TOLERANCIA, FÜGGŐSÉG
A tolerancia létezését jól példázza a dohányosok karrierje: a kezdeti
egy-két szál cigaretta idővel könnyen napi egy-két dobozra duzzadhat. A
tolerancia másik - talán még meggyőzőbb - bizonyítéka, hogy a gyakorló
dohányosok kellemetlen mellékhatások nélkül tolerálnak olyan mennyiségeket
is, amelyektől egy kezdő dohányost gyakran a hányinger kerülget. A fizikai
függőség meglétét is sokan kimutatták: a leszokni kívánók nagyobbik
százalékánál fellépnek elvonási tünetek (üresség-érzés, nyugtalanság,
ingerlékenység, depresszió, levertség, evéskényszer); ahogy az agyban
csökken a nikotin mennyisége, úgy nő a dohányosban a hiányérzet, a
vágyakozás az újabb adag után. Gyakran úgy érzi, a drog nélkül nem is tud
normálisan funkcionálni. A legtöbben csak azért gyújtanak rá a következő
cigarettára, hogy megszüntessék a nikotinhiányból fakadó elvonási tüneteket.
Paradox módon maga a cigaretta okozza azokat a tüneteket, amelyeket
megszüntet. Az elvonási tünetek kb. három hétig tartanak, ezután már csak a
pszichikai függőséggel kell számolni (ez azonban hosszú hónapokig, sőt,
évekig elhúzódhat). Rendkívül magas a visszaesők aránya. A leszokás
elősegíthető a lassú, folyamatos nikotinelvonással, használnak pl. bőrre
ragasztható, egyre csökkenő mennyiségű nikotint tartalmazó korongokat, vagy
nikotinos rágót. Ha a leszokás nem sikerül (esetleg többszöri próbálkozás
után sem), akkor a dohányoson eluralkodhat az önbizalomhiány, önmaga
értéktelenségének érzete ("képtelen vagyok rá", "gyenge vagyok hozzá",
stb.), és ez tovább csökkenti a leszokás esélyét.
A leszokni képtelen dohányosokban erős bűntudat épülhet ki. Ennek
eredményeképpen előfordulhat, hogy "rejtőzködő" dohányossá válnak, és csak
akkor gyújtanak rá, ha biztosak benne, hogy más éppen nem látja őket
(bezárkóznak a fürdőszobába, elhagyatott helyeket keresnek, stb.) Ha a
társadalom a támogatás, a segítségnyújtás helyett tovább forszírozza ezt a
bűntudatot ("látod, képtelen vagy a leszokásra", "mit teszel a
környezeteddel", "nem igaz, hogy nem tudsz leszokni arról a méregről",
stb.), akkor ez a kívánttal éppen ellentétes hatást válthat ki: a dohányos
önbizalmát ezek a támadások tovább gyengítik, és még elesettebbé, még
szerencsétlenebbé válhat (vagy pont ellenkezőleg, védekezésül érveket,
igazolást keres magának a szenvedélyére, és vállalja azt, ezáltal szembe is
fordul az őt elítélő társadalommal).
A fentiek ellenére sok olyan dohányos is van, akik számára nem okoz
különösebb problémát a leszokás. Vannak emberek, akik éveken át naponta
kettő vagy több doboz cigarettát szívnak el, és mégis, ha a helyzet úgy
hozza, képesek tartósan felhagyni a fogyasztással. Ezek a kivételek arra
mutatnak, hogy a dohányfüggőség kialakulásában - akárcsak a többi
drogfüggőség esetén - jóval nagyobb szerep jut a pszichikai, mint a
fiziológiai tényezőknek.