Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

     TI: Lúdas Matyi
     AU: Fazekas Mihály
     NA: Lénárt Andrea  (begépelő)
     DT: elbeszélő költemény
     PD: 1816  (eredeti kiadás)
     PD: 1995  (elektronikus kiadás)
     SO: Budapest, Franklin Könyvkiadó N.V. 1950.
     KW: magyar irodalom, 19. sz.
     NT: A dőlt betűs részeket ` ` jelölik.
     NT: Nem ellenőrzött!


       //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\

       Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A
       szerzői  és  egyéb  jogok  a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát
       illetik (amennyiben  az illető fel van tüntetve).  Ha a szerző
       vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési
       és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják
       az alábbi megjegyzéseket.  Ugyancsak ő  a felelős azért,  hogy
       ennek a  dokumentumnak elektronikus formában  való terjesztése
       nem sérti mások szerzői jogait.  A MEK üzemeltetői fenntartják
       maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad
       terjesztésének lehetőségét illetően, akkor  töröljék azt a MEK
       állományából.

       Ez  a  dokumentum  elektronikus  formában  szabadon másolható,
       terjeszthető,  de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű
       alkalmazásokhoz,  változtatások  nélkül  és  a  forrásra  való
       megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
       felhasználási  forma esetében  a szerző/tulajdonos  engedélyét
       kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig
       benne kell maradnia.

       A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási
       szférát  szeretné  ellátni  magyar  vagy  magyar  vonatkozású,
       szabad terjesztésű elektronikus  szövegekkel. A MEK projekttel
       kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén  lehet
       információkat  kapni és kérdéseket  feltenni.  A MEK  központi
       Internet szolgáltatásainak URL címei: <http://www.mek.iif.hu>,
        és <ftp://ftp.iif.hu/pub/MEK>.

       \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY ////////////////



                       F a z e k a s   M i h á l y

                           L U D A S  M A T Y I

                    k o m i k a i   e l b e s z é l é s


                          Quamois sublimes debent humites
                                             metuere,
                          Vindicta docili quia patet soleritae.

                                                    Phaedrus.



                      Elöljáró beszéd az első kiadáshoz

                              Jámbor olvasó!


               E munkácskának ki legyen szerzője, ha kérded,
               Nem tudom: az bizonyos, hogy az én kezeimbe
                   csak így jött
               Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta
                   az Erdő-
               Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni
               Majd borozgatás közben. Igaz is: mert rajta
                    nem egy-két
               Vídám estéket tölténk; még Marci kanász is,
               Aki nagy Á-t se tanult soha, sokszor majd
                   megütötte
               A guta, úgy röhögött: `No ilyet soha Gazd'
                   uram, - úgymond, -
               Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se
                   hallott.
               Be furcsán perdül; pedig a sor vége nem úgy
                   megy,
               Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki
               Irta uram! de gonosz csontnak kell lenni,
                   ugyancsak
               Tudja mikíp szokták `Igy ítélt Marci tudatlan
               Fővel; mások még több szépet láttak ezen kis
               Munkában, de kivált a többek közt, nekem
                   a sok
               Körmönfont s magyaros szólás formája, meg
                   a nagy
               Könnyűség, elmés lelemény, természeti festés,
               Melyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe
               Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi
                   úrnak
               Példátlan példás megjobbulása is egybe
               Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint
                   Matyi, én is
               Háromszor tettem fogadást, hogy közre-
                   bocsátom
               A furfangos eszű Ludas Matyi tetteit és már
               Szükség, hogy szavamat teljesítsem mint
                   magyar ember.
               Ebből áll az egész dolog, amit mondani
                   szükség
               Volt, legalább annak véltem. Most útra
                   bocsátom
               A Matyit, országot hadd menjen látni;
                   ne féljen
               Döbrögi úr, mert ő már többször nem veri
                   ám meg.


                     Irtam---JOBBOTTHON
                     Egy kancsó jankai mellett-


                                                  A kiadó.




                         A szerző az olvasókhoz


               Hajdan ütlekkel magyarázták a mi atyáink,
               Hogy mi az alsó rend törvénye, kinél az
                   Igazság? -
               Aki erősebb volt, ugyanaz kényére bitangolt-
               A lepocsékolt nép dühös indulatja kanóccal
               Adta jelét olykor bosszújának, de oroszlán
               Szíve kevésnek volt, hogy, mint Matyi, vissza-
                   pofozza,
               Ami goromba csapást vett a zabolátlan erőtől.

               Elmult a vad idő; ki van ennek szabva határa,
               Szintúgy, mint annak; szent törvény;
                   s az igazság
               Fennen hordja fejét, mert van bizodalma
                   hazánknak
               Bölcs fejedelmeiben. Bátran eleresztem
                   azért én
               Döbrögi Mátyását, mint medvét, mely
                   vadonából
               Emberi kézre került, és már gazdája dudáján
               Úgy illeg-billeg, hogy rajta akárki nevethet,
               Senki fiának sem lévén oka tőle szepegni.
               Bécsben ugyan hírem nélkül szöke pőre
                   gatyában
               És boglyás fővel: most én csimbókba kötözve
               Fürtjeit és e kis kacagánykát vetve nyakába.
               A korhelyt fogadott apjának visszabocsátom.


                   Debrecenből Januáris 12-dikén 1816-ban.

                                                          F.M.




                               LUDAS MATYI
                               -----------

               Első levonás
               .............

               Hajdan egy faluban a Nyíren-é, vagy az Erdő-
               Háton, vagy hol esett, jó szerrel nem jut
                   eszembe,
               Már csak elég az, hogy: volt hajdan egy
                   öreg asszony,
               Özvegy volt, s egy rossz fia volt. Ez munka
                   fejében
               Nyáron legyet a szárán csapkodta napestig,
               Télen a tüzelő mellett a piszkafa végén
               Ácsorgott el egész napokat. Jó anyja eléggé
               Zsémbelt rá; de akár száraz falra marokkal
               Borsót hintett volna, szitok, mocsok és a
                   hurítás
               Annyit tett Matyinak (Matyi volt neve a
                   sihedernek)
               Ily tunya életet élt ő jó ideig; hanem egyszer
               Holtra elunta magát; hosszúknak kezdte
                   találni
               A napokat s nem elég tágasnak az anyja
                   telekjét:
               Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan
               Bajra vetette fejét, s kigyaloglott a falu végén
               Lévő dombig, ahol szoktak volt mindenik
                   ünnep
               Délestén az időtöltők karikába hasalni. -
               Mint sziszeg a fót lúd idegenre: Matyinkat is
                   akként
               Gúnyolták ki az ő vele nőtt egyforma korású
               Virgoncok; de csak ott volt már ő s nem sok
                   időre
               Összegyalulódott velük. - Innen látta először
               A mi fiúnk, nézvén szana-széjjel, az ég kari-
                   máján
               Dalmahodó hegyeket; másrészről mint
                   ugyanannyi
               Nyársakat a távol hegységek tornyait; itten
               Vette ki a szóból, hogy szomszéd vármegye
                   is van;
               És a többek közt, hogy a híres döbrögi vásár
               Egy hét mulva esik. - Felpercene benne
                   az ország
               Látására való kívánság; már az eszében
               Kezd sok gondolatok forrása mozogni,
                   pezsegni;
               Nincsen nyugta; fejét töri, míg végtére előtte
               Rés nyílik, melyen szándéka folyásnak
                   eredhet. -
                Anyjának húsz szép anyányi libái valának
               Egy vén gúnárral, s egy pár öregecske tojóval,
               Jókor költek azok, maga bajmolt vélük
                   az özvegy,
               Hogyha szerencsésen, úgymond, fel tudja
                   nevelni,
               Majd egy kis télire valót árulna belőlük.
               E ludakra fené fogait Matyi, kéri az anyját,
               Bízná rá azokat, hogy hadd próbálna
                   szerencsét;
               A vásárra bemenne velük; jó móddal eladná;
               S így kapadozva talán kupec is kerekedne
                   belőle,
               Mely úton sok rác úr lett abban az időben.
                 `Korhely, léhűtő! Majd a vásárra, pokolba!
               Mit kerestél az egész nyáron? jobb hogyha
                   dologhoz
               Látsz itthon`: - az anyó így s így mocskolta
                   le Mátyást,
               Ö pedig a vásárra menést feltette magába,
               Már pedig ő, amit feltett furfangos eszébe,
               Azt onnan sem tűz, sem víz nem ütötte ki
                   többé.
               És addig kunyerált, hogy rávette
                   az anyját:
               `Ám no hiszen legyen úgy, úgymond, áldjon
                   meg az Isten,
               Csak lendíts valamit, mert hej nagy bűn
                   a henyélés`.
               Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli
                   fütyköst,
               S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát,
               Mely öregapjának sohasem szállott le nyakából,
               Ebbe az anyja rakott túrót, hájat, kenyeret,
                   sót,
               S fokhagymát; azalatt ő a vén ludakat arrább
               Hessegeté; az eladni való huszat kiszakasztá,
               És egy körmön font ostorral az útra riasztván,
               Anyjának minden jót kíván s ballag utánuk.
                   Döbrögben vala hát ekkor vásár, a hatalmas
               Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról
               Azt tartotta, hogy ott neki a felség se
                   parancsol;
               Amit akart, volt törvény, s tetszése igazság.-
               A portékának maga szokta kiszabni az árát,
               És amely darabért többet mert kérni az árus,
               Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen.
               Hogyha pedig netán más olcsón vett meg
                   akármit
               És neki megtetszett, csak azért kivetette
                   belőle,
               Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert ősi
                   jussa.-
               Amint Döbrögi úr ekkor sétálva alá s fel
               A mi Matyink és a szép húsz liba tűne szemébe,
               Annyival inkább, mert minden süvegelte
                   személyét,
               Csak Matyinak volt fenn egyedül a főre valója.
               Kérdi az úr: `Ki ezen ludak gazdája?`
                   `Magam la!`
               Így szólott nagy nyers-nyakason Matyi.-
                   `Ejnye, gazember!`
               Nem tudod itt ki az úr? majd emberségre
                   tanítlak!
               Hol vagyon a süveged, mi ezen ludaknak
                   az ára?` -
               Bényomván süvegét s megrázítván
                   kacagányát:
               `Három márjás`, úgymond, `párja az ilyen
                   amolyan!`-
               Kérdi az úr: `Id'adod fele árán?` - `Ö biz
                   az apja
               Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál.`
               Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három
               Fogdmeg toppan elő; Matyit a kastélyba
                   cibálják;
               Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében
               Ötvent vágnak rá, melyet süvegelve faránál
               Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bőrös
               Karszékből szemlélt. - Matyi így szólt,
                   hogy felereszték:
               `Én uram a fizetést köszönöm; ha az Isten
                   erőt ád
               S életben megtart, majd megszolgálom;
                   azért csak
               Rója fel e kapu félfájára, hogy el ne felejtse:
               Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi
                   vissza!`
               Ezt alig végzé, néhány zöldingesek agyba-
               Főbe verék, s kiveték, jól meghurcolva hajánál
               Fogva, hogy a földet még a lábujja sem érte.
               Míg húzták-vonták, még egyszer vissza-
                   kiáltott:
               `Osztán háromszor veri meg Ludas Matyi
                   kendet!`
               Hogy már ott kinn volt, így szólott a
                   sokasághoz:
               `Majd meglássátok, háromszor megverem
                   azt la!`
               Ezt minden neveté; de kivált a Döbrögi
                   háznál
               Örültes szavain Matyinak hahotára fakadtak.




               Második levonás
               ...............


               A mi Matyink, könnyen lehet elgondolkodni,
                   hogy anyja
               Háza felé képpel sem fordult; búgva, morogva
               Elment földetlen földig; s elvitte magával
               A bosszúállás lelkének is ördögi mérgét.
               Hogy dühe céljához juthasson, pénz-kuporásra
               Adta magát; jócskán keresett is, hol napi
                   számmal,
               Hol szolgálattal; s néhány nyelvekbe eléggé
               Jártas lett, mert sok nagy városokat be-
                   barangolt:
               S annyira mennyire sok mesterségnek kitanulta
               A csínyját-bínját. Bízván hát mind az eszéhez,
               Mind erszényéhez: `Hogy Döbrögi meg ne
                   csalódna,
               -Úgymond,- már egyszer vele számot
                   kellene vetni!`
               Képe azóta nagyon elváltoza néki; azonba
               Döbrögi házánál elenyészett híre nevével.
               Bátran elmegy hát a nyílt udvar kapujáig,
               Amelynek küszöbén nem igen kedvére hasalt
                   volt.
               Látja, hogy a füstös nagy ház helyére azóta
               Pompásabb palotát újabb ízléssel emeltek,
               A fala fel van már építve, de a fedeléhez
               Még faragatlan fák vannak halmozva rakásra.
               `Meg lesz már - így szól Matyi, - meg lesz
                   Döbrögi verve.`
               Elfordul onnan, veszen egy félkézi szekercét,
               Zsebbeli ölmérőt, s plajbászt egy irhakötővel;
               És egy vándorló olasz ács formába jelen meg.
               Eljutván a nagy kastélyhoz, mint ahhoz értő
               A falnak szélét-hosszát mérkéli szemével;
               Onnan vizsgáló képpel megyen a farakáshoz;
               Olykor fel-fel néz, a fákat megmosolyogja,
               S csóválgatja fejét. Meglátja az úr is az embert,
               Arra felé sétál; mit akar? megkérdezi.
                   `Semmit,
               - Úgymond - méltóságos uram! csak ezen
                   vala utam,
               Meg sem is állhatnám, hogy az ilyent meg ne
                   tekintsem,
               Mert mesterségem; látom, hogy akárki
                   csinálta,
               A palotában a kőművesmunka királyi,
               Bár csak már fedelét láthattam volna;
                   reménylem
               E dibdáb fákkal nem akarja az úr bekeverni.`
               Mondja az úr: `Ezeket bizony én vágattam
                   az erdőn`.
               Csak hozzá vetvén `Jók, jók, - úgymond
                   Matyi,-apróbb
               Házaknak, de nem ily kastélynak; Róma felé kell
               Forgatni, hogy pompás fedelet láthasson az
                   ember.
               Én, nagyságos uram, láttam s dolgoztam is
                   egy-két
               Hercegi munkát: de bizonnyal mondom,
                   ezekből
               Nem képes takaros mívet készítni.` -
                   Kirántja
               Mérőjét,-mérkéli-` Be kár, hogy öt ujjnyi
                   hibázik;
               Ám de hisz e nem az én dolgom, senkit se
                   gyalázok,
               Sem magam ok nélkül más munkájába nem
                   ártom.`
               Menni akar; de az úr meg tartóztatja.
                   `Barátom!
               Még nekem - úgymond - nincs egy áccsal is
                   alkum. -Az úr hát
               Járt az olasz földön? - tessék béjönni! -
                   Ebédje
               Volt-é már ma? - Ha a munkám fog tetszeni,
                   nem fog
               Nálam az országban nemesebb gazdára találni`.
               Elmosolyodja magát Matyi és dícséri az úrnak
               Építésbeli ízlését, sajnálja, ha itten
               Tán alkalmatosabb fákat nem lelni ezeknél.
               `Oh! - mond Döbrögi, - nincs a földön oly
                   jeles erdő,
               Mely az övénél jobb s gyönyörűbb fát tudna
                   nevelni.`
               Látni szeretné azt Matyi.-Döbrögi pontba
                   parancsol
               Egy hintóba fogatni. Szakács tálaljon
                   azonba!
               Míg bémennének, Matyi mondja, hogy arra
                   való fák
               Hogyha találtatnak, jó volna talán kijegyezni,
               Sőt tán egyúttal vágatni is.- Egybe az ispánt
               Szólítsák! - kétszáz fejszést rendeljen az erdő
               Sarkához. - Készen az ebéd; jól laknak;
                   a hintó
               Ott terem. Egy pillanat alatt kinn vagynak
                   az erdőn.
               A fejszések is ott vagynak már. - Járja
                   az úrral
               A roppant tölgyest Matyi és vágatja, ha szép
                   fát
               Sejt meg.-Már minden munkást elrendele
                   széjjel,
               Kedve szerint: nem tud még egy szál fára
                   találni.
               Beljebb mennek hát,-vizsgálódnak, Matyi
                   egyszer
               Mondja, hogy ő már lelt.-Egy sűrű völgybe
                   lecsalja.
               `Ilyen lenne derék hahogy ölnyi kerülete volna`.
               Döbrögi mellé áll s által próbálja ölelni.
               Akkor megkapván Matyi túlnan két keze szárát,
               Egy gúzzsal, melyet csak azért font, össze-
                   szorítja.
               `Nem vagyok én uram, ács, hanem a Ludas
                   Matyi - úgymond, -
               Kit kend megcsapatott, és elrablotta libáit,
               S háromszor fogadá, hogy visszapüfölgeti
                   kenden.
               E most hát első. `Vág egy jó tölgyfa husángot,
               S azzal tarkótól talpig meghányja keményen.
               Döbrögi hasztalanul hánykódott, mert fa
                   mohával
               A száját jól betömködte; azonban az erdő
               Rengett a sűrű kopogástól, s a rohanó fák
               Vad morgásaitól. - Mátyás az urat meg-
                   agyalván
               És a lúd árát a zsebjeiből kikeresvén,
               Törli szemét-száját, és a sűrűbe elillant.
               Már a fejszések, nem lévén munka, pihentek.
               Már jobbára ledöntve hevert a címeres erdő
               Legszebb része; menőfélen már a nap:
                   az ember
               Bár ha dologtalan is, de az ácsorgást elúnja:
               Még sem jő sem az úr, sem az ács. Végtére
                   az ispán
               Nem veszi a dolgot tréfának, hoppogat: erre
               Hoppot mond itt, ott, amott meg a rengeteg
                   erdő.
               Hallgatnak: de csak a baglyok huholási
                   szakasztják
               Félbe az alkonyodást követő vadon esteli
                   csendet.-
               Már most mindnyájan kurjantnak; a hangok
                   özönje
               Zengeti a zordont; beljebb beljebb morog,
                   amíg
               Mélyen elnémul.-Figyelem van utána,
                   sehonnan
               Egy kukk hang se felel. Most, most szeppen
                   meg az ispán,
               Széjjel rendeli a látványságot, hogy az erdőt
               Hajtsák meg, mert már bajnak kell lenni
                   akárhogy.-
               Amint egynéhány hajtók a völgyet elérik,
               Hallanak egy olyan korhantást, mint amikor
                   a kant
               Megdöfik és szívét-ért sebje miatt az utolsót
               Elherregte. Mi az? Megdobban az ijedezésre
               Rákapatott jobbágy; hátrál; ordítja
                   az ispánt;
               Ott terem az, s félénk népét biztatva lemégyen
               Olálkodva az aljra velük:-mit látnak?
                   az Isten
               Mentse az ilyentől még a jó krimi tatárt is!
               Fához kötve urok, famohával szája betömve,
               És a drága ruhák szét vannak rajta feselve.
               Elvágják a gúzst és szájából kifeszítik
               A mohot; a rémült ispán instálja alássan,
               Hogy mi pogány gyilkos kínozta meg iyen
                   erősen
               A nagyságos urat? Felelet helyébe aludt vér
               Ömlött Döbrögiből: sok csuklás közbe sokára
               Úgy nyöghette ki, hogy Ludas Matyi meg-
                   gyilkolta.
               Egyik jobbágy a másiknak kurta gubáját
               Megrántá: más a mellette valóra könyökkel
               Titkon bökdöse, míg urok óbégatva
                   könyörgött:
               `Óh fiaim, vigyetek szaporán, mert meghalok`,
                   úgymond.
               Megfogadák ezek a jó emberek és az ölökben
               Vitték a kocsihoz, mások famohát szedegettek
               És derekának lágy fekvést puhogattak, az egyik
               Szűrét tette alá, másik betakarta gubával.-
               Hogy haza cammogtak vele a lovak, egy banya
                   két pint
               Szappanos égett bort kent széjjel rajta; az udvar
               Egy kis mákszemnyit sem aludt, minden
                   köhenésre
               Öt-hat férficseléd, és szintugyanannyi fejér nép
               Ütközte egymáshoz; nagy volt egyszóval
                   a hűhó!



               Harmadik levonás
               .................


               Hát Matyi hol járt most? váltig keresék,
                   de az éjnek
               Jó oltalma alatt hamar által ment a határon,
               És már új módon gondolkozik a mi urunknak
               Más izombeli megpüföléséről. Mikor elsőbb
               Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig
               Szolgált; (hajdan ez valamely külföldi
                   seregnél
               Felcser volt). Minthogy híven szolgálta,
                   bizonnyal
               Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja;
                   ez úgy lett.
               Még életbe lelé, s hozzá beszegőde inasnak,
               Oly feltétel alatt, hogy az esmeretes
                   nyavalyáknak
               Cifra nevére, haszonvehető füvekre, porokra,
               Érvágó köppöly, kristély, láncéta, borotva,
               S más borbélyszerszám hasznára, sebekre való
                   szer,
               Fürdők s párgolatok készítésére, kenőcsre
               Oktatná őtet. - Feje jó volt a mi Matyinknak
               S egy-két hét csak alig mult, hogy vagy római
                   nyelven,
               Vagy görögül, sok rossz nyavalyákat elő tudta
                   bölcsen
               Mondani, melyek azon században műbe valá-
                   nak;
               És az azokra való szer kotyvasztáshoz is
                   értett.-
               Elkéré ekkor a doktor Scorbuntius úrtól
               Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját,
               Bőr bugyogóját, és a tábori régi kabátját,
               Hadd csapjon velek egy farsangot földes
                   uránál.
               Rá állott az öreg, minthogy jó zálogot ígért.-
               Felveszi hát a vén hacukákat; doktori módon
               Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka
               Koszperd és bugyogó; úgyhogy Scorbuntius
                   úr is
               Megfogván a hasát, majmát majd oltra
                   nevette.
               Ö meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti
                   fakóját.
               Döbrögi még szintén meg sem szabadult
                   az elébbi
               Megpüfölés szedres daganatjaitól; ihol újra
               Látogatásra megyen hozzá Matyi hajdani
                   szörnyű
               Igéretje szerint. Hiába keríti magát bé
               Puzdrás és lándzsás hajdúkkal: nincs neki
                   annyi
               Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerülje
                   husángját.
               A végső faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé
               Egy vezetőt bérelt; mikor osztán Döbrögöt
                   érte,
               Ott a bírótól katonás hangon kalauzt kért,
               Mert ő menni muszajn szakkerment a generális
               Quártély aki betegh. (Hihető abban az időben
               Történt volt é meg, mikor a sokféle keresztes
               Ponyva hadak szanaszét kóborlották be
                   hazánknak
               Nagy részét.) Biztatja Matyit szóval, hanem
                   elsőbb
               Földesurához fut bíró uram, és bejelenti,
               Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi
                   fűhöz
               Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak,
               Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló
               Volt is, kínjában mind meghallgatta tanácsát.
               Kéreti hát ezt a felcsert is, hogy ha az Istent
               Féli, tekintse az ő nyomorúságát, s ha csak
                   egy-két
               Pillantást szánjon megnézésre; jutalmat
               Várakozása felett ígér, és a kocsijában
               Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda
               Egy darabig vonogatta magát; végtére az
                   egymást
               Felváltó posták elvitték csaknem erővel.
               (Bárha nem említné, lehet elgondolni csak
                   úgy is,
               Hogy Matyi a képét okosan be tudta vakolni
               És különös módon elváltoztatni beszédét.)
               A mi urunk, ki szegény, még vagy három
                   daganattal,
               Melyek a hátáról nem akartak eloszlani,
                   ágyban
               Kórnyadozott: hogy vélt orvosa felé
                   közelített,
               Majd kirepült szedres bőréből; kéri az égre
               S földre, hogy ily nyomorult sorsán ha lehetne,
                   segítsen.
               Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes
                   hevülést
               Érez megromlott vérében; hogyha azonnal
               Fürdő nem készül, és köppöly még ma
                   bizonnyal
               A szívére megyen és -. Ekkor vállat von az
                   álnok.
               Kéri az úr minden szentekre, hogy amit
                   az Isten
               Értésére adott, rendeljen. - Doktori módon
               Harmadik ujjával megbökvén homloka
                   búbját:
               `Fürdő-víz szaporán,-úgymond-és füvek!`
                   Ezeknek
               Elszámlálja küön neveket; száz erdei réti
               Dudvák voltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-
                   cseresznyék;
               Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-,
                   macskatövisek.
               Hát még az angyal-, szent- s ördög-gyökerek,
                   (mivel akkor
               A füvek neve csak barom, ördög s szent vala;
                   Füvész-
               Könyv még nem lévén), Nosza ispán, szolga,
                   poroszló,
               Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba-,
                   konyhaleányok,
               Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó,
               Egyszóval minden, valamely'k csak elől vagy
                   utól volt,
               Fuson az udvarból a rétre, ligetre, mezőre;
               Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen
                   alatta.
               A nép mind kirohant, egyedül egy sánta
                   banyára
               Hagyván a tüzelést; hanem a szemfül Matyi
                   ettől
               Igy szabadula meg: a paphoz küldé, hogy az
                   Istent
               Kérje hívekkel, - Maga megvizsgálja
                   az úrnak
               Vak szemeit; kendőt vesz elő s addig
                   simogatja
               A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor
               Megköti hátulról tarkójánál. `Uram!-úgy-
                   mond-,
               Nem felcser vagyok én, hanem a Ludas Matyi,
                   kit kend
               Megveretett; s lúdját elvette: de hasztalan
                   a szót
               Nem szaporítom; elég, hogy most másodszor
                   adom meg
               Amit megmondtam; főkép, hogy kend is
                   a hosszas
               Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak
                   essünk
               Által rajta; ha még nekem a jó Isten erőt ád,
               Harmadszor se fogok majd késni.` Előveszi
                   osztán
               Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútul.
               Ekkor az ágyfőből a pénz kulcsát kikeresvén,
               `Lúdjaim árát és költségemet elveszem`,-
                   úgymond.
               Azzal búcsút vesz, kimegy; a paripára fel-
                   ugrik;
               S illa berek. - Haza jő a fűvész csorda
                   rakottan:
               Bészalad egy szobalány, meglátja az úr csuda
                   képét;
               Elsikkantja magát, kifut, össze rikoltja
                   az udvart.
               Egyik kérdi mi baj? Másik, hogy hol van
                   az orvos?
               Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki
                   az ördög
               Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak?
               Oldjuk meg szaporán. - A félholt Döbrögi
                   ekkor
               Már csak alig szuszogott, és minden pontba
                   elájult,
               S csak lassan nyöghette ki, hogy Ludas Matyi
                   volt az,
               És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap, aki
                   csak ülhet,
               Kergetik a Matyi hűlt nyomait, de haszon-
                   talan, ő már
               Tudj' Isten hol járt; bizonyos, hogy csalfa
                   örömmel
               És degesz erszénnyel tért meg Scorbuntius
                   úrhoz.



               Negyedik levonás
               .................


               Már most ám igazán rosszul lett Döbrögi;
                   rendes
               Orvosokat hívtak, s currenst küldöztek
                   az ország
               Minden részéhez, Ludas Matyi megfogatása
               Végett; csakhogy az ő képét igazára leírni
               Nem lehetett, minthogy mindig más színbe
                   jelent meg.-
               Hogy pedig ez nem más földön, hanem a mi
                   Hazánkban
               Történt, a' bizonyos: meg tetszik az akkori
                   törvény-
               Tévők gondjából, kik az ő csúfjára, örökre
               Feljegyzék a nagy törvénykönyvben, hogy
                   az olyan
               Rossz úton járó kutyafog, mint a mi Matyink
                   volt,
               Ludasnak neveződjön: ez hát nem puszta
                   találmány.
               Nem jött kézre Matyink, mely Döbrögi núrnak
                   eléggé
               Bokroztatta baját, és már egy ízbe reménység
               Sem volt éltéhez: hanem a bölcs orvosok által
               Nagy nyavalyáján a munkás természet erőt
                   vet,
               És lassan-lassan keze szennyét csak kiheverte
               Mátyásnak; hanem a Ludas név annyira
                   fészket
               Vert szívébe, hogy a vidék lúdját kiölette,
               Mert csak lúd-tollat látott is, azonnal elájult;
               Még a ludimagistert is ki akarta csapatni
               A jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább
               Rectornak hivatja magát s minden követőit.
               Húsz lándzsát csak azért tartott, hogy tíze
                   napestig,
               Tíze viszont éjjel mindig őrt álljon az udvar
               Környékén; - hozzá közelíteni akárki
                   fiának
               Sem lehetett, ha ugyancsak előtte nem
                   esmeretes volt.
               Hogyha az udvarból a jószágába kiment is,
               Tíz lándzsás lovagolt mindenkor hintaja
                   mellett.-
               Ezt Matyi is mint más, jól tudta, de hasztalan;
                   ő azt
               Háromszor fogadá, hogy megveri Döbrögit,
                   annak,
               Bárha törik-szakad is, csak meg kell lenni
                   akárhogy.
               Országos vásár esik egykor Döbrögi úrnak
               Városkájában; Matyi ott, mint más igaz
                   ember,
               Megjelenik paripán; a lóvásárba bolyongván,
               Meglát egy virgonc lovat egy idegen sihedernél;
               Kérdezi, hogy mire tartja? `Uram, csak száz
                   arany` -úgymond.-
               `Cimbora, hogy lehet az? - Matyi így szól -,
                   úgy-e komázol?
               Tíz lovat is veszek én annyin, tán jobbat is
                   ennél.`
               `Ugyde uram! - felel a siheder, - jó nagy
                   Magyarország,
               És mégis ki hagyom mindjárt vájatni acéllal
               Mind a két szememet, ha csak egy lova hág is
                   elébe.`
               `Ugy én a lovadat megvenném, mond Matyi,
                   hogyha
               Megbizonyíthatnád, pedig így meg nem veszi
                   senki.
               - Int neki - félre megyen vele -, nézd,
                   ottan lakik egy úr,
               Tán tudod azt magad is, - majd itt kocsiká-
                   zik el arra:
               Tíz lándzsás katonák lovagolnak hintaja
                   mellett;
               Majd ha az erdőnél járnak, nyargalj oda,
                   mondjad
               Szembe az úrnak, hogy te vagy a Ludas Matyi,
                   osztán
               Kotródj ám, mert száz lelked lesz, mégis
                   az ördög
               Elvisz, ecsém, ha azok megcsípnek; hogyha
                   nem, úgy én
               Megveszem a lovadat; felpénzül, hogy
                   bizonyos légy,
               Tíz aranyat feladok; majd meglelsz engemet
                   itt s itt.`
               Tetszett a tűzről pattant sihedernek az alku,
               És nehezen lesi, hogy mikor indul már az
                   az úr ki.-
               Egyszer lárma esik - riogatják széjjel az
                   embert;
               Döbrögi jő hintón! - Utjából félre vonódik
               Minden igaz lélek. - Pezseg a pozsgás
                   sihederben
               A jó vér a csak alig várhatja, hogy a kerek erdőt
               Érjék Döbrögiék; mint a nyíl utánok ereszti
               Ráróját; - `Lassan, lassan, uraim!` -
                   kiabálja;
               Mellé szöktet a hintónak, - `tudod-e uram,
                   - úgymond -,
               Hogy ki vagyok? Tudd meg, Ludas Matyi
                   én vagyok!` - uccu!
               `Rajta, legény!` - ordítja az úr - egyszerre
                   utána
               Hajt a tíz lándzsás, de mi haszna, nyomába se
                   hágnak.
               `Fogd ki kocsis nyerges lovadat, - mond
                   Döbrögi-, jobb ez
               Mind a tízénél, mondjad, hogy száz arany,
                   aki
               Elfoghatja! - szorítsd!` Maga a hintóba
                   felugrik,
               És kíváncsi szemét düllesztve mereszti utánok,
               Hogy fogják el már Matyit. - Ö pedig a kerek
                   erdő
               Sarkánál elbujva fülelt, s látván, hogy az úr
                   már
               Csak maga van, kilopózkodik, és megrántja
                   ruháját:
               `Mit bámul az uram? Nem fogják azt ma el-
                   úgymond;-
               Osztán nem Ludas Matyi az, hanem én vagyok,
                   akit
               Megveretett kelmed, s lúdját elvette erővel.`
               Döbrögit a mennykő ha azon nyomban
                   megütötte
               Volna, talán sokkal könnyebb lett volna
                   szegénynek.
               Összerogyott, és a kocsiból ájulva zuhant le
               Ott Matyi szánakozás nélkül megverte utólszor
               S erszényét a lúd árába viszont kiürítvén,
               Mondja: `Ne féljen az úr, már többször nem
                   nem verem én meg.`
               Azzal lóra kapott, s elment dolgára örökre.
               A tizenegy lovasok nagy későn visszakerültek,
               Vert lovaik csak alig húzván inokat,
                   valamint a
               Megzsákolt urok is, kit, elérkezvén, kocsijában
               Bágyadtan leltek; mondják, hogy nem vala
                   képes
               Tarkón csípni Matyit. `Nem is a' volt, Döbrögi
                   mondja,-
               A négyelni való megvert háromszor.-
                   Az Isten
               Igy bánik s bánjon valamennyi kegyetlen
                   urakkal.`
               Ezt mondván, megtért a kastélyába, s azonnal
               Elküldötte a húsz lándzsást, kegyelemmel
                   akarván
               Oni magát ezután az erőszaktétel ellen
               És törvénytelenül nem bánt, hanem úgy,
                   ahogy illik
               Embertársaival; jól is végezte világát.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.