Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                HAMMAS GYURKA

   Volt,  hol  nem  volt, még hetedhét országon is túl, egy szegény asszony.
Ennek  a  szegény  asszonynak  volt  három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a
második  szabómesterséget  folytatott,  hanem  a  legkisebbikkel semmire sem
lehetett  menni:  mindig  a  hamuban  hevert,  azért  el  is nevezték Hammas
Gyurkának.

   A két nagyobbik legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s az
öccsük  eszik,  alszik,  hamuban  hemmedezik,  de  egyszer  azt  mondták  az
anyjuknak,  hogy  ezt  már  a  szentlélek  sem  állja  ki  tovább, valamerre
takarítsa  el  a  becefiát.  El is vitte a szegény asszony a városba, beadta
fazekasmesterségre,  de  már másnap otthon volt Gyurka, s azt mondta, hogy ő
ugyan  nem  mocskolódik az agyaggal, s belőle, míg e világ, soha fazekas nem
lesz.  Azután  elvitték  tímármesterségre,  de  innét  is megszökött, mert a
büdösséget   nem   tudta   szenvedni.   Vitték  szabóságra,  azt  azért  nem
szenvedhette, mert ülnie kellett.

   A  szegény asszony már azt sem tudta, hol áll a feje; de a legények addig
morgolódtak,  hogy  ismét  próbált  egyet, s elindította a város felé. Amint
mentek,  találkoztak  az  országúton  egy veres szakállú urasággal. Kérdi az
asszonyt:

   - Hová igyekszik kend, néne, azzal a legénykével?

   - Én bizony, nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét  szolgálatba,
ha  valahol  helye  kerekedhetnék, de hogy az igazat meg is mondjam, még egy
helyen sem tudott ellakni, mert "Laci a hátán ül", olyan lusta.

   - Nem  baj az! - örvendezett az uraság - éppen ilyen legényt keresek  én.
Nem lesz nálam semmi dolga, s mégis olyan bért adok, hogy tíz esztendeig sem
szolgálna más embernél annyit.

   Megörvend  a  szegény  asszony,  de még jobban Gyurka, s meg is mondta az
anyjának  egyszeribe,  hogy ő ehhez az úrhoz megy szolgálatba, ha semmit sem
fizet is, csak enni eleget adjon.

   Az uraság megcsinálta az írást, s kérdi a szegény asszonytól:

   - No,  szegény  asszony,  tudod-e,  hogy  ki  vagyok én, s hová viszem  a
fiadat?

   - Igaz is, no! - kapott észbe a szegény asszony - nem is kérdeztem.

   - Hát  tudd  meg,  hogy én Durumo vagyok, a pokol királya, s a fiadat  az
ördögök közé viszem.

   Aj,  megijedt  a  szegény  asszony,  kérte,  hogy égessék el az írást, de
Durumo azt felelte:

   - Majd vaskedden! - Hanem megígérte, hogy esztendő múlva jöjjön el ebbe s
ebbe a rengetegbe, ott egy helyet úgy hívnak, hogy Durumo sarka, s ott aztán
visszaadja  a  fiát.  Belényugodott nagy nehezen a szegény asszony, de mikor
hazament,  még  akkor  jutott  istenigazában  az eszibe, hogy a fiát kinek a
kezére  adta.  Elpanaszolta a nagyobbik fiainak, hogy milyen szerencsétlenül
járt,  de  ezek  csak  összenéztek,  s  azt gondolták, hogy az anyjuk vagy a
kontya alá hajtott, vagy meghibázott az eszében.

   No,  eltelik  az  esztendő,  s  a  szegény asszony elment pontosan Durumo
sarkához,  várt-várt  setét  estig, de Durumo nem hozta vissza a fiát. Amint
ott bucsálódott, odament egy ősz ember. Kérdi:

   - Miért búsulsz, te szegény asszony?

   Elmondta,  hogy  kinek  adta  szolgálatba  a fiát, hogy éppen a mai napra
ígérte, hogy visszahozza, de bizony nem is gondol arra.

   - Ne is várd azt hiába, szegény asszony, mert oda magadnak kell elmenned,
s úgy ha visszakapod a fiadat.

   Avval  beléfútt  a  sípjába,  s  egy  kicsi  nyulacska  mindjárt mellette
termett.

   - No, szegény asszony, ez a kicsi nyulacska elvezet a pokol kapujáig, ott
aztán beeresztenek, csak azt kell mondanod, hogy Durumót keresed. Hanem a te
fiadat  addig úgy elváltoztatták, hogy még te sem ismered meg; adok én neked
egy  szál  rozmarintot,  indulj  meg  ezzel az ördögök közt, s amelyik előtt
kivirágzik, az a te fiad.

   Megköszönte  a  szegény  asszony  az  ősz ember szívességét, s elindult a
kicsi nyulacska után.

   Három  nap  s  három  éjjel  mentek, akkor értek a pokol kapujához, innét
megfordult a nyulacska, s a szegény asszony békiáltott a kapun.

   Kifut egy ördög, s kérdi:

   - Kit keressz, te szegény asszony?

   - Én bizony Durumo őfelségét keresem - felelt a szegény asszony.

   - No,  csak  gyere,  éppen most egzecéroztatja a legényeit, ha  jókedvibe
lesz, még be is fogad a fűtőkatlan mellé.

   Bement a szegény asszony, ment egyenest Durumóhoz.

   - Kend ugyan visszahozta a fiamat, Durumo uram!

   - Ejnye,  azt  bizony el is feledtem - mondta Durumo -, de hát melyik  is
volt a kend fia? Válassza ki, kend jobban ismeri.

   A  szegény  asszony  eltalálta  egyre  a rozmarint nélkül is, pedig olyan
fekete volt a fia, mint az üst.

   - Jaj! - kiált Durumo - így nem mesterség eltalálni!

   Előszólított  egy  regiment  ördögöt,  s  megparancsolta, hogy egyszeribe
vagdalják össze azt a regimentet, amelyikhez Hammas Gyurka tartozott, azután
égessék porrá, s jóféle füvekkel kenegessék meg.

   Összevagdalták egy micre, porrá égették, jóféle füvekkel megkenegették, s
a porból ismét egy regiment ördög lett, de egy makulamákszem nem sok, annyit
sem különbözött egyik ördög a másiktól.

   - No, most válassza ki kend a fiát - biztatta Durumo.

   Kezébe  vette a szegény asszony a rozmarintot, megindult a gléda előtt, s
mikor a fiához ért, a rozmarint kivirágzott, s ő megállott előtte.

   - Ez az én fiam! - mondta Durumónak.

   Tüsszögött  Durumo nagy bosszúságában, nem tudta már, hogy mitévő legyen,
mert Gyurkát semmiképpen ki nem akarta adni, úgy megkedvelte.

   Hanem  Gyurka  jóllakott  már  az  ördögséggel  is, keresztülbucskázott a
fején,  csóka  lett  belőle,  s úgy kirepült a pokol kapuján, hogy Durumónak
szeme-szája elállott nagy bámulatában. Azt mondja a szegény asszony:

   - Már  bizony, ha a fiam elment, én sem maradok itt - s avval ott  hagyta
Durumót.

   Szitkozódott  Durumo, hogy az a kölyök úgy kitanulta az ő mesterségét egy
esztendőre,  hogy  még  az  ő  eszén  is  túljár, de nem hagyja annyiban, ha
életével játszik is. Ő is keresztülbucskázott a fején, sasmadár lett belőle,
s  avval utána repült Hammas Gyurkának. Mikor már szinte utolérte volna, egy
szép réten leszállott Gyurka, keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy
szép  selyemkendő.  A  legények  meg  a lányok éppen ott táncoltak, az egyik
leány  megkapta,  s  szépen  a nyaka köré kötötte. Leszállott erre a sas is,
keresztülbucskázott  a  fején,  s  lett  belőle  egy  istenes  vastag bot. A
táncosok  között  volt  egy idegen legény is, ez kérni kezdette a leánytól a
szép  selyemkendőt;  de ez nem adta oda. Azt mondta a legény: - Hiszen úgyis
lelted!  -  s erővel el akarta venni. A leánynak a szeretője erre felkapta a
botot,  s úgy eldöngette az idegen legényt, hogy a csontja is ropogott belé.
Eközben a selyemkendő leesett a leány nyakáról, s ismét csóka lett belőle, a
botból  pedig  sas,  de most még mérgesebben űzőbe vette, mert ahogy fájt az
ütés a legénynek, úgy fájt neki is.

   Mikor  már  szinte  utolérte  volna,  a  csóka  berepült egy ablakon, ott
általhajtotta  magát a fején, s lett belőle egy szép gyémántgyűrű. A sas nem
tudott  egyebet  kieszelni, hanem bucskázott egyet, s lett belőle egy fiatal
úr. A háznál éppen akkor készültek bálba, s a kisasszony, mikor észrevette a
gyűrűt  a  kicsi  asztalán,  azt  hitte, hogy az édesapja vette ajándékba, s
felhúzta  az  ujjára.  Beállított erre Durumo is, gazdag úrfi képében, s úgy
megszerettette  magát  a háznál, hogy elhívták magukkal a bálba. Durumo csak
mindig a gyűrűs kisasszony körül forgolódott, mondta neki a szépet, s addig-
addig,  hogy  kérni  kezdette a gyűrűt a kisasszonytól. Ez azonban kikacagta
Durumót,  hogy már első este gyűrűt kér tőle, s azt mondta: - Majd máskor! -
Hanem  Durumónak  akkor kellett volna, s mikor táncra kerekedtek, megfogta a
gyűrűt,   hogy   erővel  is  lehúzza  az  ujjáról.  A  kisasszony  elkezdett
sikoltozni,  Durumót  megcsípték  a  többi  úrfiak,  s  úgy  kirepítették az
ablakon,  hogy  alig  tudott összeszedelőzködni. Átkozódott Durumo, s fel is
fogadta,  hogy  többet  nem  üldözi Hammas Gyurkát, hogy mindenütt ő húzza a
kurtát,  s visszament az országába. Azonban vége lett a bálnak, s már este a
kisasszony  lehúzta  ujjáról  a  gyűrűt,  s  lett  belőle csóka, kirepült az
ablakon, s hazáig meg sem állott. Az ajtó előtt keresztülbucskázott a fején,
s ismét Hammas Gyurka lett belőle.

   - Jaj,  lelkem fiam! Csakhogy hazakerültél! - örült a szegény  asszony. -
Ládd-e,  bátyáid  már  bolondszámba  vettek engem, nem hitték, hogy a Durumo
szolgája voltál kerek esztendeig.

   - Bizony  az voltam, aki áldója van! - mondta Hammas Gyurka. - De  bezzeg
nem is bántam meg, mert annyi huncutságot tanultam nála, hogy már ez után is
elélhetünk úri módon.

   Másnap reggel azt mondja Gyurka a bátyjainak:

   - No,  legények,  ma  sokadalom  lesz  a városban, én hollószín  paripává
változom, ti pedig vezessetek el engem, s adjatok el jó pénzért. Csak kettőt
kötök  ki, hogy vörös szakállú embernek el ne adjatok, s ha eladtok, fejembe
ne hagyjátok a kötőféket, mert cudarul lesz a dolgom.

   El  is  indultak  a városba, s mikor egy erdőn mennének keresztül, Gyurka
átalbucskázott  a  fején, s lett belőle egy szép hollószín paripa. A bátyjai
kötőféket  vetettek  a  fejébe, s úgy vezették be a városba. Még jóformán be
sem értek, egy óbester megalkudta ötszáz forintba, de addig itták a legények
az áldomást, hogy mind jobban-jobban nekimelegedtek, ettek-ittak, húzatták a
muzsikusokkal,  s  az  öccsükről  úgy megfeledkeztek, mint a fekete föld. Az
óbester pedig hazavezette a szép csikót a kötőféknél fogvást, s bekötötte az
istállóba. Mindjárt adatott neki jó lágy sarjút, de a csikó csak tüsszögött,
s  még  belé  sem  harapott. Kimegy az óbester leánya, vitt egy karéj komlós
cipót  s  egy  marék  nádmézet,  s  lám,  azt  mind  egy  falásig megette. A
kisasszony még tréfálkozott az apjával, hogy olyan csikót vett, mely cipóval
él  meg  cukorral. Jól van! Kicsapatja az óbester az udvarra, hadd járja meg
magát,  hanem  mikor  délben  mind  bementek ebédelni, keresztülbucskázott a
fején,  csóka  lett  belőle,  s  hazáig  meg  sem  állott.  Az ajtóban ismét
bucskázott  egyet,  s  lett belőle Hammas Gyurka. Bément a házba, ott erősen
lecirmolta  a bátyjait, hogy róla úgy megfeledkeztek, s azt mondta, hogy még
holnap  is  vezessék  el,  de ha megint úgy járatják, többet nem megy velük,
hanem dolgozzék mindegyik a maga kezére.

   Elindultak  második  nap  is  a  sokadalomba,  s  mikor  az erdőbe értek,
átalbucskázott  Gyurka  a  fején, s olyan gyönyörű szürke csikó lett belőle,
milyen  még  a  török  császár  alatt sem járt. Fejébe húzták a kötőféket, s
amint beértek a városba, megszólítja őket egy veres szakállú uraság:

   - Mit kértek ezért a csikóért, hé?

   - Kétezer forintot - felelt a nagyobbik legény.

   A  veres  szakállú  uraság  egyszeribe  elővette  a  bugyellárisát,  de a
legényeknek eszükbe jutott, hogy mit kötött volt ki az öccsük, s megmásolták
a  szavukat.  Azt mondták, hogy csak tréfabeszéd volt az egész, mert a csikó
nem  eladó, viszik egy grófnak. A veres szakállú uraság éppen Durumo volt, s
nem is hagyta annyiban, hanem szépen utánuk sétált, hadd lám, kinek adják el
a csikót. Amint vezették az utcákon, kinéz az ablakon egy gróf, s kérdi, mit
kérnek a csikóért.

   - Háromezer forintot! - felelte a nagyobbik legény.

   - Vezessétek  be! - parancsolta a gróf, s mindjárt kifizette a  háromezer
forintot.  A  legények  nagy  örömükben  ismét a csikó fejében felejtették a
kötőféket,  s  annálfogvást be is kötötte a gróf az istállójába. Alig mentek
el, Durumo is beállított a grófhoz, s dicsérni kezdte a csikót, mondta, hogy
ő is megvette volna annyiért.

   - Hát az úr miféle? - kérdi a gróf.

   - Én  bizony  lovászmester  voltam  egy  hercegnél,  és most  szolgálatot
keresek, ha valahová befogadnának lovászmesternek - felelt Durumo.

   - No, éppen jó helyen jár, nekem egy ügyes lovászmesterre van szükségem.

   Írást csináltak, s Durumo ment tüstént az istállóba.

   - No,  te tolvaj, akasztófáravaló gyilkos! Megverettél egynéhányszor,  de
most  a kezem közé kerültél! - ezt mondta Durumo a csikónak, azzal előkapott
egy  vastag  cseberrudat,  s  úgy  elnáspángolta a szegény csikót, hogy az a
hídlást  is felrúgta kínjában. Meghallja a gróf a nagy dörömbözést, lefut az
istállóba.

   - Hát te gazember, így kezded az esztendőt?!

   Megfogatta  a  béresekkel,  lehúzatta, s olyan ötvenet húzatott reá, hogy
elájult  belé.  Mikor aztán felszeszpetelődött nagy kínnal, átalbucskázott a
fején,  s  lett  belőle  sas,  de  megfogadta,  hogy  többé nem üldözi azt a
kitanult kötélrevalót, ki úgy a begyibe szedte az ő mesterségét, hogy még őt
is csúffá teszi.

   A gróf ezalatt kieresztette a csikót, hogy járja meg magát az udvaron. Az
egész háznép sajnálkozott a szegény csikón, jóltartották cukorral, kaláccsal
s  különbnél  különb jóféle süteményekkel. Hanem, ahogy magára hagyták, csak
keresztülbucskázott  a  fején,  s  úgy  repült  haza  csóka  képiben, mint a
gondolat.  Az  ajtó előtt ismét Hammas Gyurka lett. Mikor belépett az ajtón,
bátyjai ijedtükben az asztal alá hengeredtek.

   - Csak  ki  onnét, hé! - szedtevettézett Gyurka. - Tovább nem tartjuk  az
atyafiságot, mert ti, látom, mindig elisszátok az eszeteket.

   Ami pénz volt, elosztotta négyfelé, s azt mondta:

   - Egy rész az anyámé, hogy legyen miből éljen vénségire, kettő a  tiétek,
hogy  legyen miből folytassátok a mesterségeteket, a negyedik rész az enyim,
s én azzal megyek szerencsét próbálni.

   Azzal átalbucskázott a fején, s úgy elrepült csóka képiben, hogy soha még
hírét sem hallották.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező