Dimenzió #15

Kábulatban

(drogok, hatásuk, megítélésük, egészség)

                        AZ LSD ÉS MÁS HALLUCINOGÉNEK

   105.  A  ma  ismert  drogok  közül  az  egyik  legfigyelemreméltóbb  a d-
lizergsav-dietilamid-25,  más  néven LSD, vagy egyszerűen "acid" (sav). Ez a
szer  egyike  a  legtöbb  vitát kiváltó anyagoknak. Az LSD szinte végtelenül
kicsiny   dózisokban  is  jelentős  és  szokatlan  pszichológiai  változások
létrehozására képes, mindezt viszonylag csekély fiziológiai reakció mellett.
Az  elmúlt  két  évtized  során  ez  a szer több más hasonló társával együtt
jelentős   hatást  gyakorolt  számos  művészetre,  tudományra,  filozófiára,
vallásra  és  a  társadalom  egyéb területeire. Az LSD-t gyakran az általunk
pszichedelikus-hallucinogénnek  nevezett  drogok prototípusának tartják, bár
ebbe   a   csoportba   számos   kevésbé  hatékony,  szintetikus,  illetve  a
természetben     megtalálható,     hozzá     hasonló    pszichofarmakológiai
tulajdonságokat mutató anyag is beletartozik. A mai napig közel 3,000 cikket
publikáltak az LSD-ről különféle tudományos lapokban, jóllehet ezek többsége
nem éri el a tudomány által megkövetelt egzaktság szintjét.

   106.  Az LSD-t Hoffmann és Stoll kísérletezték ki 1938-ban, Svájcban, egy
olyan  kutatási  program részeként, amelyben az anyarozs egyes összetevőinek
gyógyászatban való felhasználási lehetőségeit vizsgálták. Az LSD a rozson és
más  gabonafajtákon  élősködő  gomba,  az  anyarozs  egyik alkaloidájának, a
lizergsavnak  félszintetikus származéka. Hozzá hasonló anyagok találhatóak a
hajnalka  egyes  válfajainak  magjaiban. Az anyarozs alkaloidák többsége nem
rendelkezik  kifejezett  pszichoaktív  hatással,  ám  néhányuknak  jelentős,
gyakran  toxikus  fiziológiai hatásai vannak. Ezeket az anyagokat évszázadok
óta használják gyógyászati célokra.

   107.   Mivel   az  LSD  fiziológiai  hatásait  az  állatkísérletek  során
viszonylag  érdektelennek  találták, nem fordítottak rá különösebb figyelmet
egészen  addig,  amíg  Hoffmann  pár  évvel a drog első szintézisét követően
tudomásán  kívül "elfogyasztott" egy elenyésző mennyiséget a szerből. Később
így  rögzítette  az élményeit: "1943. április 16-án délután, miközben ezen a
problémán dolgoztam, hirtelen szédülésre és nyugtalanságra lettem figyelmes.
A  tárgyak  csakúgy,  mint  a  laboratóriumban  dolgozó kollégáim arcvonásai
optikai   változáson   mentek   keresztül.   Képtelen   voltam   a  munkámra
koncentrálni.  Álomszerű állapotban értem haza, ahol ellenállhatatlan vágyat
éreztem a lefekvésre. Behúztam a függönyöket és azonnal úrrá lett rajtam egy
a részegséghez hasonló különös állapot, amelyet felerősödött képzeletműködés
jellemzett.   Lehunyt   szemmel  rendkívül  plasztikus,  intenzív  színekben
pompázó,  fantasztikus  képek  vettek  körül.  Két  óra  múlva ez az állapot
fokozatosan alábbhagyott, majd teljesen eltűnt."

   Hogy  igazolja  gyanúját,  miszerint  az  LSD  volt  a  felelős ezekért a
tünetekért,  Hoffmann  tovább  kísérletezett: "Elhatároztam, hogy a probléma
gyökeréhez  hatolok,  és  beveszek  a  kérdéses  anyagból  egy meghatározott
mennyiséget.  Mivel  óvatos  ember vagyok, kísérletemet 0.25 mg d-lizergsav-
dietilamid-tartaráttal  kezdtem, mivel úgy gondoltam, ennyire alacsony dózis
biztosan  ártalmatlan  lesz,  továbbá tudtam, hogy a természetben előforduló
anyarozs  alkaloidák  emberi  fogyasztás  esetén  csak  több milligramm után
okoznak toxikus reakciókat. 40 perccel a drog elfogyasztása után a következő
tüneteket   jegyeztem   fel   a   laboratóriumi  naplómba:  enyhe  szédülés,
nyugtalanság, koncentrációs zavar, látási zavarok, nevetés."

  Később  így  folytatja: "Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Félelemmel
töltött  el,  amikor  észleltem  a  környezetem  fokozatos  elváltozását.  A
látóterem  vibrált  és  minden  olyan külsőt öltött, mintha torzító tükörben
nézném.  A  tér  és  az  idő szerkezete kezdett szétesni, úrrá lett rajtam a
félelem,  hátha  elvesztem  az  eszemet. Az egészben az volt a legszörnyűbb,
hogy  teljesen  tisztában  voltam  a  helyzetemmel. A szemlélődő, megfigyelő
képességem  hiánytalanul megvolt. Néha úgy éreztem, kívül vagyok a testemen.
Azt   gondoltam,  meghaltam.  A  személyiségem  valahol  a  térben  lebegett
felfüggesztve,  ahonnan  láttam  a  díványon  heverő holttestemet. Különösen
megrázó  erejű volt, ahogy a különféle akusztikus benyomások, mint a csapból
csöpögő   víz   hangja,   vagy   a   kimondott   szavak  optikai  illúziókká
transzformálódtak.  Később  elaludtam,  és  csak  reggel ébredtem fel, kissé
fáradtan, de különben tökéletes hangulatban."

   108.  Mivel  az LSD-élmény egyes aspektusairól úgy gondolták, hasonlóak a
skizofrénia  által  kiváltott tünetekhez, sok kutató mutatott érdeklődést az
iránt,   hogy   az   LSD-t   laboratóriumi   körülmények  között  "kísérleti
pszichózisok"  előállítására  használják  fel.  Az  a lehetőség, hogy az LSD
által   kiváltott   állapotok  tanulmányozása  révén  közelebb  juthatnak  a
pszichiátriai  rendellenességek megértéséhez, jelentős aktivitásra sarkallta
az   orvosi  és  tudományos  köröket.  Megszülettek  a  "pszichotomimetikus"
(pszichózist-mímelő)     és     "pszichotogenikus"     (pszichózist-kiváltó)
kifejezések.   Miután   később   kiderült,  hogy  az  LSD-élmény  alapjaiban
különbözik  a normál körülmények között előforduló pszichózistól, csökkent a
szer  ezirányú  használata  iránti  érdeklődés.  Széles  körben  elterjedt a
"hallucinogén"  (hallucinációkat kiváltó) kifejezés, annak ellenére, hogy az
LSD  ritkán  vált  ki  igazi  hallucinációkat.  Az "illuzinogén" (illúziókat
kiváltó) kifejezés találóbb lenne.

   Az  1950-es  években  megkezdődött  az  LSD pszichoterápiás felhasználási
lehetőségeinek kutatása. Kanadában a korai kutatások többségét dr. A. Hoffer
irányítása   alatt   a  saskatchewani  egyetemen  folytatták,  ahol  az  LSD
alkoholisták kezelésében történő alkalmazásának lehetőségeivel foglalkoztak.
1957-ben  dr.  H.  Osmond,  a  saskatchewani  kórház  igazgatója  átnézte  a
szakirodalomban  az  LSD-re  és rokonaira vonatkozó kifejezéseket, és ezután
javasolta   ezen   drogok   leírására   az   általa  alkalmasabbnak  tartott
"pszicholitikus"    (tudat-feltáró),    illetve   "pszichedelikus"   (tudat-
manifesztáló)   szavakat.   Különböző   okok  miatt  az  utóbbi  terjedt  el
világszerte, bár az összefüggés, amelyben használják, rendszerint jelentősen
eltér  az  eredeti  kontextustól: ma leginkább a művészet, a divat és a zene
olyan  ágainak  jellemzésére  használják,  amelyek  tükrözik,  növelik  vagy
helyettesíteni szándékoznak a pszichedelikus drogok által kiváltott hatást.

   109.  Míg  az  LSD  története  meglehetősen  rövid  és viharos, a nyugati
féltekén   évszázadok   óta   számtalan,   hatásában  hozzá  hasonló,  de  a
természetben  is  megtalálható  szert  használnak.  Talán  a  legismertebbek
közülük  a  peyote  kaktuszból (lophophora williamsii) származó meszkalin, a
szent gombák (teonanactl) fő hatóanyagainak egyike, a pszilocibin, illetve a
mexikói  hajnalka,  az  "ololiuqui"  (Rivea  Corymbosa).  Ezeken kívül a DMT
(dimetiltriptamin)  és a hozzá hasonló DET (dietiltriptamin) is megtalálható
egyes    dél-amerikai    indiánok   évszázadok   óta   használt   különleges
dohánykeverékeiben.  E  növényeket,  illetve a belőlük származó anyagokat az
ősi  aztékok  szentként  tisztelték,  és  nagy  szerepet  kaptak  a  vallási
ceremóniáikban,  mielőtt  a  spanyolok  meghódították  a  kontinenst.  Annak
ellenére,  hogy  az  inkvizíció  lépéseket  tett  az  ősi  indián kultúra és
történelmi-vallási  alapjainak  megsemmisítése  érdekében,  a peyote vallási
célú  használatát  átvették  a mexikói indiánok, és később, a XIX. században
egyes  észak-amerikai törzsek is. Ma a peyote-ot a több, mint 200,000 indián
tagot  számláló,  Kanadában és az USA-ban is bejegyzett Természetes Amerikai
Egyház (Native American Church) vallási ceremóniáin használják.

   110.  Egészen az utóbbi időkig a pszichedelikus drogok nem ragadták meg a
közvélemény figyelmét, annak ellenére, hogy az elmúlt száz évben számos író,
tudós és más "kalandor" kísérletezett velük. Meszkalinnal végzett kísérletei
nyomán  született  Aldous  Huxley két műve, az Érzékelés kapui (The Doors of
Perception),  illetve  a Menny és pokol (Heaven and Hell), amelyek világosan
és  érzékletesen  tárgyalják  a  pszichedelikus élmény lehetséges személyes,
filozófiai és társadalmi vonatkozásait.

   Az  LSD-nek  és  társainak  nem  gyógyászati  célú felhasználása iránt az
1950-es  években  kezdett  nőni  az  érdeklődés, jóllehet ebben az időben az
ilyen  jellegű  kísérletezés  csupán a professzionális, akadémiai és művészi
körök  tagjainak szűk környezetére terjedt ki. A drog a 60-as években került
az  egész  kontinensen  a  figyelem  középpontjába,  a  Harvard  egyetem két
pszichológiaprofesszora,   dr.   Alpert   és   dr.   Leary   által  vezetett
kísérletsorozat   következtében.   A   két  professzor  arra  biztatott  más
"kísérletezőket",  hogy  "kapcsoljanak  be, hangoljanak rá és essenek ki" az
őket  körülvevő társadalomból (turn on, tune in, drop out). Az LSD-élményhez
fűződő  szabad  szellemű,  vallásos viszonyukat a Pszichedelikus tapasztalat
(The  Psychedelic  Experience  -  a  manual based on the Tibetan Book of the
Dead)  c.  művükben  fejtették  ki,  ez  a  könyv  később  a  pszichedelikus
drogmozgalom egyik "bibliájává" vált. Szintén jelentős befolyást gyakorolt a
mozgalom  alakulására  a  Ken  Kesey  író  köré  szerveződött, jóval kevésbé
vallásos  jellegű  csoportosulás, amelynek a kalandjait jól összefoglalja az
Electric Kool-Aid Acid Test c. könyv.

   111.  A  kanadai  kormány  1963  óta  felügyeli  az  LSD  gyógyászati  és
tudományos célú felhasználását, 1969-ben pedig törvénybe ütköző cselekedetté
lépett  elő  az  LSD  kormányzati engedély nélküli birtoklása. A legális LSD
források  ellenőrzése  azonban  nem  befolyásolta  számottevően  az  "utcai"
fogyasztók ellátását, hiszen már a betiltás előtt is majdnem az összes utcán
kapható  LSD-t  titkos  laborokban  állították  elő.  Bár  az  előállításhoz
szükséges  vegyszerek  nem  kaphatók  a  közforgalomban,  és  a szintézis is
meglehetősen   fejlett   eszközöket   igényel,  az  LSD  előállításához  nem
szükségesek  alapos vegyészeti ismeretek. Mivel a szer színtelen, szagtalan,
oldatban  íztelen  és  már  szabad  szemmel  láthatatlan  mennyiségekben  is
hatásos,    kereskedelmének,    terjesztésének    szabályozása    rendkívüli
nehézségekbe ütközik.

   Az  utóbbi  években  számos  új, hatásában az LSD-hez hasonló szintetikus
drog    jelent   meg   a   feketepiacon.   Ezek   közé   tartozik   az   MDA
(alfametil-3,4-metilén-dioxyfenetilamin),      az      STP      vagy     DOM
(2,5-ditnetoxy-4-metil-amfetamin), és a PCP vagy Sernyl (fenciklidin).


                           Gyógyászati alkalmazás

   112.  Az LSD-nek jelenleg nincs széles körben elfogadott gyógyászati célú
alkalmazási  módja,  bár kísérletileg használják terápiás eszközként. Számos
jelentős  sikerről számoltak már be az alkoholisták, ópiátfüggők, bűnözők és
különféle pszichés betegségekben szenvedők LSD-vel történő gyógyítása terén.
Használták   az   LSD-t   rákos   betegek  halálának  megkönnyítésére,  hogy
megszüntessék  félelmüket és fájdalmaikat, illetve hogy elfogadhatóvá tegyék
számukra  a  halált.  Ezen  esetek  többségét  azonban  nem követték az őket
alátámasztó  megfelelő  tudományos  kísérletek,  és  azóta  több kontrollált
kísérlet    eredményei    tanúskodnak    az   LSD   pszichoterápiában   való
használhatóságával kapcsolatos állítások alaptalanságáról.

   113.   Az   LSD-t   két  fő  formában  használják  a  pszichiátriában:  a
pszicholitikus  terápia  esetében  kicsi  vagy közepes dózisokat alkalmaznak
több  alkalommal,  néha  több hónapon keresztül, a pszichedelikus terápiában
pedig  nagy,  jelentős  hatású  dózisokat  használnak  egy,  legfeljebb  két
alkalommal.  Míg  egyesek  szerint  az  LSD  önmagában  hatékonyabb,  mint a
pszichoterápia,  mások  szerint  használhatósága  mindössze  abban áll, hogy
eltávolítja  a tudatalattiban élő emlékek elől a gátakat. Vannak olyanok is,
akik   úgy   gondolják,   hogy   az   LSD  semmivel  sem  járulhat  hozzá  a
pszichoterápiás  kezelés sikeréhez. A legtöbb olyan orvos, aki rendelkezik e
téren tapasztalatokkal, hangsúlyozza a betegek kiválasztásának és a terápiát
végző orvos különleges felkészítésének, tapasztalatainak fontosságát.

   Most  is  zajlanak  az  LSD  gyógyászati célú alkalmazásának lehetőségeit
vizsgáló kutatások, amelyek segíthetnek a felmerült kérdések tisztázásában.
A  jelenlegi  helyzetben  kijelenthetjük,  hogy az LSD általános gyógyászati
hasznosságát   mindeddig   nem  demonstrálták  megfelelően.  Talán  még  egy
évtizedbe is belekerül, amíg egyértelmű bizonyítékokhoz jutunk.


      Fogyasztás, felszívódás, terjedés és a drog sorsa a szervezetben

   114.  Az  LSD-t  általában  szájon  át fogyasztják, de szippanthatják por
alakban,  vagy  injekciózhatják oldat formájában is. Bár létezik hagyományos
kapszulás, illetve tablettás kiszerelésben is, rendszerint olyan ártalmatlan
anyagokat  impregnálnak  vele,  mint  a  kockacukor,  a  különféle cukorkák,
kekszek, ezeken kívül ruhát vagy itatóspapírt is szokás az oldatába áztatni.
Ezek  mind alkalmasak a szájon át történő fogyasztásra. A szer felszívódik a
bélrendszerből, majd bekerül a véráramba. Könnyen bejut az agyba, terhes nők
esetén a köldökzsinóron át a magzathoz is. Bár a beszedett mennyiségnek csak
kis  része  jut  be  ténylegesen a központi idegrendszerbe, az LSD az ismert
bioaktív  anyagok  közül  az  egyik legerősebb. Egyes személyekben már 20-30
mikrogrammnyi  LSD  is  észlelhető pszichikai változást okoz (a mikrogramm a
gramm egymilliomod része). A szokásos dózisok általában 200 mikrogramm körül
vannak,  de  volt  rá  eset, hogy valaki egyszerre több ezer mikrogrammot is
bevett.

   Szájon   át   fogyasztva   az  LSD  hatása  rendszerint  egy  órán  belül
jelentkezik.  Ez  a  "lappangási  idő"  intramuszkuláris  (izmok közé adott)
injekció esetén tíz percre, intravénás adagolás esetén pár percre csökken. A
hatás  időtartama  bizonyos  fokig a bevett mennyiség függvénye, egy átlagos
dózis  esetén  a  fő  hatások  kb.  8-12  óráig  tartanak,  ezt  egy hasonló
időtartamú  fokozatos  "visszatérés"  követi.  A máj a szervezetben lévő LSD
teljes  mennyiségét  inaktív  anyagokra  bontja  le,  ezek aztán kiürülnek a
szervezetből.


                            Pszichológiai hatások

   115.  Az  LSD  pszichikai hatása nem jósolható meg egyértelműen. A hatást
nagyban befolyásolják a használó személyiségjegyei, addigi élete során átélt
élményei   és  tapasztalatai,  attitűdjei,  várakozásai,  motivációi,  az  a
környezet,  amelyben  a drogot fogyasztja, a "tripet" kísérő személyek és az
élmény  során  bekövetkező külső események. Bár a pszichológiai reakció és a
dózis  között észlelhető kapcsolat, egyes hatások jelentős dózistartományban
is  változatlanok  maradnak.  Nagyobb  mennyiségek  gyakran  inkább  a  trip
időtartamát változtatják meg, a természetét, intenzitását kevésbé.

   116.  Az LSD szubjektív pszichológiai hatásait rendkívül nehéz leírni, és
sok  tudós  elég  pesszimista  a  tekintetben, hogy sikerülhet-e valaha is a
reakciók  olyan  objektív  listáját  összeállítani, amely bármilyen formában
kifejezhetné  az  élmény  jellegét.  A  hatások  rendkívül személyes jellege
szintén  korlátokat  állít  a  leírás  és  az  általánosítás  elé. Pahnke és
Richards  leírták  a  pszichedelikus  drogok  által  kiváltott pszichológiai
élmények  több  fő  típusát.  A  következőkben  kifejtésre  kerülő  vázlatos
összefoglalás  nagyrészt,  de  nem  kizárólag  az ő munkájukon alapul. Bár a
lista  biztos,  hogy  nem  teljes  és  nem  is állít fel diszkrét, egymástól
független   kategóriákat,   megfelelő   alapot   nyújt   az  LSD  hatásainak
tárgyalásához.  Meg  kell  jegyeznünk, hogy a felsorolt élmények mindegyikét
nem  tapasztalja  mindenki  egyidejűleg,  és  aki  igen, az sem biztos, hogy
minden  alkalommal  teszi  ezt.  Az  élmények  egy  része  azonban többnyire
bekövetkezik a tripek többségében, vagy egymás után, vagy egyszerre.

   117.  Elsőként  a  kedvezőtlen,  pszichotikus  reakciókat  említjük. Ezek
általában   intenzív   negatív  élmény,  félelem,  vagy  gyötrelmes  rémálom
formájában   jelentkeznek,   és   pánikhoz,   az   érzelmi  kontroll  teljes
elvesztéséhez     (hisztéria),     paranoid     téveszmék    kialakulásához,
hallucinációkhoz,  néha  komoly  depresszióhoz,  az  élet értelmetlenségének
érzéséhez  vezethetnek.  Ezek  az  állapotok rendszerint idővel elmúlnak, de
volt már példa hosszútávú reakciókra is.

   118.  Második  helyen a nem pszichotikus, de kedvezőtlen reakciók állnak,
amelyek  során  a  használó  különböző  mértékű  feszültséget,  idegességet,
szorongást,   félelmet,   kellemetlen  érzékcsalódásokat,  depressziót  vagy
elkeseredettséget   élhet  át.  Nem  megfelelő  vagy  rendellenes  szociális
viselkedés  is  felléphet.  Ez  a  fajta  reakció  intenzitásában,  az egyén
kontrolláló  képességében  és  a valósággal való kapcsolatában különbözik az
elsőtől.   Az   ilyen  jellegű  élményeket  gyakran  illetik  a  "bad  trip"
kifejezéssel.

   119.  A  harmadik  a  pszichodinamikus  pszichedelikus  élmény, amelyet a
tudatalatti  világába  való  behatolás  jellemez. Erős érzelmek kísérhetik a
múltban  gyökerező  problémák  újbóli átélését, vagy az egyén számára fontos
belső   konfliktusok   szimbolikus  megjelenését.  Az  LSD-pszichoterápiában
gyakran törekednek ezekre a hatásokra.

   120.  A  negyedik  a  kognitív  pszichedelikus  élmény,  amelyet főként a
megdöbbentően folyékonnyá vált gondolkodás benyomása jellemez. A problémákat
az  egyén  új  szemszögből veheti szemügyre, és a dolgok közti kapcsolatokat
egyszerre  több  szinten  és  dimenzióban  észlelheti  egyszerre. Számottevő
érdeklődés   és  spekuláció  kíséri  azt  a  párhuzamot,  amely  a  kognitív
pszichedelikus élmény és a természetes állapotban is működő kreatív intuíció
között húzódik.

   121.  Az  ötödik  az  esztétikus  pszichedelikus  élmény. Ezt főképpen az
érzéki benyomások jelentős változása és felerősödése jellemzi. Ez a változás
leginkább  a  látást  érinti.  Előfordulhatnak  az  érzékelés és az észlelés
lenyűgöző   változásai:   a   szinesztézia,   avagy   az   egyes  érzékletek
összekeveredése  (a  zene  és más hangok "láthatóvá" válnak), olyan tárgyak,
mint  a  virágok  vagy  a  kövek "megelevenednek", "pulzálnak", a hétköznapi
dolgokat  is  csodálatos  szépség  lengi  körül,  a  zene hihetetlen érzelmi
töltést   nyer,   ezenkívül   előfordulhatnak   gyönyörű  színek,  bonyolult
geometriai  minták,  építészeti  formák,  tájak,  tulajdonképpen minden, ami
elképzelhető.

   122.  A  pszichedelikus  élmény hatodik típusát olyan jelzőkkel illették,
mint    "pszichedelikus   csúcs",   "kozmikus",   "transzcendentális"   vagy
"misztikus".  Ezt  az élményt állítólag a következő pszichológiai jelenségek
jellemzik:  az egyén egynek érzi magát az univerzummal ("cosmic oneness with
the universe"), az idő és a tér határainak túllépése, túláradó, mély öröm, a
szeretet  és  a  béke  érzése, a szentség érzete, áhítat, csodálat, jelentős
vallásos  érzés,  a  valóságba  való  intuítív,  nem  racionális  betekintés
képessége, az egymásnak logikailag ellentmondó, paradox dolgok felfogása, és
az a meggyőződés, hogy ez az élmény túl van a szavakon, nem verbális jellegű
és  ezért  a  kifejezése  lehetetlen. A csúcsélmény a maga teljességében nem
következik  be  a  droghasználók  többségénél, és egyébként is csak átmeneti
jellegű,  teljes  intenzitásában  nem  tart sokáig, ennek ellenére jelentős,
hosszan    tartó    változásokat    okozhat   az   élményt   átélő   személy
beállítottságában és viselkedésében.

   123.  Kevés  kivételtől  eltekintve  nem  sok  információ  adható  a  hat
különféle  élmény  gyakoriságát  illetően,  mivel  a  hatás  nagyrészt olyan
változékony  tényezőkön múlik, mint a drogot fogyasztó egyén személyisége, a
set  vagy  a  setting  (a  set  a  mentális  állapotra,  a  setting  a külső
körülményekre  utal).  Mint az a tudományos kutatás során gyakran előfordul,
az  LSD  esetében  is  a  drog  hatásának  vizsgálatára tervezett kísérletek
jellege  nagyban  befolyásolta,  illetve eltorzította a vizsgált jelenséget.
Savage   megállapította,   hogy   az   LSD-kísérletek   a   legtöbb  esetben
összezavarodáshoz  és  paranoiához  vezetnek, hacsak a kísérlet "biztonságos
körülmények  között  nem  zajlik,  olyan  érzelmi  háttér  mellett, amelynek
tudatában  a kísérleti személy biztonsággal szembesülhet a tudatából előbújó
bizarr és gyakran erőteljes képekkel, anélkül, hogy tesztek kitöltésével, az
átéltek  értelmezésével,  vagy  a  hideg,  precíz  tudományos  hozzáállással
zargatnák".

   Az  LSD  szubjektív  hatásait  vizsgáló  kutatások  "objektív" eredményei
sokszor  ellentmondanak  egymásnak. Gyakorta tűnik úgy, hogy az eredményeket
éppen  annyira  meghatározza  az  egyes  tudósok  elméleti háttere, kutatási
módszerei,  mint  a  kísérleti  személyek  reakciója vagy a drog maga. Egyes
kutatók  azt  állítják,  hogy  kísérleti  alanyaik LSD-élményei kifejezetten
kellemetlenek   és  szorongást  keltőek  voltak,  annyira,  hogy  a  további
kísérletezést  egybehangzóan  megtagadták. Mások azonban arról számolnak be,
hogy  szorongás  ritkán  lépett  fel,  és  az alanyok rendszerint élvezték a
kísérleteket,  szívesen  vettek  részt  a  további  kísérletekben  is. A nem
felügyelt   környezetben  történő  LSD-fogyasztás  hatásai  még  ezeknél  is
kiszámíthatatlanabbak.

   124.   Gyakori   eredmény,   hogy   az  LSD  szinte  eltörli  a  nagyfokú
koncentrációt,   figyelmet  vagy  motivációt  igénylő  teszteken  tanúsított
teljesítményt.  Az  ilyen  mérésekből  gyakran  nehéz  használható  adatokat
nyerni,   mivel   a  kísérleti  alanyok  rendszerint  annyira  elmerülnek  a
drogélmény  szubjektív  részében,  hogy  elveszítik érdeklődésüket a kutatók
által  eléjük  tárt  feladatok  iránt. A pszichológiai teszteket a kísérleti
alanyok  gyakran abszurdnak vagy jelentéktelennek, irrevelánsnak tartják. Az
intelligenciát,  tanulási készséget, emlékezetet és más kognitív funkciókat,
továbbá  egyes  pszichomotoros  tevékenységeket  mérő  teszteken általában a
teljesítmény  csökkenése  figyelhető meg, néha nincs változás, ritka esetben
pedig  fejlődés  tapasztalható.  Egyes LSD hatása alatt álló személyek által
tanúsított   viselkedés   az   ítélőképesség   nagyfokú   befolyásoltságáról
tanúskodott.  Ennek  ellenére  a  drog  hatása alatt történtekre a kísérleti
személyek   általában   jól   emlékeznek.  A  vezetési  képességeket  illető
kutatásokat  még  nem  végeztek,  de  a  rendelkezésre  álló  adatok, a drog
használóinak    beszámolói,    továbbá    egyesek   tanúvallomásai   alapján
valószínűsíthető,   hogy   a   vezetési  képességeket  az  LSD  drasztikusan
lecsökkenti.  Ennek  ellenére  nincs  bizonyíték  arra, hogy a drog jelentős
szerepet játszana az országúti balesetekben.

   Igazi  hallucinációk,  amelyek alkalmával a hamis érzékleteket a használó
fizikailag    jelenlevőnek    hiszi,    ritkán    fordulnak   elő,   bár   a
pszeudohallucinációk  és  más  érzékcsalódások  eléggé  gyakoriak.  Az egyik
leggyakrabban idézett és jelentős szubjektív hatás az időtartamok érzékelési
képességének,  az  időérzéknek  a megváltozása. Egy pillanat óráknak tűnhet,
sőt,  az  idő  keretei  látszólag  túl  is  léphetők.  A kellemes élmények a
végtelenségig   nyúlhatnak,   csakúgy,   mint   a   "bad   tripek",  amelyek
végeérhetetlen borzalommá válhatnak.

   125.  Azokat  a jelenleg is folyó vitákat, amelyek a körül zajlanak, hogy
az  LSD  valóban "tudattágító" hatású-e, miként hívei állítják, avagy inkább
"tudat-korlátozó",   miként  ellenfelei  érvelnek,  nem  valószínű,  hogy  a
tudomány  a  közeljövőben  eldönti.  Elég  valószínűtlen,  hogy a tudomány a
jelenleg  rendelkezésére  álló  technológiai  apparátussal kielégítően tudna
tesztelni ilyen jellegű hipotéziseket.

   Gyakran   állítják,   hogy   az   LSD   a   spontaneitás,  a  belátás,  a
problémamegoldás  és  a  kreativitás  új  szintjeit  tárja  fel.  Ezeket  az
állításokat  nagyon  nehéz megfelelően értékelni, hiszen az őket alátámasztó
élmények erősen szubjektív jellegűek és személyesek, s így nehezen vethetőek
alá  az  empirikus  ellenőrzésnek.  A  kreativitás működésének laboratóriumi
körülmények  közötti  tanulmányozása  jelentős  problémákat vet fel, és csak
keveset  tudunk  arról, hogy alapjában véve hogyan működnek az ilyen jellegű
kognitív  folyamatok.  A  kutatók máig sem tudtak megállapodni a kreativitás
általánosan  elfogadott  definíciójában, és csak kevés használható teszt áll
rendelkezésünkre.   A   pszichedelikus   drogok  kreativitással  kapcsolatos
viselkedésre gyakorolt hatásának vizsgálata ellentmondó eredményeket hozott.
A  külső  szemlélő  megfigyelései  gyakran nem tükrözik a drog használójának
szubjektív  véleményét.  Bár  ezen  a területen az alapos tudományos kutatás
csak   most   kezdődik,   annyi  már  világos,  hogy  az  LSD  nem  fogja  a
tehetségtelen,  szürke  emberek  kreatív  zsenivé változtatatásának csodáját
végbevinni.  Az  egyes  személyek  kreativitását befolyásoló enyhébb hatások
vizsgálatával a jövő kutatásának kell foglalkoznia.

   126.  A  legtöbb  szaktekintély  egyetért  abban,  hogy  az LSD-nek nincs
specifikus  szexet  stimuláló  hatása.  A  szer  egyes használói a szexuális
élmény  fokozottabb  élvezetéről  beszélnek,  mások  egy  "trip" ideje alatt
teljesen érdektelennek tartják a szexet. Növelheti a szexuális késztetéseket
a   gátlások   alóli   felszabadulás,   az  érzelmi,  tapintási  érzékenység
növekedése,  valamint  a  személyközi  kapcsolatok erősödése. Használtak már
LSD-t   pszichológiai   eredetű   szexuális   rendellenességek  (frigiditás,
impotencia)  kezelésére,  de általános használhatóságát ezen a területen nem
demonstrálták kielégítően.

   127.  Az  LSD  által  kiváltott "bad trip" egy enyhén negatív, ambivalens
érzéstől  egészen  az  intenzív  terrorig és a rémálomig terjedhet. Ezeket a
kellemetlen  reakciókat  gyakran  a  haláltól,  a megőrüléstől való félelem,
alapvető    szexuális    konfliktusok    felszínre    kerülése    vagy    az
igazságszolgáltatástól  való  félelem  váltja ki, illetve oka lehet valamely
valós  vagy  képzelt  probléma,  zavar  a  külvilágban.  Az LSD hatása alatt
gyakran  nehéz  elbánni  a  felmerülő problémákkal, megnövekedhet az érzelmi
labilitás.  A bad tripek többsége akkor fordul elő, ha az egyén nincs eléggé
felkészülve,   egyedül  van  vagy  másképpen  bizonytalan  a  helyzete,  nem
vigyáznak rá. Bár egy tapasztalt "guide" vagy pszichiáter gyakran segíthet a
negatív reakciók semlegesítésében, a bad trip esélye soha nem csökkenthető a
nullára.  Nem  csökkenti  ezt  az  esélyt az egyén korábbi számtalan pozitív
tapasztalata  sem  -  több  bad trip is előfordult olyanoknál, akik előzőleg
hosszú időn keresztül kizárólag kellemes pszichedelikus élményeket éltek át.
Bár egyes trankvillánsok felhasználhatóak a negatív élmények által kiváltott
kellemetlenség   enyhítésére,   a   bad  trip  hatástalanításában  elsőrendű
fontosságú a személyes támogató segítség.

   Bár  a legtöbb negatív LSD élmény a trip végére elmúlik, volt már arra is
példa,  hogy  a szer hónapokig, sőt évekig tartó pszichózist váltott ki. Sok
kutató  szerint  az  ilyen  extrém  esetek  csak  akkor  fordulnak elő, ha a
droghasználóban  már  előzőleg is lappangott a pszichózis, és ezt ilyenkor a
"bad  trip"  által  kiváltott stressz hozza felszínre. Ennek ellenére számos
olyan  esetet  is  feljegyeztek,  ahol  semmi  nyilvánvaló  nyoma nem volt a
korábbi   beteg   állapotnak.  Úgy  tűnik,  nincs  megfelelő  módszer  annak
eldöntésére,   hogy   ki  az,  akit  nagyobb  mértékben  fenyeget  a  súlyos
pszichotikus reakció veszélye.

   128. Klinikai vagy kísérleti körülmények között elég ritkán fordulnak elő
a  szer  által  kiváltott  hosszan  tartó  pszichózisok,  még  akkor  is, ha
pszichiátriai  betegek a kísérleti alanyok. Cohen végigkérdezett 44 kutatót,
akik LSD-t vagy meszkalint adtak kb. 5,000 személynek kb. 25,000 alkalommal,
és  úgy  találta,  hogy  48 óránál tovább tartó pszichotikus reakciók csak a
pszichátriai  betegek  0,18%-ánál,  illetve  a  kísérleti alanyok 0,08%-ánál
fordultak  elő.  A  pszichiátriai betegek közül négyen később öngyilkosságot
követtek  el,  de  ez  hónapokkal az LSD-élményük után történt. Az kísérleti
alanyok   között   nem  volt  öngyilkosságra  példa.  Nem  tudjuk,  hogy  az
öngyilkosságokban  milyen szerepet játszott a betegek korábbi LSD-élménye. A
kontrollált  körülmények  között  folyó  egyéb  LSD-kísérleteknél  hasonló a
kedvezőtlen  reakciók előfordulásának aránya. Emiatt sok kutató az orvosilag
felügyelt   környezetben  zajló  LSD-használatot  pszichiátriai  szempontból
viszonylag biztonságosnak tartja.

   Ezek   az   eredmények  nem  szolgáltatnak  elegendő  alapot  arra,  hogy
megjósoljuk   az   illegális   droghasználat   során  bekövetkező  események
kimenetelét,  hiszen a set, a setting, a drog tisztasága, minősége és a trip
jellege  ezekben  a  helyzetekben  igen eltérő lehet az orvosi kísérleteknél
megszokottól.   Az   utcai   LSD-használók  körében  előforduló  bad  tripek
gyakoriságáról  nincs  adatunk, de sok ilyen eset jutott az orvosi hatóságok
tudomására  és  a  jelenség  egyáltalán  nem  minősíthető  ritkának. Solursh
visszamenőleg  kikérdezett  egy  sor  utcai használót, és kiderült, hogy 601
acid  tripjük  közül  24-ben  fordultak elő "kitörések". Másrészről a drogos
közösséghez  közel  álló  személyeknek  is az a véleménye, hogy folyamatosan
emelkedik  a bad tripek gyakorisága. Ungerleider 70, illegális LSD használat
miatt kórházi kezelésre szorult pácienst vizsgált meg, és eredményei szerint
a  páciensek egyharmadát pszichotikusnak találták, és a páciensek kétharmada
egy hónapnál többet töltött el a kórházban.

   129. Rendszerint sem az orvos, sem a páciens nem tud pontos képet adni az
utcáról  szerzett  drog  típusáról,  tisztaságáról  vagy  minőségéről, és az
eseteket  tovább bonyolítja az a tény, hogy jelentős nézetkülönbség áll fenn
abban,  hogy  ki mit tekint "bad tripnek", illetve "kellemetlen reakciónak".
Ezen  kívül figyelembe kell venni, hogy sok "bad tripet" lekezelnek az utazó
barátai,  és  így  ezek  az  esetek  soha  nem  jutnak  az  orvosi hatóságok
tudomására.  Ezekben  a  helyzetekben  a személyes támogatáson és segítségen
kívül   használhatóak   a   legálisan   vagy  a  feketepiacról  beszerezhető
trankvillánsok (vagy niacinamid). Még ha rendelkezésünkre állna is a negatív
kimenetelű  esetek  pontos  száma,  akkor sem tudnánk megbecsülni a jelenség
gyakoriságát, mert továbbra sem lenne képünk arról, hogy mennyire terjedt el
az illegális LSD használat a társadalomban.

   130. Az illegális LSD használók gyakran hangoztatják, hogy a bad tripeket
a  rossz, szennyezett drogok okozzák, és a "tiszta acid" viszonylag mentes a
negatív  mellékhatásoktól.  Ezeket  az állításokat ritkán alapozzák a szerek
kémiai  analízisére.  Bár  a  jelentések szerint a feketepiacon beszerezhető
LSD-ben előforduló szennyeződések kétségtelenül befolyásolhatják az élményt,
nem   tudjuk   biztosan,   hogy   mennyiben  felelősek  a  negatív  reakciók
kialakulásáért.  Jól  dokumentált olyan esetekről tudunk, amikor klinikailag
tesztelt, tiszta LSD hatására is felléptek "kitörések".

   131.  Bár  az  öngyilkosság  elég  ritka lehet mind az illegális, mind az
orvosilag felügyelt LSD használók körében, előfordultak ilyen esetek is. Még
ritkábban   öncsonkítási  kísérleteket  is  jelentettek.  A  baleset  miatti
elhalálozások   már   gyakoribbak,  és  számos  olyan  halálos  vagy  súlyos
sérüléssel  járó  esetet  ismerünk,  ahol  az  ítélőképesség vagy a figyelem
hiánya  okozta  a bajt. Egyes személyek például leugrottak épületek vagy fák
tetejéről, abban a biztos tudatban, hogy tudnak repülni vagy sérthetetlenek.
Azokat  a történeteket, amelyek a trip alatti napba bámulás miatt véglegesen
megvakult  LSD  használókról szólnak, egy USA-beli állami hivatalnok találta
ki,  majd  széles  körben  terjesztette  a médiában. Ezekről a jelentésekről
sorozatosan  bizonyosodott  be,  hogy rémhírek, ilyen esetről a hatóságoknak
nincs tudomása.

   132.  Annak  ellenére,  hogy  a "kitörések" (freak-out) rettegéssel, páni
félelemmel  és  agresszióval  is  együtt  járhatnak,  az LSD-vel kapcsolatos
gyilkosságok   ritkák,   csak   néhány   ilyen   esetről  tudunk.  Azokat  a
jelentéseket,   amelyek   az   LSD   hatása   alatt   elkövetett   erőszakos
cselekedetekről   számolnak   be,   többnyire   nem   támasztották  alá,  de
előfordulhat egy-két jelentős kivétel. Az LSD-vel kapcsolatos, de nem a drog
miatti   letartóztatások   jelentős   részében  az  ok  a  "csendháborítás",
összességében  elenyésző  a  bizonyíték  arra, hogy az LSD jelentős szerepet
játszana főbb bűncselekmények elkövetésében.

   Az  LSD-élmény  egyes elemeinek az utolsó (vagy egyetlen) trip utáni, pár
hónaptól  több, mint egy évig terjedő időszakban történő, változó időtartamú
és intenzitású, lehetséges újrafelbukkanását, újbóli átélését "flashbacknek"
vagy "visszhangnak" nevezik. Ezeknek a gyakran csak pár perces élményeknek a
jellege  ugyanannyi  tényezőtől  függ,  mint  az  eredeti  tripé.  Ezeket  a
flashbackeket  látszólag jelentéktelen ingerek vagy események, más drogok is
kiválthatják,  de  előfordulhatnak  teljesen  spontán  módon  is.  Nincsenek
megbízható  információink  arról,  hogy  ez a jelenség milyen gyakran fordul
elő,  de  úgy  tűnik,  leginkább  a  szer  gyakori  használóira  jellemző. A
flashback   bizonyos   körülmények   között  egyértelműen  kellemetlen  vagy
veszélyes is lehet.

   133.  Évszázadok  óta  zajló  heves viták forrása a pszichedelikus drogok
által   kiváltott   élmények   esetleges   vallási   jelentősége.   Míg  sok
szaktekintély  rámutatott  azokra az alapvető hasonlóságokra, amelyek a drog
által   kiváltott  transzcendens  vagy  misztikus  tudat  érzete  és  a  zen
buddhizmus  satorija,  vagy  kenshoja,  a  hinduizmus  samadhija,  illetve a
kereszténység  látomásai  között  áll  fenn,  mások  eleve elutasítják már a
gondolatát  is  annak,  hogy  kémiai  úton elérhető lenne egyfajta "azonnali
misztika".  Mindezektől  függetlenül  világosan  látható,  hogy a 60-as évek
pszichedelikus   drogmozgalmát   jelentős   mértékű   vallásos   irányultság
jellemezte  és ez a jelleg megtalálható más, ilyen jellegű drogokat használó
kultúráknál is.

   Az  e  téren  összegyűlt  főbb  elméleti  meggondolásokat  és  tudományos
kutatási  eredményeket  több  kutató is összefoglalta. Ezek az összefoglalók
kísérleti  bizonyítékkal  szolgálnak  arra,  hogy  a  drog  által  kiváltott
élmények   valóban   vallásos  jelentőséggel  bírhatnak  bizonyos  személyek
számára.  A  leggyőzőbb  tudományos  bizonyítékot  talán  Pahnke kontrollált
pszilocibin-kísérlete  szolgáltatta,  amelyet  végzős szemináriumi hallgatók
segítségével  hajtott  végre  egy nagypénteki vallásos szertartás keretében.
Megállapítása  szerint  "azok  a  hallgatók, akik pszilocibint kaptak, olyan
élményeket   éltek  át,  amelyek  nem  különböztethetők  meg  a  misztikusok
tapasztalataitól,  talán  meg  is egyeznek azokkal". A pszichedelikus élmény
vallásos jellegének mértéke nyilván nagyrészt a személytől függ, értékeitől,
várakozásától,  a környezetétől; ezek az élmények általában nem jelentkeznek
nagy   intenzitással   a   droghasználók   többségénél,  illetve  a  legtöbb
szituációban. Masters és Houston 206 kísérleti alanya közül mindössze hatnak
volt  misztikus élménye, más kutatók nem jelentenek ilyen élményeket, megint
mások  azonban  jóval  nagyobb előfordulási arányról számolnak be. Ezeknek a
különbségeknek  valószínűleg  nagyrészt  a  misztikus élmény értelmezésében,
definíciójában,  megítélésének kritériumaiban fennálló differenciák az okai.
A   drogok  által  kiváltott  vallásos  tapasztalatok  "objektív  igazolása"
természetszerűleg  lehetetlen feladat, legalábbis tudományos értelemben, így
ez a kérdés a jövőben is kétségtelenül a viták középpontjában marad.

   134.  Számos  LSD  használó, pszichoterapeuta és tudós állította, hogy az
LSD  hosszan tartó kedvező hatással lehet a személyiségre és a viselkedésre.
A  másik  oldalon,  számos  megfigyelő  szerint  az  LSD  idült használata a
termelékenység  csökkenését,  a szociális viselkedés romlását, egy általános
"amotivációs  szindrómát"  okoz  egyes  személyekben.  Mindkét fajta állítás
nehezen   értékelhető,   mert   eddig  csak  kevés  megfelelően  ellenőrzött
kísérletet végeztek a tartós LSD használat hosszútávú hatásait illetően.


                             Fiziológiai hatások

   135.  Az  LSD  legjelentősebb fiziológiai hatását az idegrendszerre fejti
ki,  de  e  hatás pontos mechanizmusát még nem ismerjük. Általános aktiváló,
erősítő   képessége   miatt   az   LSD   különféle   autonóm  idegrendszeri,
szimpatomimetikus  reakciókat  válthat  ki,  de  e reakcióknak átlagos dózis
esetén  kicsi  a  klinikai  jelentőségük.  A  legggyakoribb  ilyen reakciók:
kitágult  pupillák,  gyors szívverés, megnövekedett vérnyomás, verejtékezés,
megnövekedett  testhőmérséklet,  hidegrázás, emelt vércukorszint, lúdbőrzés,
az  arcbőr  kipirulása,  több  vizelet,  fejfájás, és ritkán rosszullét vagy
hányás.  A szer általános serkentő hatást vált ki az agyműködésre (amint ezt
az  EEG  mutatja),  éberséget  okoz, megszünteti az álmosságot, csökkenti az
étvágyat,  okozhat  remegést  és  koordinációs  zavarokat,  megváltoztatja a
légzés  mintáját, és kivált bizonyos egyszerű reflexműködéseket. Pár esetben
rohamszerű  rángatódzás is előfordult. Az LSD-nek figyelemreméltóan alacsony
a   fiziológiai   toxicitása,   máig   sem  tudunk  túladagolásból  származó
halálesetről.  Bár  a  bizonyítékok  nem  egyértelműek,  egyes pszichológiai
változások  arra  utalnak,  hogy  idült  LSD  használók esetében kisebb fokú
agykárosodás is felléphet.

   136.  Az  elmúlt  években  jelentős  vita és szenzáció bontakozott ki ama
bejelentések  körül,  melyek  szerint  az LSD a kromoszómák károsítása révén
befolyásolhatja  az  öröklési  folyamatot,  leukémiához hasonló változásokat
idéz elő a fehérvérsejtekben, illetve károsítja a fejlődő magzatot. Az ezzel
kapcsolatos  fő kísérletek, amelyek során in vitro vizsgáltak emberi, állati
és  rovaroktól származó mintákat, továbbá in vivo illegális LSD használókat,
máig ellentmondanak ezeknek a híreknek, de nem nyújtanak egyértelmű, világos
választ  ezekre  a fontos kérdésekre. Elég nyilvánvalóak a különbségek az in
vitro  (tesztcsőben  lezajló)  és  az  in  vivo  (élő organizmusban lezajló)
hatások  között,  és  az  egyik fajnál tapasztaltakból sem lehet egy másikra
általánosítani.  Ezen túl az utcai droghasználók vizsgálata sem nyújt biztos
képet  egyes  drogokról,  hiszen  ezek  a használók rendszerint drogok egész
skáláját  fogyasztják,  és  sem a kutató, sem a drog használója nem ismeri a
feketepiacról  beszerzett  drog  tisztaságát,  minőségét  vagy típusát. Azon
kevés  kontrollált  kísérletben,  amelyek során a kromoszómák állapotát mind
LSD   fogyasztás  előtt,  mind  utána  megvizsgálták,  és  a  fogyasztás  is
ellenőrzött  körülmények  között  zajlott  (ismert dózis, tiszta LSD), kevés
bizonyítékát  találták a jelentős károsodásnak. A hosszútávú, rendszeres LSD
használat  ilyen  jellegű  következményeit  azonban  még  nem vizsgálták meg
alaposan,  így  ezekben  az  esetekben,  a jelenlegi információk alapján nem
mondhatunk biztosat a kromoszómakárosodás valószínűségéről.

   Az  ilyen  jellegű kutatásokat bonyolítja az a tény, hogy ideiglenes vagy
tartós   kromoszómakárosodást   nem  csak  drogok  válthatnak  ki,  hanem  a
radioaktivitás,  sok szennyező anyag, röntgensugárzás, láz és számos vírusos
fertőzés  is.  Ezen  túl  bizonyíték  van  arra, hogy olyan gyakran használt
drogok,  mint  a  koffein vagy az aszpirin is okozhatnak kromoszómatöréseket
bizonyos  sejtekben.  Megjegyzendő, hogy a kromoszómakárosodás önmagában nem
feltétlenül  befolyásolja  sem az egyént, sem utódjait, ha ennek lehetőségét
nem is szabad elvetni.

   137.  A  korai  terhesség fázisában elfogyasztott nagy mennyiségű LSD-ről
kimutatták,  hogy egyes állatfajok esetében károsítja az utódokat, másokéban
azonban  nem. Emberek esetében ilyen jellegű teratogenikus károsodásra nincs
egyértelmű bizonyítékunk, bár a média széleskörű publicitást adott pár olyan
esetnek, amikor LSD-t használó anyák gyermekei károsodtak. Az, hogy az ilyen
károsodások  az  LSD-használók  körében  gyakrabban fordulnak-e elő, mint az
átlagpopulációban,  nem bizonyított. Sok kutató érzi úgy, hogy a kromoszóma-
vagy  magzatkárosodás  puszta  lehetősége  elég  ahhoz, hogy jelenleg vagy a
közeljövőben   terhes  nőknek  megtiltsuk  az  LSD  akár  orvosi  felügyelet
melletti, akár nem gyógyászati célú használatát.


                           Tolerancia és függőség

   138.  Ismételt  használat  esetén  az  LSD  pszichológiai  és fiziológiai
hatásaival  szemben  is  kiépül  a tolerancia, de a pszichológiai hatásokkal
szemben  fellépő tolerancia több szempontból is szokatlan. A legtöbb drognál
a  tolerancia  kiépülése  ellenére  elérhető az eredeti hatás, ha egyszerűen
növelik  a  beadott  dózist.  Az  LSD-nél nem ez a helyzet: gyakran legalább
három-négy napnak kell eltelnie a tripek között ahhoz, hogy a teljes hatás -
dózistól  függetlenül - ismét megjelenjen. Az LSD tolerancia másik szokatlan
jellegzetessége  az  a  sebesség,  amivel  kiépül, illetve később eltűnik. A
hatás   már  két-három,  egymást  (szorosan)  követő  fogyasztás  esetén  is
érezhetően  csökken.  Ezen  túl sok olyan LSD használó, aki a drogot kisebb-
nagyobb   megszakításokkal   használja,   azt  állítja,  hogy  nála  "inverz
tolerancia" alakul ki, vagyis megnövekedik a drogra való érzékenysége, és az
első  tapasztalatok,  élmények  után  már  kevesebb  is elég ugyanazon hatás
kiváltásához.  Ezek  a  tényezők arra mutatnak, hogy az LSD tolerancia alatt
meghúzódó farmakológiai folyamatok jelentősen eltérhetnek a más pszichoaktív
drogoknál ismertektől.

   139.  Az  LSD  nem  épít  ki fizikai függőséget, még olyan esetekben sem,
amikor  a drogot évente több, mint kétszáz alkalommal használják. Pszichikai
függőség  alakult  ki  egyes  olyan személyeknél, akik teljesen elmerültek a
drog  által  kiváltott élményekben, és az ilyen élmények nélkül lehangolttá,
elégedetlenné   váltak.   Az   LSD-t   azonban   többnyire  megszakításokkal
használják,  a  tripek  között  akár  több  hetes,  több hónapos szünetek is
eltelnek, még a "megrögzött" használók esetében is.


                            Az LSD és más drogok

   140.  Úgy  tűnik,  sok  LSD  használó  más  pszichedelikus  drogokkal  is
próbálkozik.  E  drogok  közül  egyesek kereszt-toleranciát mutatnak, de nem
mindegyik.  Az  az  egyén,  aki nemrégen LSD-t használt, rendszerint kevésbé
reagál a meszkalin, ill. a pszilocibin hatására. Nem befolyásolja viszont az
LSD  a  cannabis (marijuana) vagy a fenciklidin (PCP) hatását. Megjegyezzük,
hogy   a   meszkalin  és  a  pszilocibin  Kanadában  ritkán  fordul  elő,  a
feketepiacról származó minták analízise még nem mutatta ki őket.

   A   jelentések   szerint  néha  más  drogokat,  mint  pl.  atropint  vagy
amfentaminszármazékokat     kevernek    az    LSD-hez,    hogy    erősítsék,
meghosszabbítsák  vagy  másképpen  befolyásolják az élményt. A sztrichninről
(egykor  széles  körben  használt  stimuláns) is keringenek hasonló hírek. E
híresztelések ellenére azoknak a feketepiacról származó mintáknak, amelyeket
más  drogokkal  "szennyezett"  LSD-ként szolgáltattak be, a kémiai analízise
ritkán  támasztotta  alá  szennyezettségüket.  Az  ilyen jellegű kombinációk
Kanadában   nem  tűnnek  gyakorinak.  Az  LSD  sikertelen  szintézise  során
különféle más anyarozs alkaloidák is létrejöhetnek, ezeknek magas dózisokban
kellemetlen  vagy  veszélyes farmakológiai hatásuk lehet. Ilyen készítmények
már előfordultak a feketepiacon.

   A  klórpromazin  (Largactil),  amely  egy  erős trankvilláns, rendszerint
megszünteti  az LSD hatását, bár ritkán előfordul, hogy paradox módon tovább
erősíti  azt.  Ezen  kívül  egyes  nyugtatók  és  a niacinamid (nikotinamid)
szintén gyengíthetik az LSD egyes hatásait.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.