Iden Tito
Kitépem a DNS-em!
Az agy, a lélekszint
Minden folyton más, folyton folyvást
Önfejű test, behordta zsepivel a tereket
A kutyák ott szúrták el, hogy négy lábuk van
És te sem hagytad szeretni magadat
Nekem kijött az agyamon a halánték
Ácsorgok a sok elvesztegetett év után
Felhők zavarják össze szemeim
Figyelmeztetem a szelet:
Próbáltam jó lenni, szép lenni
Könnyed, könnyelmű
Öntörvényű
Most önszántamból szabadulok el
Önzésből megtépem a DNS-em
Búcsúzz!
Szublimáló testét tartottam
arany haját fésülve hátra
ültem, sírtam, a mennyet átkoztam
hogy lehet az élet ily kegyetlen?
Villámcsapásként, mennykőként ért a csapás
fagyos kéz csikálta gerinceim
amely az imént egy lelket segített a mennybe
Talán kegyeletből be is takarta
mikor térdre rogyottan üvöltöttem
maradást remélve reménytelenül
Utolsó szavaim kapcsán
nyitva maradtak a nagy, barna szemek
mik ekkor már csak nagyok voltak
barnák és élettelenek
Patakzó könnyeim újra egyesültek
A fájdalom elvette hangszálaim
Lobogtam a hidegben
Mikor por kezdte befedni a gyűjtőhelyet
mosolyogni támadt kedvem: egyke lettem
már az alaktalan, testetlen lélek sincs nekem
Viszlát, drágám.
Az identitás meséje (Ken Wolman után)
Minden, min keresztül mentem, valósággá lett
Megrökönyödötten toltam arrébb minden percet
Örökzöldlött a talpamnak feszülő fertő
Te voltál, ki megtanított, kioktatott:
Központtalan elérhetetlen, megfoghatatlan vagyok
Talán még a következmények tudatában
Vágj belém, hasonulj meg magkutatólag
Várjon elfogadás részemről utólag
Mire is vágyakoztál a körbeépült láthatatlanban?
Vonatlovag
Mire számítsak, ha tartom útvonalam?
Mire számítsak, ha innen oda utazom
Önmagamban a te és én háromszögében
Visszatérésnyi távolságokat futva be?
Ugyanaz a vér a rög az önbázisú szeretetben?
Megérkezésem elkülönít, torolva torzulok
Valami elveszik a mérföldek számával
Vagy mássá módosul, vonat-mássá
Fehér hangulat
Elhagyva a kórházi koszt
Szétrepesztő külvilág mered rád
Öreg zsidó 18 áldást mond
Isten hírét hegyezve kontraszttal
Itt, hol jamaikai nővérek
Szavának hisznek az egybegyűltek
Pattanj ki kocsidból, rázd le a fejed
Örülj a gyomorráknak
Amely megeszi a beled
Törött üveghang csörömpölése
Taszít vissza a lét szeretetébe
PA rendszerű hangok és sok műfény
Fogódzóként egy asszisztens
Bemutatja a szülői szigort
Ráparancsol egy üres, hideg székre
A kivett tumor csak a jelenedben szűnt meg
Amit azelőtt vele együtt éltél meg, örök
Kegyelemből haldokolsz, kisodródsz a hallba
Hol egy gyermek-asszony levonja a konzekvenciát
És nem fűzi hozzá a vershez
Keszon
Sátramba tóduló csőcselék
Tova űzte Rem-fázisaim
Álmaik részét képezetten
Szépen alakul vérképem
Nyári napok éjjele ez
Porcognak a pirosas kötelek
Borzas birkákat nyír meg a víz
Kik a rózsaszín füvön tengődnének
Ne szóljatok, mert az fáj
Jobban tagadom gondjaitok nálatok
Sok év továbbképzés átka lettem
Sikolyom minden múlt
Szentül szidom szennyeitek
Sivatagba veszetten
De mégis, igen, még most is
Vérzik vérem
Hová tűntél, szeretteim?