Grandpier Attila:
GÉPI INTELLIGENCIA ÉS ŰRUTAZÁS
Louis K. Scheffer egy folyóiratban az űrutazás elektronikus válfajának
lehetőségét veti fel. El lehet-e küldeni egy embert egy másik
csillagrendszerbe számítógépek közötti információátvitellel? Benett és
munkatársai számításokkal bizonyítják, hogy egymással kapcsolatban lévő
elemi részecskék egy előre rendezett rendszerét teleportálni lehet. Az
elektronikus űrutazáshoz persze szükséges, hogy az ember és a tudata véges
számú jellemzővel legyen leírható.
Végtelen információ átvitele ugyanis végtelen időbe telik. Hofstadter és
Benett felvetette, hogy az ember olyan összetett tulajdonságai, mint az
intelligencia, vagy tudatosság megjeleníthetők egy program segítségével. Ha
az emberi test összes atomja tartalmaz információt, akkor ez a hatalmas szám
már kezelhetetlen: túl bonyolult feladatot jelent. Itt jön kapóra
Scheffernek az idegrendszer-kutatással kapcsolatos legújabb tétele: Az
emberi viselkedést - akárcsak az állatit - az idegrendszer vezérli. Primitív
állatok viselkedését pontosan meg lehet határozni idegrendszerük állapota
alapján.
Kísérleti körülmények között részletesen mérték szerencsétlen alanyaik
idegrendszerének sejtjeit, és állítólag egyértelmű kapcsolatot találtak az
idegi ingerületi térképek és a kiváltott viselkedés között. Mivel pedig az
emberi idegrendszer, a magasabb rendű állatok idegsejtjei majdnem azonos
módon működnek, mint ezeké a kis idegrendszerű állatoké, feltehető, hogy az
emberi viselkedés is egyértelmű következménye az idegsejtek ingerületi
állapotainak. Mivel az emberi agy idegsejtjeinek száma véges, ezért a
viselkedés előrejelzése puszta számítástechnikai feladat.
Scheffer feltételezi, hogy az emberi öröklődés a 4 milliárd gén révén
éppen 4 milliárd bit információt ad át az újszülöttnek. Ezután megpróbálja
felbecsülni az életünk folyamán a látással szerezhető információ
mennyiségét. Felteszi, hogy a szem megfelel egy nagy felbontású tv-nek, azaz
tízmillió bit információt dolgoz fel másodpercenként. Áttérve a hallás útján
szerezhető információ becslésére, felteszi, hogy a hallás két hi-fi csatorna
átvihető információjával írható le, tehát egy ember tudatállapotát
kimerítően meghatározza az érzékszervi információk összege.
Ez pedig kevesebb, mint 50 millió bittel jellemezhető. Feltehetően ennél
a felső határnál a genetikus információkat is figyelembe akarta venni.
Márpedig ha ez így van, akkor már csak két számítógép kell két különböző
bolygón. Az emberi lények átvitele ekkor egy technikailag megoldhatónak
látszó bonyolultságú program átvitelét jelentené, s ezzel az űrutazás egy
gyors, és könnyű módját. Az olvasó most választhat, hogy gondolatban átküldi
magát számítógépes programként egy szomszédos csillagrendszerbe, vagy itt
marad a Földön, s elgondolkozik egy kicsit.
Még akkor is, ha ezt nyilván teljes mértékben meghatározzák hi-fi
antennaként mozgó csápjaival szerezhető információi. Bár a fizikai
rendszerek információja statisztikailag kezelhető a véges bitszámmal egy
egyedi rendszer mozgás a, helyzete végtelen sok irány közüli választást
jelent, s így egyedi információja statisztikailag nem, de egyénileg igenis
felfogható. Másrészt ismeretes a a biológiában, hogy az agyi idegsejtekben
nem csak külső hatásra fejlődik ki ingerület, hanem a spontán belső
folyamatokra visszavezethetően is kifejlődhet.
Ha viszont ilyen spontán ingerületi változások felléphetnek, és ezek nem
vezethetők le külső meghatározottságokból hanem egy elvileg lehetséges
mozgástér tetszőleges pontján felléphetnek, akkor ez minden tudatállapotot
egy óriási számmal szoroz meg információhordozási szempontból, így ha ezek
kölcsönhatását is figyelembe akarjuk venni, akkor a számítás pár lépésen
belül túljut a kezelhetetlen információs küszöbön. Ha a hallás útján
beszerezhető információ mennyiségét akarjuk megbecsülni, érdemes
elgondolkozni a hangrezgések által leírt görbék lehető elvi finomságáról,
részletgazdagságáról.
Ha például ezek a hangfüggvények fraktálszerkezetűek, vagyis bármely
részletük tarlalmazza az egész mintáját, akkor bármely hangfüggvény teljes
információtartalma tetszőlegesen nagy számú bitet jelenthet, hiszen a
részletgazdagságnak nincsen elvi határa. Ezen alapszik az a kellőképpen meg
nem értett jelenség, hogy ugyanaz a zenemű más élményt jelenthet koncert
közben, mint otthon CD-ről hallgatva. Itt épp azok a részletgazdag
finomságok a döntőek, amelyeket Scheffer megengedhetetlen módon elhanyagolt.