Durvulás
Ezt akár más is írhatta volna
Akarok egy radírt, rendbe akarom rakni a múltat. Elmaszatolni a
törésvonalakat, összefüggőbb, kisebb amplitúdójú hullámokat satírozni. Az
ok: minden rossznak a jó az okozója, és minden jónak a rossz. Bárcsak
nélkülözhettem volna őket.
A hátrahagyottat szemlélve pillanatok, mozzanatok villannak fel belső
szemeimben. A jelennel való összevetés két felismerést eredményez:
1. rájövök, hogy undorító a fajtám, s egyedei talán még ennél is rosszabbak,
semmilyenek
2. amit szerettem, amit gyűlöltem, azok csak egyszerű mimikák, primitív
rezzenetek, nem lelkek, nem személyek.
Csak átélt, bensőséges feltárulkozások után létezett táptalaj az "érzelmek",
vagy másképpen a felelősségtudat számára. (Felelősségtudat? Élvhajhász, léha
felelőtlenség!)
Apropó gyerek. Semmiképp sem. Még egyszer semmit, még másnak sem. Ráadásul
vele nőne a potenciális veszélyforrások száma: bizonyosan ő is élni akarna,
mégpedig jól. Nos, ez az ami nem sikerülhet (mármint az utóbbi).
Fájdalom. Sokszor gondolkoztam már el azon, hogy valami jó kis húszkilós
kalapács kellene. Ha valaki bántani készülne, felajánlhatnám neki annak a
lehetőségét, hogy inkább egy ujjamat verje szét. Aztán felismertem a dolog
fonákját is: egy nap alatt elfogyna mind a húsz.
Magány - jobban járnának vele az emberek. Kevesebbre váltana a lelki hegek
száma. Tényleg, mennyi a limit, mi az, mi még elviselhető?
Hazudik, ki azt hiszi, hogy még hisz. Mert nincs már miben, nincs már kiben.
Amit megeszel, az nem a tiéd. A testé, amely az örökkévalót fogja össze.
Viszolygás, reakciók sora, esetleges kiértékelés - erről szól az egész.
A távolságok lerövidítésére tett erőfeszítéseink gyümölcse szüretérett:
megadatott a lehetőség, hogy egységnyi pályafutásod alatt még többen
megalázzanak. Ez már eredmény, igaz, az egyetlen.
Egyedül tehát egész egyszerűen kellemesebb.
Fém siker
Rögtön kiszúrták a repülőt. Pár mázsás maghasadó volt fedélzetén, a
különösen Hirosima jellegűből. Leejtette magát a gép, pörgött, szaltózott. A
légi bemutató nem volt mindennapos. A dolgok mélyére hatolt a pilóta
igyekezete. Megüneppelték a napot. Igazi vastaps volt.
Ha visszatekintek
Magam mellé vettem valakit, megfelelt elvárásaimnak. Beépítettem, mert képes
volt lektorálni a jövőt, elneveztem hát tanoncnak. Elvette időmet, nem
hordozta a hálát. Kis írnivalót, kisírnivalót adott csak. Nesze: hiába az
igazság ismerete, ha az értő, hálás fülek felkutathatatlanok. Zsarnokság,
megalkuvás, tettlegesség - összebékíthetetlen vagyok magammal. Elpazaroltam
fáradságom. Mi lehet tébolyítóbb, mint egy ugródeszkát nélkülöző távozás.
Mester, szerencsésebb voltál nálam, messzebbre is jutottál.
Megyek a talajszint alá
"Az emberek sokféleképp viszonyulnak a halálhoz. Te imádod."
Utolsó csókom a sirálynak küldöm, förtelmesebb hangra kiküldetésem alatt nem
leltem. Mosolyom az üdvözletem. Kell, hiszen nincs több, összehorpad most a
test. Agyam a nyálkások martalékává lesz. Nem írok többé, a holnapot már nem
jegyzem. Tessék, megint esik.
A fej
Beleöltem a gonoszságom egy folyóba. Bennem mozgott egy irányba a hirtelen
kiterjedésű. Kicsapott néhány fehérvérsejtet útközben, de legalább piros
maradt. Mert ez a fő.