Sánta Csaba:
"... ÉS MÉGIS MOZOG?"
- 5. rész -
Gondolatok egy rendezvény margójára
Előző számunkban Moussong-Kovács Erzsébet professzor asszony
előadásának ismertetésével kezdtük a második nap előadásainak az
összefoglalását. Mostani számunkban Riskó Ágnes doktornő, pszichológus
"A test és mozgás, mint drog - mozgásfüggés" című előadásának
fölidézésével folytatjuk a miskolci találkozó ismertetését.
"... Moussong professzornővel együtt jelenítjük meg picit a nyolcvanas
évek "nyéki úti" tanszékét, ahol egy pszichiátriai osztályon kreatív
terápiák, mozgásterápiák zajlottak.
A professzornő személyisége és attitűdje lehetővé tette, hogy a
betegek ne kötelezően választott terápiákba vegyenek részt, hanem
döntsenek szabadon arról, hogy mi áll közelebb hozzájuk. Hogyan
tudnának megnyugvást találni? Én nem annyira fiatal, de kezdő
pszichológusként kerültem oda az osztályra, és úgy gondoltam, hogy
milyen nagy dolog lesz, hogy teszteket fogok felvenni a betegekkel,
komoly beszélgetéseket fogok folytatni A professzor nő volt az, aki
azt mondta, hogy gyógytornász is vagyok, s hogy ezután tanultam a
pszichológiát, hát a mozgást is be lehetne hozni a betegek
terápiájába...
A betegek közül főleg olyan személyek választották a mozgásterápiát,
mint lehetőséget, akik nagyon nehezen beszéltek. Ők nagyon jól érezték
magukat egy olyan terápiás helyzetben, ahol nem kell beszélni, ahol
szabadon mozoghatnak, ahol átélhetik a saját mozgásuk fejlődését. ...
Az derült ki, hogy a pszichoszomatikus betegek jönnek maguktól ezekre
az órákra, azonkívül a depressziós betegek. A pszichoszomatikus
betegek közé soroljuk a táplálkozás zavaraiban szenvedő betegeket is,
így az derült ki, hogy ide jönnek az anorexiás betegek is. Egyre nőtt
a számuk az osztályon. Aztán a bulimiások is megjelentek."
Egy röpke szerkesztői közbevetés: Az anorexia nervosa betegsége főként
fiatal lányokra jellemző, akik elégedetlenek külsejükkel, fogyni
szeretnének. Nem hiszik el, hogy már soványak, s egy pszichésen
megtámogatott étvágytalanság alakul ki, ami könnyen a teljes
leépüléshez vezethet. A bulimia ennek az ellenkezője, a szinte
csillapíthatatlan éhség, a falánkság. Szintén fiatal lányokra jellemző
főként, akik minden elérhetőt kajaszerűt megesznek, aztán igyekeznek
kézi segítséggel mindezt ki is hányni.
"Azután néhány olyan beteg, akiknek komoly testsúly-problémája volt,
elhízott személyek voltak,lelki gondokkal.
Egy szép napon megkérdezték tőlem, hogy hogyan lehet az, hogy ők egy
csoportban tornáznak... Hiszen az anorexiásokra jellemző a
hiperaktivitás, a bulimiásoknál a mozgás vagy sokat jelent, vagy nem
jelent olyan sokat, és az elhízott személyek pedig nagyon nehezen
mozognak. Én azt mondtam, hogy nézzék meg, ez a közös munka, hogy ők
benne maradnak ebben a helyzetben ez azt mutatja, hogy itt valamifajta
mozgásharmonizáció történik. Aki túlzásba esik a mozgással, annak
mutat egy mintát, hogy milyen nehézség és milyen minőség az a mozgás,
ami még nem a leépülést szolgálja. Az elhízott embernek pedig azt,
hogy meg lehet mozdulni. Megpróbálták kitágítani a teret önmaguk
körül, immár nem a testsúlyukkal, hanem az egyre inkább fölszabaduló
mozgásukkal. A bulimiás betegek pedig önismeretük fejlesztésére nagyon
jól tudták a mozgásterápiát használni. Az evési rohamuk helyett kaptak
egy másik lehetőséget a feszültség csökkentésére. Ez a pszichiátriai
előzménye ennek a mozgásterápiának...
Egy évtized után az Onkológiai Intézetbe mentem át dolgozni. Azért
mert arra gondoltam, hogy egy határterületen ki kellene próbálni a
mozgásterápiát. Éreztem, hogy az onkológiai osztályok pszichológiai
légköre picit hasonlít a pszichiátriai osztályokéra. Az onkológiai
osztályokon is központban van a test, központban van a mozgás. Hiszen
mindenki attól retteg, hogy elveszíti az önállóságát, a
függetlenségét, a mozgásában károsodott lesz. A rákbetegség
természeténél fogva ... a test nagy jelentőségűvé válik. Ott
kiegészültek a pszichiátriai megfigyeléseim azzal, hogy olyan fiatal
betegek, akik aktív sportolók voltak, a betegségük kialakulása alatt
nagyon komoly elvonási tüneteket mutattak. Szinte a legjobban az
ejtette őket kétségbe, hogy nem mehettek vissza az edzőterembe, nem
folytathatják a mozgást. Ez egy nagyon komoly lelki krízist okozott
nekik...
Lassan kezdett megfogalmazódni bennem, hogy ugyan az irodalom ír arról
a hetvenes évek vége óta, hogy létezik mozgás addíció, lehet a
mozgással is visszaélni, lehet drogként használni a saját testet és a
saját mozgást, de egy picit más az, mit ezek a szakcikkek írnak és más
az, mit az ember a valóságban tapasztal..."
A helyszínen egy anorexiás lányról készített videofelvételt néztünk
itt meg. A lány egy fotomodell és mozgást tanult főiskolai szinten, ő
szerette volna a mozgásával megmutatni, hogy a mozgás miért fontos a
számára, hogy az önkínzó mozgás hogyan is néz ki... - a szerk.
"... azt mondják, hogy a mozgásfüggésben szenvedőknél egy
narcisztikus, mazochisztikus karakterről van szó alapvetően. ... A mai
fogyasztói társadalomban, ebben a változó világban manipulációknak
eshetünk áldozatul, mindent használhatunk drogként, mindentől függővé
válhatunk. ... Minél éretlenebb valakinek a személyisége, minél több
problémája van az anya-gyermek kapcsolatban, annál inkább
kiszolgáltatott ennek a manipulációnak. Például atléta nőkkel
foglalkozott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a nyolcvanas években,
mert előfordult, hogy nagy versenyen anorexiás futónő összeesett és
meghalt. Azt hangsúlyozzák a nem orvos szakembereknek, hogy akik
olyanokkal foglalkoznak, aki valamit sportolnak, akik táncolnak, akik
mozgásművészeti főiskolára járnak, vagy a divat szakmában helyezkednek
el, figyelniük kellene arra, hogy ki azok, a sérülékeny fiatal nők -
15 és 25 év között általában -, akik számára a legfőbb idea a
tökéletes test... A tökéletes test elérése érdekében egyre inkább
elveszítik a tökéletes lelki működés lehetőségét. ... A klasszikus
tünetek: a test központba kerülése, egy iszonyodás a zsírtól, a
testsúly többletétől, befelé fordulás, később légzészavarok,
hormonális változások..."
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. május 14. - 1997. május 28.