A lázadó
Nem tartozom hát semmivel a mögöttem hagyott éveknek
Felvállalok mindent, mi volt, ha másképp láttok, tévedtek
Megadom a tiszteletet mindennek, mi így íratott meg
S magam leszek az egyetlen, akihez mindig őszinte leszek
Hogy csalfa volt-e a múlt, nem tudom, de örülök, hogy vége
Azt akarom, hogy most valami másnak nézhessek elébe
Szeretnék minden emléket magamtól tisztes távolban tartani
S ami még sosem volt enyém, azt most megkaparintani
Belevágok mindenbe, nem érdekel, ha nem lesz jó vége
De történjen bármi, valami változni fog - végre
Megváltozni sem akarok, egyszerűen csak meg fogok
Mindent, mi még új dolog, majd magamba habzsolok
Előttem az élet, felkínálja majd, ami megillet
S amit nem ad magától, az lesz majd, ami éltet
Mosolygok majd mindenkire, aki azelőtt azt hitte:
Majdcsak beletörődik sorsába a fenegyereke!
Az én szeretőm
Hogy mi tart ma engem még mindig ébren?
Tán az, hogy most már aludni sincs kedvem
Kavarog a gyomrom, számban szétárad a keserűség
Csak tehetetlenül ülök, várok, s a reggel oly messze még
Nehéz már a testem - főleg ha arrébb kellene vinnem
S a homlokomon érzem éppen, ahogy lüktet bennem vérem
Szobámat ily kietlenül sivárnak sem láttam még
Pedig az egyáltalában nem változott meg rég
Azt hiszem, hogy túl sok minden dőlt ma össze énbennem
S csodálkozom, mert még mindig van mit magamban ledöntenem
Föl nem tett kérdéseimre most a magány adja meg a választ
Mellém búvik az ágyba, s én leszek az, kit szeretetével ma este is eláraszt
Csak sírok
"Ki sírt valaha is szeretetért?
Én sírtam egy kis szeretetért ma éjjel"
Igen, én zokogok, mert boldog vagyok
Sírok, akár a boldogtalanok
Magamba, mint emberöltő - egyfolytában zuhanok
A szeretet nevében egyre többet akarok
S mert szomjúságom nőttön nő, kiszáradok
Én immáron az egyetlen, a saját ellenségem vagyok
Kék palástokba burkolódzom
Ajkaimra száradt a szél
Csak távlatokba takaródzom
A nevető nap fegyencnek vél
Elhidegült halántékom vérszegény
Kicsorduló vérem talán fehér
És most érzem itt legbelül
Ahol erőm lassan elgyengül
Támadnak rám a fémszárnyú rovarok
Tudom, hiba, hogy menekülök
Lebegni lángnyelvekben hiába akarok
Immáron a szeretetükbe temettek ők
Kifolytak hát kiégett szemeim
Ha akartam is, nem bírtam nevetni
Csak mosolyogni, eltemetni apró kezeim
Ha eltévedtem is, az utat nem tudtam elfeledni
Azt hiszem, nem vagyok jól
De vigasztal, hogy legalább pocsékul érzem magam
És csak sírok, egyre csak sírok
Álmodom
Megjött a tavasz, itt van hát végre
S én most úgy vágyódom vissza a télbe
Semmi sem jó, ez már így rendeltetett
Sohasem lehetek azzal, mi van, megelégedett
Amikor tehetném azt, amit akartam
Ha belefogok is, teendőm túlmutat énrajtam
De vágyaim nélkül létem lenne hasztalan
Lebegnék üres hétköznapokban vigasztalan'
Mégis kedvem szegi néha a kegyetlen realitás
Meggyűlöltet velem mindent - őnála ez bevett szokás
De képzeletem újra meg újra új erőre kap
Önmagamat emészteni hosszasan ő nem hagy
Vad lázálmok között vagyok én éberen
S a határokat egybemosom néha egészen
Mi mindnyájan meghalunk álmainkban néhanap
S a tudat, hogy vége - attól leszek én is boldogabb
Lenni...
Kedvtelés az élet!
Barátom, hát szórakozz te
Másodpercek
A tisztelet, ami téged ma éltet
Krokodilok mutatnak terítéket
Forrásnál hevesebben buzoghat a véred
Meglátod, mit akartál, egyszerre eléred
Néha az emberek közt oroszlán lehetsz
Mosolyoddal magadnak vacsorát nyerhetsz
Trópusi hőségben téged ünnepelnek -
Hűsítenek az alázatos könnycseppek
Fenséges lehetőségeid határát
Csak a napsugár érheti át
Téged vigyáznak mind a csillagok
Felnéznek rád mind az állatok
Nem kell, hogy kiejtsd ajkaidon vágyaid
Teljesülnek azelőtt, nincsenek hát gondjaid
Egyetlen hibája tökéletes létednek:
Hamar véget érnek ezek a rövid másodpercek
Kételyek
Nem oszlanak kételyeid szerelmemben
Pedig számodra ismeretlen az érzelem
Én csak egy kis időt kérek tőled
Időt, hogy veled legyek
Időt, hogy átölelhesselek
Távol tartanak téged mások éntőlem
Elvesznek - és én egyszerűen nem értem
A mindennap egy csodaszép mese
Csodaszép lenne melletted
Mikor kérdésemre ezt feleled:
"A szerelmed nem hisz nekem
Mégis, a szemeid látni akarnak"
S kételyeid rögvest eloszlanának
Mosolyogj már, ne félj éntőlem
Hagyd, hogy a füledbe suttogjak
Egy szót, mit mások nem hallanak
Tükör?
Rád nézek, nem hagy megnyugvást kedvességed
Nem látlak, te nem is vagy más, mint beteg lélek
Téged elrontottak, igen az évek csúfítottak el
Ha tovább hagyod, saját hamvedreddé leszel
Ki tudja, tán nem ezt a sorsot érdemelted
De mindezen kár lenne magadat emésztened
Hogy neked mi a jó? Ezt eldönteni valaki más hivatott
S ez természetes: ha kérted - ő cserbenhagyott
Azt mondom hát, ne akarj te semmin változtatni
Maradj a helyeden, hagyd az időt téged lerontani
Oldódj fel a múltadban, s őrizd meg jól magadban
Mindazt, amit együttlétünk alatt neked adtam
Holnappal
Inkább egy álom, mint a valóság
Készítette azt a képet bennem
Amelyre úgy emlékezem, hogy te
Te vagy velem
S fogod a két kezem
Amikor még itt voltál mellettem
Nem gondoltam, hogy elhagyhatsz engem
Mostanra már túl sok
Túl sok nekem
Nemlétedet észrevennem
Ezért
Holnap a holnappal kérni fogok
Egy újabb pillanatot
Amit élvezhetek, ami növelheti
Növeli majd a bánatot
Kérek egy újabb álmot s egy újabb holnapot
Eljön majd a nap, amikor nincs,
Nem lesz, mire emlékeznem
Nem lesznek okok
Sötét képzetek nem -
Nem születnek többé bennem
Az a sok, mit mondtam neked
Hazudtam csak, elhiheted
Sok volt, az mit érezhettem
De meg soha
Soha sem ízlelhettem
És mégis
Holnap a holnappal kérni fogok
Egy újabb pillanatot
Amit élvezhetek, ami növelheti
Növeli majd a bánatot
Kérek egy újabb álmot s egy újabb holnapot
Ugyanaz
Ez egy nyugodt világ
Amit el fogok feledni
Valaha közelinek éreztem
Mégis szétesett
Föladom és tovább megyek
Illatokat érez orrom
Valóra vált hát a kívánság:
Ne szeress tovább
Én nem az vagyok
Játékaim lökik arrébb az időt
Minden rohadt, sötét éjszaka
Minden álom, mibe beletettél
Bűnös szabadságával
Ugyanaz
Túl a megmérettetésen
Fertőzöttek lettek a vizek
Lassanként csak magamnak hiszek
Nyurga karom a hold sarkát érinté' meg
Szám felkiált: Ti mocskos kis tetvek!
Hallottam az iskolában, hogy én azért élek
Hogy boldogítsak másokat, és csináljak sok szépet
Én megadom, mit megérdemelnek mindazok a népek
Lehányom őket, az jól áll annak a sok szemétnek
Én már megpróbáltam, de nem kell, hogy elhiggyétek
Örömmel szívtam a füstöt, amit felém pöfékeltetek
Egyetlen ember szavát sem kell, hogy komolyan vegyétek
De kívánom, hogy saját izzadtságotokban fulladjatok meg
Rólam
Látod, én tetvészek már megint odakint
Az vagyok, ki néha az ablakon bárgyú pofával betekint
Nekem az egyszerű olyan, mintha nem is lenne
Vagy egyszerűen csak nem veszem észre
Épp csak szerettem volna végre a magam útját járni
Mert láttam magamat, ahogyan a betonon maradtam
Eddig egyszer sem sikerült a földet elérni
Igen, én ez idáig egy eső utáni gilisztahulla voltam
Engedned kéne, hinned a dogmákban
Melyeket néhanap már szádba rágtam
És kérlek, adj egy esélyt valami másra
Ne kárhoztass te is hallgatásra
Nem megyek
Ajkaim szántják még derekad
Szemeid merengve bámulnak rám
Elnehezült már bennem az indulat
Gyötrelem hallatja hangomat
De csitt, hideg koporsó a révület
Házastársnak engem kíván
Megtapad arcomon a leheleted
Én magasztallak, dicsőítlek
A fény most is a kulcslyukba olvadt
Cseppekben gurul száraz szeretetem
Megannyi értékem magadba zártad
Nem hagylak el, nem tehetem
Árnyék
Nem, nincs még vége
Mert sohasem volt eleje
Űnnepi dal
Nem tudom miért, de nem hiányzol
Valahogy olyan jó most nélküled
Bőszárú csizmám a havasba gázol
Megfagyott bennem a szeretet
Szabadság dalol egy közeli ágról
A tegnapok létét elfeledem
Erős szél megtép, rángat ruhástól
Nem ér semmit az életem
Látod, felbomlott
Ne várd a visszhangot
Hisz a tér végtelen
Rád a tisztulás vár
Lelked elhagyatott -
Akár egy görcsös halott
Az idő értéktelen
Nincsen szerepe már
Olyan szép a hold, ami menekül előlem
Nem akarja látni, ha szenvedek
A zuhogó hó nem ért meg engem
Azt hazudja, hogy tévedek
Az örökzöldet ellopták tőlem
Karácsony van, hát ünnepelnek
Nevető sikoly szakad belőlem
Magamat megadni félek
Látod, felbomlott
Ne várd a visszhangot
Hisz a tér végtelen
Rád a tisztulás vár
Lelked elhagyatott -
Akár egy görcsös halott
Az idő értéktelen
Nincsen szerepe már
Ne bántsd
Kibe is temettem el búcsúzó szavaimat?
Egy halhatatlan volt ő - igen, már emlékszem
Nem tudtam megfertőzni vele a hálámat
Szavaimnak mind hurok került nyakába ekképpen
Te úszni próbáltál, s rúg-kapáltál jajveszékelve
Vicsorgó fogaid közt meredt rám szerelmed lehelete
Kihunytak a fények, s angyalok hazudtak feketéket
Mostantól már mindenki közömbös lett, érted?
Miért is próbáltam, hallgattam várva a halálra
Most éhgyomorra fekszem le ismét elfeledve a lángot
Lelkemben szivárványok váltak újfent sivárra
Hosszú lábam derékban lelte meg a gátot
Emlékezz, te egy voltál a hadonászók közül
Aki a múltban még hirtelen megszeppenve ül
Nem érdemelted, mert csak viszolyogni tudtam tőled
Ha rám gondolsz is, kérlek, ne bántsd őket
Kórház
Egyre csak foszlik a fény
Nem érthető számomra a cserbenhagyás
Cigarettavégek parázslanak
Bennem havazást eső követ
Lelkek vesznek körül - most még másfél méter magasan
Van víz is - nem a jobbik fajtából
Keserű - nem tudom miért hívják így
Fellobbantja a halántékom
Beteg vagy, ismétlik - míg végül hiszel nekik
Onnantól pedig már magadra sem számíthatsz
Primitív, puritán minden
A zsákok, lepedők, tálcák birodalma ez
A teaszünet túl hosszúra nyúlott
A többért bizonyosan te is többet kapnál
Most egy kicsit tényleg fáj
De inkább maradok én, mintsem bennem az elfeledett gondolat
Tényleg fáj, és az nagyon jól esik
Fülemben cseng gyakorta várva valami másra
Gyakran érzem, milyen kórónak lenni
Ez a hely jó, éppen alkalmas
Bérgyilkos
Tégy amit akarsz, mindent lehet
Nem értelek, mi van veled?
Látomások, tipródás, csalódások
Megőrülök
Én istenem, segíts nekem
Nehogy elveszítsem az eszem
Tisztaság, hideg, bolondok
Fuldoklok
Nem hinnéd, ha látnál engem
De a bérgyilkosoddá lettem
Parázslik hamu, káprázat
Eltaláltak
Segíts nekem
Ölj meg engem
A beérkezett
Gránit falú hegyek között kapaszkodik fel a nap
Megbetegült immáron, nem érti a szerepét
Valami rohan szívedben, gyorsan tovaszalad
Gondolatok nyelik benned a megcsorbult sugarakat
Minden, minden alkalmat megragadsz a menekülésre
Tudod: nehéz megkaparintanod azt, ami a tied
Szavak fognak közre, könnyedén roppantva össze
Elfogytak az esélyek, lelked másoké lett - végre
Amiről álmodtál, az mostanra háborúvá lett
Szétestek a keretek, valami, valami hiányzik
Szemeid körül a piszok lassanként kiteljesedett
Eddig a kiválasztott voltál, mostantól a beérkezett
Élettér
Egy kis felületre lenne szükségem, ahol szabadon mozoghatok
Egy kis légtérre, ahol én is levegőhöz juthatok
Ennyi kell csak egy élettérhez
Három dimenzió és még kettő
Virágok
Virágokat vettél egy reggelen
S nézted egész nap haláltusájukat
Valaki megölte őket miattad
Nem tudhatta, kinek szerez majd örömet
Te pénzt adtál neki
Amin majd ő is vehet
Valamit, amit miatta öl meg másvalaki
Most is az ítélet
Megbénult az ágyékom
Görcs állott a gyomromba
Ez a csendes éj, ez az éj a legszentebb
Igazságot csak pisztoly szava teremthet
Hányadszor is próbáltam elbújni?
Egy átkozott mosoly mögé rejtőzni?
Lassanként felerősödik bennem a tett
Akár egy újszülött, osztom majd a végzetet
A halálról beszélni sokféleképp lehet
Szerintem mindenki pusztulásra teremtetett
Ha túl soká élsz, körötted mindenki megszűnik
S hogy az idő vagy te ölted-e meg őket, csak szemlélet kérdése
Hányadszor
Újabb infókhoz jutottam a vörös fenyők alatt fellelhető kincsről
És egyébként is feltart egy s más
Főként az öregedés
Láttam x-eket és néhány melltartót is
Lassan haladtam, s akkor sem főként előre
Túl sok olyat örököltem, mit nem kellett volna
Most hiányzott egy pillanatig: néhányan nem tudhatják, mi van velem
De ez csak számomra probléma
Azt mondtam, lassú - hát nem érdekes?
Lehet, hogy haladásom irányvektora így több, mint kétszeres
Mindig megfelelő színt kell választanom, ez minden
Jól érzem magam Robinsonként
Nem állítom, néha egy kis Bourbon jól jönne
De kérdem én, mikor nem?
Megtiszteltek a csavargók - most ugyanolyan, mint egyszer
Volt, ki rámrivallt, amiért megint itt vagyok
S akkor látott először...
Íróasztal
Használná valaki ezt az asztalt, kérem?
Miért hanyagolják el?
Előtte tölgy a szék, és van egy szép írógép
A múltat idézik mindannyian
Ezen a helyen én csak denevér lehetek
Éjszaka feljavult levegőben többen szeretnek engem
Borzasztó ugyan a szárazkenyér-majszolás horkolásba fojtva
Lehetsz persze vidám, csak ne akarj hőssé lenni
Kerestek, tudtam
Nem kerestek - ezt is
Színt vallottak szívek
Hozzá nem értésről tettek tanúbizonyságot
Átkötöznétek? Ugyan, dehogy
A hideg majd felfalja a párát
A névtábla lesz a legfontosabb ék
Mintha állandóan jönnének a késsel
Bogarak másznak, ha láthatatlanok is
Nem telnek be a zöldszínű festékkel
Én mégis észrevettem őket
Papírt, tollat ragadtam emiatt
És most tesztelem az új íróasztalom...
Viaszmécses
Szemeid tükrében felcseng a félhomály
A csend béklyóit veti rád megtagadva a mozdulatot
Neked nem létezik az este már
Egy örökmécses pergő viaszcseppjei idézik, ami elmondatott
Távol már a perc, mely néha visszhangra talált benned
Amikor kerestél a kiutat remélve
És nem hiszel, csak viaszkönnyeid kínozzák a szemed
Szertefoszlott már a madarak üzenete
Vénséges otthonod ordítva válik körötted mind kisebbre
Légszomjad szorítja szívedet minduntalan
Visszavárod őt, hisz közel van, felköltözött a fellegekbe
De tudod, hogy utánamenni is hasztalan
Szűkülő szeretetedben nevetsz hát vigasztalan'
Eső
Ver az eső
Mozognak lábaim
Halálos távolba repültél
Szaladok utánad
Nem bírom tovább
Mosolygok, játszok és iszom
Pofákat vágok, amíg bele nem betegszem
Elfáradtam
Agyon fog verni az eső, tudom
Feledés
Együtt pusztulok majd a belém varrt madzagokkal
Miért is maradtam volna ki valami jó kis heccből?
A dombtetőről bámulom a messzeséget
Föveny alszik lábam alatt
Szél lengeti árnyékom
Mocsok, szitok és szenny halmozódik bennem
Elkaparlak emlékezetemben
Előáslak-e még, nem tudom
Tombolj hát halott szívem
Verd az élet ritmusát
Amit éreztem, amit gondoltam
Sosem tűnt ki cselekedeteimből
Porral telt torokkal birtokba vettem a földet
Elvettem az ismeretlent, a csodálkozó csillagokat
Miknek én adtam méretet
De ki is vagy te? Hol voltál?
Honnan kerültél elő egyáltalán?
Oly sokat hazudtál, hogy már hinnem kellett neked
Nem lett volna szabad fölöttem ítélkezned
Hiszen én a barátoddá lettem
Én lettem a gyűlöleted
Én lettem a herceged, és egyben az életed -
Ami nem törődik már veled
Kielégít, ha döglött lovakat rugdosol
Ha nem hallják kiáltásod -
Menekülj te is hangod elől
Ami az örömöt hozza el, az másnak a pokol
A lelkek nem tétetnek próbára manapság
Tragédia a világ megváltásának gondolata
Jobb napokon, haj simítja majd tarkómat
A fém-hideg éjszakák menedékében
A hitet lemosom szemeimről
Megtorlásképp megtöröm ígéretem
Elszöktetlek börtönödből
Megmutatom az unalmat, a feledést
Fejméret
Valamit gyűjtök
Talán kék mannát
Az bármikor jól jön...
Fogalmam sincs, mit keresek itt
Talán le sem lenne szabad feküdnöm, csak -
Egy kis ital
Mintha emberekkel találkoznék
Neked még tetszene is
Ígéretem szerint nem tart soká
Kerítek egy másikat
Mielőtt elmész
Akár egy gyermek, bámulok
Mielőtt valaki felpofoz a mennyben
Pedig milyen jó, ha közelről szemlélhetem
A padlót
Üvegszilánkokkal kezemben
Könnyebb...
Nevetek állati fájdalommal zsebemben
Véreznek ujjaim - nem is tudom, hány
Fény, színek, zene
Rossz a fejem mérete
Madárka
Egy fájdalomsikoly az éjszakában
Kékszemű sirályok keresik a fényt
A halkszavú szél eltévedt
Ma este
Nem sikerült elrejtőznie
Mondd, hogy tehetted?
Sötétségben vérzik el a hold
Újszülöttek készülnek a küzdelemre
Minden csillag elvesztette fényét
Ezen az éjszakán
Ó, mondd, hogy teheted?
Elvetted az életét
Nem adtál neki esélyt
Elvitted tőle a fényt
pedig
Ő senkinek sem ártott
Nézd őt! Kér! Hadd maradjon még!
Figyeld a rémült szemeket - hadd maradjon még!
Adnod kell neki egy esélyt
Tőled függ az élete
Ne öld meg! Hadd maradjon még
Ne kínozd! Védd, hogy velünk lehessen még
Tudom, létezik más lehetőség
Joga van neki is maradni még
Szex
Olyan vagy, mint egy barát
Súgta nekem egy lány
Pedig olyan mást akart
Hónalja alá vett, és sírt
Mert jó volt neki
Akarsz még?
Használd a kezeid, futtasd végig valakin
Aki megnevettet, aki megbocsátja bűneid
Érezd, vond magadhoz közel - mondtad
Tudom, hogy kellek neked
Csinálhatnád a nővéreddel - mondtad
Vagy egy alkalmilag odarendelt lánnyal
Éhezel még? - kérdezted
Elegem van, hagyj elmenni - válaszoltam
Kövess, csinálj föl - követelted
Nevetve kaptad fel fejed
Te vagy a minden és a senki
Mintha az utolsó ember lennél a földön
Mindened enyém lesz - vágtad a fejemhez
Mert engem nem érdekel
Lassabban a kezeiddel - Akarsz még?
Kérdés
Senki sincs már a világon
Akihez még tartozom
Tényleg nem maradt más
Csak te
Mi lesz, ha elhagysz?
Befejezetlenül!
Női logika
Kell neki - adj
Kell neki, hiányzik a birtoklás tudata
Tágas föveny, miért nincs
Tágas kilátás, ez kell
Kerestem - nem volt kit
Elhittem - nem volt mit
És most követel tőlem
Most el akarja venni
Azt akarja, hogy elmulasszam
Követeli, hogy elfeledjem
Nem értem
Itt már megint hibádzik a logika
Vonat
Jó voltam igazán, tényleg
Szemem árnyéka repedni kezdett
Segítettem,
Megfelelő fogadtatás hiányában
Áldozattá lettem
Részt akartam venni sokmindenben
Részt vállalhattam volna egy filmben
Szerepem háromdimenziós lett volna
Lemaradtam
Kimaradtam
Találkozás
Világom szép, világom jó
Létem az elmúlás
Feledés az emlékem
Távol a hely, távol az idő
Az alkalom szavatolja kedvességem
Jókor születtél, jókor születtem
Szenvedtél, szenvedtem
Milyen jó, hogy minden összeomlott
Külön világaink eltávolodtak
Én épp csak beugrottam látogatóba
Nem volt ott, amit kerestem
Mégis, magaménak hittem a gondolatot
Amit az a pillanat hozott
Amelyben megláttalak