirasson többet édesanyánk.

   - Hej - sóhajtott a legidősebb varjú -, most még nem mehetünk veled, amíg
az  átok  alól fel nem szabadulunk. Eredj haza te magad, édes húgom, s mondd
meg  az  édesanyánknak,  hogyha  a  hüvelykujját felhasítja, s kifolyó piros
vérével  tizenkét inget s gatyát varr nekünk, csak úgy szabadulhatunk fel az
átok  alól,  akkor ismét fiúkká változunk. Mondd meg azt is, hogy amíg varr,
senkinek egy szót se szóljon, máskülönben kárba megy keserves-kínos munkája.

   De  csak  egy pillantásig sem volt maradása a kisleánynak: repült haza az
édesanyjához,  szélnél  sebesebben,  még  a  gondolatnál is sebesebben. Mire
hazaért,  a szegény özvegyasszony betegre sírta magát, hogy ím elvesztette a
leányát is, s magára maradott, mint az útszéli fa.

   No,  most  egyszerre  vége  szakadt  a  betegségnek  s  a  nagy  szívbéli
búbánatnak, ahogy hazajött a kisleány, s elmondta a bátyjai üzenetét.

   Egyszeribe  elővette a szegény asszony, ami vászna volt, szabott tizenkét
inget  s  tizenkét  gatyát,  aztán  felhasította  a  hüvelykujját,  s  ahogy
folydogált  a  vér  belőle, azonmódúlag húzta a tűbe, meg nem állott a keze,
varrott   éjjel-nappal.   Jöttek   hozzá   a  szomszédasszonyok,  kérdezték,
vallatták.  hogy  ugyan  miért  varr  a vérével, mikor erősebb a cérna, de a
szegény  asszony  egy  szót sem szólt, míg mind a tizenkét inget, a tizenkét
gatyát  meg  nem  varrotta.  Mikor  a tizenkettedik is kész volt, hát - csak
hallgassatok  ide!  - berepült az udvarra nagy szárnycsattogással a tizenkét
varjú,  ott  kétszer-háromszor körülrepdestek, s aztán - huss! be a szobába.
Ott  leszállottak  a  földre,  megrázkódtak,  s  egyszeribe  visszaváltoztak
fiúknak.

   No  hiszen,  sírt  a szegény asszony, de most már örömében. Jött az egész
falu  csudalátni.  Aztán  egy nap múlva, két nap múlva visszament a tizenkét
fiú  az  aranypalotába,  onnét  elhordozták  a  temérdek  sok  kincset, amit
varjúéletükben gyűjtögettek, hordottak össze. Bezzeg volt ezentúl kenyér, de
még kalács is annyi, hogy a kutyának is kalácsot vetettek.

   Aki nem hiszi, járjon utána.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.