Nehéz kicsengés
Világ eleje
Nem köszönök az életemnek
Meg igazából nincs is mit meg
Kifordított zsebeim karikatúrák
Amputációm dicsőségét szavalják
Már megint? Most mindig nő nélkül!
Ez a legutolsó, amitől az ember elgyengül
Választanom illik most egy sorsot
Csöves avagy csatonatöltelék legyek?
Mozsárként őröl fel az unalom szabadidejében
A "lehettek volná"-k az igazság dacára
A jelen lévő jövőt szabják egyformára
Állványokon állván, bús dicsőségben
Királynők földjén kezet rázok magammal
A világban, az utálni való osztrigában
Lám, fiatalabb vagyok, mint az utcám
Arctalan hiánnyal "Sha!", közölném minden lánnyal
De e nap végén is létrehozom én
Saját teremtményem
De mi legyen a neve?
Legyen mondjuk "isten"!
Előléptetés
A padlótól fölfelé megkapaszkodáskor
Az ember már mélyeket számol
Egyedül él, egyedül gondol
Földre hullott táskáját
Gyenge kéziratok népesítik be
Ha megszólal, az üvegcsörömpölés
Elnehezült kolomp hangjaként hal el
Mustárgáz színű arcok meglepetésében
Magában leli meg megásatott üdvhelyét
Túl későn érkezik minden "sajnálom"
Görcsös kézzel nem akar lopni
Nemes lesz nemtelenségében
Az utolsó
Rendeléseket cipelsz
Egy nap múlva jön el a holnap
Írnok a memória, rossz közjegyző
A szégyen természetes érzete
Nem felel, nem felelős
Talán nem is azért élsz, hogy befejezd
Apád szakított meg
Tó alatt áztatott el a november
Kigyulladt a cigarettád
Nyomkodtad a levél-asztalokat
Emlékkönyved sorai töröttek
Utcagyerek
Dőre robotként jött meg a fájdalom
Csába tények tortúrája szülinapod
A holnap lesz az utolsó
A holnapot még megkapod
Pofonok
Rezeg a nyár, vádat üzen
Keresztül emelkedek lábaimon
Csatlakozom egy csatlakozóhoz
Egy hétig tart szerelmem
Nap ül a padlón, fattyatlanul
Megértem, hogy megértem
Tettek helyett éjjeli sikolyok
Zsigerekbe rejtetten pihegnek
A nő sosem elég hosszú
Foglaltat jeleznek a telefonok
Potenciális fájdalomként
Elmúlnak mind a jók
Hello
Hello, Lionel Richie
Még mindig nem vakultam meg
Túlzásba vitted magad
Valahányszor túlzásokba estél
Plafonon táncolni ma
Már nem valami nagy figura
Hiány
Az idősebb énemnek már annyi
Lápként itta be a hínár
Hírmondó sem maradt mellőle
Már csak én szeretem
Azt, amit más nem
És ami hihetetlen: nincs másom
Csak nincsem
Feleségem egy csupasz szék
Néha pár kvarc óra
Ha felkelnék, felnőnék
És oda lenne a szerepem
Tátog a tályog
Föld alá a föld dalával
Hallgasd állatszeretetem:
Kell még egy hal
Gyönyörű szép szívemen
Sosem látott mennyiségű fű terem
Korlátosult a mozgásom
Vonalzottá lettem
Elvertem egy terminátort
Örömömben
Nyolc napot is megértem
Nyolc napon túl gyógyuló
Sérülésben
Egyéni szabadságom
Vissza-, visszavárom
Bár föladnám álmaim szívesen
Ám mivel drága a postán feladni
Így mégsem teszem