Szatmári Zsolt:
A FESTMÉNY
A következő történet a 90-es évek elején zajlott le egy amerikai házban.
A tulajdonos, Bob akkori élettársa figyelt fel először a különös
jelenségekre. Éjszakánként halotta, ahogy nyikorognak a székek. Egy ideig
csak azt hitte, képzelődik, de a későbbiekben megfigyelték, hogy az asztal
alá szorosan betolt székek reggelre elmozdulnak a helyükről. Ekkor még nem
sejtették, mi történhetett, így azt gondolták, Bob anyja tologatta el
azokat.
Amikor azonban szilveszter éjszakája után kora reggel hazaérve azt
látták, hogy az étkezőben a székek felborultak, az asztalon rendetlenség van
és körben a falakon fejmagasságban viasz-szerű anyag tapadt, arra már nem
találtak racionális magyarázatot. A fura anyagot lekaparták a falakról.
Különösmódon sem mosószerrel oldani, sem meggyújtani nem lehetett e
csontkemény kotyvalékot. A jelenségek ezután is folytatódtak. Volt egy
tájkép az étkezőben, amit bárhova akasztottak, mindig leesett; apróbb
tárgyak tűntek el örökre, vagy kerültek elő.
A kísértetjárást kezdték összefüggésbe hozni az étkezőben lógó komor
festménynyel, amit Bob évekkel ezelőtt kapott egy Budapest melleti
elmegyógyintézetben kezelt páciensétől. A súlyosan skizofrén nő szerint ez
lehetséges. Az általa készített festmény szerinte egy előző életéből
felvillant emlék: saját és férje háromszáz évvel ezelőtti halotti maszkját
ábrázolja. A képen több nyelven is az alábbi szöveg olvasható: "Gyermek ne
félj a haláltól", valamint a buddhista mantra: "Om mani padme hum". Bob
elmondása szerint a kép története enyhénszólva rémes.
Először egy orvos kapta ajándékba, aki röviddel azután meghalt. A kép
visszakerült az alkotójához, aki néhány hónap múlva az ügyvédjének
ajándékozta. Az ügyvéd szívinfarktust kapott. A harmadik áldozat egy
újságírónő volt, aki a kórházbeli viszonyokról készített megrázó riportot a
festőnővel. Miután a kép hozzákerült, - szintén ajándékba -
megmagyarázhatatlan hirtelenséggel öngyilkosságot követett el. Kiugrott
tizedik emeleti lakásának ablakából. Ezután került a festmény Bobhoz. A nő
megnyugtatta: tudja, hogy nála nem származik újabb baj a képtől.
Mindez talán lehet véletlen egybe esés is. A kísértetjárás azonban immár
testetöltött formában folytatódott, és nemcsak az étkezőben. Bob
éjszakánként az íróasztalnál ülve többször is látott egy hajlott hátú,
ráncos, egyébként kedves arcú anyókát egy két-három éves kislánynyal az
étkező ajtajában, vagy éppen a háta mögött ellibbenni. Először meglepődött a
látomáson, majd a következő alkalommal megkérdezte: "Kit keres?". A szellem
hátranézett és elmosolyodott, majd kiment a szobából. Bob utánament, de
mikor belépett az étkezőbe, a szellem már nem volt ott.
Édesanyja is látta a jelenést a hálószobájában, amint az párnákat cipelt
egyik fotelből a másikba. A fiára gyanakodott, hogy ő engedte be az
öregasszonyt és a kislányt a lakásba. "Még hogy szellem? Én nem hiszek az
ilyesmikben." - mondta a nyolcvan éves nő és fogadkozott, hogy legközelebb
majd ráhúz a botjával egy jó nagyot, ha megjelenik. Mindenesetre a
szellemalakok annyira élethűek, hogy hús-vér embernek nézné őket bárki. A
család kutyája mindeközben nyugodtan aludt. Úgy látszik szaguk nincsen.