Sánta Csaba:
EMBERI SEJTBESZÉD
A természetben rendszerint az összedolgozás, egymás segítése a nyerő. Még
a legvadabb dolgok esetében is igaz eme megállapítás. Ott van példának okán
az agresszió, ami nem csupán vadságot jelenít meg, de a kapcsolatok
igényének forrása is. Sőt még ennél is több. A ragadozók világának léte
például a természet nagyszerű voltáról is árulkodik.
Ha egy faj nem kellően intelligens ahhoz, hogy saját halottait eltemesse,
akkor a fertőzések pusztítását mi állíthatná meg? A természet törvényei
szerint - ma úgy gondoljuk - az élet informatikai hátteret adó kémiai
anyagok, majd azok szerveződései létrejöhettek. (Az egy másik kérdés, hogy a
nagyvilág, a természet kialakulásáról még csak elméleti feltevéseink
vannak.) Ezekben a szerveződésekben az alkotó vegyi elemek még meg is
indíthattak olyan folyamatokat (pl. elektromos aktivitás), amik hirtelen más
szintre emelték ezt az önkéntes "építőjátékot".
Ezt már nem engedték vissza az anyag rabságába. Az összefogás logikai
igénye azonban mást is sugallhat... Van egy kémiai anyag, egy nukleinsav,
ami azt tapasztalja, hogy képes a vele kapcsolatba kerülő (kémiai) anyagok
egyes fajtáit irányítani. Mit tehetne, ha gondolkodna és szabadon dönthetne?
Hihetné, hogy ő a király, a világ értelme, s minden mi van, az bizony
számára jött létre. Ám ez esetben elveszítene mindent, hiszen eme állapota
csak akkor tartható fönn, ha elszigeteli önmagát a hatása és irányítása alá
kerülő vegyi formák lehetőségeitől is.
Ez léte értelmetlenné vállását adná, s létösztöne, narcisztikuma el is
térítené döntésétől. Lehetne pusztán vírus, egyéb testi részek nélkül, de
akkor soha senki sem hívná vírusnak. Így előbb testet épít, s lám létrejön a
sejt, majd a szövet és rögvest a már szervekre osztható nagyobb akármi is,
ami aztán egy szép napon vírusnak fogja nevezni. Valaminek, ami még nem is
"élő", s tudja is, hogy hová kell besorolni... S eme napon, eme akárminek
kell majd döntenie - ha képes erre -, hogy mitévő lesz. Ő a király, avilág
értelme, s minden mi van, az bizony számára jött létre?
A természet azonban (szerencsére?!) helyette is dönt... Egy meg egy másik
az vagy "egy meg egy másik", vagy egy egészen másik világ. (Persze a
királyok szerint kettő, de mint közismert: "Nincs királyi út!".) A
nukleinsav egykor úgy döntött, hogy nem tér ki léte értelme elől és elindult
minden. A döntés után már nem volt visszaút, két okból eredendően sem. Az
egyik, hogy vannak olyan elektromos tulajdonságokkal rendelkező, úgynevezett
dipólus molekulák (pl. víz), melyek rögzítik a biológiai információkat, így
időlegesen képesek a nukleinsav irányító szerepének helyettesítésére.
A másik ok, ami a vissza vezető utat elzárta, a következő: A kezdetekre
az jellemző, hogy nem egyszerre indult meg minden létező nukleinsav
"testépítése", s nem is ugyanazon környezet állt a rendelkezésére. Így két
dolog történt: egyfelől különböző "testek" alakultak ki, másfelől maradtak
szabad nukleinsavak is. Egy röpke kitérő: mindaz, hogy így alakult szintén
természeti törvény. A természet minden folyamatában a minimális energiaszint
használatára törekszik. Így minden kipróbált szintet meghagy, ha mégis
másként akarja folytatni, ne kezdje újra.
Valami mondaszerűen így alakultak ki a különböző létformák, s valahogy
így folynak össze, így változnak ma is. És mindez ránk, emberekre is igaz.
Az emberi viselkedés is olyan, mint a dipólus molekulák említett
SejtBeszéde. Amikor intelligensnek, tudatosnak tűnik, akkor nem mindig az.
Létezik egy valós intelligencia, s létezik egy úgynevezett mimetikus
reprodukció. Ez utóbbi - közérthetően - utánzó viselkedést jelent. Ez
egyfelől jó, másfelől rossz. Jó, hiszen egyfajta folytonosságot jelent a
"szellemi elit" megfáradásainak időszakaiban is.
A mimetikus reprodukció olyan, mint a tehetetlenség. Ám megfordítva arra
is figyelmeztet, hogy például a tehetetlenség azért nem egy merev, öncélú
törvényszerűség. Olyan fontos cselekvési formák megjelenésébe játszik közre,
mint például a tanulás. A valódi intelligencia is mimetikus tevékenységből
alakul ki. Megszületésének alapvető feltétele eme tehetetlenség. Az egy
másik kérdés, hogy mi miatt veszíti el kezdeti kényszerpályáit, s tér át a
kreativitás szabadságába, ami olykor kényszerebb kényszer a kezdetitől is.
S talán természetes is, hogy a másik ok, mely fejlődésünk irányait
kijelöli, szintén érvényes ránk. Ez a sokszínűség. Sok létforma, sok egyéni
és társadalmi igény törvényszerűen versenyezni fog, hiszen életteret keres.
E versenyt nem oktalanul nevezik "produktív felkészültség"-nek. Olyan
érzelmi vibráció ez, mely minél nagyobb romboló erővel bír, annál nagyobb
mértékben képes termelő, változtató erő forrásaként megjelenni. A
természetben az agresszió, a szembenállás csak látszólagos, a valóság
sokkalta inkább összedolgozás.