Fejezet: 38
Tömegek tolongtak, hogy közelebb juthassanak az óriási ezüsthajóhoz,
ami valójában nem is az volt. A hajót kis, röpködő szerszám-robotok
vigyázták. A kis, röpködő robotokat hadsereg vette körül, amely
teljességgel képtelen volt megközelíteni az általuk őrzött felületet,
ugyanakkor nem is nagyon törődtek azzal, hogy őket megközelíti-e
valaki. Inkább abba az irányba nézelődtek, ahol a rendőrszakaszok
sorakoztak, amelyeknek ámbár az lett volna a feladata, hogy a tömegeket
megvédjék a katonaságtól, vagy a katonaságot a tömegtől, vagy a hajó
diplomatikai sérthetetlenségét szavatolják, és jól megszedjék magukat
parkoló cédulák osztogatásából, mégis teljességgel képtelenek voltak
helyesen dönteni a feladataik rangsorolását illetően.
A legbelső védelmi gyűrű kezdett összemenni. A hadsereg kényelmetlenül
kavargott, bizonytalan érzésekkel telten a lehetséges reakciók
helyességéről és a ténytől, hogy ottlétük kezd feleslegessé válni.
Az óriási robot csendben bemászott a hajóba ebédidőben, és délután
ötkor még mindig nem mutatkozott. Ezzel ellentétben sok hangot
hallatott: csörömpölt és káromkodott, szinte zenélt a zavar, amit
keltett; ugyanakkor a várakozást egyre csak szította a tömegben, amely
kezdett csalódottságot mutatni. Ez a csodálatosan különös dolog
beférkőzött rövidke életükbe, és most a hangulat kezdett ellaposodni.
Két ember volt csak a környéken, akik nem kerültek az esemény hatása
alá. Arthur és Frenchurch a tömeget vizsgálták át szemükkel, és nem
találták Fordot, sem ottlétének legapróbb jeleit.
"Mennyire szavahihető?" - érdeklődött Frenchurch.
"Mennyire szavahihető? - kérdezett vissza Arthur. Hahotázásba kezdett.
- Mennyire sekély az óceán? - tette hozzá. - Mennyire hideg a nap?"
A robot kíséretének maradéka is felkerült a fedélzetre, és az első
védelmi gyűrű ezáltal a feljáratig húzódott vissza. A katonák őrködtek
előtte immáron, és jelentőségteljesen vakargatták fejüket, parancsokat
osztogattak, konferenciákat tartottak, ugyanakkor természetszerűleg
semmit sem tehettek az események ellen.
Reménytelien, ekkorra már különösebb terv nélkül Arthur és Frenchurch
előrefurakodtak a tömegben, de mivel a tömeg minden egyes tagja
hasonlóképp cselekedett, ettől nem jutottak kicsit sem előbbre.
Pár perc múltán már csak néhány bosszankodó fűrész és egy emelkedett
lelki állapot járta körül a hajót, majd rikácsolva eltűntek a
bejáratban. Eltelt néhány perc.
Változó intenzitású, mechanikus zavar erősödött lassan, és egy hatalmas
lépcső kezdte bekebelezni magát felemelkedve a Harrods Élelmezési
Parcellákról. A kísérő hangot a csalódott, várakozó tömeg keltette.
"Állj!" - egy taxi megafonja recsegte ezt, azé a taxié, amelyet a tömeg
oldalára fordított.
"Volt egy - recsegett a megafon -, egy lényeges tudományos betörés. Át.
Áttörés - javította ki magát. Az ajtó kicsapódott, és egy kis emberke
csusszant át a tátongó nyíláson diadalmasan, egy fehér kabátot viselve.
"Állj! - kiáltotta újfent, és minden fejfény őrá világított. A hajó
lépcsője elakadt, majd engedelmeskedve a Hüvelyknek (ezt a galaxis
elektromérnökeinek fele megpróbálta már korrigálni, míg a másik fele
újabb jelzésközpontú működéseket igyekezett létrehozni) lassan
visszanyílott, és a föld felé indult.
Ford Prefect kitépte a megafont és kiabálni kezdett az őt körülvevő
tömegnek.
"Utat! - ordította -, utat kérek, ez egy lényeges tudományos áttörés.
Maga és maga, hozzák utánam a kellékeket a taxiból!"
Tökéletesen véletlenszerűen Arthurra és Frenchurchre mutatott, akik
átverekedték magukat a tömegen egészen a taxiig, majd körbevették azt.
"Rendben, tegyék szabaddá az utat, segítsék elő a tudományos kellékek
haladását! - bömbölte Ford. - Nyugodjanak meg! Urai vagyunk a
helyzetnek, nincs itt semmi látnivaló. Ez egyszerűen csak lényeges
tudományos áttörés. Nyugalom! Tisztítsák meg az utat!"
újabb izgalmakat szomjazva, élvezve a csalódottság felszakadozását, a
tömeg megnyílott.
Arthur kissé meglepődött, mikor a taxiban lévő tudományos kellékek
feliratait olvasta.
"Takard le a kabátoddal!" - javasolta Frenchurchnek, mikor átnyújtotta
a kellékek egy részét. Sietősen kezdte kiemelni az áruházi
bevásárlókosarat a hátsó ülés elől. Jól megpakolta kellékekkel.
"Utat kérek - ordítozott tovább Ford. - A tudomány tökéletesen ura a
helyzetnek."
"Azt mondta, hogy maguk kifizetik - szólt a taxisofőr Arthurnak, aki
erre előkapott néhány papírpénzt és fizetett. A távolból rendőrségi
szirénák hallatszottak.
"Mozogjanak - üvöltözött Ford -, senkinek sem esik bántódása."
A tömeg bezárult mögöttük, és önkívületben segítette elő a
bevásárlókosár útját a lépcsők felé.
"Frankó - mondta Ford tompán. - Nincsen semmi látnivaló! Nem történik
semmi."
"Utat kérünk - bömbölte egy rendőrségi megafon a tömeg háta mögül. -
Volt egy betörés, utat!"
"Áttörés - erősködött Ford. - Tudományos áttörés!"
"Itt a rendőrség! Utat!"
"Tudományos felszerelés! Utat!"
"Rendőrség! Engedjenek!"
"Walkman-ek" - ordított Ford, és fél tucatot rántott elő a zsebéből,
majd a tömegbe szórta. A zűrzavarban másodpercek alatt értek a
lépcsőkhöz, majd felhajították a kosarat.
"Maradjanak szorosan!" - morogta Ford, és elengedte az Elektromos
Hüvelyk gombját. A lépcső összecsuklott mögöttük, majd lassan
felemelkedett.
"Frakó minden, kölykök - mondta a tömegek zsugorodó látványának,
miközben a hajó belseje felé vették útjukat - úgy tűnik, úton vagyunk."