Dimenzió #13

Achilles Dent - a gondolkodó ember

(irodalom)

                                 Fejezet: 40


   Még így is marad némi mesélnivaló.
   Amögött,  amit  valaha  a  Lepényhitves Határtalan Fénymezeinek hívtak,
   amíg  a  mögötte  álló  Szaxofónia  Szürke  Kötésű  Uradalmát  fel  nem
   fedezték, Szaxofónia Szürke Kötésű Uradalma terült el.
   Szaxofónia  Szürke  Kötésű  Uradalmában  volt  fellelhető  a Zarrs nevű
   csillag, a Preliumtarn bolygó körül keringett, ahol is Szervósztrichnin
   földjeire  találhatott a kereső, és ez volt az a Szervósztrichnin, amit
   Arthur   és   Frenchurch  utoljára  kerestek  fel  kissé  kimerülve  az
   utazástól.
   Szervósztrichnin  földjein  felkeresték  a  Nagy Vöröslő Rar Sivatagot,
   amelynek  déli  része  összefonódott  a  Quentulus  Quazgar  hegyekkel,
   amelyek  túloldalán a Prak-féle haldokló világoknak megfelelően harminc
   láb magasságú betűkkel fellelhetik az Isten Utolsó Teremtményének Szóló
   Üzenetét.
   Prak-nak  köszönhetően  Arthur  memóriája működésbe lendült, és elővett
   egy  helyet emlékezetéből, amelyet a Lob Laikus Vantrahéjasa őrzött, és
   felismerte  azt.  Egy  alacsony  figura volt, kis kalapban, és jegyeket
   adott el nekik.
   "Balra  tessék  -  szólalt  meg  -,  egyenesen  balra"  - majd sietősen
   elrollerozott mellettük.
   Arthurék  felismerték,  hogy  nem  ők voltak az elsők azon az ösvényen,
   amely végigvezetett a Nagy Sivatag bal oldalán, mert az megviseltnek és
   bódékkal  borítottnak  látszott. Vettek egy doboz karamellát, amelyet a
   helyi   kőbarlang  kemencéjében  hevítettek,  amelyeknek  Isten  Utolsó
   Teremtményének Szóló Üzenetének lángoló betűi szolgáltatták a megfelelő
   hőmérsékletet. Egy másik bódénál képeslapokat vásároltak. A rajtuk álló
   szöveg  festékszóróval  készült,  "Ne  rontsd el a Nagy Meglepetést!" -
   felirattal a hátukon.
   "Tudják, hogy mit jelent ez?" - kérdezte a ráncos hölgy a bódéból.
   "ó, igen! - sípolt Frenchurch csücsörítve -, ó, igen!"
   A bódés nő integetett utánuk.
   Minden  kb.  húsz mérföldes szakaszon állt egy kis kőkunyhó zuhanyzóval
   és  egészségügyi  részleggel,  de  a  gyaloglás  hosszúnak  tűnt  a nap
   izzította  Nagy  Vörös  Sivatagban,  és  a Nagy Vörös Sivatag vibrált a
   hőségben.
   "Lehetséges  az - kérdezte Arthur egy nagyobb bódénál -, hogy béreljünk
   egy olyan rollert? Amilyen Lob Laikus Vantrahéjasának volt."
   "A  rollerek  -  mondta  az  alacsony  hölgy,  aki a jégkrém részlegnél
   szolgált fel - nem a sietséget segítik elő."
   "ó,  akkor  semmi  gond - szólt Frenchurch -, mert mi nem sietünk, csak
   éredeklődünk."
   "Akkor  most  vissza kell fordulniuk" - mondta az öreg hölgy szigorúan,
   majd miután sikerült letörnie a hangulatot, eladott nekik egy pár Végső
   Üzenet  feliratú  sültös  sapkát,  valamint  egy  fényképet,  ami  őket
   ábrázolta, miközben egymásba kapaszkodnak a Nagy Vörös Sivatagban.
   "Kezd  kifogyni  a  kenőcsünk  -  szólalt meg Frenchurch néhány további
   mérföld  megtétele után. - Menjünk talán a legközelebbihez, vagy ahhoz,
   amelyet  nemrégiben hagytunk el - és persze ahhoz vagyunk most közelebb
   -, mert az utóbbi a visszafordulást vonja magával óhatatlanul."
   Nézegették  a  hőfátyoltól  eltorzult előttük álló, majd a maguk mögött
   hagyott részt. A továbbhaladás mellett döntöttek.
   Aztán  felfedezték,  hogy nemcsak hogy nem ők az elsők, akik nekivágtak
   az útnak, de most sincsenek egyedül.
   Kicsivel  előttük  egy suta kis alak hevítette magát a homokban, magára
   hagyatottan,  fájdalmasan  lassan  szublimálva,  kicsit bicegve, kicsit
   csúszva-mászva.
   Olyan  lassan  mozgott,  hogy  csak  sokára  vették észre: a teremtmény
   megviselt, heges sodrottfémből készült.
   Rájuk  mordult,  mikor  közelítettek,  majd  összeesett a forró, száraz
   szemcsékben.
   "Annyi  ideje  -  ordította  -, annyira sok ideje... És a sok fájdalom,
   annyira  sok  fájdalom,  és  annyira  sok  idő  szenvedéssel  telten...
   Egyikőtökkel  vagy másikótokkal talán el tudnék bánni... Ketten viszont
   túlerőben vagytok... Na nézd már, hát nem megint ti vagytok azok?"
   "Marvin - kapott észbe Arthur lekuporodva mellette. - Te vagy az?"
   "Neked  voltak  mindig  -  morgott a robot megkopott maradványa - olyan
   szuperintelligens kérdéseid?"
   "Mi  ez?"  -  suttogott  Frenchurch figyelmeztetőleg, leguggolva Arthur
   mögé, és megragadta Arthur kezét.
   "Olyan barát-féle - válaszolta Arthur. - Én..."
   "Barát!  -  mordult  fel  a robot patetikusan. A szó recsegett, s ezt a
   szájában  képződött  rozsda  segítette elő. - Kicsit várnotok kell, míg
   előkotrom a memóriámból ennek a szónak a jelentését. Sajnos, a tárolóim
   már  nem  a  régiek,  és  bármely  szó, amelyet páz zillió éve nem volt
   használatban, frissítést igényel. Ah, megvan!"
   A robot feje kattant egyet, mintha gondolkozna.
   "Hmmm... - mondta végül -, minő érdekes koncepció."
   Még egy kicsit gondolkozott.
   "Nem - szólalt meg végül -, nem hiszem, hogy a jelentések bármelyike is
   állna rám. Ebben sajnos nem segíthetek."
   Kaparászott  kicsit  könyökével a homokban, aztán megpróbálta alaktalan
   térdeire emelni magát.
   "Van valami egyéb, amivel szolgálhatok? - kérdezte öblösen. - Talán egy
   szelet papírral? Vagy jobban szeretnétek, hogy kinyissak egy ajtót?"
   A  feje  elfordult  a  rozsdás  nyak  mentén,  és  a  horizont irányába
   tekeredett.
   "Nem  látok  ajtót  a  közelben  - mondta -, ugyanakkor bizonyos vagyok
   benne,  hogyha  kellőképpen sokáig várakozunk, építenek majd ide egyet.
   Aztán  -  lassan Arthur felé tekerte a fejét - kinyithatom. Tudjátok, a
   legfőbb dolgom a várakozás."
   "Arthur  - szisszent fel Frenchurch -, sosem beszéltél nekem erről. Mit
   műveltetek ezzel a szegénnyel?"
   "Semmit - szomorkodott Arthur -, mindig is ilyen volt..."
   "Ha! - csattant Marvin. - Ha! - ismételte. - Mit tudtok ti a mindigről?
   Azt   mondjátok   nekem:   'mindig',   a  teremtménynek,  akit  folyton
   küldözgettek a magatok által teremtett időben, s ezáltal harminchétszer
   öregebb  vagyok,  mint  maga  az  univerzum.  Válogassátok meg jobban a
   szavaitokat - krákogott -, és legyetek tapintatosabbak."
   Recsegni kezdett, majd folytatta:
   "Hagyjatok!  Menjetek, hagyjatok halálosan szenvedni! Közeleg az idő. A
   versenyfutamot  leintik.  El  is  vártam  -  mondta erőtlenül integetve
   feléjük  törött  ujjával -, hogy meglátogassatok. így illik. Itt vagyok
   én akkora aggyal..."
   Felsegítették  ellenséges  fenyegetődzése ellenére. A fém szinte égette
   ujjaikat, ugyanakkor meglepően könnyűnek bizonyult.
   Végigcipelték  a  Nagy  Vörös  Sivatag  bal oldalán egészen a Quentulus
   Quazgar hegyekig.
   Arthur    megkísérelt    kommunikálni   Frenchurch-el,   de   állandóan
   félbeszakította Marvin dühöngése.
   Megpróbálták  hiányzó  részeit  pótolni  a bódékban vásárolt dolgokkal,
   beolajozni, de Marvin nem tartott igényt semmire.
   "Darabjaimra hullottam" - zúgolódott.
   "Hagyjatok!" - morgott.
   "Minden részemet - nyögött - legalább ötvenszer pótolták... kivéve... -
   szinte  világított  ennél  a  pontnál.  A  fejét kettejük közt forgatta
   jelentőségteljesen.  - Emlékszel, mikor legelőször találkoztál velem? -
   kérdezte  Arthurt.  - Nekem jutott az az értelem-kimerítő munka, hogy a
   hídra juttassalak! Kértem, ugye, hogy kicseréljék, és mégsem tették!"
   Hosszas  szünetet tartott, mielőtt folytatta. Tovább hurcolták a napon,
   amely úgy tűnt, sosem unja meg a perzselést.
   "Hátha  kitalálod  - szólt Marvin, majd kínosan hosszú szünetet tartott
   -, hogy melyik az a részem, amelyet sosem cseréltek le? Nos?"
   "Jaj - tette hozzá -, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj."

   Mikor   a  legutolsó  bódésorhoz  értek,  letették  Marvin  testét,  és
   lepihentek  az  árnyékban.  Frenchurch vett egy kis gyöngyöt Russelnek,
   megtisztította  kicsit  a  Quentulus Quazgar hegyekből hozott kövekkel,
   közvetlenül  az  Isten  Utolsó  Teremtményének Szóló Üzenetének lángoló
   betűi alatt.
   Arthur  átlapozta  a  kis,  áhítatos sorokat, majd eltűnődött az Üzenet
   értelmén.
   "Kész vagy?" - kérdezte Frenchurch-öt, aki bólintott.
   Felkapták Marvint.

   Körbejárták  a  Quentulus  Quazgar  hegyek  lábait,  ahová Isten Utolsó
   Teremtményének  Szóló  Üzenetét  helyezte  lángoló  betűkkel.  Volt egy
   előnyös  megfigyelési  pont,  ahol a sziklába egy kis korlátot ékeltek.
   Kis,  fizetős  teleszkópon át lehetett tüzetesebb vizsgálat alá vetni a
   betűket,   de   azt  soha  senki  sem  használta,  mert  a  mennyország
   fényességével  vetekedett a közvetített látvány, és megsértette volna a
   retinát vagy az egyéb látószerveket.
   Csodálkozva  nézegették  Isten Utolsó Teremtményének Szóló Üzenetét, és
   békesség öntötte el őket, és megértették.
   Frenchurch sóhajtott. "Igen - tette hozzá - ez az."
   Kerek   tíz   percig   szemlélték,  mielőtt  felfigyeltek  Marvin  ott-
   tartózkodására,  és hogy ő se maradjon ki a jóból, a vállukra vették, s
   ez  tovább  bonyolította a helyzetet. A robot képtelen volt felemelni a
   fejét,  és  így  nem tudott olvasni. Felemelték hát ők közös erővel, de
   akkor bejelentette: a látó áramkörei majdnem használhatatlanok.
   Előkerestek  pár  érmét,  és  a teleszkóphoz segítették. Betűről betűre
   forgatták  neki  a  látcsövet. Az első betű egy "b" volt, a második egy
   "o",  majd  sorra egy "c", egy "s", egy "á", egy "n", egy "a", egy "t",
   egy "o", egy "t" következett. Aztán egy kis szünet.
   Marvin pihent kicsit.
   Pár  perccel  később engedélyezték neki, hogy szemügyre vehesse a soron
   következő  "k","é","r","ü","n","k"  betűket.  Utánuk  ismét  kis szünet
   következett, majd egy különálló "a" tűnt fel, majd megint szünet.
   Marvin   sokadik   pihenője  után  elegendő  erőt  gyűjtött  az  utolsó
   bevetéshez.
   Olvasta hát tovább:
   "k","e","l","l","e","m","e","t","l","e","n","s","é","g","é","r","t".
   Tántorogni kezdett.
   "úgy  vélem - morogta végül korrodáltan recsegő torkából -, jó érzéssel
   tölt el."
   A fények végleg kihunytak szemeiben.
   Szerencsére,  a közelben lehetett rollereket kölcsönözni a zöld szárnyú
   figuráktól.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.