Proklamáció
Hát én erre mit mondjak?
Nem történhetett itt
Hogy van a te történelmed?
Kösz a kérdést, szerteszét
Buzdítalak: hajrá, nyamvadt
Reszketés a tüdő
Írni tanulhatnék akár
Krimi
Szétszapulták egymást a sorompóültetvényes
Határállomáson - ez ott van a szétszelt tereken
Végül már prüszkölni sem tudtak, beindultak a
Szocreál idők, megesett, hogy esett
Valami lesz, hiszen eredettől meglévő eredetiségük
Hasonszőrű színvakság uralkodik el rajtuk
S hogy járt-e a családban valaki a mából
Az kideríthetetlen marad
Nem mindegy
Sok a "c"
Új vagy, másmilyen
Valahogy újképpen
Kell is viszonyulnom hozzád
Kávécska, kávékacs
Ritkára intelligencs
A Komolytalan kondás
Tréfás a vizitje
Nem ment túlzásba a szín vonala
Akkora előrelépés volt ez
Amekkorát csak visszafelé tehettek
Emlékszel, új terveket, veszélyforrásokat
Vállaltunk fel, utaztunk sokat
Megjár a munka dotálta élelmiszer
Már odafelé a visszautat tervezgettük
Megengedtél magadnak egy vízcsapot
Lefőztük a levest, vakart a nap
Ha a nagyok ezt csinálták, mi miért ne tettük volna?
Maximálisan tiédnek éreztem az eszméket
Egyes termékekre felkerült a második árcímke
Nem is volt tetszetős, csak okolható
Cselekedetünk, ugyanakkor még
Megmenthetünk egy kis időt
Ki vagy tehát:
A legnagyobb kistermelő
Vagy a legkisebb nagytermelő?
Látom, a legkisebb koporsó is jó
Csökevény vagy, csonka csonk
Hatásosra sikerült tehát a merénylet
Beképzeltséged áldozatává lettél
Univerzális biznisz
Nem hagyhatom el csoportom
Kik egy kultúrára valót hazudnak össze
Tipikus szélhámosok ők
Csak a nincs, vagy a van
Akarat lerakat
Szép az ék, mégis keveslem
A hullabűzt
Világvége szindróma
Szent hangulat
Maximalista miniatúra
Mostantól
Nem lesz semmi, csak béke
Hozzásegít a megannyi harc
Miről, kinek
Nesztek, gyerekek:
Fél lábbal is bírom a koporsóban
Begyűrűzök magamba
Leverek pár állatot
Szabad-e csodát csinálnom?
Für IFOR
Nagy szakítószilárdságú kenyértartó
Igyál egy korty kortizont!
Ali mama, negyven küldönc
Felcukkolt vérrögök
Kiporciózott ajzószerek
Savözön, fotonágyú
Az ütközet alá, gyorsan
Szárítsátok fel a koszt
Profán ének
Felmosónő, felvonónő
Kerestetik
Nem fenékig szappantartó
Kokszimális életszínvonal
Eredettől eredően eredeztethető
Barack sampon
Mandulaszirom
Mer' ugye nem kell a
Talapzat, az alap
Egy pár tedli
Exhibicionizmus
Bezár a bazár
Végre vége
Jöhetsz, tél apó
Dimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #3 - A jövő (Technikai jövő)
- #4 - Internet
- #5 - Matematikai mikroszkópok: A fraktálok
- #6 - Átutazóban a földön
- #7 - A sokoldalú ember - Szárnyaljon a képzeleted!
- #8 - Érdekességek a nők történetéből
- #9 - Nevelésügy az anekdoták tükrében
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?