Dimenzió #15

Kábulatban

(drogok, hatásuk, megítélésük, egészség)

        A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS KÁBÍTÓSZERELLENES BIZOTTSÁGA JELENTÉSE (4)

           A Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának jelentése a
         Kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott
                    országgyűlési eseti bizottság részére


                       IV. Következtetések, javaslatok

   A  kábítószerekkel  kapcsolatos  rendészeti  igazgatás  és  a  büntetőjog
területéhez,  illetve  a joggyakorlathoz kapcsolódó problémák az alábbiakban
összegezhetők:

   A rendszerváltozást megelőzően született korábban részletezett nemzetközi
normákat transzformáló és végrehajtó jogszabályok kétségtelenné teszik, hogy
a  kábítószerek  (pszichotrop  anyagok) gyártásával, forgalomba hozatalával,
feldolgozásával csak állami szervek (a jogszabályok akkori szóhasználatában:
vállalatok) foglalkozhatnak.

   A    rendszerváltozást    követő   privatizáció   ugyanakkor   alapvetően
megváltoztatta    a    gazdasági    viszonyokat,   elsősorban   a   gazdaság
tulajdonviszonyait.  E  változások  az ilyen tevékenységet addig folytató(k)
helyzetére  is kihatással voltak. Jelenleg nincs vagy alig van (lehet) olyan
gazdálkodó   szervezet,   amely   e  feltételeknek  megfelelne.  Az  viszont
kétségtelen,  hogy  az  ilyen  tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek
tekintetében  -  éppen a tevékenység jellege folytán - az állam kizárólagos,
de mindenképpen meghatározó szerepét biztosítani szükséges.

   Az  ORFK  tájékoztatása  szerint a kábítószerek tárolása (raktározása) ma
megoldatlan,  lévén,  hogy  az  ORFK-val 1996. március hóban szerződést kötő
ALKALOIDA  Vegyészeti  Gyár Rt. utóbb külföldi többségi tulajdonú társasággá
alakult  át,  így  államinak,  de  még  állami  többségűnek  sem tekinthető.
Másrészt  elméleti  szempontból  is  kérdéses,  hogy  a  jogutód  egyáltalán
tekinthető-e a szerződés alanyának. Az sem közömbös, hogy a cég jelenleg már
nem mutat hajlandóságot e feladatok további ellátására.

   Itt  ismét  utalni  kell  a koncessziós törvényben írottakkal kapcsolatos
aggályainkra,  nevezetesen  arra,  hogy nem kétségtelen számunkra az, hogy a
kábítószerek  és  pszichotrop  anyagok előállítása és forgalmazása területén
egyáltalán   biztosítani   kívánja-e   a   jogalkotó   az  állami  részvétel
kizárólagosságát, avagy az állami tulajdon többségi arányát.

   A  hivatkozott törvény 2. paragrafusa b) pontja, illetve a 3. paragrafusa
ugyanis  a  korábbi  követelményeket  oldó  szabályokat  rögzít,  s csupán a
jogszabályok értelmezése útján következtethetünk az általunk vélt jogalkotói
szándékra,  nevezetesen  arra,  hogy  a  kábítószerek,  pszichotrop  anyagok
gyártása  és forgalmazása az állam többségi részesedésével működő gazdálkodó
szervezet  keretében  folytatható. (A koncesszióról szóló törvény ugyanakkor
nem   érinti   a   kábítószerekkel  kapcsolatos  egyéb  tevékenységi  fajták
átengedhetőségének szabályait.)

   A  szabályozás e hiányosságai folytán az elkövetkezendőkben kétségtelenné
kell   tenni   azt,   hogy   a   kábítószerekkel   stb.   kapcsolatos  egyes
tevékenységeket   pontosan  kik,  milyen  jellegű  és  tulajdonú  részarányú
gazdálkodó   szervek   végezhetik.   Tarthatatlan,   hogy   a  jogalkalmazás
gyakorlatában a jogértelmezés bonyolult technikája szolgálhat segítségül.

   Megfontolandónak   tartanánk   az   olyan,   egységes  kábítószer-törvény
megalkotása   lehetőségének   megvizsgálását,   amelyben  a  kábítószerekkel
kapcsolatos   valamennyi   eljárási   probléma   szabályozható   lenne,  így
kiküszöbölve a jogi szabályozás hiányosságait.

   A  rendszerváltozást  követően  a  rendőrség  önálló  szervezetté vált. A
rendőri  szervezet  felett  a  Belügyminisztérium  legfeljebb  az  általános
felügyeleti-ellenőrzési jogosítványait gyakorolhatja.

   Az  Rtv. szabályai így kétségtelenné tették a rendőrség és a minisztérium
különállását,  de meghatározta azok önálló feladatait is. A gond pusztán az,
hogy - jogdogmatikai szempontból helytelenül - nem rendelkezett a korábban a
BM-nek  tulajdonított feladatokat rögzítő normák hatályon kívül helyezésére,
módosítására.   A   rendőrség   rendészeti   hatósági   feladatait  -  igaz,
általánosságban - az Rtv. rögzíti ugyan, azonban kellő részletezés hiányában
mégsem  teremt  megnyugtató  helyzetet.  Az  Rtv.  normái,  de  többnyire  a
jogértelmezés  logikája  szerint járunk el akkor, amikor a rendszerváltozást
megelőzően  született  jogszabályok  szerint a minisztériumnak tulajdonított
feladatokat  már  a  rendőrség  kompetenciájába  tartozóknak  tekintjük. Úgy
véljük,  hogy  a  BM  szerepét  az  Rtv 4-5. S-aiban meghatározottak keretei
között kell meghagyni.

   A   végrehajtási   szabályoknak   a   mainál  jóval  részletesebben  kell
szabályozniuk  az  elkobzott(!)  kábítószerekkel kapcsolatos eljárást is. Az
ilyen  kábítószereket  érintő eljárás a jelenlegi szabályozásban ugyanis nem
különül  el  határozottan  a legális kábítószerekkel kapcsolatos eljárástól.
Mindezen jogi anomáliák kiküszöbölése érdekében célszerű lenne a kábítószer-
rendészeti  tevékenység,  valamint  az elkobzott kábítószerekkel kapcsolatos
eljárást rendező szabályok teljes körű felülvizsgálata.

   Pontosan  meg  kell  határozni a felelős szervet, a konkrét jogköröket, e
szervek feladatait, a nyilvántartás, az ellenőrzés rendjét.

   Az  1988.  évi  bécsi  ENSZ  egyezmény  megerősítéséről  szóló 2013/1996.
(I.24.)   Korm.   határozat  4.  pontja  szerint  előkészítés  alatt  áll  a
kábítószerek előállítására alkalmas növények termesztésének, forgalmazásának
és felhasználásának rendjéről szóló kormányhatározat - tervezete. ˙˙˙

   Úgy  tűnik  azonban,  hogy  a  jogszabályszerkesztők egyre több feladatot
kívánnak   oktrojálni   a  rendőri  szervekre  azáltal,  hogy  az  egyes,  a
termesztéssel,   forgalmazással   kapcsolatos   ellenőrzési   feladatokat  a
rendőrség hatáskörébe utalják. Az ilyen feladatokat az FM szakmai irányítása
alá  tartozó szakigazgatási szerveknek kellene majd ellátni. A rendőrség nem
vállalhatja    fel    a   kábítószer   tartalmú   növények   termesztésével,
forgalmazásával    kapcsolatos   államigazgatási   feladatokat.   Az   ilyen
szabályozás  ismét  a  profilok  keveredésével  járna,  s  csupán  növelné a
kompetenciazavarokból eredő jogi anomáliák számát.

   A  Btk.  282.,  282/A.  és  a  283. paragrafusai általában érvényesítik a
részletezett  Egyezményekben  írt elvárásokat. A büntetőjog-területet érintő
szabályozás ugyanakkor több tekintetben aggályos:

   a)  A  jogszabály  jogi  relevanciát  tulajdonít  az érintett kábítószer-
mennyiségek  nagyságának.  A  Legfelsőbb Bíróságnak a büntetőjogszabályokhoz
fűzött  Bk. 75. és a Bk. 155. sz. állásfoglalása tölti ki tartalommal e jogi
ismérveket  azáltal,  hogy  iránymutatást  adnak  a tekintetben: az átlagos,
illetve   a   hozzá   nem   szokott   kábítószer-élvező  éves  (vagy  eseti)
fogyasztásához mérten mely szorzóval többszörözött adagot kell jelentős vagy
csekély mennyiségűnek tekinteni.

   A    kollégiumi    állásfoglalásokban   írt   követelmények   megítélését
orvosszakértői kérdésként kezelik a büntető kollégiumi állásfoglalások.

   E  jogi  megoldás, az ilyen tartalmú jogszabály-értelmezés megoldhatatlan
nehézségek  elé  állította  a  bizonyítást,  lévén,  hogy  a  szabályozás  e
konstrukciója  nélkülözi  a  bizonyítás  magvát képező, a jogalkalmazók és a
szakértők számára nélkülözhetetlen viszonyítási alapot, bázist. A bizonyítás
ilyen bizonytalansági elemeket nem tartalmazhat.

   E  mellett  a szabályozás ilyen módja visszás helyzeteket is teremthet. A
kollégiumi  állásfoglalások  ugyanis  -  figyelmen kívül hagyva a gyakorlati
tapasztalatokat  -  olyan  magas  szinten  rögzítették  a csekély, illetve a
jelentős  mennyiség  alsó  határát,  hogy  a  kábítószerek terjesztői szinte
minden   esetben   ugyanolyan   büntetőjogi  megítélés  alá  esnek,  mint  a
kábítószerek fogyasztói.

   A  csekély  mennyiség  tehát  a  halálos  adag tízszerese, míg a jelentős
mennyiség  a  halálos  adag  minimum  százszorosa  (Bk.  155.). A terjesztői
szokásokat  figyelembe  véve  a  deallerek  maximum egy-két adag kábítószert
tartanak  maguknál,  így  tettenérésük  esetén  - figyelemmel a náluk talált
csekély  mennyiségre  -  a  bűncselekmény  vétségi  alakzata mögé bújhatnak,
elkerülve ezzel a terjesztés miatti súlyosabb büntetőjogi következményeket.

   Megítélésünk  szerint  a  társadalomra  a  valódi  veszélyt az utcán és a
szórakozóhelyeken  tevékenykedő  terjesztők  (deallerek) jelentik és éppen e
személyek büntetőjogi felelősségre vonása a legnehezebb.

   A  jelentős  és  csekély  mennyiség  meghatározásánál  nem  az egészséges
szervezet halálos adagját célszerű alapul venni, hanem az évek óta kialakult
un. utcai adaghoz igazítani a mennyiségi kvótákat.

   Gondot  okoz  ugyanakkor  a  Bk.  155.  II/5/e.  pontja,  amely szerint a
különböző  elkövetési  magatartások természetes egységet képeznek, illetve a
különböző   kábítószerekkel   folyamatosan   elkövetett   visszaéléseket  (a
kábítószerek mennyiségének megítélésekor) együtt kell vizsgálni.

   A  fentiek  szerint  a  Bk.  155.  sz.  állásfoglalása  ezen  pontjának a
fogyasztóra való alkalmazása a törvényhozó szándékával ellentétes hatást ért
el,   tekintve,   hogy   feleslegesen   kriminalizálta   a   szenvedélybeteg
fogyasztókat.  Az  eljárás  során  összeadódó  napi adagok ugyanis általában
elérik  a  jelentős  mennyiséget.  Ennek  folytán  pedig  a  szenvedélybeteg
kábítószer-terjesztőként  minősül,  míg  a valódi kábítószer-terjesztő - aki
pedig nem élvezője a szernek, s jobbára csekély mennyiséget tart magánál - a
bűncselekmény  vétségi  alakzatát valósítja meg. Így vele szemben az eljárás
akár megrovással is végződhet.

   b)    A    fenti   problémával   függ   össze   a   kábítószer-fogyasztók
gyógykezelésének  feltételeit  megállapító,  az  előzőekben  már ismertetett
törvényi  rendelkezések hiányossága. A jogszabályi rendelkezések ugyanis - a
meghatározott feltételek teljesülése esetén - lehetőséget biztosítanak arra,
hogy  a  kábítószer  rabjává  vált  beteg  gyógykezeltethesse  magát.  Ennek
eredményeként   pedig   a   nyomozóhatóság  megszüntetheti  vele  szemben  a
nyomozást.

   Tekintve,  hogy  a  gyógykezelés  lehetőségének  egyik  feltétele éppen a
birtokolt   kábítószer   csekély  mennyisége,  sok  esetben  a  kábítószerek
terjesztőire  (!)  is alkalmazni kell a rendelkezést akkor, ha a terjesztést
az eljárás során nem sikerül bizonyítani.

   A  büntetőjogi felelősség alól mentesítő Btk. 282/A. paragrafust az 1993.
évi  XVII.  tv.  iktatta  be  azzal  a szándékkal, hogy amennyiben a csekély
mennyiséget  meg  nem  haladó  kábítószert  birtokló  fogyasztó  vállalja  a
gyógykezelést,  az  eljárás vele szemben felfüggeszthető vagy megszüntethető
legyen.

   Megítélésünk   szerint   a   törvény   valódi  célja  az  lehet,  hogy  a
drogfogyasztókat  rászorítsa  a  gyógykezelésre,  s  így  társadalmi szinten
hozzájáruljon a kábítószer-fogyasztás csökkenéséhez.

   A  fenti  törvényhely azonban újabb kibúvót jelent a csekély mennyiséggel
tettenért   terjesztőnek.   A  rendőrségi  tapasztalatokra  figyelemmel  pl.
előfordulhat,  hogy egy "fogyasztó" ellen számos rendőri szerv függeszti fel
a  kábítószerrel visszaélés miatti büntetőeljárást, arra tekintettel, hogy a
fogyasztó-terjesztő  rendre  vállalja  a  gyógykezelést. Tekintettel azonban
arra,   hogy   a   gyógykezelést   igazoló   okiratot  -  amely  meghatározó
jelentőséggel  bír  a  büntetőeljárás során - bármely ilyen jellegű gyógyító
tevékenységet  végző  intézmény  kiállíthatja,  nem  biztosított ezen okirat
"közhitelessége".   Megítélésünk   szerint   célszerű   lenne   ezen  okirat
kiállításának jogát kizárólagosan az ANTSZ hatáskörébe utalni.

   c)  A  kábítószerrel  visszaélés  miatti  büntetőeljárások megindításához
elengedhetetlenül   szükséges   az   érintett   kábítószer  vegyészszakértői
vizsgálata.

   Jelenleg  megbízható,  az  elsődleges  nyomozási cselekmények elvégzésére
jogalapot  szolgáltató olyan kábítószer-tesztek vannak forgalomban, melyek -
utalva a nemzetközi tapasztalatokra is - rendkívül nagy pontossággal képesek
azonosítani a kábítószereket.

   Indokolt   lenne  megvizsgálni  annak  lehetőségét,  miképpen  lehetne  a
lefoglalt  kábítószereket  a  rendelkezésre  álló  -  esetleg a későbbiekben
rendszeresített  -  kábítószer-azonosító tesztekkel úgy megvizsgálni, hogy a
teszt  pozitív eredménye a büntetőeljárás követelményeinek is megfelelhessen
és  -  az  időveszteséget  elkerülve  - lehetőséget, jogilag elismert alapot
teremtsen az elsődleges nyomozási cselekmények elvégzésére. Jelenleg ugyanis
e teszteket a joggyakorlat nem ismeri el ilyenként, így a nyomozó szervek az
eljárás  kezdeti  fázisában  is  az ORFK Bűnügyi Kutató és Szakértői Intézet
időigényes   szakértői   közreműködésére   kényszerülnek.   Az   eljárás   e
mellőzhetetlen  módja  ugyanakkor  hátráltatja  a periculum in mora esetéhez
kapcsolódó eljárási cselekmények mihamarabbi megkezdését.

   Természetesen  itt  nincs  és  nem is lehet szó arról, hogy mellőzhetőnek
tartanánk a szakértői vizsgálat későbbi lefolytatását!

   d)  Indokolt  megvizsgálni  a  bűnjelként  lefoglalt,  nagyobb mennyiségű
kábítószereknek  a  szakértői  vizsgálatot követő nyombani megsemmisítésének
eljárásjogi  lehetőségeit.  Komoly  gondot  okoz  ugyanis  a  nagy  tételben
lefoglalt kábítószerek tárolása.

   Bizonyítástani   szempontból   pedig   szükségtelennek  véljük  a  teljes
kontingens  "készenlétben"  tartását,  lévén, hogy - perjogi szempontból - a
szakértő  által a teljes anyagmennyiségből mintaként kiemelt rész is alapját
képezheti a bűnösség bizonyításának.

   A teljes mennyiség megléte, létezése ugyanis - az eljárásjog "hitelesítő"
jogintézményeivel  -  kétségtelenné,  bizonyíthatóvá tehető anélkül is, hogy
megőriznénk  a  teljes  készletet.  E  tekintetben az egyes, fejlett nyugati
országok  mintáját  kellene  követnünk.  E  mellett  az  ilyen  eljárásra  a
vonatkozó Egyezmények is lehetőséget teremtenek.


          Az alábbi problémák felemlítését is szükségesnek tartjuk:

   A  kábítószer-bűnözéssel  szemben  akkor  léphetünk fel hatékonyan, ha az
állam   képes   megrendíteni   az   ilyen   tevékenységre   specializálódott
bűnszervezetek  vagyoni  alapját,  gazdasági  helyzetét.  Ez a követelmény a
vagyonelkobzásra  vonatkozó jogi szabályok újragondolását teszi szükségessé;
valójában   e  problematikához  kapcsolódik  a  lefoglalt  dolog  eredetének
megállapításához   fűződő,   a   bizonyítási   teher   megfordítását  célzó,
korábbiakban említett felvetés is.

   A  rendőrség  szakemberei  kb. két évvel ezelőtt figyeltek fel arra, hogy
olyan   hatóanyag  tartalmú  kábítószerek  (amfetamin-származékok)  kerültek
forgalomba, melyek nem szerepelnek a kábítószereket és pszichotrop anyagokat
felsoroló jogszabályokban, így az ilyen anyagokkal történő visszaélés esetén
nem  állapítható  meg  a  visszaélés  kábítószerrel bűncselekménye. Élettani
hatásukat   tekintve   azonban   megegyeznek   más,  a  listán  feltüntetett
anyagokkal, számos országban azok kábítószernek minősülnek.

   Az  utóbbi  évek  egyik vitatott kérdése a kábítószer-fogyasztók esetén a
gépjárművezetői  engedély  bevonásának lehetősége. Az önmagát beteg embernek
elismerő,  az iü. elme-orvosszakértő által kábítószer-függőnek véleményezett
egyén    esetében    fennáll    ugyanis    annak   reális   veszélye,   hogy
szenvedélybetegségéből   adódóan   kábítószer  hatása  alatt  vesz  részt  a
közlekedésben,   veszélyeztetve   ezáltal   önmaga  és  az  úton  közlekedők
biztonságát. Jelenleg a bevonásnak hiányzik a jogszabályi háttere.

   Részben  nincs  jogi  háttere, részben pedig a vonatkozó jogszabályok nem
alkalmazhatóak  a gyakorlatban az olyan szórakozóhelyek üzemeltetőire, amely
helyekről  tudott  vagy a büntetőeljárások, a rendőrségi razziák során válik
ismertté:  rendszeresen  olyan  fiatalok  látogatják, akik kábítószer hatása
alatt  szórakoznak.  Az  ilyen jelenséget, a nyílt kábítószer-fogyasztást és
-terjesztést  eltűrő  szórakozóhelyek  nemcsak  a  környék  lakóinak  életét
keserítik meg, hanem a kábítószerekkel visszaélések központjai is. Szükséges
lenne  az  ilyen körülmények között működő helyiségek működési feltételeinek
hatékonyabban  szabályozása, az önkormányzatok és az érdekelt hatóságok jogi
lehetőségeinek szélesítése.

                           Budapest, 1997. március
                         Készítette: Dr. Borai Ákos
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.