Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

Angyal Krisztián:
                                 ELTÉRÍTÉSEK

   A  legismertebb  eltérítési  esetek  autózás  közben,  vagy  a  szabadban
történtek.  A  regressziós hipnózis, álomkontroll azonban kimutatta, hogy az
alvó, pihenő embereket térítik el a legnagyobb gyakorisággal. Csak éppen ezt
az  emberek  túlnyomó  része észre sem veszi. Egy eltérítettnek, bizonyos B.
E.-nek  telepatikus  üzenet  útján elmagyarázták az eltérítés egy módszerét.
Éber  állapotban  lévő  embert  a  földönkívülieknek  körülményes  elvinniük
magukkal, mert sokkos hatás alá kerülhet.

   Ekkor  a rendelkezésre álló eszközök már komoly beavatkozást jelenthetnek
az  egyén életébe, ezt pedig az idegen civilizációk igyekeznek elkerülni. Az
alvó  embert  normál  állapotban szintén nehéz eltéríteni, mivel agyhullámai
théta  szinten  vannak.  Ezért  az  esetek nagy részében olyan körülményeket
teremtenek,  hogy  az eltérítendő ember pont az ébrenlét és az álom határára
kerüljön,  a  programozható  alfa-állapotba.  Ekkor  az  intuitív agyfélteke
agyhullámait  módosítják,  lecsökkentve  a  saját  akaratot.  Ezt  technikai
eszközökkel ugyanúgy elérhetik, mint mentálisan.

   A  félálomban  lévő  ember  tehát  ideális  eltérítési  célpont. A mélyen
alvókat legtöbb esetben felébresztik, s mire tudatukhoz jutnának, már meg is
történt  az  eltérítés.  Egyes  estekben  az  eltérített megmagyarázhatatlan
álmosságot  érez,  le  kell  feküdnie. Sokan nem is sejtik, hogy külső, vagy
belső  poszthipnotikus hatás kelti az álmosságot, előkészítve az eltérítést.
Természetesen   az   eltérítés   technikai   módszerei   a   legismertebbek.
Összefoglalóan  fény-  és hanghatások, vagy azok kombinációi a leggyakrabban
alkalmazott  technikák. Ezeknek a hatásoknak közös jellemzője az agyhullámok
befolyásolása.

   Pillanatok  alatt akár a testi bénultság állapotába is kerülhet az alany.
S.   M.  egy  este  a  hálószobába  lépve  két  méter  magasságban  egy  4-5
másodpercenként  felvillanó,  igen  halvány,  pulzáló fényre lett figyelmes.
Közben úgy érezte, hogy egyre könnyebbé válik, tarkótájéka zsibbad, nehezére
esik  a mozgás. Erős akarattal meg tudott szabadulni a fényforrás hipnotikus
hatásától.   Máskor   csukott  szemhéján  keresztül  vakuszerű  villanásokat
észlelt,   amelyek,  ha  szemét  kinyitotta,  ugyanolyan  erősséggel  voltak
láthatóak. 3-4 ilyen felvillanás után mindig azonnal elaludt.

   Mások  hirtelen  fényfellobbanásról,  zöld  fényről,  vagy  meghatározott
sorrendben   fellépő   szinekről   számoltak   be,   mint   elalvás   előtti
fényhatásokról.   A  kutatások  feltárták,  hogy  az  idegenek  hangokat  is
alkalmaznak.  Földönkívüliekkel  kapcsolatos  álmok előtt rendszeresen tompa
csattanást,   vagy   mély   búgást   hallottak   az  eltérítettek.  Bizonyos
civilizációkra  jellemző  eltérítési eszköz az irányított energiagömb, amely
az  eltérített  személyre fókuszálva az asztráltestet akadály nélkül magával
viszi. Ezt a gömböt egyes auralátással rendelkező emberek jól észlelik.

   Például  a  Zéta  Reticuliról  származó,  ún.  kis szürkék jellemzően kék
színű, körülbelül egy méter átmérőjű energiagömböt használnak e célra. Sokan
hajlamosak  az  eltérítő  földönkívülieket  ellenségnek  nyilvánítani, mivel
szándékaikat   nem   tárják   fel.   A   titkolódzást  tipikusan  ellenséges
magatartásnak   vélik.  Ez  az  elképzelés  az  ismeretek  kellő  hiánya  és
félremagyarázás  következménye.  A  különböző földönkívüli civilizációkat és
tevékenységüket  meghatározó törvényszerűségeket az emberiség alig ismeri. A
helyzet  kulcsa  azonban  nem  bennük,  hanem  bennünk  és  a  sajátos földi
életfelfogásban van.

   Kozmikus  összefüggésekben  gondolkodva  rohamosan  feltárulnának azok az
adatok,   amelyek  minden  kérdésre,  látszólagos  ellentmondásokra  választ
adnának.  Erre  szemléletes  példát  mutat a rendszeresen eltérített emberek
életfelfogásának   dinamikus   megváltozása.  Jelenleg  azonban  az  emberek
többségét  jobban  érdekli  egyéni élete, anyagi boldogulása, mint a kozmosz
törvényeinek kutatása, a közösség és saját lelki életének felemelése.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.