Fillér Ferenc:
LEHETSÉGES-E AZ IDŐUTAZÁS?
Amennyiben valaki veszi a fáradságot, és elmegy a Magyar Tudományos
Akadémia valamelyik fizikaprofesszorához, akkor minden valószínűség szerint
azt a választ kapja rá, hogy: nem! Azonban ha ez az illető egy kicsit
elgondolkozik a témán ahelyett, hogy a professzorúrra halgatna, akkor
merőben más eredményre juthat. Éppen ez a probléma, hogy a modern tudomány
utópiaként kezeli az időutazás kérdését.
Ha valaki felveti ennek lehetőségét, a többiek azt hiszik, hogy megőrült,
s csak nevetnek rajta. Szerencsére az átlagember azonban nem ilyen. Az
átlagember inkább saját tudására támaszkodik, mint másokéra. És ez jó! Így
elsőre lehet, hogy őrültségnek hangzik, mert hát mi jó lenne abban, ha az
emberek nem értenének egyet egymással? Ez azonban tényleg jó. Ha az ember
mindig elfogadná azt, ami van, nem törekedne új dolgokra, nem lázadna fel az
elmaradott gondolkodásúak ellen, akkor valószínüleg én sem ezt a cikket
gépelném egy számítógépbe, hanem kőbaltával kergetném e bikákat a prérin.
Mert ha belegondolunk, mindig csak az addigival ellentétes, a merőben
eltérő gondolkodás révén jöhettek létre olyan csodálatos dolgok, amelyek ma
már magától értetődőek. Így a jelen tudósai is rossz szemmel néznek azokra,
akik az újért, a jobbért küzdenek, s egyáltalán nem veszik komolyan őket. E
rövid kitérő után térjünk vissza a címben feltett kérdésre, hogy vajon
lehetséges-e az időutazás? Miért ne lenne lehetséges? - kérdezem én. Hiszen
minden ember állandóan utazik az időben. Hogy mit értek ezen? A válasz a
kérdésre nagyon egyszerű.
Ezt a cikket 10 perccel ezelőtt kezdtemel írni, most már tíz perccel
később van. Utaztam az időben: a múltból a jelenbe. Ez mindennapi (elnézést,
minden pi-kosecundumi) jelenség, ám mégis időutazás. Az azonban már más
kérdés, hogy vajon tényleg a jelenemben vagyok-e, vagy talán a jövőmben,
esetleg a múltamban? Ugyanis mire az emberi agy felfoghatnáa jelent
(bármilyen kis időtartam is az) addigra az már a múltam. Látom azt, hogy mi
történik velem? Nem. Én csak azt látom hogy mi történt velem. Tehát a
múltamat látom, azt érzékelem, abban élek. De ez valóban így is van?
Meggondolandó, hogy vajon tényleg a múltamban élek-e. Az előző
gondolatmenetben feltételeztük, hogy a jelenem a múltamban van. De hát akkor
én ezek szerint a jövőmben vagyok, hiszen ha a jelenem a múltam - vagy
legalábbis azt fogom fel a jelenemnek -, akkor ehhez viszonyítva a valódi
jelenem a jövőmben van. Érdekes gondolatok. Két lehetséges variáció merült
föl. Vagy a múltamban, vagy a jövőmben élek. Ezek közül nem tudom, melyik
igaz, de egy biztos: mégpedig az, hogy jelenem nincsen. Pedig ez eddig
egyértelmű volt. Mindenki ezt tanulta az általános iskolában.
Azt tanulta mindenki, hogy három időállapot létezik: a múlt, a jelen és a
jövő. Ez, mint láttuk, nem igaz. Van múltam, ésjövőm. Ez a kettő, és vége.
Azonban van a múltamban egy jelenem, amelyet érzékelek, s van a jövőmben egy
jelenem, ami a valódi. A probléma csak az, hogy a különbség e két
időkoordináta között olyannyira csekély, hogy ez eddig még nem tűnt fel. De
mit is beszélek, mi az, hogy probléma, inkább szerencse. Képzeljük csak el,
mi lenne, ha az eltérés nagyobb volna. Elveszteném saját magamon az
irányítást, ugyanis nem tudnék reagálni a dolgokra.
Hiszen még fel sem tudom fogni azokat, mikor történnek, így nem is tudok
rájuk reagálni. Azonban most térjünk vissza a főtémához. Igen, szerény
véleményem szerint lehetséges az időutazás, ám csak egy irányba. Azt, hogy a
múltba tudunk-e utazni, nem merném állítani, de hogy a jövőbe igen, azt
minden aggály nélkül. Ugyanis, ha a múltba utaznánk, akkor olyan paradoxon
állna elő, amely szerint nem utazhatnánk vissza. Egyszerű példa: egy ember
öngyilkos akar lenni, de fájdalmak nélkül. Visszamegy a múltba, s
megakadályozza szüleit abban, hogy összeismerkedjenek, így nem születhet
meg.
Igen ám, de hogyha nem születik meg, akkor nem is tud visszamenni a
múltba, hogy megakadályozza szüleit az összeismerkedésben. Ennek ellenére
azonban nem vetném el lehetőségét, sőt, az első oldalakon leírtak szerint
biztos vagyok benne, hogy valamikor találnak erre is megoldást. S, ha akkor
valaki veszi a fáradságot és elolvassa, hogy mi itt ilyen paradoxonokkal
foglalkoztunk, biztos nem fogja megérteni, hogy hogyan nem tudtunk egy ilyen
egyszerű dologra rájönni. Ez azonban még a jövő. Jelen (vagy múlt, vagy
jövő?) pillanatban azonban még ez egy óriási probléma a tudomány számára.
Ez lenne a múltba való utazás. A jövőbe utazás azonban minden további
nélkül lehetséges, nem lépnek fel paradoxonok. Ami viszont a visszatérést
illeti: arra ugyanaz vonatkozik, mint az utazásra a múltba. Ez lenne az
időutazás lehetősége. A módjait már egy hónappal ezelőtti számunkban, az
Utazás térben és időben című cikkben taglaltam, ám egy kimaradt, amelyet
most szeretnék közölni Önökkel. A módja tehát lehet a következő: mint tudjuk
a tér-idő-anyag-energia- és tudom is én még mi - kontinuumot a gravitáció
formázta. És mint az égitesteknél láthatjuk, a dolog gömb alakúra sikerült.
Miért ne formázhatta volna a gravitáció az időt is ilyenre? Ez azt
jelentené, hogy mindig ismétlődnek az események. Így ha előre megyünk az
időben, a jövő felé, akkor a múltunkba jutunk. Ennek a periódusa feltevések
szerint megegyezik az univerzum tágulási-összehúzódási folyamatának
idejével. Ezek szerint már minden dolog, amit tettünk és még tenni fogunk,
az már végtelen sokszor megtörtént, s még ugyanannyiszor meg is fog.
Azonban, ha ez az elmélet igaz, akkor ezek szerint a jövőbe sem tudnánk
utazni, mivel a jövőnk kihatással lenne múltunkra, s megint itt a paradoxon.