Fejezet: 37
Három teljes napon és éjszakán át állt elképedten az ezüst robot a
Lovagok Hídjának maradványain csodálkozva, látványosan ingadozva
terpeszállásában, megpróbálva megoldani számos dolgot.
A kormány kiküldöttei jártak csodájára, teherautó-rakományként érkezett
fellengzős újságírók egymásnak tettek fel kérdéseket a légkörrel
kapcsolatos meglátásaikról, vadászrepülők próbálták megtámadni - de
gyíkok nem tűntek fel. A horizontot vizsgálta.
Az éjszaka volt a leglátványosabb: a fényáradat, amellyel a televíziós
csoportok folyamatosan beborították őt, folyamatosan nem mutatott
semmit.
Addig-addig gondolkozott, mígnem eljutott a megoldáshoz.
Ki kell majd küldenie a szolgálati robotokat.
Már korábban is gondolhatott volna erre, ám ez sok gonddal járt volna.
A kis, röpködő robotok rikácsolva röppentek elő a búvóhelyről azon a
délutánon, ijesztő fém felhőt képezve. A bejárt területen önkívületben
támadtak és védelmeztek dolgokat.
Végül egyikük rátalált egy kisállat-kereskedésre, ahol gyíkokat
árultak, ám pillanatok alatt kiállt a kereskedés jogai mellett, és
védelmezni kezdte.
A fordulópont akkor jött el, mikor a repülő rikácsolók egy kis
csoportja felfedezte a Régens parki Állatkertet, abban pedig a
Hüllőházat.
Tanulva a korábbi, kisállat-kereskedéses hibájukból a röpködő fúrók és
lombfűrészek néhány nagyobb méretű, kövérebb iguánát hoztak az óriási
ezüstrobotnak, amely megpróbált magasabb szintű társalgásba elegyedni
azokkal.
Végül is a robot közölte a világgal, hogy a teljes, széles skálán mozgó
nézőpontváltás, a magasszintű beszélgetésben egy helyen elakadt, a
gyíkok visszavonulót fújtak, és ő maga egy kisebb vakációzásba kezd
valahol, és ennek céljául valami érthetetlen okból Bournemouth-ot
jelölte meg.
Ford Prefect, aki ezt a képernyőn kísérte szemmel, bólintott, kacagni
kezdett, és benyelt egy újabb korsó sört.
Hamarosan előkészületek kezdődtek, hogy lehetővé tegyék a robot útját.
A röpködő szerszámok rikácsoltak, szétfűrészeltek, megfúrtak,
felhevítettek dolgokat éjjel és nappal, és meglepő módon egy mobil
portáldaru lódult meg az ország nyugati része felé tartva, egy robotot
hurcolva magán, röpködő szerszámokkal övezve.
Nyugatnak csúszott, és akár egy karnevált, helikopterek, újságírókkal
megrakott teherautók zúgták körül, letarolt mindent, amit ért egészen
Bournemouth-ig, ahol is a robot lassan kiszabadította magát a
szállítórendszer öleléséből, majd folyamatos tíz napot töltött el a
tengerparton fekve.
Természetesen ez volt a legérdekesebb dolog, ami emberemlékezet óta
Bournemouthban történt.
Naponta tömegek sorakoztak a robot körül, amely körbe volt sáncolva, és
őrök vigyázták, miközben azt találgatták: vajon mit csinál ilyenkor az
őrizett.
Semmit. Feküdt a parton. Kissé ügyetlenül, hiszen arca a homokban
hevert.
Egy helyi újságíró volt az, aki egy késő éjszakán valami olyannal
próbálkozott, mint senki más a földön: rövidke intellektuális beszédbe
elegyedett az egyik szerszámgéppel, amely a robotot őrizte.
Hihetetlen áttörést hozott merészsége.
"Azt hiszem, ez már történelem - kommentálta utólag az eseményeket az
újságíró egy fémkerítés mögött cigarettázva -, de ennek mibenlétének
felismerése még várat magára. Van egy kis listányi kérdésem - folytatta
a belső zsebében kotorászva-, amelyet talán ez a valami, vagy bárminek
is hívjuk őt, esetleg végigfuthatna."
A kis, röpködő racsni-csavarhúzó azt válaszolta erre, hogy meglátja,
mit tehet, és elcsavargott.
A válasz sosem érkezett meg.
Furcsamód a robot belsőbb, minőségi, masszív, háborúnak ellenálló
áramköreit is pontosan ezen kérdések foglalkoztatták. így hangzottak:
"Milyen érzés robotnak lenni?"
"Milyen érzés az űrből érkezni?"
És végül: "Milyennek találja Bournemouth-ot?"
Az elkövetkező napok készülődései nyilvánvalóvá tették, hogy a robot
távozni készül.
"A kérdés az - szólalt meg Frenchurch -, hogy fel tud-e juttatni minket
a hajóra?"
Ford hirtelen az órájára nézett.
"Van néhány befejezetlen dolgom, amivel törődnöm kell" - válaszolta.