Fillér Ferenc:
MI VÁR MINKET A HALÁL UTÁN?
Ez talán az emberiség legnagyobb rejtélye. Sokak szerint ha meghalunk,
akkor vége, nincs tovább. Nagy sötétség és semmi más, megszűnünk
létezni. Ha ebbe belegondolunk, akkor ezt a hipotézist önkénytelenül
is cáfolni akarjuk, hogy vigasztaljuk, bátorítsuk magunkat, olyan
kifogásokat találva, hogy például ha nem lenne folytatás, akkor mi
értelme lenne a földi életnek (?). Nos, ha ezt a témát tudományosan is
kutatni akarnánk, akkor szemtanúkra lenne szükségünk. Ám még senki sem
jött onnan vissza - állítják egyesek, azonban ez nem igaz.
Halálközeli élmények
Bizonyítékként a túlvilági életre a halálközeli élményeket hozhatjuk
fel, amelyeket azok élnek át, akiket a klinikai halál állapotából
sikerül az orvosoknak vissza hozniuk. (Több esetben a túlélő alaposan
meg is szidta ezért őket.)
Először is vizsgáljuk meg Tibetet, a misztikum országát. Az itt
uralkodó hit szerint - miután a fizikai test meghal - "a lelket
kihúzzák a testből, majd elviszik. Azután (a lélek) lassan,
fokozatosan egyesül Istennel." E hit szerint a holttest fején
keresztül távozik el a lélek.
A halálközeli élmények nagyon hasonlítanak a tibeti szerzetesek által
leírt folyamatokra, ám én most inkább azzal szeretnék foglalkozni,
hogy a túlélő mit él át, és nem a külső szemlélő észrevételeivel,
értelmezéseivel. A továbbiakban röviden leírnám az egész történést.
Amikor valakinek a szíve leáll a műtőasztalon, akkor valami
földöntúli, gigantikus csend és béke érzete tölti el. (Ilyenkor még az
sem izgatja különösebben a "beteget", ha hallja, hogy az orvosa
halottnak nyilvánítja). Olyan, mintha az ember nagyon erős drogok
befolyása alatt állna.
Ebben az állapotban nem érez fájdalmat, teljesen ellazult és melegség
önti el a testét. Ezután a "lélek" kilép a testből és olyan helyzetből
figyeli azt, - bizonytalan ideig (bizonyos vallások szerint, ha az
illető valóban elhalálozik, akkor hét teljes napig) - mintha a
mennyezetre lenne akasztva. Ilyenkor az átélő olyan dolgokat
tapasztal, mintha nem lenne teste, csak a tudata működne. Ez mellett a
súlytalanság érzete is megjelenik az élménynek e szakaszában.
Utána belép egy sötét alagútba. Ekkor átmenetileg félelem tölti el,
ami hamarosan abba is marad, ugyanis "találkozik" egy hanggal.
A hang - egyes teóriák szerint - az illető egy magasabb dimenzióbeli
megnyilvánulása. Ez a hang barátságosan eltársalog vele, majd
"levetíti" neki az egész életét. Ami ebbe nagyon különös, az az, hogy
az egész mintha csak egyszerre történne, mintha odaát nem létezne
múlt, jelen és jövő. Mintha az idő egységes lenne, sőt nem is létezne.
A szemtanú ezután saját maga ítéli meg az életét, és dönt arról, hogy
vissza akar-e térni a Földre. Több esetben azonban a hang kényszeríti
erre a cselekedetre. Vannak viszont olyanok is, akik nem találkoznak
ezzel a jelenséggel és zavartalanul folytatják útjukat.
Az út ekkor már az alagút vége felé vezet, egy kis fénypont felé,
amely egyre nagyobb lesz, ahogy közelednek hozzá (ez talán bizonyítja,
hogy ott is létezik tér). Miután odaérnek és belépnek ebbe a fénybe
egy csodálatos új világ tárul a szemük elé. Általában zenét is
hallanak és rég elhunyt rokonaikkal találkoznak - aki rábírják őket
arra, hogy forduljanak vissza.
Ezután a "betegek" már csak arra emlékeznek, hogy a műtőasztalon
fekszenek. Visszatértek a "reális" életbe. Arra, hogy mely módon
jutottak vissza a fizikai testükbe, egyikük sem emlékezik.
Ez az egész dolog szép és jó lenne, ha igaz lenne, de fel kell hogy
hívjam Tisztelt Olvasóim figyelmét arra, hogy a halál állapotában lévő
ember olyan, mintha (erre már előbb is utaltam) kábítószer befolyása
alatt állna. Lehetséges, hogy a haláközeli élmények csak
hallucinációk, melyeket az agy egy erős drog előállításával idéz elő,
a halál elfogadásának megkönnyebbítése végett.
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. március 5. - 1997. március 19.