Huszti Róbert:
ÁLMOK
Egyre feljebb kapaszkodott a tavaszi nap az égen. A sétány kavicsán
egy halványkék köpenybe burkolózó, papucsot viselő középkorú férfi
közeledett a padok felé. Élvezte a fénysugarak simogató érintését az
arcán. Leült egy közeli padra, s egyik kezével elmélyülten turkálni
kezdett orrlyukjaiban. Tenyerébe kaparta "foglalatossága eredményét",
és kedveskedő szavakkal beszélni kezdett hozzá. Nem keltett feltűnést
a parkban sétáló, üldögélő többi ember között - a világhírű
pszichiátriai intézet gondosan őrzött parkjában az ápolókon kívül csak
klinikai esetek fordultak elő.
Némán ült a pad kemény deszkáin, és tűnődve nézelődött. Meglátta őket.
Intett feléjük és ők visszaintettek. Kezdetben nem tudta elhinni, hogy
mások nem látják őket, - hisz itt vannak. Persze ő "többszörösen
hasított személy" - vagy valami hasonlót mondott neki a professzor úr
legutóbb. Ez magas volt számára - ő csak egy egyszerű gyári
segédmunkás volt, s a tíz osztályból is csak négyet végzett el
kínkeservesen. Ezért nem fogta föl miért nézik őt betegnek. Számára
természetes dolog volt, hogy időnként beszélt velük, s néha kölcsön
adja testét egy kis időre.
Őt ez egyáltalán nem zavarta.
- Üdvözlünk! - szólították meg ők, egészen a padja köré gyűlve.
- Üdv nektek! - lazított egy kicsit a kórházi övén - Mostanában ritkán
mutatkoztok előttem.
- Igen, hamarosan elmegyünk. Egyedül maradtok - mondták ők.
- De miért? - a kérdés hirtelen tört fel a mélyből, s a magánytól való
félelem érzése színezte döbbenetté a hangsúlyt - Miért ilyen hirtelen?
- A munkánkat elvégeztük e világban. Oly nyilvánvalóak a különbségek
köztünk, hogy nincs értelme tovább kísérletezni veletek. Hidd el
számotokra is úgy lesz a legjobb, ha elmegyünk. Talán később ha
fogékonyabbak lesztek a világ valóságaihoz, ismét próbálkozni fogunk -
szavaiból mintha bánat hangja csendült volna.
A professzor előtt vékony dosszié hevert kinyitva a hatalmas,
nehézfából művészien kifaragott íróasztalon.
"A. P. Norter, nőtlen 35 éves... Kórisme: Súlyosan hasadt személyiség,
hallucinációk, rendszeresen ismétlődő alapsémával... Ön és közveszély
nem tapasztalható... stb. stb. ... Javasolt gyógymód..."
- Á kedves Norter úr, hogy vagyunk? - szólt az asztala előtt üldögélő
betegéhez - Mi újság a láthatatlan barátairól? - kopogott díszes
töltőtollával ritmusosan az iratcsomón.
- Elmentek. Végleg - a toll megállt a levegőben. - Nem jönnek vissza
már... legalábbis jó darabig nem - a toll hevesen elindult a papíron,
s az elkövetkező bő órában sűrűn írta az adatokat a fehér oldalakra...
Orvostudományi szemle 32. évfolyam 4. szám:
"... Röviden tehát ezek a feltételezések merültek fel az ügy kapcsán.
Hangsúlyozottan leszögezem azonban, hogy csak fikcióknak tekinthetők
mindaddig, míg hitelt érdemlően be nem bizonyítják róluk igazi
voltukat. Mindenesetre érdekes teóriák arról, hogyan lehetséges az az
ugrásszerű gyógyuláshullám, ami két hónap leforgása alatt a
pszichiátriai kezelés alatt állók közel 37 százalékát érintette
jótékonyan..."
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. június 18. - 1997. július 2.